Minihorror - Az őr

Horror / Novellák (1131 katt) Jimmy Cartwright
  2018.01.29.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2019/10 számában.

Ismét megállapította, hogy unalmas dolog ez az őrszolgálat. Alig-alig történik említésre méltó esemény. Persze azért ez őt is minősíti, hiszen ez azt mutatja, jól végzi a dolgát. Időnként körbejárta a terepet, benézett minden sarokba, minden bokor alá. Ha megéhezett vagy megszomjazott, evett és ivott. Ebbe senki nem szólt bele. Meg abba sem, hogy mikor végzi a dolgát. Néha bemerészkedett egy-két idegen macska, ám ezeket gyorsan elkergette. Ha a kerítésen túl gyanús mozgást látott, rögtön odament. Legtöbbször elég volt, ha csak megjelent. Egyszer-kétszer azért ki kellett szólni, hogy el innen, ez magánterület. Ha úgy érezte, sokat talpalt, csak bement az őrbódéba, és pihent egy kicsit. Persze el nem aludt, csak pihentette a szemét. Aztán valamikor hajnaltájt mégis történt valami, ami felverte az egész házat.

A gazda lába földbe gyökerezett a látványtól. Még a kezében tartott telefont is elejtette. Szeretett házőrzője, Max, a nyolcvan kilós rottweiler büszkén ült a szomszéd alig tíz éves alvajáró gyermekének szétmarcangolt torkú teteme fölött.

Előző oldal Jimmy Cartwright