Hol keressük őt?

Szépirodalom / Istenes (1181 katt) bel corma
  2014.12.01.

A száraz logika talaján mozogva, vagy az imádat mámorában lebegve, égre-földre keressük Istent. Széthasítjuk az atommagot, és ízekre szedünk minden fizikai dolgot azon igyekezetünkben, hogy megértsük őt. Mások felhőkből emelnek neki trónust, ahol azután áhítattal teli csodálattal adózhatnak neki. Ez a két oldal időnként azután egymás torkának ugrik, és megpróbálja agyagba döngölni a másikat. Csak azt nem veszik észre, hogy a nagy harc közepette épp a lényeg vész el.

Hol lehet akkor Isten? Talán az alábbi kis történet közelebb visz minket az igazsághoz:

„Isten azt szerette volna, hogy a gyermekei nemesebbé, bölcsebbé váljanak, ezért úgy döntött, hogy elfeledteti velük azt, hogy honnan is jöttek. Tudta, hogy azok, akik így is visszatalálnak majd hozzá, már elég érettek lesznek ahhoz, hogy gazdagabbá tegyék őt és általa ez egész világot. Teljesen azért nem szándékozott magukra hagyni őket, így elhatározta, hogy olyan helyre fog elbújni előlük, ahol – ha nehezen is, de – megtalálhatják őt. Legnagyobb arkangyala, Mihály segítségét kérte a dologban.

- Mit gondolsz, hová kellene rejtőznöm ahhoz, hogy csak a legbölcsebb emberek találjanak rám?
- Bújj el a legmagasabb hegyek csúcsán, oda csak ritkán jutnak el!
- Az túl könnyű lenne…
- Rejtőzz a tengerek mélyére!
- Jobb ötletem van… Azt hiszem, az emberek lelkében fogok ragyogni. Odabent nemigen keresnek majd engem!”

Előző oldal bel corma
Vélemények a műről (eddig 12 db)