Nehéz feladat

Fantasy / Novellák (1286 katt) LadiZsuzsa
  2014.08.05.

Niall Magra, az ifjú mágustanonc megigézve bámulta a varázstűzből alkotott csodálatos pillangót. Lenyűgözte, hogy a képzelete és egy csipet mágia mi mindenre volt képes. A törékenynek tűnő lény aranyló lángvörös szárnyai lágyan sisteregtek a levegőben, ahogy ritmusosan csapkodott, és láthatóan nem zavarta, amikor a fiú kinyújtotta felé a kezét.

– Fiatalember! – csattant fel a tanterem elején Augustus mester. – Nem látom, hogy elvégezte volna a feladatát.

Niall bosszúsan összevonta a szemöldökét, amiért a tanár hangja megtörte a koncentrációját, mert a tüneményes tűzlepke semmivé foszlott a levegőben, hiába kapott utána a képzeletével, elenyészett. Unottan meredt az asztalán árválkodó gyertyaszálra, majd körbenézett a teremben. Az osztálytársai láthatóan mindent beleadtak, hogy a puszta gondolatuk erejével meggyújtsák a saját gyertyáikat, de a fiúnak ehhez egyáltalán nem volt kedve. Ó! A terem elején az egyik fiú gyertyája füstölni kezdett. Niall elhúzta a száját. Nem gyulladt meg. Persze, hogy nem gyulladt meg. Mind rosszul csinálták. Görcsösen el akarták végezni ezt a vacak feladatot, hogy megkapják a jól megérdemelt dicsérő szavakat Augustus mestertől. Egy percig sem gondolnak bele, hogy mennyire unalmas és értelmetlen ez az egész.

Niall ki akart menni az udvarra, hogy a saját módján lépjen kapcsolatba az elemekkel. Együtt akart szaladni a széllel, hogy megtanítsa repülni, együtt úszni a vízzel, hogy megmutassa, hogyan épít és rombol az ár. Tüzet akart gyújtani, égbe szökőt, ami elsuttogta neki a lángok titkát, nem itt ülni, és egy szomorú fehér gyertyára meredni a tankönyve mellett, arra várva, hogy megszólaljon az ebédidőt jelző harang.

– Elégtelent kíván kapni a mai feladatra, Niall Magra? – hallotta hirtelen a háta mögül a mester hangját.

Hirtelen a férfi felé fordult, és megcsóválta a fejét, amikor végre eljutott az agyáig a kérdés. Nem. Nem akart elégtelent kapni, de itt ülni sem akart. Ha a mester nem akar tudomást venni arról, hogy ez a feladat nem neki való, az az ő baja.

– Akkor… koncentráljon… a… feladatára!

Niall utálta, amikor Augustus mester minden szót külön hangsúlyozott, mintha legalább hülye lenne. Niall nem volt hülye. A saját meglátása szerint ebben a vacak tanteremben ő volt az egyetlen normális. Nem tehetett róla, hogy másképp látta a dolgokat, mint ahogy azt tanították neki. Az ő módszere sokkal könnyebb és hatékonyabb volt. Nem értette, miért tartották lustának, vagy egyenesen butának, amiért a saját esze szerint akarta megcsinálni ezeket a nyomorult feladatokat, ha már egyáltalán meg akarta csinálnia őket.

Újra a gyertyára fordított a figyelmét. Szép szál gyertyácska. Mégis mi a fenének gyújtaná meg? Pislantott kettőt, és a gyertya kanóca körül táncolni kezdett egy újabb lánglepke, de nem gyújtotta meg. Csak cikázott körülötte, mintha arra akarná biztatni, hogy táncoljon vele együtt. Niall a terem másik végében ülő fiúra nézett, aki láthatóan mindent beleadott, de nem tudta, hogyan irányítsa a varázserejét. Szegénynek még a homloka is verejtékezett az erőlködéstől. Niall látta, hogy a varázsereje ki akart törni, azt akarta tenni, amit a gazdája kért tőle, de a feladat olyan ostoba volt, annyira kigondolatlan, hogy a fiú képzelete nem tudott mit kezdeni vele. Niall egy gondolattal a gyertyájához küldte a lánglepkéjét, ahol az aztán letelepedett a kanócra, és a felcsapó lángokba veszett. A terem elején Augustus mester tapsolni kezdett.

– Lenyűgöző, lenyűgöző! Szép munka, Engel!

Engel meglepetten felkapta a fejét, és megigézve meredt a pislákoló gyertyájára. Láthatóan még nem fogta fel, hogy meggyulladt a gyertyája. Niall megvonta a vállát. Egy pillanat múlva már meg is bánta ezt, mert a mester tekintete felé fordult.

– Valami problémája van, fiatalember? Ahogy látom, maga még mindig nem próbálkozik a tűzidézéssel. Hogy fog így levizsgázni?!

A fiatal mágustanonc lehajtotta a fejét. Nem mondhatta azt a mesternek, hogy hidegen hagyta a vizsga, mert tudta, hogy akkor megint egész éjjel súrolhatja majd a padlót az iskola folyosóján. Pedig hidegen hagyta. Annyira nem számított, hogy milyen jegyet adtak neki. Ő már pontosan tudta, mit fog csinálni, amint elhagyta ezt a helyet.

– Amíg nem gyújtja meg azt a gyertyát, nem hagyhatja el a termet, megértette? – hallotta a vén mágus hangját.
Niall felnézett a mesterre, és furcsa fény villant a szemében.
„Szóval tüzet akarsz, öreg? – gondolta. – Hát majd én mutatok neked tüzet!”

Lehunyta a szemét, és koncentrált. Hirtelen a terem falain lévő összes fáklyában magasra csaptak a lángok egészen a plafonig, és az asztalokon álló gyertyák is fellobbantak. Niall vigyorogva hallgatta a sikolyokat, ahogy hátradőlt a székében.

„Nesze, itt a tűz!”

– Elég, elég! – kiáltotta Augustus mester, és az asztalára csapott a varázsigekönyvével.

A fiú kinyitott a szemét, és szétnézett a teremben. Mindenki őt bámulta, de ez nem izgatta, sem az, hogy a viselkedését meg fogja bánni. Pislogott egyet, és egy tucat lángpillangó jelent meg körülötte. Gyönyörűek, kecsesek és elevenek, mint a legvadabb erdőtűz. De nem, az ő lepkéi nem ártottak senkinek. Az ő lepkéi csak röpültek, és arról zizegtek tüzes szárnyaikkal: Niall Magra itt a legjobb tűzidéző.

– Kifelé! – csattant fel a mester, de Niall megcsóválta a fejét, és hanyag mozdulattal az asztalára mutatott.

A fehér gyertyaszál még mindig ott állt érintetlenül, hiába repülték körbe a lángpillangók. Dacosan hirdette az egész osztály előtt, hogy Niall Magra márpedig nem fogja megcsinálni ezt az ostoba feladatot.

Előző oldal LadiZsuzsa
Vélemények a műről (eddig 6 db)