Ünnepi lakoma
Paradise Falls hófödte főutcáját egy fekete Land Rover terepjáró szántotta végig. December 24-e volt, a város ezen része teljesen kihalt. Az út melletti fákon és villanyoszlopokon karácsonyi díszek jelezték az ünnep közeledtét.
Az autó volánja mögött egy 45 éves férfi ült, Ben Peterson. Fekete selyemkabátot viselt, a kormányt szorító kezein bőrkesztyű volt. Egy hónapja költözött családjával a városba. Felesége örült annak, hogy a bostoni nagyvárosi életből kikerülnek és egy csendes vidéki környezetbe költöznek. A lánya és fia viszont nem örültek ennek, arról győzködték anyjukat és apjukat, hogy el fogják veszíteni a barátaikat.
De Ben hajthatatlan volt. Könyvelőként dolgozott, és visszautasíthatatlan ajánlatot kapott Paradise Fallstól. Eddigi munkája során ez a kisváros kínálta neki a legmagasabb fizetést, és még egy gyönyörű, új építésű kétszintes házat is áron alul adott el neki a város vezetősége.
Az eget hatalmas szürke felhők borították, melyekből nagy pelyhekben zuhant a városra a hó. Ben egy piros téglaépület előtt parkolt le terepjárójával, majd kiszállt a hóesésbe. Csontig hatoló hideg levegő csapta meg a férfit. Nem is teketóriázott sokat, elindult az épület bejárata felé.
Ahogy kinyitotta az ajtót, alkohol és cigi füst szaga csapta meg az orrát. Joe hörpintője nem tartozott a város elegáns vendéglátó egységei közé, de Ben nem is vágyott luxusra. Egy erős skót whiskey-vel bőven beérte. A kocsmában nem tartózkodtak sokan. Két ember ült a fal melletti boxban és egy öreg férfi a helyiség közepén található asztalnál.
Ben odament a pulthoz, köszönt a csaposnak, majd kért egy pohár whiskey-t.
- Üdv uram! Máris adom - mondta a pult mögött álló idős férfi, azzal hátat fordított Bennek, levett egy üveget a piákkal megtömött szekrényről és töltött egy pohárral a vendégnek.
- Látom, átjárja az ünnepi hangulat - mosolygott a csapos, majd átadta a félig töltött poharat Bennek.
- Ne is mondja, mister! A karácsony sosem tartozott a kedvenc ünnepeim közé - mondta Ben és legurította a whiskey-t.
- Mac vagyok – szólt a csapos és kezet nyújtott Bennek.
- Ben Peterson.
- Nem láttam még errefelé. Ne talán átutazóban? - kérdezte Mac.
- Nem igazán. Egy hónapja költöztem ide a családommal. A városházán dolgozom, könyvelő vagyok.
- Na, vagy úgy. Üdvözlöm meghitt városunkban! Kér még egyet?
- Egy sört legyen szíves.
Mac elővett egy üveges Budweisert, levette róla a kupakot és Ben elé tette.
- Köszönöm – mondta Ben és belekortyolt az italba.
- És eddig hogy tetszik Paradise Falls?
- Nagyon szép kis város, csak mostanában az időjárás miatt nehéz levezetni a hegyről.
- Áh, az Indián-hegyen laknak?
- Igen, gyönyörű hely.
- Egyetértek – mondta Mac, de arca elkomorodott.
- Mi az? Remélem, nem akar valami ijesztő történettel előrukkolni – mosolygott Ben és beleivott sörébe.
- Nem, dehogy. Legalábbis a hegyhez nem tartozik különösebb sztori. De a fenyőerdő, na, az már más tészta – mondta Mac.
- Na, meséljen akkor!
- Hallott már a wendigóról?
- Nem hiszem.
- Annak idején indiánok lakták azt a területet, ahová beköltözött a családjával. A rézbőrűek úgy hitték, az erdőben él a wendigó, egy gonosz szellem, ami megszállja az embert, és arra veszi rá, hogy más emberek húsával csillapítsa éhségét.
Ben nagyot kortyolt a sörből és megszólalt:
- És maga hisz az ilyen dajkamesékben?
- Egyáltalán nem. Viszont az az erdő tényleg veszélyes, rengeteg túrázó tűnik el ott. Legutóbb két hónapja ment fel egy 7 tagú társaság, de azóta se hallott felőlük senki.
- Hát ezt sajnálattal hallom, de én szerencsére nem vagyok nagy természetjáró – mosolygott Ben és magába öntötte a maradék sört.
- Na, az nem is baj – ezzel Mac is elmosolyodott.
Ben kifizette az italokat, elköszönt Mac-től és visszaült autójába. Ráadta a gyújtást a motorra és elindult új otthona felé. Még csak délután 5 óra volt, de a sötétség már alászállt Paradise Falls utcáira. A hó is megállás nélkül hullott a fellegekből.
