The Order of the Chosens
Az alkotás részt vett az V. lidércfény pályázaton.
Sötét éjszaka borult a kis házra, amely kívülről semmiben sem különbözött a vidék többi házától, ha leszámítjuk azt, hogy az udvar bejáratában két bamba képű őr épp a földet tanulmányozta igen átható tekintettel, és ezt úgy téve, hogy a szemük és a föld közötti távolság az 1 hüvelyknyi távolságot is alig érte el, és az sem elhanyagolható tény, hogy ezt a csukott szemhéjukon át tették.
Az ezt megelőző 5 percben egy igen rövid és érdektelen jelenet játszódott le a következőképpen: sötét éjszaka volt, amit csak a még sűrűbb felhőzeten átszűrődő telihold fénye tett világossá a vidéki ház körül. Egy sötét, középmagas, csuklyás férfi lépett az udvar bejáratánál lévő két bamba képű őrhöz, amint azok éppen teljes erőbedobással saját alabárdjukra támaszkodtak, miközben egymás vállat tanulmányozták igen átható tekintettel, közben ezt a tevékenységüket fedezendő oxigénbevitelt hangos horkolások közepette látták el. Természetesen akkor sem volt elhanyagolható zsenialitásuk, ahogyan ezt saját csukott szemhéjukon át végezték. A sötét alak, akinek neve lényegtelen volt abban a pillanatban, rámutatott, hogy az anyaföld sokkalta érdekesebb és praktikusabb is a kapun áthaladók szempontjából, mint az egymás vállának beható vizsgálata. Ekképp került eme két bambaképű látens zseni a jelen pillanat szituációjába.
A látogató átsétált az udvaron, ahol néhány gazon kívül semmi sem volt, és kopogás nélkül belépett a házba. A ház folyosói kihaltak voltak és csöndesek. Továbbhaladva jobb kéz felöl egy pincébe vezető ajtó fölötte egy felirattal: Munkahely és Hobbi. Hősünk nem igazán lepődött meg már semmin, ezért gyorsan továbbhaladt, útközben módszeresen bepillantott a különböző szobákba, ahol idéző köröktől kezdve könyvtárakon át sosem használt kertészkedési szerszámokig bezárólag szinte mindent megtalált, csak azt nem, amit keresett.
Ez után felment az emeletre, ahol az egyik szobából megszállott nevetés hangzott megannyiszor, majd utána torokköszörülés kíséretében egy kis „Ez még nem lesz elég jó” felszólalással kísérve. A vendég továbbsietett, és végre benyitott oda, ahol a ház urának hálószobáját sejtette. Odasietett az éjjeliszekrényhez és leemelte idejövetelének a tárgyát, egy zöld, bársonykötéses naplót:
Kedves Naplóm!
A nevem Stephanie és egy 16 éves lány vagyok a váro…
Az olvasó összeráncolta a homlokát és gyorsan továbbpörgette a lapokat, majd a napló közepénél felfedezte, hogy megváltozik az íráskép:
Üdvözöllek Napló!
Gondolom észrevetted, hogy most már ÉN vagyok a gazdád. Úgy gondoltam, hogy nekem mindenből a legjobb jár, így keresztül kasul bejártam a fél országot, hogy megtaláljam azt a naplót, azaz téged, aki méltó arra, hogy engem szolgáljon. Én aki…
További homokráncolás, egy kis ideges sóhajtás közepette sikerült átlapozni a következő 15 oldalt, ami az új szerző öncsodálatáról szólt, és egy szó, mint száz, az „én tökéletes vagyok”-ot sejtette.
…mivel már sikerült betörnöm téged, el is kezdeném azt, amit le szeretnék írni. A nevem nem fontos, de azok, akik ismerik híremet a nagyvilágban, a Fő gonosznak titulálnak, illetve Sötét varázslónak, pedig ez nem mindig volt így, csupán a körülmények vittek rá erre az egészre. Hiszen tehetek én róla, hogy árva vagyok, és aki felnevelt és kitanított nem egy főkertészt faragott belőlem, hanem olyan valakit, aki hamarabb képes a világra idézni az alvilág minden mocskát, mintsem létrehozni a környék, ha nem a világ legszebb kertjét?! NEM!!!
