Három világ
Arnold hevesen udvarolt a lánynak, holott felesége, gyerekei vannak. Szép élete, kutya, macska és egy meleg otthon. A mélyszegénységben élő lány most kezdi életét, nincs még tizenhét. Enged a férfinak. Enged mert kiutat lát kilátástalan életéből. Enged, mert nagyon jól esik neki, hogy valaki csak őt akarja. Enged neki, mert végre nem azok a buta kölykök akarják csak megdugni, hanem egy igazi férfinak kell. Enged neki, mert tomboló hormonjai és minden sejtje kívánja a kielégülést. Enged neki, mert el akarja felejteni a világ kegyetlen valóságát egy rövid időre.
A férfi megérezte, megtört ennek a szűzi testnek, ennek a befogadó léleknek az ellenállása. Keze hamarosan tiltott területen matat, és a lány kéjtől remegő ajakkal, alig hallhatóan suttog a fülébe.
– A tiéd vagyok!
Megkondult a szerelem harangja a mennyországban, mikor a leány az érett férfi ölébe fordulva szabad utat engedett a vágyaknak. A lelkeik megnyíltak és ahogyan elhalkult a szerelem kis lélekharangjának a zúgása, egy lélek elindult le a földre, hogy aztán az anyaméhbe ágyazódva megkezdhesse a nagy kalandot, melyet életnek hívnak. Együttlétük után a család otthonában, a hitvesi ágyban ölelkezve, egymást simogatva alszanak el. A férfi még utoljára benyúl a leány vénuszdombjára, ámde az álommanó csókja őt sem kíméli.
Arnold felesége, Matild tudja, férje megint valahol nőket, lányokat hajszol. Ámde úgy tesz, mintha semmit sem sejtene, semmit sem vett volna észre. Szereti férjét, nagyon szereti, és elfogadja ezt a kis hibáját. Retteg tőle, hogy elveszíti emberét ezért mindent megtesz neki, mindet elfogad. Tudja, érzi, most is valami kis ribanccal hempereg a hitvesi ágyukban. Zavarja-e? Igen. Fáj-e neki? Nagyon. De nem akarja őt elveszíteni. Majd, ha a munkából hazaér, ágyneműt cserél, mint ahogyan azt teszi minden nap.
* * *
Arnold meglátja a leányt az utcán kódorogni. Azonnal felfigyel rá, maga sem érti miért. Egyszerűen vonzza lénye, tekintete, személyisége és azok a csábító szemek. A lány is észreveszi őt és bátran odamegy hozzá.
– Szia, Mónika vagyok és felfigyeltem rád.
Hangja lelkét simogatta, szája kiszáradt és tudta, itt az alkalom. Most megkaphatja ezt a fiatal leányt. Az övé lehet, ha akarja. Látja honnét származik, a szegénység nyomot hagyott küllemén, megjelenésén. Szinte rá van írva, itt vagyok, én a préda, csak arra várok, mikor terítesz le.
– Szia Mónika! Gyönyörűek a szemeid, és te is csodálatosan szép vagy. Bármely férfi boldog lehetne, ha a magáénak tudhatna téged.
– Köszönöm! – Sütötte le szégyenlősen tekintetét a leány. – Szeretőt keresek magamnak, olyat, aki kitart. Aki mellett kiemelkedhetek a mélyszegénységből, aki mellett járhatok tovább iskolába. Cserébe elrepítelek a mennyországba, a babád leszek és mindent megkapsz tőlem, amit férfi csak kívánhat. De csak te. Másnak nem adom oda magam. Én nem vagyok olyan lány.
A lány nem kertelt. Egyenesen megmondta, mit is akar, mindent feltéve egy lapra. Nem is igazán volt más lehetősége, mert a család, aki anno gyermekkorában befogadta, válaszút elé állította. Vagy prosti lesz önként, vagy eladják annak.
Arnold elgondolkodva forgatta ujján a jegygyűrűjét, amit még anno szerető, ámde meddő feleségétől kapott, majd döntött.
– Gyere kislány, ülj be a kocsimba, elmegyünk innét!
Tizenhat kilométerrel arrébb, az erdő sűrűjében érte őket a jótékony álom.
* * *
Arnold kimenekült a szabadba felesége terrorja elől. Egyszerűen már nem bírta tovább. Amikor elvette őt, még volt köztük kölcsönös tisztelet, szeretet, szerelem. Mostanra már ezeknek nyoma sincs, pedig részéről ezek még mindig prioritást élveznek. Gyermekeik már felnőttek, fia nem akar nősülni, mert édesanyja hisztérikus gyilkos terrorja egy életre bizalmatlanná tette a női nemmel szemben. Aztán egyik pillanatról a másikra megváltozott minden. Felesége kétségbe vonta őt, mint férfi, mint családfő, mint apa.
– Mikor veszed már észre, nincs szükségem rád?! Takarodj innen te senki! Szedj össze valami fiatal kurvát és végre légy igazi férfi! Miért nem tudsz úgy viselkedni, mint minden rendes férj és csajozol be? Miért nincs két-három szeretőd, hogy végre ne engem nyaggass?
