Földre szállt angyalok
A szoba fénye olyan halovány volt, mintha évek óta nem látta volna napsugár a szegleteit. Talán azért lehetett így, mert Jeremiás, a szoba lakója, gondolataival töltötte meg, és ez kihatott a fényviszonyokra, mert, mivel jól tudjuk, amilyen gondolatok vannak bennünk, olyannak látjuk a világot is. Valójában nem is a szoba fényével volt a baj, hanem azzal, hogy Jeremiás gondolatai egy olyan világba tévedtek, ami nem sötét, nem rossz, de mégsem vidám.
Szerette volna látni újra a nagyszüleit, de nem csak akkor, amikor kimegy hozzájuk a temetőbe, és sírjukra teszi az emlékezés virágait, hanem egy átjárót szeretett volna e világ és a túlvilág között nyitni, ahol régi valójukban láthatná őket a fehér fény országában. A mindennapjait betöltötték az ilyen gondolatok, de tudta, hogy ez lehetetlen, így amellett, hogy sokat foglalkozott vele, a lelke mélyén tudta, hogy ezt el kell engednie. Egyszer aztán, amikor az ágyán ült és olvasott, hirtelen a szoba félhomálya eltűnt, és helyette éles, az ember szemeit bántó, fehér, fényes valami világította meg. Olyan, amilyen eddig még soha, és a fehér fényből két angyal szállt alá az égből, s Jeremiást útra hívták egy másik világba. Nem akart hinni a szemének, azt hitte, ébren álmodik.
- Nem, ez nem lehet, biztos csak halucinálok - gondolta magában, de amikor az angyalok megfogták a kezét, és megszólították, akkor az a fajta döbbenet ült ki az arcára, hogy mégis igaz, és nem álmodik. Az angyalok fehér ruhában voltak, és díszes hajkoronát viseltek, s szárnyukat suhogtatva így szóltak.
- Gyere, Jeremiás, dolgunk van. Meg kell neked valamit mutatnunk.
Az angyalok névtelenek voltak, de Jeremiás mégis engedelmeskedett az idegen jótevőknek. Így szólt az egyik:
- Ha jól tudom, mindig erről álmodtál, és és ezt a világot akartad látni.
Ahogy elindultak, és egyre magasabbra jutottak, a felhők fátyolként takarták az előttük álló utat, de az angyalok bátran szálltak az égben közrefogva Jeremiást, aki gyönyörködött a soha nem látott szeme elé táruló látványban.
Egyszer aztán így szólt az egyik angyal:
- Nemsokára elérjük az úti célunkat, de addig is készülj fel, mert olyat fogsz látni, mint akkor, amikor lementünk érted.
Még vakítóbb volt a fény a világ és az úti cél között, de egyszer csak ott találták magukat egy nagy, fehér kapu előtt, amire ez volt írva:
Köszöntünk Téged a Mennyország kapujában!
Ki ide Te belépsz, találkozhatsz Isten helytartójával.
Ha a kapu kinyílik, fény árad ki rajta,
Rohanj oda szeretteidhez,
Kikben újra el lett vetve az Élet magja.
A nagyszüleit szerette volna mindig viszont látni, és most, hogy itt állt a Mennyország kapujában, félelmet érzett. Mi lesz, hogyha nem úgy láthatja őket viszont, mint ahogy ő szeretné? Leküzdötte félelmét, és az angyalok segítségével belépett a kapun. Egy gyönyörű világ tárult eléje, ahol a fehér fény volt minden lélek őrzője, és egyszer csak két alakot látott kilépni a fényből, kik fogták egymás kezét. A nagyszülei voltak. Nem akart hinni a szemének, pedig tudta, hogy olyan helyen van, ahol hinni lehet a csodákban. Ahogy meglátta őket, és közeledtek, odarohant hozzájuk, és megölelte őket, s csak ennyit szólt:
- Hiányoztatok.
- Te is hiányoztál nekünk - mondta nagymamája -, mert mégis csak te vagy a legkisebb unokánk, s mi még itt fentről is nagyon szeretünk téged és vigyázunk rád.
A papája csak állt a fényben, és hófehér haja fényesebben ragyogott még az őket körülvevő fehér fénynél is, de ami a legfontosabb, boldogság volt a szemeiben.
Jeremiás arra kérte nagyszüleit, hogy jöjjenek vele, de sajnos olyan választ kapott, amit nem akart hallani, de tudta, hogy ez így lesz.
- Mi nem mehetünk, nekünk ez az otthonunk, fehér fény országa, ahol sok csodás dolog van, és vigyáznak ránk, szeretnek minket. Az elmúlásunk a földi életből csak egy út volt, aminek akkor és ott vége szakadt, de itt fent és a lelkedben s a szívedben tovább élünk. Ez itt a lét egyik formája, és tudjuk, hogy benned mindig élni fogunk, s majd egyszer, hosszú évek múltán találkozni fogunk.
A következő pillanatban megfordultak, és kézen fogva belesétáltak a fehérségbe. Jeremiás csak állt egyhelyben, és várta, hogy visszajönnek, de nem jöttek, helyette visszanéztek, és mosollyal az arcukon integettek neki, és biztatták az életre, hogy amit megálmodsz, azt el is érheted.
2020.VII.1.-VII.2. csütörtök
