Szerelem

Horror / Novellák (88 katt) Kovács Gergő
  2022.05.27.

– A Lugert! – kacsintott hátra Günther a félszemű Elsának. Skorpió, akárcsak ő. Ma úgy meghágja, miközben véresre karmolja a hátát, hogy azt se tudja majd, hogy a fájdalomtól vagy az élvezettől sikítson. Csak nehogy a nő magán hagyja a szemkötőt. Pár hete közvetlen közelről lihegett bele a sötét üregbe, és akkorát élvezett, amekkorát még sose, mióta a nagynénje kezelésbe vette izgágán ágaskodó szerszámát tizennégy éves korában. Kicsit sem diszkrét dudor jelent meg a nadrágján, megnyalta az ajkát és visszafordult a fejkendős öregasszony felé. Amaz maga elé meredt, megváltásként várta, hogy vége legyen. Günther az asszony hajában araszolgató bogárra meredt és meghúzta a ravaszt. Vörös pép zúdult a nő mögött dülöngélő fiatalember arcába.

Günther grimaszolt, elégedetlen volt a Lugerrel. P08-as Parabellum volt, rémesen be tudott piszkolódni, legalábbis ezt hallotta a fronton harcolóktól, és bár megbízható, pontos fegyver volt, a hatótávolsága hagyott kívánnivalót maga után. Azt hitte, a golyó simán átmegy a nő agyán és még azt a félcédulást is telibe kapja mögötte. Aki ehelyett most itt picsog és remeg, mint a kocsonya, azzal az idétlen agyvelődarabbal a szája szélén. Günther szórakozottan megpaskolta a fiú vállát, mire az felsikoltott.

– A Mausert! – visszhangozta a folyosó, az egyetlen lámpa fénye elveszett a homályban imbolygó alakok közt. A fiú térdre esett. – Ez így nem jó – szólt rá tettetett szigorral – fel kell állnod, meg szeretném nézni, átviszi-e a mögötted álló fejét is. Épp egyforma magasak vagytok, szóval még bírd ki egy kicsit, légy szíves!

Elsa a markába nyomta a Mausert. Günther szemügyre vette, csinos, barna markolatú kézifegyvert. C96-os „Broomhandle, öntöltő típus. Régi darab, de bivaly ereje van. Célzott, majd hátrafordult Elsa felé, csókot cuppantva a levegőbe, úgy lőtt. Mire hátrafordult, a fiú helyett egy tagbaszakadt, verejtékben úszó cigányembert látott, arcán csupa véraláfutással. A fiú vére a vállán száradt, úgy látszik az a fránya koponyacsont eltérítette a golyót. Az óriás alig érzékelte a testébe fúródó lövedéket, de kisvártatva mégis térde rogyott.

– Legközelebb szóljatok be a fiúknak, hogy ne fárasszák ki ennyire az anyagot! És hozzatok egy széket! Ez már nem fog felállni. – A hátsó asztalhoz lépett. – Elzácska, mije van még nekem? – és már nyúlt is a következő fegyverért. – Á igen, kilenc milliméteres Walther P38 – a legbiztonságosabb pisztolyok egyike volt, kibiztosítva is lehetett hordani. – Ezzel még véletlenül sem lövöm magácskát lábon, igaz? – a nő mosolya résnyire szűkült. Günther leült, áldozata álla alá nyúlt. – Fentebb a fejet, így, egy kicsit oldalra. Így. Most repül a kismadár! – de nem húzta meg a ravaszt. A nagydarab fickó mögött egy gyerek állt. Nem látta pontosan a homályban, de hosszú ruhájának sziluettje alapján egy nyolc-tízéves forma lány lehetett. Günther izgatott lett, szeretett gyerekekkel dolgozni, képlékenyek voltak, mint a gyurma.

– Lépj előre gyermekem! – intett feléje. A kislány kilépett a homályból, mögötte a szakadatlan nyöszörgés szinte belesimult a folyosó penészes falaiba.

Günther jóleső izgalma eltűnt, zavartan tartotta a pisztolyt az óriás homlokához. Az már szinte nem is lélegzett. A kislány rámosolygott Güntherre, akinek a kezében észrevétlenül elsült a fegyver. Ketten maradtak. Végigmérte a gyermeket, tiszta vászonkabát és kordbársonynadrág, sehol egy szakadás. Az arca, a nyaka, a keze sértetlen, szőke göndör haja frissen mosottan hullott alá. Günthert mégis az arckifejezése aggasztotta – mi több, egyenesen szúrta, mint tövis a köröm alatt. A lány szeme ragyogott, szája finom mosolyra nyílt, csak úgy sugárzott belőle a derű és a megértés.

Ez valami őrült – gondolta – beleőrült abba, amit kapott. De a kedves arcon hiába kutatta a téboly ismert jeleit. Régi kép zavarta fel emlékeit, hétéves volt, az utcabeli Martha pedig nyolc. Egy kiadós fogócskázás után nézett rá így a lány, frissen, kipirultan. Elhessentette a gondolatot, az előtte álló tünemény viszont valósággal lebénította.