És ezt megtámogatandó a nevelőm rám bízta a Hogyan legyek a tökéletes zsarnok, Démonidézés kezdőknek és haladóknak, Arany oldalak a föld alatti Labirintuskészítő és Csapdaállító mesterekhez c. könyveket, illetve a Meggyőzés kontaktlencséjét és annyi pipadohányt, amitől már olyan reszelős a hangom, hogy néha még a saját hangomtól is a hideg ráz. Így létrehoztam egy a királyi hűbéres rendszerre hasonlító kapcsolathálót, és legfőbb vazallusaimmal kidolgoztuk a világ tökéletes uralásának tervét:
Megidézünk rengeteg démont, és belőlük hadsereget szervezünk, majd lerohanjuk azokat, akik nem akarnak engedelmeskedni…
Ilyen és ehhez hasonló terveket tartalmazó oldalakat lapozott át a hívatlan vendég, majd megállapodott a következő sornál:
… ahhoz, hogy tervem tökéletes legyen, alaposan áttanulmányoztam a történelmet, és azt a szomorú dolgot kellet tapasztalnom, hogy nem én vagyok az első ilyen nagyravágyó terveket szövögető kolléga. De ilyenkor mindig eszembe jut, hogy eddig senkinek sem sikerült ezeket a terveket végrehajtani, mert mindig akadtak olyan isten háta mögötti helyről származó kiválasztottak (akikről egyébként alaposabb kutatások után kiderült, hogy egyszerű, soha életében nem harcoló parasztfiúk csupán). Na, mármost ez nagyon abszurd dolog és felettébb szórakozató, hogy elődeim ennyire felkészületlenek voltak…
A fejtegetés még oldalakon át zajlik, majd több száz oldalon át semmi érdekes nem történik, de egyszer csak megállapodik a szeme és elmosolyodik, majd halkan megszólal:
- Helyben vagyunk.
...Ezt nem hiszem el!!!
Megtörtént, MEGINT!!! Egy sehonnai parasztfiú (ellenőriztem, tényleg egy istenháta mögötti tanyáról való, és legutoljára 1 éve keveredett párbajba egy lánnyal, aki úgy behúzott neki, hogy betörte az orrát, tehát egy SENKI!!!), aki alig múlt 15 éves, megölte a hűbéresem hűbéresét, és kifosztotta az egész labirintusát és kastélyát másodmagával. Ez egyszerűen L-E-H-E-T-E-T-L-E-N! Utánanéztem, és Ő is Kiválasztottnak hívja magát, a társa meg valami Kiválasztó…
- Aggodalomra semmi ok – gondolta az olvasó. – Az a parasztfiú tökéletesen veszélytelen, de nekem is szöget ütött a fejembe, hogy ki, vagy kik azok, akik a hozzád hasonló Sötét Varázslókat ránk szabadítják - ekképpen gondolkodott, amikor mögötte megnyikordult az ajtó, és egy erősen dohányos hang a következőket reszelte:
- Ki vagy, és hogyan jutottál be, nem hallottál még a magánéletről?! Én se megyek el a tanyádra, és teszem tönkre a termést az éjszaka kellős közepén!
- Nem én vagyok a Kiválasztott, ha erre célzol - mondta nyugodtan, majd lerakta a naplót az éjjeliszekrényre.
- Akkor meg mit keresel itt? Ha szerencsevadász vagy, akkor gyere vissza holnap és a labirintus főbejárata felöl gyere! - reszelte ingerülten a Sötét Varázsló.
- Szerencsevadász sem vagyok, én vagyok a Miválasztott - válaszolt nyugodtan a Vendég.
- A Mi-választott? - kérdezett vissza őszintén.
- Jól mondod. A titulusom arra utal, hogy én a-Mi-re ki vagyok választva az az, hogy a Kiválasztott útja sima és zökkenőmentes legyen, hogy minden előtte álló gonoszt legyengítsek az ő szintjére, hiszen, ahogy írtad, a 15 éves parasztfiúk sohasem képesek ilyen tettek végrehajtására. - Rövid hatásszünet. – Ahhoz egy profi kell. Egy olyan profi, mint én.
