Nem csak egy élet II.

Fantasy / Novellák (679 katt) Penelope
  2017.12.27.

5.

Telt az idő, én tovább kutakodtam. Az iwiw-en így rábukkantam valakire. Valakire, aki Vámpírként "hirdette" magát. Ő volt Clara. Manapság már valószínűleg sokan ismerik eme álnevet. Azért tisztázzuk, hogy nem minden Clara, Clara.

Nos, nem hittem, hogy ő az, akinek mutatja magát, így ráírtam, és válaszolt. Először nem túl kedves hangnemben tettem fel kérdésemet, ami kb. így hangzott:

– Valóban vámpír lenne?
A gúnyt tessék beleképzelni. Nem hittem, hogy pont ott lelek rá egyikükre. És voltak ismerősei is, így erre is kitértem.
– Első kérdésére válaszolva, általában azok, akik ismerősnek jelölnek, már tudnak ezt azt velünk kapcsolatban.
Érdekelt továbbá, hogy mégis mennyien vannak. Ezek amolyan általános kérdések voltak véleményem szerint.
– Hogy Magyarországon jelenleg hány vámpír tartózkodik, azt képtelenség lenne pontosan behatárolni, ugyanis állandó mozgásban vagyunk, ami azt jelenti, hogy országról-országra járunk. És, mint minden országban, Magyarországon is szép számban vagyunk jelen. Ez szükséges ahhoz, hogy egyesek tőlünk beépülhessenek a társadalomba, és mindent figyelemmel kísérhessenek.

Nos, rendben, hát akkor vágjunk a lecsóba, gondoltam. Lássuk csak kicsit jobban a felépítésüket.

– A vezetők, mármint a Tanács, általában öt tagból áll. Azt vallják, hogy döntéseik fajunk javát szolgálják, de sokunk inkább a függetlenséget választja, mely persze azt is jelenti, hogy lázadóként üldözötté válik, de egy résznek még így is megéri. Engem nem kötnek a szabályok, bár tény, nem vagyok a magam ellensége sem. Szerénység nélkül kijelenthetem, hogy profi „lázadó” vagyok, akit sem ember, sem vámpír nem tud kézre keríteni! A rejtőzködés nagymestere, aki olyan profi, lenyomozhatatlan rendszerrel dolgozik, melyet csak ő maga tud feltörni. Volt elég időm kitanulni a bonyolult rendszerek csínját-bínját. Nem érdekelnek a törvények, ha akarom, megszegem őket, mert nekem így tetszik, és ne higgye, hogy ezzel egyedül vagyok. Ragadozó lettem, és eszerint élek. Ez nem jelenti azt, hogy kulturálatlan, vagy kegyetlen lennék, csak vannak dolgok, melyekre nagy ívben teszek, mert megtehetem.

Szóval törvényen kívüli, ha úgy tetszik. Á, nincsen ezzel semmi gond, sőt! Az a stílus, ahogyan írt, és amiket, megpendített bennem valamit, és onnantól fogva hol hittem neki, hol nem, de összességében úgy gondoltam, ha csak egy olyan valakivel is van dolgom, aki a kérdéseimre válaszol és én azokat igaznak is érzem - természetesen utána kutatva a válaszainak -, akkor már nyert ügyem van. Hiszen tanultam valamit.

Amolyan kérdezz-felelek időszak volt ez. Senkinek sem titok, hogy soha semmi nem tart örökké, így feltételeztem, hogy ez sem fog. Tehát mit tesz ilyenkor egy tudásszomjas emberke? Hát elhalmozza levelező partnerét minél több kérdéssel. Még akkor is, ha ez esetleg bosszantó a másik fél számára, hiszen az idő becses kincs és ki kell használni azt.


Sok dolgot tudtam már Róluk, hiszen közben folyamatosan tartottuk a kapcsolatot akkor már barátomnak számító kedves ismerősömmel. Azzal, akivel indult az egész. A könyv írójával.

Clara közölte velem, hogy álnevet használ, azonban az álnevét úgy hozta össze, hogy azok betűinek felcserélésével megtudható valódi neve. Tehát anagramma. Hát, azért ez nem teljesen igaz, hiszen azóta már, ha nem is a teljes nevét, de a keresztnevét tudom.

Ahogyan azt is, hogy ez egy általánosságban használatos név a körükben.

Időközben persze kiderült az is, hogy egykori "Albert"-em, eredeti nevén Charles Antoine Dion. Így őutána is érdeklődtem.

– Először is, igen, ismertem Charles-t. Nem igazán tudta eldönteni, melyik oldalra álljon. Mi túl "szabad akaratúak" voltunk neki, ugyanis ő nagyon is emberpárti volt, ami ránk nem jellemző. Mi nem "pátyolgatunk" senkit, a saját érdekeinket tartjuk elsődlegesnek, nem másokét. Lehet, hogy ez önzésnek hangzik, de ha megtehetjük, miért ne? Az emberi faj többsége is ugyanezt az elvet vallja, gondolom, erre már rájött. Visszatérve Charles-ra, ő tényleg sok emberen segített. Szánta őket, pedig legtöbbjük nem érdemel jobb életet annál, amiben most van! Sokakat elvakít a gazdagság, azt hiszik, övék a világ, aztán amilyen gyorsan kerülnek a csúcsra, olyan hamar hullnak a mélybe is. Sokuk nem is éli túl a zuhanást.
Na, mindegy, a lényeg, hogy tudtam, ki volt ő, de már nincs jelentősége. Ezek szerint maga az a nő, akinek már nem tudott segíteni? Hallottam róla, mert elég hamar híre ment. Csodálom, hogy még él. Bár nem ismerek konkrétan semmilyen Ralph-ot, de az a gyanúm, hogy az illető egy Arkhón volt. Ők a Tanács kopói. Velük találkozni egyenlő a halállal.

Hajj, de jó nekem, mi?

Na de, miért is van egy Vámpír fenn a világhálón?

– Kérdezte, miért választottam az iwiw-et. Nincs különösebb oka, ahogyan különösebb jelentősége sem. Ez egy nagy közösségi oldal, és hogy mi történik az "ismerőseimmel", nem igazán érdekel. Én nem Charles vagyok, és nagy valószínűséggel nem leszek az emberek szíve csücske, de nem is pályázom az év vámpírja címre! A saját szórakoztatásomra vagyok jelen a világhálón, és persze a Tanács bosszantására. Ha valaki rám talál, és kíváncsi erre-arra, talán válaszolok a feltett kérdésekre, talán nem. Ha a Tanács kopói ez miatt látogatást tesznek valamelyiküknél, az nem az én gondom, hanem az övék, de az igazság az, hogy általuk sem fognak tudni eljutni hozzám.

