Eredményhirdetés: VIII. Lidércfény pályázat, avagy Orkok és Coltok

Külvilág / Lidércfény (3216 katt) Lidércfény HQ
  2013.09.29.

Erre a pályázatunkra kicsit kevesebb novella érkezett (ezt talán annak köszönhetjük, hogy a nyár folyamán kevesebb időt töltöttetek a szobában írogatva :-) ), számszerűleg összesen 35 pályaművet kaptunk. A beérkezett novellák között sok-sok érdekes ötlettel találkoztunk, amelyek közül nem volt egyszerű feladat kiválasztani a három dobogósat.

Végül a zsűri döntésének értelmében az alábbi művek alkotói léphetnek a virtuális dobogónk megfelelő fokaira:

I. helyezett: Thomas P. Farren – Orkok és Coltok

II. helyezett: Simon Zoltán – Néma orkok városa (El Poncho legendája)

III. helyezett: O.R.K. – Drakồ portyája

Ezúton is gratulálunk a nyerteseknek!

A nyereményeket igyekszünk minél hamarabb elkészíteni és postára adni. A PDF-ben letölthető pályázati különszámot igyekszünk október 6-án, vasárnap este elérhetővé tenni, amelyből természetesen a nyertesek kapnak nyomtatott példányokat is.

Azok se keseredjenek el, akik nem értek el helyezést, hiszen pályaműveiket, és más írásaikat is szívesen látjuk a weboldalunkon. Azok, akik egy gyors és fájdalommentes regisztráció után feltöltik a www.lidercfeny.hu-ra a pályázatra küldött írásukat, kapnak egy személyre szabott, rövid szerkesztői véleményt munkájukról. A pályázatra és az oldalunkra küldött jobb novellák közül a későbbi AKF számokban is megjelentetünk néhányat.

Jelen pályázatunk zsűrizése során is több novellában találtunk kisebb-nagyobb hibákat, ezért most úgy döntöttünk, szolgálunk néhány jó tanáccsal, hogy a jövőbeli pályázatainkon, vagy akár más pályázatokon is komolyabb eséllyel indulhassatok. Jöjjenek hát a

Szerkesztői jó tanácsok

Első és legfontosabb tanácsunk, hogy figyelmesen, akár többször is olvasd el a pályázati kiírást! Hiába kapunk ugyanis nagyszerű novellákat, ha annak témája nem kapcsolódik a pályázat témájához. Az ilyen pályaműveket sajnos nem tudjuk értékelni a pályázaton belül.

Mielőtt beküldöd a pályaművet, olvastasd át valakivel (akár családtaggal, baráttal, írótárssal), és kérd ki az őszinte véleményét. Az interneten is vannak olyan helyek, ahol úgynevezett béta olvasást vállalnak hozzáértő (akár évtizedek óta író), irodalomszerető emberek.

Figyelj oda a helyesírásra! Ma már több olyan oldal van az interneten is, amely sokat segít ebben. Néhány példa:
http://fanfiction.csodaidok.hu/helyesir.php
http://karcolat.hu/kozpontozas
http://www.magyarhelyesiras.hu/gyakori_hibak.php
http://helyesírás.mta.hu/

Nyomtasd ki a történeted és olvasd el papíron, így számos hiba sokkal jobban kiszűrhető.

Ügyeljetek a részletekre, ellentmondásokra! Eddigi pályázataink során számos olyan novellát olvastunk, amelynek igazán remek, magával ragadó hangulata volt, ám több logikai hibát, következetlenséget, egyéb komolyabb hibát tartalmazott, amelyek bizony az értékelés során egyre csak levontak a novella pontértékéből.

Ha olyanról írsz, amit kevésbé ismersz, igyekezz utánanézni, az adott témáról minél több információt szerezni! Így elkerülheted azt, hogy az adott dolgot jól ismerő megkritizáljon, vagy akár kinevessen, amiért butaságot írtál. (Az sajnos kevésbé jellemző, hogy jóindulatúan felvilágosít a témában.)

Ne hagyd az utolsó pillanatra a pályamű megírását! Egy héttel a pályázat lejárta előtt tapasztalataink szerint már nem érdemes hozzákezdeni a pályamű megírásának (vagy ha mégis, akkor inkább rendesen kidolgozva, határidő után töltsétek fel az oldalra), mert így nem valószínű, hogy kellő idő állna rendelkezésre annak minden szempontból megfelelő kidolgozásához, átolvasásához, átolvastatásához, javításához.

Olvasni, olvasni, olvasni! Ne lehet elégszer mondani, és eléggé hangsúlyozni, hogy sokkal többet kell olvasni, mint írni. Az olvasással tanuljuk meg – különösen a figyelmes, tudatos olvasással –, hogy mitől jó valami. Ha erre rájövünk, akkor azt némi gyakorlás után magunk is képesek leszünk alkalmazni, akár egy teljesen más zsánerbe tartozó írásnál is.

A mai megbeszélésünk során kapásból az alábbi írókat vetettük fel, akiknek műveit (amellett, hogy szórakoztatóak) írói szempontból is hasznosnak tartjuk olvasni:

Isaac Asimov (különösen az Alapítvány trilógia), Arthur C. Clarke, Stanislav Lem, Frank Herbert, J.R.R. Tolkien, H. P. Lovecraft, Edgar Allan Poe, Sir Arthur Conan Doyle, Robert E. Howard, Agatha Christie (akinek műveiben kitűnő jellemábrázolásokat találhatunk), Arkagyij és Borisz Sztrugackij, Kurt Vonnegut, William Gibson, Jules Verne, Jókai Mór.

Ajánlatként felmerült még olvasásra a magyar kortárs realista irodalom, és természetesen mindenek felett a szépirodalom, amelyből gyarapíthatjuk a szókincsünket.

Reméljük, hasznotokra válnak a fenti jó tanácsok, és sikerrel veszitek az újabb pályázatok akadályait!

Előző oldal Lidércfény HQ
Vélemények a műről (eddig 4 db)