Bosszúállók / Avengers

Külvilág / Mozijegy (1545 katt) Jimmy Cartwright
  2014.01.04.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/9 számában.

amerikai akció, sci-fi (2012)
(12 év felett)


Ha a Feláldozhatókról szóló ismertetőt nevek felsorolásával kezdtem, akkor bizony azt ebben az esetben is megtehetem, csak itt nem színészek, hanem a Marvel univerzum szuperhősei kerülnek a középpontba: Iron Man, Captain America, The Hulk, Thor, Loki, Black Widow, Hawkeye. Persze ezt már biztosan mindenki tudja. Meg kell mondjam viszont, hogy nem vagyok igazán oda a szuperhősökért, meg úgy általában az ilyen témájú filmekért. (A DC Comics Zöld Lámpását például kifejezetten egy illuminátus és szabadkőműves jelképekkel teli sátánista filmnek könyveltem el magamban, miután nagy nehezen végigszenvedtem.) Ám mégis azt kell mondjam, hogy az Iron Man filmek, a Thor és még a Captain America is elszórakoztatott, amíg végignéztem. Így azt gondoltam, megtekintem ezt a Bosszúállókat is, próba cseresznye. Bejött. Bár, ami igaz, az igaz, az elejét kissé elnyújtották, rátérhettek volna hamarabb is a lényegre. Persze ettől függetlenül egy remek, kellemes humortól sem mentes, némi romantikával megfűszerezett akciómozi lett belőle. Nyilván az én visszafogott véleményemtől vannak negatív és pozitív irányba eltérőek is, attól függően, ki mennyire van oda az ilyesfajta filmekért.

Egyet sajnáltam csak: Hawkeye karaktere valahogy egész a végéig elsikkadt egy kissé. Az utolsó jelenetekben viszont tátott szájjal néztem, mit és hogyan csinál. Meg kell mondjam, meg is ihletett, de az már egy másik univerzum másik története lesz...

Előző oldal Jimmy Cartwright
Vélemények a műről (eddig 4 db)