Ben gondolkodni kezdett a csapos történetén. Nem ijesztette meg az indián legenda, viszont ha ilyen sokan tűntek el az erdőben, akkor az csak jelent valamit. Nyáron biztos nem megyünk oda piknikezni, gondolta Ben és elmosolyodott.
Már látta a háza ablakából kiszűrődő fényeket. Leparkolt terepjárójával a garázs elé, majd kiszállt és a bejárat felé indult. Felesége már az ajtóban várta. Szürke farmernadrágot viselt és fekete garbót. Ben egy csókkal köszöntette Gretát. A konyhából az előszobáig terjedt a finom sült hús illat.
- Milyen napod volt, drágám? – kérdezte Greta.
Kék szeme csodaszépen ragyogott és vállig érő gyönyörű haja is lenyűgözte a férfit.
- Csak a szokásos. Tonnaszámnyi papírmunka és hasonlók - mondta Ben és az ajtó melletti fogasra akasztotta kabátját.
- Még mindig jobb dolgod volt, mint nekem – mosolygott Greta, és az emeletre vezető lépcső felé vette az irányt.
- Szólok a gyerekeknek és vacsorázhatunk – ezzel elindult felfelé.
- Rendben - mondta Ben és bement az ebédlőbe.
Kinézett az asztal melletti ablakon. Szemkápráztató látványt nyújtott a hófödte táj, viszont Bent kissé nyugtalanította. Mac története járt a fejében.
- Szia, apa! – szólt egy vékony hang Ben háta mögül. 9 éves kisfia, Josh volt az.
- Szevasz, bajnok! – köszönt Ben és egy barackot nyomott a fiú fejére.
Sarah is belépett az ebédlőbe. 16 éves volt, épp a lázadó időszak közepén járt. Köszönt apjának és az asztalhoz ült. Greta is lejött a lépcsőn, a konyhába sietett, és egy tepsi sült húst tett az asztal közepére. Ben segített neki és behozta a burgonyapürét és a krumpli salátát. Nekiláttak az ünnepi lakomának. Odakint nagy pelyhekben hullott a hó és erős szél fújt.
- Apa, tudod, lesz az a buli Markéknál. Akkor mehetek? – kérdezte nyájas hangon Sarah.
Ben épp egy nagy falat szaftos oldalast rágott, és egy kanál krumpli salátát emelt a szájához. A kérdés hallatán visszatette az evőeszközt a tányérba, megtörölte a száját és megszólalt:
- Még nem tudom, kicsim. Anyáddal majd megbeszéljük – és ezzel Gretára nézett. Sarah arca eltorzult.
- Nem hiszem el! Elég idős vagyok már! Nem mellesleg ez lenne az esélyem, hogy új barátokat szerezzek! – fakadt ki a lány.
- Nem azt mondtam, hogy nem mehetsz. Majd ezt még átbeszéljük, ahogy az előbb is mondtam.
Ben próbált nyugodt maradni, de lánya felbosszantotta. Sarah felpattant az asztaltól és felszaladt az emeletre.
- Hát ez kibaszott jó! – méltatlankodott Ben.
- Nyugodj meg, drágám! – próbálta csitítani Greta a férjét. Josh nem foglalkozott az eseményekkel, nyugodtan falatozott tovább.
Este 11 óra tájékában Ben felkelt felesége mellől, lement a nappaliba és töltött magának egy pohár whiskey-t. Ekkor lépteket hallott. Greta jött le a lépcsőn, hálóinget viselt.
- Mi az, édesem? - kérdezte a nő.
Ben megitta az italt, odalépett feleségéhez és megcsókolta.
- Nincs semmi baj, csak kissé feszült vagyok. Sarah néha nagyon fel tud bosszantani.
- Jaj, szivi, tudod, milyenek a tinédzserek. Nehéz időszakon megy most át, és a költözés is megviselte. Légy türelmes vele!
- Jól van – mondta Ben és megcsókolta Gretát.
- Nemsoká felmegyek, csak még kiszellőztetem a fejem.
- Oké, de ne várass meg! – és ezzel a nő kéjes mosollyal az arcán felment a lépcsőn.
Ben visszamosolygott rá. Aztán felvette a kabátját és kiment a teraszra. Zsebéből előkotort egy cigarettásdobozt, kivett belőle egy szálat és rágyújtott. Óriási szél fújt, és a hó még mindig esett.
Ha ez így folytatódik tovább, holnap nem tudok bemenni a városba - gondolta Ben.
Ekkor meglátott valamit. Egy emberi alak közeledett a ház felé. Ben megdermedten figyelte a figurát. Az ismeretlen teremtés egyre közelebb támolygott, majd egyenesen előre beledőlt a hóba.