Jajj már, azért ennyire nem gonci ám. Persze érthető védekezési álláspont, hogy megpróbálja másmilyennek feltüntetni magát. És ő tudja a legjobban, hogy senkihez sem fognak csak úgy bekopogtatni, hogy „Hellóka, tudjuk ám, hogy beszélgetsz ezzel, meg azzal, tehát elő a farbával, hol is van az illető?”

Tehát további kérdésekkel kellett elhalmoznom, tudván, fogy az idő.




Ekkorra már eléggé utána néztem minden olyannak, ami csak az utamba került, így a szabadkőműveseknek, stb... Na, de biztos, ami biztos, és persze hátha többet tudok meg általa, hát kérdések következtek tőlem irányába.

– Hiszen a szabadkőművesek, Illuminátusok piramisa és a felette lebegő szem, azok ők, ugye, a földönkívüli civilizáció? Valójában miattuk vagyunk ott, ahol vagyunk, mind technikailag, mind mindenhogyan? Talán ők miatt lett a Föld benépesítve? Mármint akit Istennek hívnak sokan, azok a földönkívüliek? A nyáj, azt szinte szó szerint kell venni? Az emberek a nyáj, a pásztorok pedig ők? A vámpír "piramis"és a már említett piramis akkor szinte ugyanaz? Jól gondoltam, hogy még azok fölött az emberek fölött is áll valaki, akiket mi a legmagasabban állóknak hiszünk?

(Nem rossz irányba keresgéltem, na de pontosítás szükségeltetik persze olykor):

– Mikor az emberiség "létrejött", nem volt elég erős és hosszú életű ahhoz, hogy civilizációkat irányíthasson. Ezért gondolták, teremtenek valamit, ami nemcsak hogy "örök" életű, de elég erős is ahhoz, hogy vezető legyen. Azonban a kísérlet nem lett 100%-ig olyan, mint képzelték, mert a Vírus, melyet előállítottak, csak úgy képes életben maradni, ha időnként "vérpótlást" kap. Ez veszélyessé tette e fajt, mert ha a "vérszomj" irányíthatatlanná vált, e lény nem védelmező, hanem pusztító szerepet töltött be. Először el akarták pusztítani teremtményüket, de mikor az fellázadva megszökött, úgy döntöttek, megvárják, hogy boldogul, mit tanul, hogyan fejlődik, ahogyan azt az emberekkel is tették. A mai napig is "megfigyelés" alatt állunk az emberiséggel egyetemben. És persze sok más faj van még rajtunk kívül, melyeket itt-ott látni lehet ugyan, de a köztudatban nem szerepelnek. Ők is a kísérlet részei. Azóta mind az emberek, mind a vámpírok faja eljutott egy bizonyos szintig, ahonnan hamarosan ismét tovább kell lépnie. Az emberiség nem elég fejlett és érett ahhoz, hogy egymaga állhasson a piramis csúcsára. Szükséges, hogy álljon mögötte egy jóval magasabb szintű lény.

(Óh, és itt nem ám saját magukra gondolt.) (Továbbá, véleményem szerint, nagyon is jól tudták anno, mit is teremtenek, és főleg miért! Az, hogy mi ezzel még nem vagyunk tisztában, semmit sem jelent.)

– Mindenkit megillet a kivégzése előtt az utolsó szó joga? - folytattam tovább a faggatózást.
– A Tanács általi kivégzések alkalmával minden halálraítélt szót emelhet az "utolsó szó" jogán.

Én magam is úgy tudom, hogy Charles ezen szó jogán, a maga és családja "biztonságát" kérte. Mivel a Tanács tagjai tiszteletben is tartják e kéréseket, így talán nincs félnivalója, de én azt mondom, ha egy Arkhónnak szemet szúr, megtalálja a módját annak, hogy elégtételt vegyen. Lehet, hogy csak arra vár, hogy kis idő elteltével biztonságban érezze magát. Az Arkhónok furmányos lények, és szeretnek "játszadozni".

Egyre jobb – gondoltam -, de kit izgat? Az van, ami van és ennyi.

Kezdtem nagyon belejönni a faggatózásba és legfőképpen igencsak élveztem is.

– Ha ez a fejlődésről szól, akkor miért lesznek veszteségek?

(Logikus kérdés, nemde?)

– A veszteségek szükségesek ahhoz, hogy az emberiség, ha nem is teljesen, de tiszta lappal indíthasson a jövőre nézve. Gondolom, maga is hallott már a túlnépesedésről, és arról, miként akarják csökkenteni ezt. Nem kell drasztikus dolgokra gondolni. Nem lőnek a tömegbe, vagy ilyesmi. Itt is a médiát hoznám fel. A fiatalokat arra "ösztönzik", hogy legyenek öngyilkosok, hogy igyanak, drogozzanak, stb., amivel lerövidíthetik az átlag életkorukat. Bevezetik a kötelező, papíron az emberek egészségét megóvó oltásokat, melyek csupán arra hivatottak, hogy lerombolva az immunrendszert ugyancsak rövid időn belül bekövetkező halálozásokat tudjanak előidézni vele. E célra ismételten a médiát használják, mert azon keresztül lehet a legjobban beültetni a bogarat az emberek fülébe azzal, hogy elhintik, újabb vírus ütötte fel a fejét!! A járvány már több országban is elterjedt, és szedi áldozatait! Ha pedig hivatalosan is elrendelik a járványügyiek, mindenki kénytelen lesz beoltatni magát. Aki mégsem teszi, pénzbírságot, vagy rosszabb esetben elzárást kaphat.

De a legújabb titkos rendelet szerint, a szervezet rombolását már csecsemőkorban el fogják kezdeni, mivel a legkézenfekvőbb az. Már benne van a köztudatban, nem ellenkezik ellene senki, mivel tudják, hogy ez kötelező, és a gyermek "védelmét" szolgálja, stb. Ezt úgy fejlesztik ki, hogy hosszabb idő alatt, lassanként fejtse ki negatív, romboló hatását. Az átlagéletkort olyan 50 évre teszik. És akkor még nem is beszéltem a hiper-szupermarketekben egyre inkább elterjedő mesterséges ételekről, melyet oly előszeretettel vásárolnak az emberek, mert finom. Tele van mesterséges, a szervezet számára nemcsak hogy haszontalan, de romboló hatású anyagokkal. Nem foglalkozik vele senki. Azt gondolják, mivel bekerült a boltokba, biztosan nem ártalmas, ráadásul az ízfokozóknak köszönhetően finom is, hosszan eltartható, egyszerű és gyors, egyszóval TÖKÉLETES! Mi is nagyon jól érezzük ezt a vérükben! Már a vérnek sincs meg az a "zamata", ami sok évvel ezelőtt volt!! Mikor az emberek még nem tömték magukat ezzel a sok szintetikus szarral. Vitaminhiányosak, és kiveszett belőlük minden "élvezeti érték"! Még jó, hogy a szükséges vértestek így is megtalálhatóak benne, és az egyéb fellelhető "szenny" ránk nincs semmilyen hatással.

