Gondolattöredék
Ha átlátszó lesz majd, mint az üveg,
síkos, és nem fog a kréta rajta,
a törvényeinket ki jegyzi meg,
akad majd olyan, aki betartja?
Szabadság vágy egészen zsigerig...,
és forró vér éget ki ereket.
Talán van olyan út, mi hazavisz,
csak senki nem tudja, az hol lehet.
Törött cserépen járunk mezítláb.
Tövisek között vagyunk védtelen,
de valami védhetne legalább,
ha beszippant minket a végtelen.
Menjünk együtt vágyakat keresni,
törjünk be, öljünk, öleljünk ha kell!
Ne hagyjunk levelet leperegni,
akkor sem, ha szirén hang énekel.
Élő szív dobog halott szoborban,
és ha majd egyszer egy nagyot dobban,
új élet éled akkor majd benne,
és a múlt anyag meg darabokban,
földre lehull, és elporlad, egyszer.
A szívünk lepkeként elszáll tova.
Eltűnik belőlünk minden kényszer,
de leszállnia vajon mondd, lesz hova?