- Te jó Isten! - suttogta Ben, és eldobta az égő cigit. Odafutott az ájult alakhoz. Egy csontsovány, kopasz férfi hevert fél pucéran a hóval borított földön. Ben megfogta a férfi vállát, és elkezdte húzni a ház irányába. Nehezen felvitte a teraszra, kinyitotta az ajtót és a kanapéra dobta az idegent.
- Greta, segíts! – kiáltott Ben.
- Néhány barátommal mentünk be az erdőbe, azt hallottuk, ideális helyszín egy túrázáshoz. De eltévedtünk. Aztán egyre hidegebb lett, leesett a hó és elfogyott az élelmünk. Egy barlangba húzódtunk be a többiekkel, egy reggel viszont arra ébredtem, hogy mindannyian eltűntek. Nem is tudom, mióta jártam az erdőt, mire megláttam a házukat. Isten áldja magukat! – hálálkodott a férfi.
Az ebédlőben ült az asztalnál, egy zöld pokrócot bugyolált maga köré és forró teát iszogatott.
- Semmiség, bárki megtette volna – felelt Greta.
- Sajnos a vihar miatt nem tudtunk felhívni senkit, de reggel azonnal beviszem a kórházba – szólalt meg Ben.
- Nagyon szépen köszönöm – mondta a férfi. Bőre hófehér volt, arca beesett, szeme alatt táskák húzódtak és az állkapcsa is természetellenesen dülledt ki.
- Jöjjön, felsegítem a vendégszobába. Greta, hozz utánunk valami harapnivalót az úrnak! – mondta Ben és talpra állította a férfit.
Miután lefektették az idegent, Ben visszament a nappaliba és egy újabb pohár whiskey-t öntött magának.
- Szerencsére a gyerekek nem keltek fel – szólt le a lépcsőről Greta.
- Menj aludni, szívem, én még lent leszek kicsit! – mondta Ben és leült a tévével szembeni kanapéra.
Greta eltűnt a lépcsőről. Ben újabb pohárral töltött magának. Mac története ismét eszébe jutott. Vajon hogy élte túl a fickó? Ilyen sokáig a vadonban, felszerelés, étel és ruha nélkül képtelenség életben maradni.
Ben megitta a whiskey-t és tovább bámult maga elé. Már bódult állapotban volt. Ekkor a tévé készülék sötét képernyőjében meglátta maga mögött a csont sovány férfit. Nem volt ideje hátrafordulni, egy tompa ütés érte a tarkóját és azonnal elájult.
Hallotta Gretát sikítani. Sarah és Josh sírt. Ben kezdett magához térni. Égető fájdalom mart mindkét tenyerébe. Szép lassan kinyitotta a szemét, és az elé táruló látványtól meghűlt ereiben a vér. Két tenyere hozzá volt szögelve a széke karfájához. Alatta a fehér járólap vörössé vált vérétől. Az ebédlőben ült, az étkezőasztalnál. Bal oldalán Greta foglalt helyet, jobbján Josh és Sarah.
Mindegyikőjük székekhez voltak szögelve. A gyerekek sírtak a fájdalomtól és a félelemtől. A konyha felől megjelent a férfi. Olyan sovány volt, hogy a bordái majdnem átszúrták a bőrét. Állkapcsa úgy dülledt előre, mint egy ragadozóé, kezében egy konyhakést tartott.
- A kurva anyád! Ezért megdöglesz! Eressz el, te állat! – üvöltött Ben. A gyerekek tovább sírtak, Greta sikítozott.
- Ne ilyen hevesen, uram! - mosolygott a férfi. - Itt ez a szép ünnep, korog a gyomrom, ideje harapni valamit. Ki szeretne hozzájárulni a karácsonyi menühöz? - kérdezte a férfi, arcán még mindig ott ült az ördögi mosoly.
Odament Josh mögé és a késsel a fülét kezdte piszkálni.
- Áh, ez túl sovány – ezzel Sarah mögé lépett. - A szűzpecsenyét most nem kívánom. – Greta következett a sorban. - Ez már jobb – nagyra nőtt körmökben végződő kezével benyúlt Greta hálóingje alá és a melleit kezdte fogdosni. – Na, ez lesz a nekem való falat - és ezzel a nő torkához szorította a kést.
Ben szeme kidülledt, próbálta felrántani a kezeit a szék karfájáról, de a fájdalom hulláma lecsapott rá. A penge végigszelte Greta torkát. Fehér hálóingét eláztatta vére. Sikítani próbált, de elcsuklott a hangja. Feje hátra csuklott, és a sebből sugárban ömleni kezdett a vér. A vele szemben ülő Josh arcát is összespriccelte. A fiú sokkot kapott a látványtól és elájult.