Ma már láthatjuk, hogy bizony igaza volt.

Egy valamit viszont nem értettem, hiszen emberi ésszel rendelkezem, ez pedig feltételez némi következetességet a részemről mindenféle dologban. Így aztán rákérdeztem.

– Miért akarna elégtételt venni valamelyik Arkhón?
– Hogy miért akarna elégtételt venni egy Arkhón, mikor látszólag semmi érdeke sem fűzi hozzá? Mert benne van a vérében! A bosszúvágy, és maga a vadászat élvezete, melyet nem engedhetnek szabadjára, de ha alkalmuk adódik rá, bizony megteszik! És az egészet úgy intézik, hogy ők jól jöjjenek ki belőle. Bármivel fel lehet bosszantani őket, és ki lehet vívni haragjukat. Elég egy nagyszájú megjegyzés, vagy a tiszteletlenség hiánya. Magasabb szintű élőlénynek vallják magukat az embereknél, ami lényegében így is van, de ők ezt szeretik hangoztatni, mi több, kinyilvánítani is némely esetben. Ők lekezelőn bánnak másokkal, és nagyon zokon tudják venni, ha egy általuk alacsonyabbnak nyilvánított létforma kezeli őket hasonlóképp. Ne kérdezze, miért van ez így. Már nagyon régóta így van. Ez lett beléjük kódolva. Biztosan volt ennek valami oka, vagy célja, de hogy mi, nem tudom. Erről mást kell kérdeznie, már ha lesz, aki megmondja. Én arra tippelnék, hogy pontosan abból a célból, hogy kitűnőek legyenek a vámpírok elleni vadászatra. Ha úgy tetszik, ők a legjobb és leghatásosabb vámpírvadászok.

(Hejj, de szuper, hogy én meg visszadumáltam. De bánja a Kánya! És jééé, még mindig élek és virulok. Hihi.)

Érdeklődési és kutatási területem egyike volt, vagyis lett idővel Nostradamus és a jóslatai. És ki mástól tudhattam volna meg többet róla, mint tőle.

– Tudja, kinek az apja volt ő (többek között)??

- A maga által is ismert, illetve majdnem ismert, sok ember jótevőjének nevezett Antoine-é. Meglepődött? Nos, valóban minden és mindenki összefüggésben van. Nem gondoltam, hogy ez szóba kerül valaha is kettőnk közt, ahogyan azt sem, hogy van-e egyáltalán jelentősége mindennek, de most, hogy így Nostradamus szóba került, gondoltam, ezt is megemlítem. Bár igazából már nincs semmi jelentősége. Nostradamusnak különleges képessége volt a jövő meglátására, melyek konkrét képek formájában meg is jelentek előtte. Utána már csak az éles eszét kellett használnia, hogy lássa a nyilvánvalót.

Az idő csak ment, én pedig egyre több mindennel kapcsolatban kezdtem tisztán látni. Hurrá!


6.

Az „Igazi vámpírokról!” topik is egészen felkapott lett. Volt, aki érdeklődött, volt, aki csak olvasgatott. Természetesen egy ilyen témával együtt jár a pletyka. Pletyka az oldalról, rólam, ki is lehetek, ki van az álnév (Penelope) mögött. Voltak, akiket közelebb engedtem, voltak, akiket nem.

Sok tini vámpírrajongó is megtalált, de ez nem meglepő. Kezdtem átlátni, kivel érdemes egyáltalán szóba elegyedni, kinek tudok nyújtani valamit, és ki az, aki úgymond "reménytelen". Még. Vagy lehet, hogy soha nem is lesz más. Volt itt minden, kérem. Sátán fiától kezdve, egészen a magukat vámpíroknak mondó egyénekig, és még tovább. Sőt, vámpírvadászok is bizony. A végén már megtanultam nevetni ezeken az embereken. Jó, előfordult olyan is, amikor kissé bosszankodtam. Pl. egy srác vámpír lánnyal történő levelezésén, amiben leírt egy szép kis mesét, és így belekevert engem is. Akarom mondani Penelope mivoltomat. Talán nem sejtette, hogy ez eljut hozzám előbb-utóbb. Az ominózus levél pedig így szólt.

,,Én magam is egy vagyok közülük. Tényleg, pontosan tudom, mit gondolhatsz most... anno én is csak nevettem volna egy ilyen kijelentés hallatán, és hamar sutba dobtam volna az egészet. Régen megszállottan kutattam a vámpírok után, és veled ellentétben én nemcsak a neten szörfözgettem és úgy egy-egy érdekesebb cikket elolvastam. Én kimentem terepre is, kérdezősködtem, kutattam, szó szerint nyomoztam. Ám ennek ellenére egy helyben toporogtam és lassacskán a kedvem is megcsappant. Nem akartam már még többet és még többet dolgozni a nagy semmiért.

Egy nap azonban rám mosolygott a szerencse. Ekkor döbbentem rá, ha nem is a legjobb, de azért mégsem olyan hasznavehetetlen szerkezet ez az internet. Tehát egyik nap blogot szerkesztettem (szerintem kitalálod, milyen témában), mikor felugrott a Google találatai között egy fórum. Sajnos a neve már nem maradt meg, de ez csak részletkérdés. Igazi vámpírokról szólt. Itt ismerkedtem meg a főadminnal Penelope-val. Írtam neki e-mailt, és volt néhány apró-cseprő kérdésem. Ám minden próbálkozásom vízbe fulladt. Penelope mindig csak kitérő válaszokat adott, és sosem segített igazán. Rá kellett jöjjek, így nem érek célt. Elkezdtünk ismerkedni, és jó néhány hónap múlva egészen megkedveltük egymást. Kisvártatva létrejött egy személyes találka is. Ezeket többször is megismételtük, én pedig próbáltam szerethetővé tenni magam. Legközelebb, mikor ismét kérdésekkel volt merszem próbálkozni, megadott pár telefonszámot, én pedig bőszen telefonálgattam is. Egy évre rá, mindent tudtam a vámpírokról és szinte én is beavatott lettem.