- Akkor a fiú semmilyen veszélyt nem rejt? - kérdezett vissza a Sötét Varázsló, akinek az egészből elsőre csak ennyi jött át. Majd elgondolkozott és ördögi kacajt hallatott. - Nagyon érdekfeszítő volt az előadásod, de szerintem ideje elindulnod a túlvilágra barátocskám – fejezte be, majd körívezett a kezeivel, és egy tüzes golyóbist hajított a Miválasztottra, aki egy lesöprő mozdulattal hárította.
- Ki volt a mestered? - kérdezte oly egyszerűen, mint az, aki csak az időt kérdezi meg.
A Sötét Varázsló arcára kiült egy bamba arckifejezés, majd, mint egy engedelmes kisfiú az órán feleléskor egyszínűen válaszolt.
- A nevét nem tudom, nagyon titokzatos férfi volt, mindenről tudott mindent, mindig azt mondogatta: Fiam, noha szereped óriási, mégis rád nem fog emlékezni senki 100 év múltán. Illetve nagyon ma…
- Elég lesz! - utasította a Miválasztott. – Most közösen lemegyünk, és előkészítjük a terepet a mi kis Hősünknek.
Ketten lesétáltak az emeletről, majd lementek a pincébe, miközben áthaladtak a Munkahely és Hobbi felirat alatt. Odalent végigsétáltak az útvesztőn, közben a karbantartóknak utasítást adtak, hogy 1 zsákutca kivételével minden tévutat falazzanak be, a szöges zuhanó csapdákat jól látható helyekre helyezték, az automatikusan működő Guillotine csapdákat a rendszertelenül lecsapódás helyett, egy a mindenki által jól ismert nóta ütemére kalibrálták át, és még azt is lelassították. A szöges vermek fölé deszkapallókat helyeztek, miközben az erősebb démonokat hazaküldték a saját síkjukra és helyette gyengébbeket idéztek.
A legvégsőbb terembe érve hatástalanították a lángszórócsapdákat, illetve a lezuhanó álmennyezet csapdát is tönkretették. Ezután a Sötét Varázsló leült a számára kialakított trónusra.
- Most pedig elfelejted, hogy velem valaha is találkoztál, illetve elfelejted az összes azonnali halállal járó mágiádat, varázslatodat, valamint az összes hasonló jellegű varázstárgyad kezelését is elfeleded. Holnap pedig csinálj úgy mindent, mintha ez így volna tervszerű és, ha meg is lepne önnön gyengeséged, te ezt nem fogod bevallani, mert te túl büszke vagy… És gondoskodj arról, hogy neved örökre fennmaradjon. Háromig számolok, és utána mély álomba merülsz.
Egy…
Kettő…
Három!
A Sötét Varázsló mély álomba merült, majd a Miválasztott felsétált a pincelépcsőn és elhagyta birtokot, miközben ezen gondolatok járják át fejét:
- A Választó, mely cím Mesterről tanítványra öröklődik mindig, amikor csak a szükség hozza, kiválasztja a Kiválasztót, aki majd megkeresi a Kiválasztottat, a Miválasztottat, aki egyengeti a Kiválasztott útját, és úgy néz ki, ő választja ki a Főgonoszt is személyesen … milyen szomorú, ez az egész csak egy színjáték a jó és gonosz örök harcáról, de majd én teszek róla, hogy ez a cirkusz egyszer, s mindenkorra véget érjen.
Másnap reggel a vidéki háztól úgy 500 m-re levő, természetesnek álcázott barlangbejárat előtt két alak jelent meg. Egyikőjük alig múlt 15 éves, máris oly peckesen állt, mint aki olyan hőstettekről tett tanúbizonyságot, melyek a világ egészét képesek megváltoztatni. A gyenge szakállnövendék, mely állán pelyhedzett, szinte hirdette gazdája dicső természetét, és óva intett mindenkit, hogy bárki belé merjen kötni. A másik nem volt annyira dölyfös, amihez talán az is hozzájárult, hogy, mint nő, képtelen a szakállnövesztés tudományára, de még egy iciri-piciri kis bajuszkát sem lesz képes növeszteni 50 éves kora előtt. Számára ez az egész inkább egy afféle munkaként szolgált, ráadásul nem is nagyon csinált semmit azóta, hogy kiválasztotta az ifjút a feladatára.
