Sellők
- Azt hittem, hogy sellők csak a mesékben léteznek...
A fiatal tengerész hangja rángatott vissza a valóságba, és egy mély sóhaj kíséretében sikerült rendeznem a gondolataimat.
- Mitológiát akartál mondani, nem igaz? - dörmögtem, és sikerült elnyomnom egy halvány mosolyt.
- Mitológia, vagy mese, nekem aztán oly mindegy... Nem hiszek az ilyesmikben! – ingerülten legyintett.
- Pedig a sellők nagyon is léteznek. A vízhez erősen kötődő lények ők, de… nem akarlak untatni a fölösleges részletekkel. Ezekkel már tisztában vagy, és… amúgy sem fontosak.
- Akkor? - türelmetlenül megrázta a fejét. - Mégis mi a lényeg?
- A lényeg az, hogy sellőkkel bárhol összefuthatsz.
- Tudom, tudom… Szinte minden tengerben és óceánban előfordulnak, és...
- Képesek emberi alakban megtestesülni - kényelmesen hátradőltem a székemben, és élvezettel néztem megdöbbent arckifejezését.
- Mi... Mi a fenéről beszélsz?
- Nyugi, nem olyan bonyolult dolog ez, sőt... sokkalta egyszerűbb, mint hinnéd! - mondtam és megvakartam borostás államat. A fiú lassan leereszkedett a legközelebbi padra, én pedig - beszélgetésünk kezdete óta először - nagyon elégedett voltam. Végre sikerült felkeltenem az érdeklődését.
- Lehetséges ez? Mégis... hogyan? - szemében most őszinte kíváncsiság csillogott.
- Csak úgy, mint te, vagy én... vagy bármelyik másik ember.
- Nem egészen értem...
- Ők is csak olyan lelkek, mint mi. Persze a természetük némiképp különbözik a miénktől, de... hidd el, nagyon is emberiek.
- Vagyis... Képesek emberi testben újjászületni?
- Igen...
- Na, de... Onnantól kezdve már ők is emberek, nem igaz? Akkor már nem csábítanak minket a halálba... - tétován megvakarta a fejét. - Vagy... mégis?
- Nem! - mondtam széles mosollyal az arcomon. - Egyáltalán nem halálosak, ámbár... a csáberejük ugyanúgy megmarad, és ők ezt ki is használják. Ha nem is mindig tudatosan, de használják…
- Jó, tegyük fel, hogy hiszek neked… Mégis... miről ismerhetjük fel őket? - az ifjú hangja most bizonytalanul csengett.
- Tudnod kell, hogy a sellők többnyire női alakban öltenek testet.
- De milyen a külsejük?
- Azt rögtön tudni fogod, ha találkozol eggyel - suttogtam, és egy pillanatra magukkal ragadtak az emlékek, ám gyorsan elhessegettem őket. - Királynői a megjelenésük. Magasak, karcsúak, és az arcuk is egyedi, karakteres. A szemeik pedig… titokzatos tűzben égnek. A csábítás a vérükben van, ez az örökségük része, a lényük sajátja. Ha azt szeretnéd, hogy behálózzanak, akkor ne keresd őket! Ha mégis így teszel, azzal csak azt éred el, hogy érdektelenné válsz a számukra. Ám ha tartózkodó vagy... na, akkor bizony nyakig benne vagy a pácban, barátom! Két lábon járó kihívást látnak benned, és minden nőiességüket latba vetik annak érdekében, hogy meghódítsanak. Minden vonzerejüket... ami bizony nem kevés! Ügyesen manipulálnak ám... Bűntudatot keltenek benned, azután eltűnnek egy időre, és hagynak, hadd főjél a saját levedben. Mikor már égre-földre keresed őket, akkor térnek vissza hozzád, úgy, mintha csak kegyet gyakorolnának. Náluk az igen nemet, a nem pedig igent jelent. Felejts el minden logikát velük kapcsolatban! Teljesen fordítva működnek, mint mi, férfiak! Ők amolyan "végzet asszonyai" típusú nők. Ha eldobnak téged, akkor készülj fel rá, hogy örökre eltűnnek az életedből. Ha képtelen vagy az elengedésre, valamint hajlamos az önpusztításra, akkor a kis csábításuk végeredménye akár valódi halál is lehet... A te halálod! Persze, ez azért elég ritka eset, de időnként előfordul - nagyot sóhajtottam, és kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaimat, majd ujjaimat a tarkómon összefonva, keserű hangon folytattam:
- Tudod, mi a legfurább az egészben?
Némán nemet intett.
– Az, hogy mindezek ellenére sem tudsz igazán haragudni rájuk. Persze megjátszod a sértődöttet, ám a lelked mélyén te is tudod: mindent megbocsátanál nekik azért, hogy újra elcsábítsanak. Nos, fiú... most már végre hiszel nekem? - mormogtam, és döbbent arckifejezése láttán újra elvigyorodtam...