Bár itt jött a fekete leves... épp a sulihoz igyekeztem, mikor egy furgon leparkolt előttem. Két férfi beráncigált, és onnantól nem emlékszem semmire. Mikor kinyílt a szemem, egy sötét és dohos pincében ültem megkötözve. Néhányan körbeálltak, majd az egyik átnyújtott egy vérrel teli poharat és rám parancsolt, hogy igyak, különben meghalok. Azt is elmondták, túl sokat tudtam, így már veszélyessé váltam. Azóta tengetem vámpírként a napjaimat, és hellyel-közzel ennek a létformának köszönhetem a férjemet is. Ma már egy (56 éves) 19-nek kinéző goth lányként élek."


Khm... ugye nem kell taglalnom, mennyire sántít az egész? Ez a sírva röhögős kategória nálam.

Mindig volt valami hasonló eset, de legalább nem unatkoztam. Ilyenkor elgondolkoztam rajta, vajon van értelme annak, amit csinálok? Annak, hogy próbálok rávilágítani bizonyos dolgokra, hátha sikerül ébredezésre buzdítanom az emberkéket. Na de, aki ilyesmibe keveredik, elkezdi járni ezt az utat, annak nincsen kiszállás. Mert mindig rábukkan valami érdekességre, és akkor onnan folytatja, ahol abbahagyta. Nálam ez meg még jobban kiélesedett valamiért.

Na, azért szerencsére voltak értelmes emberek is, akikkel időnként összefutottam, hol így, hol úgy. Lássuk csak! Pl. egy nagyon kedves hölgyemény, akivel csakhamar fantasztikusan jókat csacsogtunk személyesen. Akkoriban még máshol laktam, és mint kiderült, igen hasonló volt a gondolkodásunk. Idővel nagyon jó barátnők lettünk, és ő volt az egyik olyan ember, akinek mindent elmondtam. Igen, Róluk is.

Anno, volt egy hölgyike, akihez gyakran elment. Nekem annyira nem volt szimpi az a – látó - hölgy, de üsse kavics, elmentem hozzá, mert kíváncsi lettem, nekem miket mondana. Tuti, egyszer a kíváncsiság lesz a vesztem, bár ez önmagában jó dolog ám, mert ez viszi előrébb az embereket.

Az egyik, és talán ide is tartozó rész, amit említett, az volt, hogy bár tudta a valódi nevemet, mégis mindig Viktóriának hívott, mert hogy a bennem lévő lélek vagy micsudi azt mondja neki, hogy ez a neve. Szóval, gondoltam később, akkor az álnevem második fele legyen Viktória. Amúgy is tetszett ez a név.

De a topiknál maradva, felbukkant egy olyan srác is, aki szintén utánuk kutatott. Később aztán vele is felvették a kapcsolatot, de teljes elutasításban lett része, egy bizonyos betegség miatt. Ami nálunk, embereknél nem nagy zűrt okoz, de ha belőle vámpír, vagy donor lenne, akkor nem sülne el jól a helyzet.

Egyértelmű volt, hogy rákérdezek Claratól erre a furcsa betegségre. Így aztán leültem a gép elé, és megírtam neki a nagy kérdést, ami foglalkoztatott.

– Igaz az, hogy van olyan ember, aki azért nem lehet se donor, se vámpír, mert valamiféle USH3 van a vérében??

Nem váratott sokat a válasza.

– Igen, aki ezzel a kromoszóma mutációval születik, az valóban alkalmatlan a donorságra és vámpírságra egyaránt. Gondolom, szeretné, ha ezt bővebben is kifejteném. Ha ilyen tájékozott irányunkban, akkor, gondolom, azt is tudja, hogy a szervezetünk jórészt fehérjékből épül fel, és hogy a szervezetünkben nagy szerepe van a fehérjék működésének. E mutáció azonban kihat ezek működésére, és a hibás működésnek köszönhetően a Vírus, mely alapból pusztítja a vörös vérsejteket, a rendellenes szervezetben olyan gyorsan vinné végbe e rombolási folyamatot, hogy több liternyi vér kellene óránként, hogy ezt helyre lehessen hozni. Egy vámpírnak ezzel ellentétben csupán néhány dl-nyi vér kell az életben maradáshoz 3-4 naponta. Ez felesleges pusztításhoz vezetne, amit a Tanács nem hagy jóvá.

Ezt is tisztáztuk. Szupi! Akkor mehetünk tovább? Hát hogyne!

A srác érthető módon teljesen letört, elkeseredett, hogy elutasították. Ez van, sokan vannak ezzel így. Tessék, kérem, elfogadni, vagy ha ez nem jó alternatíva, akkor a fejedet bele verheted ugyan a falba, de kérdés van-e értelme.

Kicsit tépelődtem, megkérdezzem-e azt, ami még foglalkoztat, de hát persze, hogy rátértem arra is.

– Amikor a vámpírok meghalnak, nem tűz által, hanem csak simán, mondjuk, levágják a fejüket, vagy szíven szúrják őket, mi lesz a testükkel? Úgy értem, elporlad azonnal, vagy összeaszalódik, vagy semmi sem történik?

(Jól van, na, akkor még csak puhatolóztam bizonyos dolgokat illetően.)

Szerencsére válaszolt:

– A szíven szúrástól nem halunk meg, csakis tűz által, vagy "fejvesztés" hatására, de ezekben az esetekben semmi extra nem történik. Viszont sohasem hagyunk hátra vámpírtetemeket. Van egy "brigád", akiknek az ilyen holttestek eltüntetése a feladata, és bizony nagyon is jól végzik a munkájukat!

Tyűha... mik vannak! Ezzel is tanultam valamit róluk. Szuper rendszerük van, összeszedettek, mindenkiről kiderítenek mindent, ha úgy tartja kedvük, és aligha lehet őket kijátszani. Kezdtem kicsikének érezni magam, na de kicsi a bors, ám erős, vagy mi a manó.


7.

Elérkeztünk egy kissé fájdalmas emlékhez. Illetve bonyolult és hosszú időszakhoz az életemben. De nem bánok semmit, és azt hiszem, csak ez számít.

Mint említettem, néhány értelmes ember is megfordult a topikban. Még ha nem is írtak oda esetleg semmit, ám felvették velem a kapcsolatot privátban. Ő is egy volt közülük. Egy kedves lány, akivel jól lehetett beszélgetni ezekről a dolgokról.