– Hányas barakkban laksz, kicsim? – A lány három ujját tartotta maga elé, és tovább mosolygott. – Ismerlek én téged valahonnan? – A lány nemet intett a fejével. Günther nem tágított. – De találkoztunk már, nem igaz? – A lány kivárt, majd sokat sejtetően bólintott. A férfi idegei pattanásig feszültek. – És mit vigyorogsz így, ha szabad kérdeznem? Dilinyós vagy? Nem tudod, hol vagy? – Nem elég, hogy a kölyök elrontotta a játékot, de hideglelős bizonytalansággal ajándékozta meg. Gyomra elnehezült, kezében egy tonnát nyomott a Walther.

Hátrafordult az üres asztalhoz a következő fegyverért. Elsa valószínűleg kiment a vécére, nem szerette nézni a gyerekeket. Günther mindig puhának tartotta emiatt, és néha a lojalitásában is kételkedett, de most nem érdekelte, idegesen matatott az asztalon, majd felkapta a Tokarevet. Vadonatúj TT-33-as, Browning típusú, kengyeles-bordás kiszerelés. Egyszerű, könnyű, pontos. Nem viszi át a koponyát, de most épp erre a könnyedségre vágyott. A lány fejére célzott, de attól az arctól szinte megfagyott a keze. Áradt a szeretet a búzakék szemekből, a mosolyba némi cinkosság keveredett, úgy nézett ki, mint aki mindjárt karon ragadta, és kiviszi a virágos mezőre futkorászni. Mint aki valami nagyon fontosat tud a múltról vagy a jövőről, és alig tudja magát türtőztetni, hogy ki ne ejtse a száján.

Günther izzadt, kezében remegett a pisztoly. Utolsó erejével sikerült hideg iróniával megszólalnia.

– Részemről az öröm – és tüzelt. Majd sarkon fordult és kislisszolt a szűk ajtón, majdnem elfelejtette bezárni maga után. Sietősen lépdelt, majdhogynem futott, mielőbb ki akart érni a felszínre. Odakint egy motorháztetőre dőlve hatalmasat kortyolt a levegőből, remélve, hogy mindjárt rendbe jön. De semmi sem volt rendben. Akaratlanul is felidézte a lány arcát, és kis híján elhányta magát. És az, ahogyan a lövés után eldőlt…

Günther hosszan kifújta a levegőt. Volt valami abban a zuhanásban. Színpadiasság. Kiszámítottság. És még földet érve is csak mosolygott.

– Csak nem jól lakott mára, Herr Schmidt? – kérdezte évődve Elsa az épület falának dőlve, miközben úgy vizslatta, mint egy beteg oroszlánt. Günther nem válaszolt, de azért megjegyezte magának a nő kérdését. Néhány pofon valószínűleg elcsattan, miközben hágja. De most nem érdekelte az üres szemgödör és sebhelyes, harapásnyomos ágyék, ma legyőzték, és ezt nem lehet józanon bírni. Egy üveg konyak, a puha ágy, és egy jó hosszú alvás kell most. Lehetőleg álmok nélkül.



Ötvenkét röpke évvel később épp a legszükségesebb holmikat csomagolta. Alsónemű, ing, borotva, laposüveg. És a Mauser. Sose vitte ki a házból, csőre töltve tartotta a párnája alatt. Nem mintha aggódott volna a helyiek miatt. Tarapoto álmos kis városka volt az Andok lábánál. Berakta a hátizsákját az anyósülésre, és még egyszer körülnézett. Háza takaros, kertje az egyik legszebb a környéken. Jó élete volt itt, házhoz jöttek a lányok. Szerette a prostituáltakat és azok is megtanulták tisztelni őt.

De az utolsó pár évben, ahogy lelohadt a kedve, úgy vált egyre mogorvábbá. Éjjel sokáig figyelte a birtokot az ablakból, és a modern biztonsági rendszer mellett is csak váliummal tudott elaludni. Néha megfizetett egy-egy lányt, hogy éjszakázzon nála a szomszéd szobában, de egy idő után már nem jöttek, szorongása rájuk is átragadt. Biztos volt benne, hogy senki sem tud a múltjáról, csupán az a néhány ember, aki hozzá hasonlóan rejtőzködött. Legtöbbjük már a halálra készült, de néhányukat ugyancsak nyugtalanította valami, nekik is megvoltak a maguk kísértetei.

Tőlük jött végül az ajánlat, ami miatt most útnak indult. Egy, a háborús bűnösöket segítő titkos szervezet gondoskodott róla, hogy utolsó hónapjaikat, éveiket teljes biztonságban, háborítatlanul tölthessék el. Nem messze az brazil határtól, a Matses Nemzeti Parkban egy hatalmas, biztonságos barlangrendszerben alakítottak ki nekik megfelelő szállást. Ideális búvóhely, az ellátásáról pedig gondoskodni fognak.

Szerencséje volt – egészen a hegy lábáig autóval tudott menni. Körülnézett a kihalt tájon, tökéletes csend volt, szellő se fújt. Kezdte magát kellemetlenül érezni, de megpillantotta a távolodó teherautót és egy kicsit megnyugodott. Hamarosan a többiekkel is találkozni fog.

