Lovam, Szupersztár

Szépirodalom / Novellák (804 katt) Tad Rayder
  2018.05.05.

Engem Brian Marshallnak hívnak és a szüleimnek Maine-től két kilométerre van egy lótenyészetük. Könnyen meg tudtam oldani, hogy minden reggel én legyek az első, aki kinyitja a karám ajtaját és ott legyen a kedvenceivel, mert az istálló szomszédságában volt a családi házunk. Már gyermekkoromtól kezdve, amikor még pici csúszómászó voltam, érdekeltek a lovak. Apa soha sem szólt, amikor korán reggel kimentem és akár az egész délelőttömet a lovak közelében töltöttem. Szerettem őket kialmolni, csutakolni, egyszóval mindent szerettem, ami velük kapcsolatos.

Sok lovunk volt, de mindközül volt egy kedvencem. Nem tudom miért, de vele sokkal többet foglalkoztam, s törődtem mint a többivel. Ez nem azt jelentette, hogy a többi lovunkat kevésbé szerettem volna. De ő más volt. Mindig úgy csillogott a fekete szeme, amikor simogattam, mint az éjszakában a csillagok. Tudta, hogy sokat jelent nekem. S ő ennek nagyon örült, mert amikor meglátott, mindig egy hangosat nyerített a karámjában tudatva velem, hogy nagyon örül, hogy ismét itt vagyok vele. Elneveztem Szupersztárnak.

Pár héttel később apa behívott a házba, és az asztalon két boríték volt. Apa mondta, bontsd ki, fiam. Így hát kinyitottam. Az állt benne: Én alulírott Brian Marshall ígérem, hogy gondozni fogom mindig Szupersztár nevű lovamat. Ez nem jelentett mást, mint hogy lett egy saját lovam. Nagyon örültem neki, el sem tudtam mondani mennyire, mert látták rajtam. Anya megszólalt, bontsd ki a másikat is. Ez állt benne: Verseny az öt évnél fiatalabb kancák számára. El sem tudtam hinni, valóra vált az álmom.

Apa felfogadott egy fedeztetőt Szupersztár versenyeztetésére, mivel én még csak tizenkét éves voltam, így nem indulhattam el vele a versenyen. Michael Horstnak hívták, aki foglalkozott Szupersztárral a verseny előtti hetekben.

S eljött a nagy nap. Már korán reggel ismét felkeltem, de nem a megszokott dolgom miatt. Hanem azért, hogy belenézhessek Szupersztár ragyogóan csillogó szemébe és sok szerencsét kívánhassak neki. Beszéltem hozzá, és ő csak nézett azzal a gyönyörű szemeivel. Ha jól emlékszem, ezeket mondtam neki. Nem baj, ha nem nyered meg a versenyt, én akkor is ugyanúgy foglak szeretni, mint most és büszke leszek rád.

A verseny 9 órakor kezdődik és addig már alig van két óra. Eljött az indulás pillanata. Apa és Horst bevezették Szupersztárt az utánfutóba és már indulhattunk is. Nagyon izgultam. Az utazás nem sok időt vett igénybe, így már nyolc órára ott is voltunk. Abban az egy órában, amíg nem kezdődött el a verseny, a lovak felkészítése volt a fedeztetők feladata. Megszólalt a hangosbemondó, és arra szólította fel a tulajdonosokat és a fedeztetőket, hogy vigyék a lovukat a hátán látható számú karámba. Elkezdődött a verseny. Szupersztár a tíz induló közül a rajt után a harmadik volt az ötkörös versenyben, de két kör után látványosan lelassult és látszott rajta, hogy fáradt. Én csak kiabáltam a korláton túlról és szurkoltam. Nem tudom, meghallotta-e Szupersztár a hangom, de a hetedik helyről új erőre kapva felzárkózott a harmadik pozícióba és ott is intették le. Kimondhatatlanul boldog voltam, hogy az én lovam lett a harmadik. A verseny végén tettem vele egy tiszteletkört, mintha én nyertem volna meg a versenyt. Így vált valóra rövid időn belül két álmom is, és azóta is csak álmodozom Szupersztárral együtt.


Sümeg, 2014.VI.18. szerda

Előző oldal Tad Rayder