Ekkorra már megtanultam helyén kezelni a helyén kezelendőt, vagyis nem belebonyolódni a magánügyekbe, így maradtunk a témánál, és annyira nem kalandoztunk el a személyes dolgok irányába. Mégis megkedveltük egymást.

Ekkor még csak 2012-őt írunk, tehát eléggé az elején történt a vele való megismerkedés. Nem volt fenn egyik közösségi oldalon sem, nem látta értelmét. Ő már akkor átlátta az internet hátrányait is, nem csak az előnyeit.

Beszélgettünk többek között a Vámpírokról is természetesen, és egyik levelében így írt nekem:

Az egyik vendégemtől hallottam, hogy a vámpírságnak és a spiritualitásnak több köze van egymáshoz, mint gondolnánk. Véleménye szerint a vámpírok azért vannak, hogy védelmezzék azokat, akik rendelkeznek ezekkel a képességekkel, mármint erős spirituális energiával, mert ezek az emberek fogják majd megmenteni végül a földet.

Ráadásul az ilyen emberek bevonzzák egymást, ezért is tarthatják őket megfigyelés alatt, hogy általuk figyeljék meg azokat, akikkel kapcsolatba kerülnek. Ha azok valamelyikében is megvan ez az energia, vagy mi, akkor azokkal is felveszik a kapcsolatot, és meg is tartják. Mármint folyamatos infókat közölnek vele egészen addig, míg eljön az idő. Azt nem tudom, minek az ideje, gondolom az erők egyesítésének, vagy ilyesmi.

Állítólag vadásznak a spirituálisokra, mert ők az egyetlenek, akik nemcsak hogy szembeszegülnek a felsőbb hatalommal, de energiájuk révén győzhetnek is felettük. És nem csak felettük, de az idegenek felett is! Erről valahol mintha már olvastam is volna. Lehet benne valami, hiszen nem véletlenül tiltották a spirituális dolgokat, és nem véletlenül alakították úgy a papok, hogy az emberek ne higgyenek benne, merüljön feledésbe, és aki mégis űzi ezt a tevékenységet, azt kinevessék, ne vegyék komolyan. Azt már olvastam, hogy az ilyen emberek úgy fel tudják fejleszteni meditációval azt az energiát, ami végül is mindenkiben benne van, hogy az az energia elegendő lenne egy egész város áramellátásához! De ugyanakkor ezek az emberek sohasem a rosszra használják ezt az energiát, csakis jó célokra. Tanításaikban is erről beszélnek. Hát, nem tudom, én nem vagyok annyira spirituális, de azért lehet ezekben a dolgokban valami, nem?


– Hm, ez valóban érdekes, és nem is tartom lehetetlennek - reagáltam a levelére. - De a vendéged honnan szedte ezeket, kitől?
– Nos, a férje a titkosszolgálatnál dolgozik, ezért nagyon sok dologgal kapcsolatban inkább titokzatos, mint konkrét, mert vannak dolgok, amikről nem beszélhet, de hogy honnan szedi az infóit, azt nem árulta el. Nem tudom, hogy a férjétől, vagy annak valakijétől, de nagyon természetes módon beszél róluk, mintha mindig is köztudott lett volna, hogy ők itt élnek, és éltek kötöttünk.

Azt mondta, hogy ő tudna olyan dolgokat mondani, amin nagyon meglepődnék, de aztán jöttek hozzám más vendégek is, így elmaradt a beszélgetésünk. Ő elég gyakori vendégem, ezért nemsokára ismét jönni fog. Próbáltam külön beszélgetésre is invitálni, de azt mondta, túlságosan elfoglalt ahhoz, így is épphogy be tudja préselni a rám, illetve magára szánt időt, meg a férje nem is nézné jó szemmel a dolgot. Egyébként nem olyan régen ismertem meg őt, és szerencsére szeret hozzám járni, ezért mindig kiszedek belőle valamit, mikor van rá lehetőségem. Van, hogy többen is vagyunk, olyankor nem szívesen beszél ezekről a dolgokról, mert azt mondta, nem szeretne sem ő, sem a férje állítólagos öngyilkos lenni. Ez ugyanis nagyon dívik mostanság.

A másik dolog pedig, mikor ilyen dolgokról beszélgetünk, mániája, hogy a mobilomat és az övét is kikapcsolt állapotban "elzárjuk" a mikróba. Eleinte furcsállottam, de aztán elmondta, hogy a mobilok miért is kerültek forgalomba. Míg az emberek azt hiszik, hogy ez is csak egy kényelmi cikk, mely az ő érdekeiket, és persze a kényelmüket szolgálja, addig a megfelelő ember a megfelelő helyen simán lehallgathatja, amiről a mobiltulajok beszélgethetnek. Hát, ezen már meg sem lepődünk, nem igaz?

– Nekem már aligha lehet olyat mondani bizony, amin meglepődnék. Azért, ha lehet, engem meg a fórumot ne nagyon hozd szóba.
– Nem említettelek téged, vagy a fórumot, úgy szoktam mondani neki, hogy olvastam korábban valahol a neten. Így nem egyoldalú a beszélgetés, mert én is tudok mondani néhány dolgot, ami persze neki már nem újdonság, és ő is hozzátesz ezt-azt, amit érdeklődve figyelek. Kb. 2 alkalommal (kb. kéthetente jön) az előtt kezdett hozzám járni, hogy felvettem veled a kapcsolatot. Tőle hallottam először ezekről a hajmeresztő dolgokról, ezért is kezdtem el keresgélni róla a neten, és így akadtam végül rád, illetve a fórumodra. Eleinte nem nagyon hittem benne, vagyis nem tudtam, mit is higgyek, de tőled sok dologban bizonyságot kaptam, és most már teljesen nyitottan állok ezekhez a dolgokhoz.

Én is óvatosabb vagyok ezek után, így mindig csak finoman érdeklődök, hogy ne legyen feltűnő, és részletesen nem szoktam elmondani, amit már tudok, csak nagy vonalakban, azt is azért, hogy tudjam, mit mond rá, mi a véleménye róla. Szerintem teljesen jó úton haladsz, mert amiket eddig sikerült kiderítened, úgy vettem észre, a legtöbbről neki is tudomása van. Valószínűleg a férjétől, vagy a barátaiktól. Nem szokott neveket említeni, és vannak dolgok, amik elől elzárkózik, mármint attól, hogy részletekbe bocsátkozzon, de így is érdekes dolgokat szokott mondani. Mondjuk, azokról már te is tudsz, de nekem még újak voltak.