- Egyet se félj, Világ! Most bemegyek és megmentelek a vész karmaitól! – hangzott az elcsépelt szózat a Kiválasztott szájából.
- Nagy segítség volna, ha legalább 1 percig befognád – mormogta a Kiválasztó.
A Sötét Varázsló időközben felébredt, és nem emlékezett arra, hogy hogyan is keveredett bele a bársonyszékébe, de annyi bizonyos, hogy valaki most lépett be a labirintusba.
- Egyet se félj, Kiválasztott! – reszelte. – Lehet, hogy csatlósaim nem bírtak megállítani, de majd Én megteszem. Magam sem értem, hogy egy hozzád hasonló senki, hogy bírta idáig ellenem, de ma majd megtudod ki az az Atyaúristen! – fejezte be monológját, majd eszelős nevetést hallatott, amelyet az egész komplexumban hallani lehetett.
Hősünk gond nélkül bejutott a bejáraton, végighaladt a kacskaringós, ámbátor elágazásmentes folyosókon, gondosan kikerülte a szöges csapdákat, és sikeresen elijesztette (illetve az izgágábbakat lecsapta a forrásvízben edzett kétkezes, gyönyörűen gravírozott és majdhogynem 1 méter hosszú pallosával) a nálánál két fejjel kisebb démonivadékokat, majd az egyetlen elágazáshoz érve a falra sebtében felfestett fehér nyilat követve átegyensúlyozott a veremcsapdák fölött, miközben odaköszöntek az éjjeli műszakból hazafelé siető mesterembereknek.
Végül megérkeztek a Guillotine csapdákhoz, melyek a plafonról ereszkedtek alá, majd vánszorogtak vissza hangos kattogás közepette, a csapda előtt meg egy cetli, melyen egy országszerte ismert borozódal címe árválkodott.
- Méltó ellenfelem, a Főgonosz, biztos úgy vélte, hogy minek várni, ha úgyis keresztüljutnék borotvaéles eszemmel ezeken a primitív csapdákon, ezért megadta a kikapcsoláshoz a kulcsot. Csupán el kell énekelnem! Jobbkéz! Fogd a kardom, énekelni fogok! – fejezte be az egy levegővétellel elmondott monológját, és elénekelte a dalt egyszer, kétszer, hatszor, de a csapda még mindig ugyanabban az ütemben üzemelt tovább, közben ütemes csapkodásaival rásegített a kivitelezésben.
A kiválasztó kifakadt:
- Nem vagyok a Jobbkezed! Én a Kiválasztó vagyok, és pénz híján a Védelmező szerepe is az enyém. Ráadásul ez már egy kicsit túlzás a részedről, úgy hiszem, a gonosz nem a saját kiirtását tűzte ki céljául. Amúgy is nem énekelni kéne, hanem fülelni, a pengék a bordal ritmusára csapódnak le.
- Szerintem pedig én vagyok a Kiválasztott, és még egyszer el kéne énekelni a dalt – fejezte be sértődötten, és már vette is a levegőt a következő próbálkozáshoz: - Az én PUFF! babám PUFF! bort PUFF!.. – hangzott a dal miközben a Kiválasztó igyekezett ritmusra átrugdosni Hősünket.
Úgy néz ki, az összecsapás elkerülhetetlen a Kiválasztott csodával határos módon megérkezett a végső megmérettetés színhelyére.
- Lehet, hogy eddig eljutottál, de innentől kezdve elfogytak az esélyeid – reszelte, miközben meghúzott egy fogantyút a falon a Sötét Varázsló, ám semmi sem történt. - Minek nekem álmennyezet csapda, amikor itt van az én határtalan erőm, utolsó kívánság esetleg? – kérdezte magabiztosan.
