Planescape III. rész - A boncdémon

Fantasy / Novellák (654 katt) T Gábor
  2018.01.11.

A következő terem meglehetősen homályos volt, egy női zombi rótta dülöngélve a köröket. Homlokára az "1096"-os számot karcolták, a szája össze volt varrva. Haját hosszú copfba kötve a nyaka köré hurkolták, mint egy akasztófa kötelet.

- Uh, szép fonat - motyogta a Névtelen, de a holttest semmit sem reagált, valószínűleg nem is tudatosult benne, hogy valaki hozzászólt.
- Pszt, látod, hogy néz rám? - kérdezte suttogva Morte. - Huh? Látod? Ahogy szemérmetlenül végigméri a tarkócsontomat?
- Arra az üres, síron túli tekintetre gondolsz? - kérdezte hitetlenkedve a Névtelen.
- Mi?! Talán vak vagy?! - háborgott Morte. - Kiszemelt magának. Ahogy bámul rám, ahogy akar engem, szinte szégyentelen.
- Szerintem visszább kellene fognod a képzelgéseidet.
- Ja, ja, hagyjuk már! Mikor olyan hosszú ideje leszel halott, mint én, észre fogod venni a jeleket. Lehet, hogy túl apró jelek ahhoz, hogy felfogd őket, de emiatt ÉN fogok buja éjszakákat tölteni ezekkel a friss dögcsajokkal, miközben te az emlékeidet hajkurászod.
- Mindegy, Morte. Menjünk inkább! - Kissé megdöbbentette a koponya kirohanása, de már nem nagyon lepődött meg semmin.

A terem másik felében egy szürke csuhás Porember állt egy felnyitott holttest felett. Vékony, fiatal, csúnyácska nő volt sápadt vonásokkal. Az arcán és nyakán besüppedt hús arról árulkodott, hogy éhezik.

- Üdvözletem! - lépett közelebb a Névtelen, majd ledermedt. Észrevette, hogy a nőnek nincsenek ujjai, kézfejei hegyes tűkben és éles pengékben végződnek. Buzgó gyorsasággal metszette ki a holttest belső szerveit, majd pakolta bele őket a boncasztal szélére beépített kis tárolóedényekbe. Nem hallotta az üdvözlést, zavartalanul folytatta a munkáját.
- Mi van a kezeivel? - kérdezte halkan a Névtelen, mintegy magától, de Morte meghallotta.
- Eh, ez egy tiefling, Főnök. Démonvér csörgedezik az ereikben, mert valamelyik felmenőjük megosztotta az ágyát egy démonnal vagy valami mással. A démonvér bizonyos szinten deformálja a külsejüket... én sokszor az agyuk is megzápul tőle.

A Névtelen habozott egy pillanatig, majd megérintette a nő vállát, hogy felhívj magára a figyelmét. A nő ugrott egyet, majd gyorsan szembefordult vele. Közel ülő szemei rothadó sárgák voltak, kis, narancssárga foltokkal. Mikor meglátta megzavaróját, összeráncolta a homlokát.

- Te - mondta előrehajolva a Névtelennek, szinte belebújva annak arcába. Bizarr, pengés ujjaival fura mozdulatot tett. - Keresni cérnát és balzsamozó gélt, hozni ide, Ei-Vene-nek. Menj, menj, menj!
A Névtelen csak pislogott. Nem tudta mire vélni a nő reakcióját.
- Azt hiszem, ez a zápult agyú, poros picsa zombinak nézett téged, Főnök - darálta kajánul Morte. - Gondolom, elég rossz a hallása és a látása, ráadásul a külsőd amúgy is erősen hajaz a csoszogókra.
- Fogd be és segíts keresni!

A közeli tárolószekrényben találtak cérnát és zöld balzsamozó gélt is.

- Ha gyengén lát, hogy bízhatták rá a boncolást? - kérdezte a Névtelen.
- Valószínűleg inkább az érzékeire hagyatkozik, mintsem a szemeire. Add oda neki a cuccokat, aztán tűnjünk innen!

A Névtelen újra megérintette Ei-Vene vállát (ezúttal nagyon óvatosan), majd felé tartotta a cérnát és a zöld üvegcsét. Anélkül, hogy egy mozdulatot is kihagyott volna, Ei-Vene kikapta a felé tartott kézből a cérnát, szempillantás alatt az egyik tűbe dugta, ami a bal mutatóujja helyén volt, majd gyors, precíz mozdulatokkal el kezdte összevarrni a tetem mellkasát. Miután végzett, elvette a balzsamozó gélt is és alaposan bedolgozta a frissen varrt mellkasba. Mikor végzett, a Névtelen felé fordult. Kattintott egyet a pengéivel, majd el kezdte lassan húzogatni őket a Névtelen sebhelyes mellkasán, mintha vizsgálgatná.

- Úgy látom, új udvarlód van, Főnök - mondta derűsen Morte. - Ne hagyjalak magatokra egy kicsit?

A Névtelen nem reagált, játszotta tovább a zombit. Ei-Vene lassan végigkövette pengéit a sebeken, majd megállt a tetoválásoknál.

- Hmm. Ki írt rád? - kérdezte. - Gondnokok? Nem tisztelik zombikákat. Zombikák nem festmények. - Szipogott, majd rábökött egy nagy, viszonylag friss sebre, ami válltól mellkasig ért. - Ez nagyon rossz. Sok heg, sok, nem összeforrt.

Hirtelen újra beleakasztotta a cérnát az egyik tűjébe, majd villámgyorsan el kezdte bevarrni a nagyobb sebeket. A Névtelen meglepődött, de az egész fájdalommentes volt.

Ahogy a Névtelen figyelte Ei-Vene mozdulatait, hirtelen bizsergést érzett a tarkójában, ami gyorsa felkúszott a fejébe. Nagyon furcsa érzése támadt, egy pillanatra elsötétült minden, majd egy emlék bontakozott ki a fejében egyre tisztábban.

Állt egy holttest fölött. Épp az utolsó öltéseket végezte a mellkasán. Valamit elrejtett a tetem mellkasában, amire még szüksége lehet később. Hátrébb lépett, hogy teljes egészében lássa. A halott halántékára a "42"-es szám volt cérnával varrva.

- Őrizd ezt nekem, míg érte nem jövök! - mondta halkan a holttestnek, mire a hangjára az megmozdult. A Névtelen keresztbe tette maga előtt a kezeit, mire a halott ugyanígy tett. Majd a kezei lehanyatlottak és mozdulatlan maradt.

Az emlék eltűnt. Mire a Névtelen magához tért, Ei-Vene már a balzsamozó gélt kenegette a mellkasán. Mikor befejezte, megszagolta és csattogtatott egyet a pengéivel.

- Kész. Menj, menj!

A Névtelen tovább indult, furcsa módon jobban érezte magát.

Folytatás következik

Előző oldal T Gábor