Legutóbb például azt mondta, hogy azért is nem mondhat konkrétumokat, mert bizonyos emberek védelmét titokban kell tartani. Ha kiderülne, hogy mi rejlik bennük, (valamiféle belső energiát említett) és fény derülne a konkrét személyükre (most emberekről beszélek, nem vámpírokról), akkor könnyen rájuk találnának a "rossz" fiúk, úgy nevezte őket, hogy a kaszt emberei, ha ez mond neked valamit, és levadásznák őket, az pedig nem lenne jó senkinek. Talán legközelebb belemegy némileg a részletekbe is. Jó lenne, mert így még vannak homályos dolgok. Bár, ahogy téged ismerlek, az éles eszednek köszönhetően már talán tudod is, miről van szó!

Akkor még nem annyira tudtam, csak kapizsgáltam, mostanra viszont már egészen jól átlátom, remélem.

Levelezésünk, beszélgetésünk nem volt hosszú életű, legalábbis nem a fenti formában, hiszen történt valami.

Valami, amire nem számítottunk.


8.

Egy bizonyos ideig nem jelentkezett, így kezdtem aggódni, hiszen akárhogyan is nézzük, belekeveredett elég rendesen az egész katyvaszba. Közben Clara is jelentkezett, ha jól rémlik - hiszen már régen volt -, érdeklődtem nála, nem-e tud róla valamit, és közölte velem, hogy ő már több infót nem fog szivárogtatni nekem, sőt akitől kapta az infókat, ő sem. Vagyis a vendége.

Na, most, ekkor rezeltem be kissé, hogy ezt meg mégis hogy a csudába értette?? Nem elég, hogy nem jelentkezik a beszélgető partnerem, ráadásul mi az, hogy több infót nem fog szolgáltatni? Mire gondol ilyenkor egy józan paraszti ésszel rendelkező emberke? Semmiképpen sem arra, ami végül kiderült, hiszen szerencsére hamarosan felbukkant. Meglepetésemre nem is akármilyen hírrel érkezett.

– Egy nagyon különös nő tett nálam látogatást. Mikor belépett, azt hittem, csak új vendégem érkezett, de mikor ránéztem, szó szerint kirázott a hideg. Még sohasem fordult velem elő ilyen, és leszögezném, hogy a férfiakra bukom, de ez a nő, olyan gyönyörű volt, hogy csak na. De lehet, hogy nem is a külseje volt az, ami elképesztett, hanem inkább a kisugárzása.
Megkérdezte, hogy tudom-e, ki ő, és én azt mondtam, hogy nem, de azt hiszem, sejtem. Nem mondott semmit, csak sejtelmesen elmosolyodott. Aztán belekezdett a mondandójába, és én csak néztem nagyokat. Tudott mindent, ami velem kapcsolatos!!!! A nevemet, a címemet, a telszámomat, és azt is tudta, hogy kb. mikről tudok a vámpírokkal kapcsolatosan. Említett téged is.

Azt mondta, zűrös vagy, de ez jól jön nekik. Azt nem mondta, miért. Annyira nem volt közlékeny bizonyos dolgokkal kapcsolatban, sok kérdésemre nem válaszolt, viszont előállt valamivel, amire nem számítottam. Mivel egyedülálló vagyok, és "jó a vérem" (még a vércsoportomat is tudta!), ezért azt mondta, tenne egy üzleti ajánlatot. Mivel tudják, hogy imádok fotózni, és régebben foglalkoztam divatfotózásokkal, no meg természetfotózásokkal is, elintézik, hogy külföldön, egy mesterfotós tanfolyam elvégzése után, amit ők állnak, együtt dolgozhassak a legnevesebb fotósokkal, akik beavatnának a fotózás minden rejtelmébe.
Ezt mind a donorságért cserébe, no és persze ezzel hallgatási fogadalom is jár, amit "véresen" komolyan vesznek. Azt mondta, csupán néhány órám van eldönteni, hogy akarom-e, vagy sem. Vissza fog jönni a válaszomért!

Tudom, hogy mire megy ki ez az egész, mármint hogy rólad akarnak "lekoptatni", és ez tényleg egy nagyon jó ajánlat, annál is inkább, mivel már régóta szeretnék ezzel foglalkozni, csak túlságosan drága lett volna egy jó felszerelés, a tanfolyamról nem is beszélve, de attól függetlenül kicsit tanácstalan vagyok. Tudom, hogy nem dönthet senki helyettem, de te mit tennél??

Beletelt egy kis időbe, mire észhez tértem ezek után, de biztosítottam róla, akárhogyan is dönt, én itt leszek és remélem, azért még tarthatjuk majd a kapcsolatot. Azonban féltettem is, hiszen na, mégis csak egy hatalmas váltás. Közben mérges is voltam Rájuk, amiért fogták magukat és belekavartak a dolgokba. Ismét!

Továbbá hibáztattam magam, hogy belekeveredett a fórumom által.

Ez egyértelműnek tűnt. Én indítottam, és ezzel olyan lavina indult el, ami sok embert magával sodort.

Csakhamar pedig megkaptam tőle a következő üzenetét. Hiába is reméltem titkon, hogy nem ezt fogja választani, valahol mégis tudható volt, hogy „igen” lesz a válasza. Nem a semmiért álltak elő olyan ajánlattal, ami annyira nagyon kecsegtető.

– Hát itt vagyok, és megírom „utolsó” levelemet neked. De csak egyelőre az utolsó, ugyanis megkérdeztem, és beleegyeztek az időnkénti értesítésekbe, ha nem szegek meg vele semmilyen szabályt. Gondolom, ebből már rá is jöttél, hogy igent mondtam. De előtte mindent megkérdeztem, és nagyon megnyugtató a helyzet. Ezeket elárulhatom, ezt is megkérdeztem. Tehát, aláírtam a szerződést, mely röviden, tömören és érthetően a lényeget tartalmazta. (apró betűs rész nem volt).