Arnold lelke sírt. A holtodiglant ő igenis komolyan gondolta. Ő nem az a nők után kajtató léha alak. Az örök hűség igenis komoly dolog neki. Legalábbis fél órával ezelőttig az volt, amikor a felesége közölte vele, odaadta magát egy teljesen ismeretlen férfinak, és az sokkal szenvedélyesebben ölelte, mit ő valaha is. Amúgy sincs rá semmi szüksége, csak azért tartja meg, mert nagyon jó a fizetése, és így kényelmesebben élhetnek. Ilyen felzaklatott állapotban vette észre a főút mellett magát áruló leányt. Szemmel láthatóan nem volt tizennyolc, de ez most nem számított. A lány nagyon, de nagyon szép volt. Látszott rajta a mélyszegénység, mégis gondozott és ápolt volt.
– Szia, Mónika vagyok. Mit szeretnél?
– Téged.
A leány elmosolyodott.
– Szerencséd van faszikám, te vagy az első kuncsaftom. Éppen ma kezdtem a szakmát.
Az üzlet hamar megköttetett. A közeli híd alatt esett meg a légyott, és a mennyországban a lélekharang megkondult, s egy kis nem várt jövevény elindult le a földre, hogy aztán az anyaméhbe ágyazódva megkezdhesse a nagy kalandot, melyet életnek hívnak, ha kap rá esélyt a leendő anyukától. A két izzadságtól csatakos testet egymásba fonódva érte az álom hamvas és selyemmel simogató világa.
* * *
Arnold, Mónika és Matild mintha csak egy álomból ébredtek volna. Három világ és három élet minden eseménye, mozzanata és történése a fejükben volt. Akkor vihar tört ki és irgalmatlan égszakadás, villámlás és égzengés közepette sötétségbe borult minden. A városban kialudtak a fények, mikor a központi transzformátor-állomásba becsapott a villám.
* * *
Arnold a hitvesi ágyban ébredt. Mindkét karjában egy nő. Ketten anyaszült mezítelenek voltak míg a harmadik utcai ruhában és cipőben. Matild könnyes szemmel ébredt, ahogyan Arnold is. Arnold zavartan ült fel, és forgatta jegygyűrűjét ujján. Nem itt volt egy pillanattal ezelőtt! Tizenhat kilométerrel arrébb, az erdő sűrűjében érte őket a jótékony állom. Mónikával beszélte meg a részleteket, hogy befogadja őt a családba míg talpra nem áll, de ezt először a feleségével is meg kell beszélnie.
Matild is felült férje mellett, és így szólt.
– Ő az? – nézett kérdőn a leányra.
– Igen, ő az. – Bár fogalma sem volt, mire válaszolt és miért ezt.
– Tudod, hogy állapotos?
– Nem, nem tudtam róla. De te honnét tudod?
– Fogalmam sincs. Tényleg nem tudom. De azt igen, a gyerekszoba neki van elkészítve idestova tizenhét éve. Na apus, kapjál magadra valamit mert nem láthat így meg a gyerek, ha felébred, és én is felöltözködöm gyorsan. Majd vidd a szobájába a lányunkat, eresztek neki fürdővizet.
– Lányunkat?!
– Igen. Mostantól ő a fogadott lányunk. – Mélyen férje szemébe nézett. – Büszke vagyok rád, apus!
– Semmit sem értek! – forgatta zavarában jegygyűrűjét Arnold.
– Én mindent értek – nézett az igencsak kopottas, még mindig két ujjával forgatott jegyürüjére férjének a még mindig belé szerelmes felesége.
* * *
Arnold a hitvesi ágyban ébredt. Mindkét karjában egy-egy nő. Mindhárman anyaszült mezítelenek voltak. Matild hisztérikusan ébredt. Arnold egy jól irányzott pofonnal lenyugtatta, majd csókkal ébresztette a mellette szuszogó szeretőjét. Matild fel akart robbanni mérgében, ámde most ezt a helyzetet egyáltalán nem értette.
– Te felcsináltad a kurvádat?! A mi ágyunkban?! Amíg melletted aludtam?!
– Bizony fel és nagyon, de nagyon élveztem! Az a kis picsa már évek óta a szeretőm és az is marad! Ha a feleségem akarsz maradni, akkor befogod a szád és szétteszed a lábad, amikor és ahol mondom neked! Megértetted te házisárkány?!
– Ezt mégis hogyan gondoltad?!
– A kiscsaj marad! Mindketten maradtok! Mindketten az enyémek vagytok!
– Ezt.. ezt… NEM! SOHA! AMÍG ÉN… – de befejezni már nem tudta, mert a következő pofon lenyugtatta, majd a férje rámászott, és a szeretője mellett tette magáévá feleségét. Az asszony eleinte tiltakozott, ámde különös izgalom kerítette hatalmába, és a végén már rendkívül élvezte.
– Igazi férfi! – mosolygott a szeretője, ahogy nézte a szeretkező házaspárt.
Amikor Matild eljutott a csúcsra, ami igen erőteljesen és hamar bekövetkezett, akkor Arnold magjával adott nyomatékot ölelkezésüknek. Felöltözött, felvette óráját, mandzsetta gombjait és indulásra kész volt. Felesége kérdőn nézett rá. Megenyhülten és életében talán először kedvesen kérdezett.