- NE!!! - üvöltött teli torokból Ben. Szeméből patakokban folytak a könnyek. A haldokló nőt a férfi behúzta a konyhába a székkel együtt.
- Ne szomorkodjatok, picinyeim, nemsoká kész lesz a finom husika.
Az ebédlőben lehetett hallani, ahogy a férfi darabolni kezdte a húst a konyhában. Ben oldalra fordította a fejét és hányt. Josh arca vörös lett anyja vérétől, szeme felakadt. Sarah hisztérikusan sírt. Már lehetett érezni a sült hús szagát. A sovány férfi a Don’t fear the reaper című zeneszámot dúdolta. Ben ismét megpróbálta felrántani a kezét, de újra belémart a fájdalom. Szemét már marták sós könnyei. Hamarosan előjött a konyhából a férfi. Egy tepsit fogott, benne fokhagymás-szaftos húsdarabkák feküdtek. Letette az asztal közepére a tepsit, és helyet foglalt egy üres széken. Maga elé vett egy tányért, rátett egy szelet húst és falatozni kezdett.
- Huh, az ön felesége nagyon finom hölgy – nevetett Benre a férfi. Szája maszatos volt a szafttól.
Ben üvöltözni kezdett és erősen rángatózott.
- Csak ne olyan hevesen! – vigyorgott rá a sovány teremtmény, azzal harapott egy nagyot egy húscafatba. Miután végzett, felállt, megmarkolta a konyhakést és Sarah mellé lépett.
- Na, csak megjött a kedvem a kis kurvához – azzal beledöfte a kést a lány két melle közé.
Sarah sikítása elcsuklott. A férfi megforgatta a lány szívében a pengét, majd kihúzta és lenyalta róla a vért. Ben torkaszakadtából üvöltött, patakokban folytak szeméből a könnyek.
- Azt hiszem, a srácot és a ribancot egy fogásban fogom tálalni - mondta a férfi, és Josh mögé lépkedett. Az ájult fiú nyakához tette a kést, és egy határozott mozdulattal végighúzta Josh torkán a pengét.
Ben ismét hányt. Torka bevérzett a sok üvöltéstől, már csak nyöszörgött. Sokkos állapotba került. A férfi először Sarah-t vitte a konyhába, aztán Josh-t.
Ott aztán elkezdte feldolgozni a húst. Lehetett hallani, ahogy a húsvágó bárd alatt ropognak a csontok. Ben egy utolsó próbát tett keze kiszabadítására. Felrántotta bal kezét, ami lejött a karfáról, viszont a szög a tenyerében maradt. A konyhából épp ekkor jött ki két nagy tálca hússal a sovány férfi. Eldobta a fém tálcákat és a konyhapultról felvette a kést. Megindult Ben irányába.
- Na-na, a desszert marad! – kiáltotta a férfi, és beleszúrta a pengét Ben gyomrába. Erre Ben teljes erejéből a férfi nyakára csapta szöggel átlyukasztott tenyerét. Vér serkent a férfi torkából. Ben levette róla a kezét, fogával kihúzta tenyeréből a szöget és a gyomrából álló kést kirántotta magából. Majd a jobb kezét lerántotta a karfáról és megpróbált felállni. Azonban arccal előre a padlóra esett. Achilles-inai el voltak vágva. A sovány férfi vérző torokkal egy másik késsel jött ki a konyhából, és a pengét beledöfte a földön fekvő Ben lapockái közé.
Ben erre felkiáltott, szájából fröcskölt a vér. A sovány férfi kihúzta a kést és újra szúrni akart, de Ben a hátára fordult és beleszúrta pengéjét a férfi combjába. A sovány szerzet felüvöltött és nekiborult az asztalnak. Ben feltápászkodott az összevérezett padlóról, és erősen megmarkolta a kés markolatát, majd beszúrta a pengét a férfi gyomrába, aztán a torkáig felhasította. A férfi felnyögött, vér buggyant ki a szájából, belei kifordultak a földre, és aztán ráborult az asztalra.
Ben összeesett, minden porcikája izzott a fájdalomtól és közben sírt. Lehetett hallani, ahogy odakint süvölt a szél. Ben teljesen összeomlott, már majdnem elájult a vérveszteségtől, mikor valaki hozzászólt.
- Egyél, ha élni akarsz! - mondta egy rekedt, túlvilági hang. Ben maga elé nézett. A családjából készült sültek ott feküdtek egy karnyújtásnyira tőle. Vérző kezével megragadott egy cafatot és bekapta.
- Engedj magadba! - szólt a hang.
Ben sírva rágta a szaftos húst, és közben arra gondolt, hogy szeretteit csócsálja. De legalább jó ízük volt.
Vége
