Egy legenda, a smaragd királyságból 1. fejezet (3.részlet)

Fantasy / Novellák (643 katt) yodamester91
  2017.11.06.

Síri csend telepedett a szobára a herceg érkezésekor. Marcus Selvo láttán a helyiségben megjelent alakok néma fejhajtással üdvözölték az érkezőt. A korona herceg a gyengén megvilágított teremben kíváncsian fürkészte a megjelent nemesek arcát. A fejet hajtott férfiak közül többet felismerni vélt, volt ott köztük másod és harmad szülött, földnélküli nemes, és elszegényedett ház fiai is, és természetesen a jelenlévők között ott volt még Havasföld hercege is.

- Mit is mondott rá egyszer a bátyám egy lovagi torna alkalmából az egész udvar előtt? - tűnődött Selvo herceg.
- Áhh, megvan, „Clément… Clément, esze egy békáéval vétekszik”.

A felidézett emlék hatására Marcus Selvo önkéntelenül is jót derült magában.

A dongalábútól nem vártam mást, mint hogy megjelenjen. Természetesen a többi nemesi ifjú, akik egykor bátyámtól remélték a felemelkedésüket földek és címek révén, most tőlem várják el ugyanezt.

A nagyterem egyik sarkában a koronaherceg Lorenzo bíboros sziluettjét pillantotta meg. A talpig vörösbe öltözött pap gondterhelt arccal, kapkodva próbált a ruhája ujjába tömni egy vékonyra összetekert papírost, közben szomorúan bámult a mögötte elhelyezkedő vaskos fajtóra. Lorenzo idegesen nyugtázta a herceg pillantását, majd rá nem jellemző módon, tétován elindult Marcus Selvo irányába.

Lorenzo, a „ kígyó”, aki annak idején legitimizálta Antonius Selvo uralkodását. Cserébe a bátyám meghagyta a fejét, és mellé elképesztő gazdagsággal ruházta fel. A bíboros volt még az, kinek nyelve két éven keresztül oly mélyen volt fivérem ülepében, hogy az szinte már-már tiszteletet érdemel. Nem csoda, mindig ahhoz húzott, ahonnan többet remélt. Szóval ez lenne az örökségem, féltucat feltörekedni vágyó fiatal, egy bolond és egy seggnyaló - összegezte magában lehangoltan a látottakat Marcus Selvo.

A bíboros, erőt merítve magán, szívélyes köszöntötte Marcus Selvót. A herceg ridegen szemlélte a pap üdvözlését, majd a célravezetően faggatni kezdte Lorenzót.

- Milyen állapotban van? - kérdezte érdeklődve herceg.
- Nincs sok hátra a királynak, meg fog halni, már feladtam számára az utolsó kenetet, az elméje már zavarossá vált - válaszolta megtörten a bíboros.
- Ha a felséged kívánja, most beszélhet vele, a szobában van - Lorenzo a terem végén elterülő ajtó fele bökött.
- Úgy kívánom - csattant fel hirtelen dühvel a trónörökös, hogy elkendőzze félelmét és ajkainak vad remegését. - Uraim, távozzanak a nagyteremből egy kis időre, ha kérhetném önöket - fordult már higgadtabban a sokasághoz Marcus Selvo.

Nemesek értetlenül, egymásra pislogtak, de leendő uruk akarata előtt meghajolva, egymás után kiözönlöttek a nagyteremből.

Lorenzo meghajolt, elhagyni készülődött a termet, mint a többi nemes, de mielőtt megtehette volna, Marcus Selvo karja állta útját. Halkan beszélt, de szavai ereje ellenére, vádlón meredt a bíborosra.

- Szeretném, ha tudnád, bíboros, hogy én nem felejtek oly könnyen, mint a bátyám. Nem felejtem a gyalázatos bűneidet.

A meglepetnek nem nevezhető Lorenzo válaszra nyitotta volna száját, de Marcus Selvo megelőzte.

- Most pedig takarodj a szemem elől! - harsogta leplezetlen haraggal a koronaherceg.

Előző oldal yodamester91