Hó és vér VIII.
Ariel nagyot húzott mágikus flaskájából, de még a vér ízének sem sikerült őt jobb kedvre derítenie. Morózus hangulatát csak tovább fokozta a zeniten álló vöröslő nap, mely a kelleténél egy fokkal melegebben mosolygott le rájuk.
- Már elsőre is utáltam itt lenni, erre tessék, újra ezen az átkozott helyen nyelhetem a port!
- Emlékszel még az útra, amely elvezet minket Elinor főhadiszállására?
- Öreg vagyok, az igaz, de nem szenilis… - mondta kissé megenyhülve és féloldalasan elmosolyodott. – Hogy bírod a tempót?
- Amíg kitart a mágiám, addig nincs baj.
Egyelőre ennyiben maradtak és felszedelőzködtek, majd folytatták útjukat a horizonton derengő, kékes párába hajló erdősáv irányába.
***
Viszonylag gyorsan sikerült elérniük a furcsa, göcsörtös fák alkotta, sűrű ligetet, hamarosan pedig már egy fekete vizű, sebes sodrású folyó partjáról figyelték a túlparton végigfutó, vörös sziklák alkotta hegyvonulatot.
Evalue fázósan megremegett és hirtelen nagyon rossz előérzete támadt, ezzel egy időben pedig egy halk, suttogó hang szólalt meg a fejében. Sietve hátrált el a víz közeléből, Ariel pedig követte a példáját.
A boszorkánynak végül sikerült legyőznie a rátörő rosszullétet és remegő hangon szólalt meg:
- Olyan, mintha a folyó szólt volna hozzám. Az a hang… Hideg volt, akár a gleccsertavak tükre téli éjszakákon, mégis… volt benne valami ártatlan, édesen csábító…
- Ez a felejtés folyója – suttogta a vámpír komoran, majd a fejük felett magasodó sziklaplató irányába intett a fejével. – Odafent pihenünk egy keveset, azután átgondoljuk, hogyan juthatnánk át rajta.
***
Összeszedtek egy ölnyit a parton szanaszét heverő uszadék fából és tüzet raktak a fekete sziklákból álló magaslaton. A vámpír újra nagyot kortyolt flaskájából, Evalue pedig az erszényében ilyen alkalmakra tartogatott, szárított gyümölcsökből falatozott.
- Még mindig nem értem, hogy mi átgondolnivaló van ezen? – mondta tele szájjal, majd sietve lenyelte az aszalt fügét. – Egyszer már átkeltetek a folyón, így nincs más dolgunk, mint követni…
- Az egészen más helyzet volt. Akkor három varázstudóval lógtam együtt, most meg veled kell beérnem!
- Így akarod a tudtomra adni, hogy gyöngének gondolsz, esetleg egy olyan hasznavehetetlennek valakinek, aki még… - a lány hirtelen elharapta a mondat végét és sietve hátat fordított társának. Úgy érezte, hogy a másik nem bízik meg benne eléggé, ettől pedig a sírás keserű könnyei fojtogatták.
Végül a vámpír törte meg a nyomasztó csendet. Hangja most szokatlanul halk volt és eltűntek belőle a bántó élek:
- Ne haragudj, én csak… aggódom érted. Vagyis, inkább magunk miatt és… a küldetés miatt is.
- Sosem tudnék haragudni rád igazán – suttogta Evalue könnyes szemét törölgetve, ám ajkán már cinkos mosoly játszott. - Van egy tervem!
- Igen? – kérdezte Ariel gyanakodva. – Mégis mi lenne az?
- Átlebegünk a folyó fölött!
- Levitálni akarsz? – morogta a nő fancsali ábrázattal. – Nincs, aki támogassa a varázslatodat, a folyó pedig széles…
- Most akkor megbízol bennem, vagy sem?! – csattant fel a boszorkány tettetett nehezteléssel a hangjában, a vámpír pedig szorult helyzetében nemigen tehetett mást, minthogy megadta magát a sorsnak. Nagyot sóhajtott, majd beleegyezően bólintott.
***
Ott álltak a folyó partján, egymással szemközt, a lány pedig erősen megmarkolta a vámpír kezét. Már épp nekikészült, hogy szemét lehunyva, a levitáció mágikus igéire összpontosítson, amikor társa aggodalomtól terhes hangja visszarángatta őt a valóságba:
- Csak a miheztartás végett… Elmagyaráznád nekem, hogyan is működik ez az egész, úgy értem…
- Attól, hogy elmagyarázom neked a varázslat menetét, még csöppet sem válik biztonságosabbá a dolog! – korholta őt a lány idegesen, majd látva a nő aggodalmas tekintetét, gyorsan békülékenyebb hangnemre váltott. – Jól van, éppen elmondhatom neked, bár nem sokra mész vele, szóval… Az egész világ és benne az emberi test is elemekből épül fel, ezek pedig a következők: tűz, víz, föld, levegő, éter.
- Erről az utolsóról, még soha nem hallottam.
- Isteni teremtő erőként is emlegetik; bár ez most nem fontos… A lényeg az, hogy a levegő elem is része a testünknek, és ezt a minőséget bármikor életre hívhatjuk magunkban a mágia segítségével.
- Azután pedig csak átlebegünk a víz fölött. Mennyi manád maradt még?
- Azt hiszem, nagyjából elég ahhoz, hogy a segítségével elérjük a túlpartot.
- Azt hiszed? Nagyjából elég? Tudod, ez nem hangzik túl biztatóan!
- Hagyjál már! – fakadt ki ingerülten Evalue. – Ez nem olyan egzakt dolog, mint mondjuk a matematika! Azt hittem, hogy tényleg megbízol bennem, de most már látom, hogy tévedtem. Talán jobb lenne…
- Mondtam, hogy megbízom benned – fújt sietve visszavonulót a vérszívó, majd morgott még egy sort, de már nem akadékoskodott tovább.
A boszorkány elégedetten felsóhajtott, ahogy minden akadály elhárult az útjából és szemét lehunyva újra a varázslatra összpontosított. Érezte, ahogy testük szerkezete változni kezd, majd egyre áttetszőbbé váltak, míg végül lassan felemelkedtek a levegőbe.