Elindult befelé a hegy gyomrába, kis lámpák és útjelző táblák segítették a tájékozódást, időnként díszesen felírt neveket látott a falon. Egy pazar, boltíves üreg bejáratán a sajátját pillantotta meg, és némi habozás után belépett. A talajt meglepetésére parketta borította, a terem közepén ágy, íróasztal, egy gyönyörű antik szekrény, és egy kanapé foglalt helyet.

Kellemes, enyhén párás meleg volt, valószínűleg éjszaka sem hűlt le a levegő. Egy kisebb üregben angol vécét látott, fogalma se volt, honnan jön a víz és hova kerül, amit lehúz, de nem törődött vele sokáig. Enyhe csobogást hallott, egy szűk résen át fenséges barlangi tóhoz ért, amit diszkréten világítottak be a halogénlámpák. Jó lesz itt fürdőzni a többiekkel majd. Máris otthonosan érezte magát, fütyörészve dobta a poggyászát a kanapéra.

Végre aludt, mint a tej, horkolása szelíden visszhangzott a barlang falán. Rég nem érezte magát ilyen frissnek, mikor az óra kilenckor felcsörgette.

Kinyitotta a szemét és akkorát sikoltott, hogy belezengett a hatalmas üreg. A vászonkabátos szőke kislány az ágya szélén ült. És mosolygott, ugyanazzal a szeretettel, mint régen. Günther sürgető viszketést érzett a bal lábában, és már nyúlt volna, hogy megvakarja, amikor rémülten észlelte, hogy nincs többé karja, amit használhatna. Lepillantott és újból felsikoltott: két lába helyén mindössze két csonk fehérlett, a sebek tökéletesen beforrva. Egy csepp vér sem volt az ágyon. Könyörgően nézett az angyali teremtésre, aki könnyes szemmel borult a vállára.

– Ó, drága Güntherem, gyönyörű kedvesem! Végre újra látlak! El sem hiszed, milyen régóta vártam már, hogy a karomban tarthassalak! Tudom, hogy most szörnyű, de hidd el, nekem sokkal inkább az. Fogalmad sincs, mennyire. Most még nem érted, hogy mi történik veled, és a neheze még rád vár. Bárcsak átvállalhatnék valamit a fájdalmadból és az időből, amit itt töltesz majd. De nem lehet. Ezen neked kell keresztül menned. Ha tudnád, milyen csodálatos leszel! A legcsodásabb mind közül! Nagyon szeretlek. Tudod, mi ritkán szeretünk.

– Ölj meg! – hörögte a férfi.

– Csssss… Jól van, jól van, próbálj megnyugodni! Ne sírj, mert akkor én is fogok, és már így is annyit sírtam. Annyira fáj, hogy azt elmondani sem tudom. De így helyes. Nagyon rossz dolgokat tettél. Tudod… egy házasságtörőt nem hozhatok ide. Egy mezei gyilkost sem. Ne hidd, hogy elítéllek, nem azért jöttem. Szívem szerint megölnélek – ha neked fáj, az nekem is. Évszázadokig fog fájni… De nem tudlak megölni... már senki se tud. Ittál a könnyemből. Ne aggódj, itt biztonságban leszel. Ez a barlangrendszer teljesen üres, nincs itt senki rajtad kívül. Senki sem fog rád találni. Semmire nem lesz szükséged. Jaj, kicsim! Ne félj, idővel könnyebb lesz. Lehet, hogy az őrület hamarabb jön, mint várnád. Az majd tompít. Pár száz év múlva aztán tisztulni fog a köd és gyönyörű gondolatokkal kezdesz majd játszani. Én pedig érezni fogom, amikor készen állsz. Mire érted jövök, ezer Buddha fényével ragyogsz majd. És akkor emlékezni fogsz rám. És arra, hogy te ki vagy. Akkortájt nagy-nagy sötétség lesz ezen a bolygón, de te és a társaid, akiket most világszerte elrejtünk, ti lesztek a kiválasztottak, akik fényt hoznak a reménytelenségbe. Én pedig ott leszek melletted és soha semmi nem választhat el többé tőled – elmosolyodott. – Addigra megnövök, emiatt ne aggódj, neked pedig erős új tagjaid lesznek. Hidd el, mindez meg fog történni. Már történik. És már megtörtént.

– Most próbálj meg aludni, nehéz mindezt egyszerre megemészteni. Ma éjszakára még melletted maradok, aztán holnap indulsz… én pedig várni foglak a másik végén.

Az alkony gyorsan ereszkedett a tájra. A hegy zord monolitként terült el a némaságban, ugyanúgy, ahogy a rá következő hétszáz évben is. Nem a barlangászás évszázadai lesznek ezek. A hegy gyomrába vezető folyosók is a csendbe meredtek lassan, ám halkan, csaknem az érzékelés határán egy férfi és egy kislány hangja volt hallható, ahogy a fájdalom hegyei alatt nyögve lassan álomba sírják magukat.

2016-01-14
taleteller.blog.hu

Előző oldal Kovács Gergő
Vélemények a műről (eddig 1 db)