Last Knights

Külvilág / Mozijegy (1072 katt) Jimmy Cartwright
  2017.05.29.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2015/5 számában.

cseh, dél-koreai akció, kaland (2015) – 115 perc

Amikor elkezdtem nézni, igazából nem tudtam, mire is számítsak. A leírásból valamifajta történelmi mozit vártam, de már az elején látszódott egy remekül megkoreografált és szépen fényképezett harci jelenet során, hogy ez inkább egyfajta fantasy lesz, csak orkok, törpök meg elfek nélkül. Végül arra jutottam, hogy valahol a kettő közé lehet besorolni, amolyan történelmi fantasy.

A világon már évszázadok óta béke honol, köszönhetően a császár (Peyman Moaadi) családjának, bölcs és igazságos, ámde keménykezű uralkodásuknak. Azonban Geza Mott (Aksel Hennie) egy kapzsi miniszter, aki nem csak teli magánkincstárat akar, hanem még több hatalmat is. Így hát üzenetet küld többek között a Bartok nagybirtokos család fejének (Morgan Freeman), hogy látni kívánja, ami természetesen azzal is jár, hogy ajándékot kell vinni. Bőkezű ajándékot. Nyilván ez nem tetszik Bartoknak, mivel ez egy olyan újabb hatalmi megnyilvánulás, amely csak a nép sanyargatására lett kitalálva, egyesek javára. Raiden (Clive Owen) az elit harcosok hetedik kasztjából Bartok jobbkeze, seregének parancsnoka. Vele és csapatával indul útnak a fővárosba. Ármány, cselszövés, árulás, akció, romantika, és mindenféle bonyodalom következik, de végül nem csak a szereplők találnak megnyugvást.

Jó színészi játékkal előadott történet, amely bizony sok meglepetést okoz. Szándékosan hagyja leülni a történetet, már majdhogynem feladjuk, hogy ebből már semmi értelmes dolog nem lesz, de aztán újult erővel ránt vissza.

Előző oldal Jimmy Cartwright
Vélemények a műről (eddig 1 db)