A szerződés bármely fél szempontjából felmondható, nem örökre szól, kivéve a titoktartási részt. Az elengedhetetlen, megszeghetetlen és örök. Nem beszélhetek róluk soha, ellenben magamról bármikor bárkinek. Ha már nem szeretném a donorságot, mert úgy vélem, a magam lábán is meg tudok állni, akkor felbonthatom az egyességet, de a számat továbbra is tartanom kell. Amíg azt nem szegem meg, élhetem az életem. Kihangsúlyozta, hogy nem azért vannak, hogy ártsanak. Egy időben nem volt lehetőség szerződésbontásra, de a Tanács megenyhült ez ügyben némileg azzal, hogy a titoktartás megszegésének tilalmát figyelembe véve „kiléphet” bárki, de onnantól kezdve csak magára számíthat, és visszalépésre sincs lehetőség. Mindenki maga dönt az életéről, nem szólnak bele semmibe, mert nem az a feladatuk, hogy bármiben is korlátozzanak, csak a hallgatás, ami számít. Persze szemmel leszek tartva ez miatt, de azt hiszem, ez nem újdonság, hiszen eddig is figyeltek néha.

Biztosított róla, hogy végig mellettem lesz, velem utazik, és semmit sem kell egyedül csinálnom. A többit meg fogom írni, ha már ott leszek. Nagyon izgulok, kérlek, szoríts, hogy minden rendben legyen!

Az út szerencsére nem volt zűrös a számára, bár nagyon elfáradt, de ez érthető.

A későbbiekben is beszélgettünk, leveleztünk, tarthattuk a kapcsolatot. Nagyon jól ment neki a fotózás, ügyes volt. Tudtam, hogy így lesz. Beleadott mindent, csak nem gondolta, hogy ennyire strapás a fotósok élete. Persze közben nyelvet is tanult. És semmit sem bánt meg. Nekem a hangulatom ingadozott. Ahogyan az életem is, hol fent volt, hol lent, mármint a mindennapi dolgok. De amikor jelentkezett, azért mindig felvidultam.

– Én jó embernek ismertelek meg. Kotnyeles, de jó!! Én általában mindig a szívemre, és a megérzéseimre hallgatok, és azok azt súgják, hogy jó ember vagy. Ezt különben ők is tudják! Nem gondoltam volna soha, hogy ez fog velem történni, és mégis megtörtént! Ami akár lehetne némi remény mások számára is, ha éppenséggel beszélhetnék róla, de nem tehetem. Sokszor olyan frusztráló ez az érzés, hogy tudsz valamit, amit mások nem, de mégsem beszélhetsz róla, mert a tét nagy. Ez megőrjít! De persze örülök, hogy így alakult, azt viszont nagyon sajnálom, hogy neked nem alakult úgy, ahogy szeretted volna. Igazából sosem mondtak rólad rosszat, sőt, én úgy vettem ki, hogy van köztük valaki, egy férfi, akinek kimondottan szimpatikus vagy. Mondjuk, már jó ideje nem hallottam felőle, és ahogy én tudom, ő nem is tartozik a Tanács befolyása alá.

Tudd, ha a helyzet a világban rosszabbra fordul, és bekövetkezik az, amitől sokan tartanak, neked és a családodnak biztos helyetek lesz. Abban a hitben hagytak, hogy nem kapsz tőlük védelmet, de én tudom, hogy nem így van. Láttam azoknak a névsorát, akik védelemben részesülnek, vagy védettséget élveznek majd, ha oda kerül a sor, és ti is rajta voltatok. Ezt "kisírtam", hogy elmondhassam, főként, hogy ilyen rossz volt a kedved.

Jól elbeszélgettünk így is, hogy ő donor lett. Sőt néhány kérdésemre válaszolhatott is.

Egyik levelezésünk alkalmával, megkérdeztem még ezt-azt tőle.

– Néhány kérdés megfogalmazódott bennem. Többek között, mégis milyen donornak lenni, milyen, amikor vért kell adnod? A másik, amit nem igazán értek, hogy ha egyszer vannak függetlenek, mint ugye "C", őt üldözik, ám ennek ellenére mégis tartják a függetlenek a kapcsolatot más, nem független vámpírokkal is? Aztán itt vannak a Háttérhatalom emberkéi –na, ez is nagyon érdekelne. Azt tudom, hogy ők a Kaszt emberei, de biztosan sok minden van, amit még nem tudok róluk. Kíváncsi lennék, hogy ők emberek-e? Mármint nem-e valami keverék faj, vagy esetleg idegenek?

– Az első kérdésed az volt, hogy fáj-e a donorság? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, de mint minden mást, ezt is meg lehet szokni. Legtöbbször úgy zajlik, mint egy hétköznapi véradás, tűvel meg tasakkal, de volt már rá példa, hogy csuklóból adtam, mert messzi helyen voltunk éppen és nem volt kéznél semmi más. Na, attól eléggé paráztam, de végül is nem volt semmivel rosszabb, mint a tű. A nyáluk elég érdekes. Olyan, mintha enyhe fájdalomcsillapítót tartalmazna, arról nem is beszélve, hogy nagyobb mennyiségben teljesen összeforrasztja a sebet!

Volt egy nagyobb sérülés a lábamon, ami miatt nem húztam soha halásznacit vagy szoknyát, mert csúnya volt a heg, egyébként egy balesetben szereztem még kiskoromban, mikor sikerült biciklivel egy autó elé kerülnöm, szerencsére elég jól megúsztam, de ez a hatalmas heg egy életre ott maradt. Na, és képzeld, hogy megkérdeztem, hogy ezen is lehetne-e javítani valahogy, mire F. furcsán nézve rám azt mondta: nem tudom, még nem próbáltam soha. Aztán (vigyázat, kicsit gusztustalan rész jön) jól benyálazta a tenyerét, majd rátette a csúnya hegemre. Igaz, hogy 3-szor kellett ezt megismételni, de képzeld, teljesen eltűnt!! Hát bizony akkor ott sírva fakadtam. Akkor persze megint furcsán nézett rám, és azt kérdezte, nem inkább örülnöm kéne? Én meg azt feleltem, én így szoktam örülni. Erre felkacagott. Akkor láttam először és utoljára önfeledten nevetni. Mindig kedves és mosolygós, de ez mégis más volt. Na, mindegy, ez nem is tartozott ide, csak gondoltam leírom.

A második kérdésedre válaszolva, én nem tudok róla, hogy a függetlenek kapcsolatban állnának a Tanács vámpírjaival, mert erre nem igazán van példa, kivéve a C.-s esetet. Ő valamiért olykor felkeresi őket, de gyanítom, hogy arról a Tanács közvetlenül nem tud. Inkább csak neki is vannak segítői, akik persze nagyot kockáztatnak ezzel, de biztosan tudják, miért teszik. Nekem erről nem beszéltek.