– Most meg hová mész drágám?
– Elfelejted Matildom, mindhárom életemre, mindhárom világra tökéletesen emlékszem. Most elmegyek a szeretődhöz és kiverem a fogait, hogy egyszer és mindenkorra megértse, te az enyém vagy. Addig beszéljétek meg Mónikával a további életünket. Igényt tartok mindkettőtökre. Mostantól itthon én dirigálok, és mostantól a hitvesi ágyban hárman alszunk és szeretkezünk, akkor amikor én mondom!
* * *
Arnold, Matild és Mónika egy ágyban ébredt ruhástól. Most mindhárman a konyhában ülnek, Arnold és Matild kezében kávé, Mónikáéban egy bögre kakaó. Mindhárman mindhárom életre, a történésekre és mindhárom világra emlékeztek. Akkor Matild felkiáltott.
– Te jó ég! Nekem van egy fiam! Lett egy fiam! – pityeredett el Matild örömében. – Bár nem szeret, mert sokat csalódott bennem abban a másik világban.
– Kikezdtem a férjeddel, Arnolddal – nézett őszintén Matild szemébe Mónika. – Felajánlkoztam neki és meg is történt a frigy, azt hiszem. De nem vagyok biztos benne, mert három világ és három élet kavarog a fejemben. A rokonaim azt akarták legyek prosti, de én tanulni akarok. Én nem akarok kurva lenni. Én egy rendes emberhez akarok férjhez menni! Én tisztességes családanya akarok lenni!
– Én szeretem a férjemet, holott nem érdemli meg az a nárcisztikus barom. Mégis, te Arnold, te… nem is értem. Szeretném azt hinni, őt kaptam meg, aki szeret a végletekig.
– Ideje lenne felébrednem. Biztosan csak álmodom, mert az én feleségem egy kiállhatatlan szajha. Mégis teljes szívemből szeretem. Mónika, én is emlékszem sok mindenre. Kérlek, ne haragudj rám, de nekem a feleségem mellett a helyem. Nem tudom, mi történt, azt se, mi nem történt meg. Teljesen össze vagyok zavarodva. Ha állapotos vagy, segítünk neked – nézett szeretőn feleségére –, de a feleségem el nem hagyom.
– Értem. – Mónika szomorúan hajtotta le fejét. – Akkor hát nem sikerült kimásznom a gödörből. Amúgy nem, nem vagyok állapotos. Nem tudom, honnét tudom, de nem vagyok terhes. Még nem várok gyermeket, bár azt is tudom, tizenhat hónappal később meg fogom szülni a fiamat, de a főiskolát nem hagyom abba. Fogalmam sincs, honnét tudom, de tudom.
– Azt hiszem fiam, nem érted – szólt most Matild. – Nem tudom, miért történt ez velünk, de az biztos, hogy oka van, és én teljesen megbízom a férjemben. Azt is tudom, te a mai naptól a családunkhoz tartozol.
Akkor érkezett meg Dániel, Matild és Arnold közös fia. Gyanakodva nézett szüleire, gyenge, akaratszegény apjára, és hisztérika, házisárkány anyjára. Valahogy most minden más volt, valahogy nem az várta, amire számított. Valahogy tudja, más lett a világ. Akkor megpillantotta Mónikát, és megdobbant a szíve. A leány szégyenlősen hajtotta le fejét, ám de szívéből jövő mosolyát nem tudta sem elrejteni, sem pedig visszatartani. Dániel erőteljes elhatározása, miszerint sohase fog megnősülni, sohasem lesz olyan akaratszegény, mint apja, sohasem enged annak a terrornak, amit anyja az ő szemében képvisel, most ezer és ezer darabra robbanva, szilánkokra törve hullt a semmibe. Daniel és Mónika tekintete találkozott. Két sebzett lélek egymásra talált és a mennyországban a lélekharang ismételten, ma már sokadjára megkondult. Igaz szerelem született egy pillanat alatt.
* * *
A Teremtő mennydörgő hangon és igen bosszúsan kiabált az egyik főangyalával, aki mindezt mosolyogva tűrte és hallgatta, unottan támaszkodva íjára, kezében lóbálva a tegezét, melyben Ámor az igaz szerelem nyilait tartja.
– Ámor! Mégis ezt hogyan gondoltad fiam!? Mégis mit képzelsz magadról?! Az egész mennyországot a feje tetejére állítottad! A mennyei irodában az élet könyvét író angyalok tombolnak dühükben! Panaszos és segélykérő levelek ezreit kapom percenként! Mégis, hogy juthatott eszedbe az az őrültség, hogy három lélek három sorsát három különböző világban így összekutyulod?!
Ámor csak elmosolyodott és teljes lelki nyugalommal válaszolt.
– Atyám! Mért vagy bosszús? Nem értelek. Hiszen mindenki csak azt kapta, amire vágyott. Végre minden és mindenki oda került, ahová való, és ahol a maga módján boldog és elégedett.
Vége…
