Lemez

Horror / Novellák (1288 katt) Jimmy Cartwright
  2017.04.16.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2007/3 számában.

Ez egy régebbi, 1995-ös szösszenetem, ami eredetileg a Ne0Lógia c. lemezújságunkban jelent meg. Az elején most kissé módosítottam, mivel az eredeti, hogyismondjamcsak... gyermekded volt, nem igazán illett hangulatilag a folytatáshoz. Annak az apropója, hogy ez most napvilágot lát az, hogy a tavalyi utolsó LIK-en (Lidércfény Író Kör) retro felolvasást tartottunk, amelyre többek között én ezt vittem. A tagság egyöntetűen azt mondta, hogy ez még ma is megállná a helyét, ha az elejét egy kicsit átírom. Nos, íme! :-) Természetesen ma, a számítástechnika világában már nem használnak úgynevezett floppy disk-eket (lemezeket), amelyről az írás szól. Amikor ez a szösszenet készült, ez volt az alapvető hordozható adattároló egység.

* - * - *

Amit az alábbiakban olvashat a tisztelt olvasó, azt egy lemezen találtam, és bizony felettébb különös a dolog, mivel nem tudom, hogyan is került hozzám. Bárki szóba és nem szóba jöhető barátot, ismerőst, családtagot kérdeztem, senkinek sem ismerős, egyiküknek sem hiányzik, egyértelműen állítják, hogy nem tőlük származik. Pedig egészen biztos vagyok benne, hogy valaki adta. De hogy kicsoda...?

A lényeg az, hogy mielőtt bármit is csináltam volna a lemezzel, szokásomtól eltérően lefuttattam rajta egy „undeletét”. Talált is néhány file-t, amit visszatöröltettem vele. A legtöbb teljesen érdektelen szöveg volt, de ez... Azt hiszem, valami naplószerűség lehet(ett). Mindenesetre a tartalma elgondolkodtató. Az még hozzátartozik a dologhoz, hogy a file sérült volt egy kissé, s hiányzott egy-két részlet, illetve fura kriksz-krakszok voltak néhol, melyeket …-tal korrigáltam.

Álljon hát itt ez a lemezen talált naplórészlet:

...és félek, rettegek, hogy bekövetkezik... ...nem értem miért... és hogyan lehetséges ilyen szörnyűség...

=[ Dátum: 1995. november 20. – hétfő – 20:53 ]=
Újabb dolgok nyomára bukkantam. Talán sikerül megfejtenem a Titkot. Holnap éjjel minden kiderül.

=[ Dátum: 1995. november 22. – szerda – 22:13 ]=
Bebizonyosodott hát, amire gondoltam. Nem számítottam rá, mégis bekövetkezett. Borzalmas volt. Borzalmas, mégis gyönyörű! Fájdalmas, mégis izgató! Mint egy kiégetett, majd jéghideg vízzel feltöltött agyagedény éreztem magam.

=[ Dátum: 1995. november 24. – péntek – 21:38 ]=
Már közeleg. Érzem! Nemsokára itt lesz. Értem fog jönni, de még nem mehetek. Mi ez? Mi ez a... furcsa szag? Talán...

=[ Dátum: 1995. november 25. – szombat – 1:24 ]=
Ő volt, igen. Azt mondta, hogy még nincs itt az ideje. Várnom kell. Nem tudom, meddig, de türelemmel. Mert a türelem...

=[ Dátum: 1995. november 26. – vasárnap – 23:47 ]=
Elmegyek. Itt hagyom ezt az házat, ezt az utcát, a várost. Itt hagyok mindent. Itt hagyom a testem is. Nincs már rá szüksé...

Előző oldal Jimmy Cartwright