- Itt, akinek ma imádkozni kell a lelki üdvéért, az te leszel, védd magad! Te meg állj arrébb, Jobbkéz!
- Lehet, hogy most nem jut eszembe a hús lerohasztásának igéje, de még mindig megteszi a jó öreg tűzgolyóbis - gondolta a Főgonosz, és már útjára is engedte, ami azonban elzúgott a Kiválasztott mellett, mert úgy meglengette a kétkezes, iszonyú, másfél kg tömegű pallosát, hogy elvágódott a manőver kivitelezése közben, így a varázslat a Kiválasztót vette célba, aki ezt azon látnoki képességeivel, amellyel sikerült a Kiválasztottat megtalálnia, érzékelte és tükörvarázzsal blokkolta az igét, ami így gazdáját érte el teljesen felkészületlenül, aki így rögtön szörnyet is halt, s kinek utolsó gondolatai a következők voltak: - Te jó ég, milyen gyors és erős, visszaverte a tűzlabdát a saját akaraterejével és a pallosával … ő tényleg a Kiválasztott.
- Láttad, Jobbkéz? – miután felkelt a földről. – Megmentettem a világot teljesen egyedül! És az összes gazt ugyanazzal a kardtechnikámmal pusztítottam el! Már nevet is adtam neki, úgy neveztem el, hogy A Hős Csapás! Na hogy tetszik?
- Remek. A próféciát beteljesítetted, most már mindketten hazamehetünk végre – zárta rövidre a szóáradatot a Kiválasztó, és már el is indult, hogy kipihenje az elmúlt két hetet, ami alatt legalább tízszer megmentette a Hős életét, és számolatlan gaz haramiát tett el láb alól, amióta csak sikerült rátalálnia a kiválasztottra a Választó utasításai alapján. Már csak azt nem értette, hogyha úgy is mindent a Védelmező, vagy anyagiak híján a Kiválasztó végez el, akkor mi értelme van a Kiválasztottnak? Miért nem arathatja le saját maga a babérokat? És hogy lehet, hogy még a legesleggonoszabb Sötét Varázslók is ilyen amatőr hibákat vétenek?
Ez és ehhez hasonló gondolatok cikáztak át elméjén, amíg kiértek a labirintusból.
Odakint egy sötét, csuklyás alakkal találkoztak, akinek az arcát nem látták:
- Ki vagy te? – kérdezte a Kiválasztó.
- Az elmúlt két hétben már ötször válaszoltam erre a kérdésre, és ötször töröltem ki az emlékét fejetekből.
- Tessék?!
- Akkor halál rád! – ront előre a Kiválasztott, miközben A Hős Csapás!-t készül kivitelezni, amit még védenie sem kell a Miválasztottnak, hiszen, ha ötödjére nem, akkor hatodjára sem kell egy olyan technikát blokkolni, ami abból áll, hogy mesterien elvágódik a kivitelező.
- Jobbkéz! Ez az alak túl erős! Együtt kell dolgoznunk, hogy legyőzhessük.
- Ne aggódj, majd elmúlik… egyszer. Én vagyok a Miválasztott, aki azért volt felelős ez idáig, hogy a mi kis Hősünk még véletlenül se kerüljön ki vesztesen a Gonosszal vívott harcban. Tch! Álgonosszal vívott harcban. A Választó választott ki engem is, ahogyan téged is, de mostanra világossá vált számomra, hogy ő az igazi Főgonosz, az igazi Sötét Varázsló. Évszázadok óta, amióta csak a Választottak rendje létezik, azóta léteznek gonoszok is, akiket a Választó képez ki… az egész csak színjáték! És itt nemcsak a Kiválasztottra gondolok.
Ezek után a Miválasztott ismét elmeséli helyét renden belül, a feladatát, ráadásul megosztja a nyomozása eredményét a kompániával, majd közösen elindulnak, hogy pontot tegyenek a színjáték végére.
- Reszkess, Választó… vagy mi! A Hős Csapás! rád is lesújt majd!