Nekem úgy tűnt, hogy a Kaszt emberei eléggé a tabu témába tartoznak. Azt tudom róluk, hogy nem emberek, hanem valami mások, amit F. egy furcsa szóval fejezett ki (persze nem tudtam megjegyezni), de az biztos, hogy én még nem hallottam ezt a szót soha. Tehát nem emberek, nem vámpírok, hanem egy elég magas szinten lévő idegen faj. Magasabb, mint a vámpírok. Azt vettem észre, hogy inkább csak a velük kapcsolatos dolgokról beszélnek szívesen, a többiről szerintük egyelőre jobb, ha nem tudok.

Azonban ez az időszak is véget ért, és ismét egy fordulat következett be a történetben. Ez aztán már több volt a sok/k-nál.

– Képzeld, éjfél körül szokatlan látogatóm volt. Valami „nagykutya”, azt hiszem, legalábbis úgy vettem ki. Személyesen keresett fel, hogy beszéljen velem. Mikor a szobámba lépett, azt hittem, dobok egy hátast, mert olyan kisugárzása volt, hogy még a szó is belém szorult. Hirtelen nem tudtam, hogy hívnak. A többségnek nincs ilyen kisugárzása, csak az „idősebbeknek”. Ebből is lehet tudni, hogy ki az, aki már jóval elmúlt pár száz éves. Szóval, először nem tudtam, hogy ki ő, mi ő, persze azt egyből levágtam, hogy más, mint én. Azt mondta, tudja, hogy milyen keményen és kitartóan tanulok és dolgozom, a munkáim közül is látott párat, és nagyon tetszettek neki. Azt mondta, hogy azért van itt, hogy felajánljon egy lehetőséget számomra. Ha elvállalom, akkor közéjük kell tartoznom! Ez olyan posztot ajánlott, amire embereket nem alkalmaznak! Egyetlen napot kaptam rá, hogy átgondoljam. Jóságos ég! Csak egyetlen napot!!!

Én szinte naponta találkozom velük, csodálom őket és felnézek rájuk, de hogy olyanná váljak, mint ők?? Jajj, nem tudom!! Azt hiszem, ez egy jó lehetőség, de az is lehet, hogy tévedek. Te mit gondolsz erről? Tudom, hogy nekem kell döntenem, és azt is tudom, hogy kisebb gondod is nagyobb most annál, hogy ezzel foglalkozz, de ha csak néhány mondatban írsz, nekem már az is elég! Fontos a véleményed még akkor is, ha a döntés az enyém! Bár most nagyon úgy érzem, hogy képtelen vagyok a döntésre!! Még a munka alól is felmentést kaptam mára, hogy alaposan átgondolhassam ezt, de csak járkálok fel-alá a szobában, és hol a körmömet, hol a szám szélét rágom idegességemben! Már a donorság lehetősége is elképesztő volt számomra, de ez, túltesz mindenen! Ha tudsz, kérlek, írj valamit, mert menten megőrülök!

Khm... most erre mit is lehet reagálni???

Nem a legjobb irányba haladtunk, viszont volt egy olyan érzésem, hogy a későbbiekben még hallok felőle bizony, és hogy nem a semmiért alakulnak így a dolgok. Ismét csak azt tudtam neki mondani, hogy nekem sajnos nincsen elég nagy rálátásom az egészre, de akárhogyan is döntsön, én mellette állok, és vele együtt izgulok, ahogyan akkor is így volt, amikor az előző ajánlatot elfogadta.

Hogy is tudnék elfordulni tőle, amikor azért történik mindez, amiért odatévedt, ahova. Bár közben biztosra vettem, hogy ez volt a sorsa, hiszen már előttem is érdekelték ezek a dolgok. Így aztán, ha nem általam, hát máshogyan keveredett volna bele. Egyértelmű volt, hogy mi lesz a válasza számukra. Amint jött tőle a levél, bebizonyosodott, hogy ismét igazam lett.


Drága Barátnőm!

Az egyik szemem sír, a másik pedig nevet, ugyanis meghoztam végre a döntésemet. Ez már végleges, mert az első döntésem nem ez volt, de aztán végül mégis ez mellett tettem le a voksom. Szóval, ezt nem tudom szebben megfogalmazni: végül mégiscsak őket választottam. Persze ezt ne úgy értsd, hogy veled szemben, mert inkább úgy mondanám, hogy az ember vs vámpír küzdelemben végül a vámpír kerekedett felül. Nem tudom, hogy jól döntöttem-e, és nem tudom, hogy meg fogom-e bánni, de ez lett a vége, és ez már végleges. Nagyon félek, nagyon izgulok, de hiszem, hogy mint máskor is, itt is megállom majd a helyem. A belerázódás hosszas folyamat lesz, ezt már tudom, de bízom benne, hogy abba is hamar belejövök majd, ahogy abban is bízom, hogy ettől függetlenül fogunk még, ha találkozni nem is, de levelezni, ahogy eddig. Tudom, hogy az még sokára lesz, de kivárom, hiszen időm lesz bőven. Most búcsúzom, de nagyon remélem, hogy hamarosan visszatérek! Most jó, hogy nem látsz, mert csak szipogok itt, és már teljesen eláztattam a billentyűzetet. Ez most olyan, mintha új életet kezdenék, ezért is olyan félelmetes és egyben izgalmas.

Nagyon vigyázz magadra és a gyönyörű gyermekeidre! És ne szomorkodj, mert nem veszítesz el. Én amúgy sem hagynám.

Mit is mondhatnék, még jó, hogy írnom kell és nem beszélnem, mert a zokogástól egy szavamat sem értenéd.


Tehát ennyi volt, felszívódik, mint szürke szamár a ködben, én pedig ülhetek a valagamon, és megpróbálhatom elterelni a figyelmemet, hiszen sokáig nem fogok hallani felőle. A türelem nagy erény lenne, ha lenne türelmem. Ami nincs. Azonban lehetőségem nuku, tenni bármit is, így marad a kínzó várakozás, hogy talán egyszer, valamikor jelentkezik még. Vagy nem. Sose tudni.

Elkeseredtem. Ismét. Franc az egészbe! Ez végképp betette a kaput, törölni akartam a topikot, megszakítani mindenkivel a kapcsolatot, elfelejteni az egész eddigit! Végképp kiszállni és letojni mindent és mindenkit. Hát kell ez nekem? Hát nem elég zűrös az életem így is? Mi a frászkarikát képzeltem? Mégis mit akarhatok én, a kis senki, aki csak belekontárkodik mindenbe és ezzel az emberek életét veszélyeztetem...

Lelkiállapotom a legnagyobb jóindulattal is kaotikusnak volt mondható.

Előző oldal Penelope