Nyereg alatt

Szépirodalom / Novellák (685 katt) Jávorszki András
  2020.11.22.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2020/12 számában.

1.

Markó Sanyi és a haverja, az a valamilyen Guszti együtt szolgálnak. Ugyanaz a laktanya, ugyanaz a század. Kőbányai zenészgyerekek. Civilben esküvőkön játszanak. Idebent is állandóan énekelnek a maguk szórakoztatására, legtöbbször a kedvencüket, a Kicsiny falumat. Szörnyűek az állapotok, mert nincs ott gyertya, de még lámpafény se. Minden éjjel zülleni mennek. Erre bezzeg futja, világításra nem. Ha az egész repertoárjuk ennyiből áll, nem jósolok nagy jövőt a bandának.

Nem tudom az együttesük nevét, valami duó. Magunk között mi csak Szellemduónak hívjuk őket, mert ha akad valami munka, villámgyorsan el tudnak tűnni. Pedig tennivaló mindig van; festés, gereblyézés, meg persze budipucolás, mosogatás, takarítás. A kopaszok élete nem csak játék és mese.

A katonatörténetek lényege a Rejtő Jenős hanghordozás. Hallottam gyerekként éppen eleget. Idő kellett, hogy rájöjjek: azért, mert ezt nem is lehet másként előadni.

2.

Takarítás orrvérzésig. Egy kopasz soha nem takaríthat eleget. Ettől puhul, mint hús a nyereg alatt. Ha tiszta minden, ami ritkán fordul elő, akkor is takarítasz. Attól még tisztább lesz. Felesleges takarítás nem létezik. A takarítás a kopasz-lét sava-borsa, a tejszínhab az egész napos kiképzések, alaki gyakorlatok tortáján. Mi a takarítás lényege, óbégat velem az egyik tiszt. A kosz egyenletes szétterítése minél nagyobb felületen, vigyorgok a képébe. Nem nevet együtt velem.

3.

Kerekes főtörzs örökké készen áll arra, hogy az engedetlen kiskatonáknak fogalmat adjon a fegyelmezésről. Első látásra, sőt, még a másodikra is joviális tisztnek tűnik, aki választékosan beszél, és mellé gyakran mosolyog. Ám ha alaposabban is megvizsgálod ezt a mosolyt, hamar rájössz, hogy körülbelül annyi kedvesség van benne, mint egy éhes farkas vicsorgásában. Kissé modoros, intelligens férfi, korán kopaszodó, apró szemekkel, amik folyton ide-oda járnak a szemüregekben. Ha választhat a között, hogy jó legyen hozzád, vagy kicsesszen veled, gondolkodás nélkül az utóbbi mellett dönt. Kötélmászás, futás, kúszás teljes felszerelésben, plusz gázálarc, ha olyan kedve van. Lassú voltál, huszonöt fekvőtámasz, üvölt rád. Csak egy válasz lehetséges, parancs, értettem. Ő számol, ha elvéted a ritmust, kezdheted elölről. Ahogy a régi bölcsesség tartja, csak addig nem szereted, amíg meg nem szereted. Tudja és vallja, hogy az újoncok húsát nyereg alatt kell puhítani, amíg a kívánt halmazállapotba nem kerülnek. És ő aztán nyereg a javából.

Az első harcászati gyakorlaton elenged egy teljes sorozatot a gépkarabélyból, és cafatokra lövi vele a kampón függő fél disznót. Aztán táraz, és újra lő, az áldozat ezúttal egy fából épült kalyiba, plusz a pottyantós budi, amikből fél perc alatt szálkás végű gyújtós lesz. Hatásos bemutató. Na, csak hogy tudjátok, mire képes a fegyver, mert nem úgy van ám, mint a hülye amcsi filmeken, ahol valaki bekap két golyót, majd sziszegve odébb sántikál.

Céltáblákra lövünk. Vihogva kerepelünk a fegyverrel. Élvezzük annak ellenére is, hogy a válltámasz keményen veri a csontunkat. Kellemes őszi idő van, napsütés. De az október alattomos hónap, a langyos délelőttöket hamarosan felváltja az eső, a szél. Didergünk, csöpögősre ázunk, az ujjainkban elgémberednek az apró izmok, a fegyver vizes, nem lehet normálisan kibiztosítani, Kerekes üvölt, lőjön már, bassza meg, így meg fog halni! Káromkodás, csapkodás, sírás, de előbb-utóbb csak sikerül, igaz, lenyúzod a bőrt az ujjadról, de a főtörzs szerint ez igazán nem számít, mert az ellenség - céltáblák meg hallgatag szalmabábuk – mostanra legalább hatszor agyonlőtt. A háború nem játék, még a gyakorlótéren sem, ezt jegyezze meg, kopasz!

A kifejezés, hogy kopasz, szép lassan a legocsmányabb szóvá válik számomra. Egész életemben nem tudok már tar koponyájú emberre gondolni a szó hallatán.


4.

Sorakozó után néha felhangzik a klasszikus kérdés: ki tud zongorázni? (Gitározni, dobolni, szépen rajzolni, ki szokott verseket írni, bla-bla). Reggel hatkor? Mégis vannak, akik beugranak. Válasz gyanánt kéz röppen a magasba, én. Fasza, akkor nyomás vécét takarítani, krumplit pucolni, satöbbi.

Ezt persze nem lehet sokszor eljátszani. Párszor igen, mert az ember kellőképpen álmos és figyelmetlen kora reggel, de egy idő után már mindenki tudja, hogy a kérdés elhangzásakor jobb, ha továbbra is vigyázzállásban áll, a keze nem mozdul. Kopasz, maga tegnap még tudott zsonglőrködni! Jelentem, elfelejtettem, uram! Kurva nagy mázlista maga, hogy ilyen feledékeny.

Aztán hagyják az egészet, ám időnként újra meg újra próbálkoznak. A kérdés már-már baráti hangnemben hangzik fel. Emberek, ki mosná fel a hálókörletet? Ez már egyenes beszéd. Az önként jelentkezés jó pontok begyűjtésére is alkalmas, így végül Nyári Tomi, meg az égimeszelő Tóth bevállalja. Nagyszerű, akkor jelentkezzenek a raktárban, gyakorlóöltözéket kell selejtezni. Hát erről volt szó. A rohadt mázlisták! Egész nap lébecolhatnak, a kutya nem foglalkozik velük, ha ügyeskednek, még alhatnak is egyet a ruhabálák között. Nem csoda, ha másnap ugyanerre a kérdésre már legalább egy tucat jelentkező akad. Remek, akkor indulás, aztán nyalják végig a folyosót is tisztességesen. Így megy ez. Puhítanak.

5.

Németh Pisti igazi életművész. Vigyorogva meséli, hogy tizennégy éves kora óta se nem dolgozik, sem nem tanul. Apu eltartja. Vállalkozó. Életében először akkor fog a kezébe szerszámot, amikor az egyik hétvégén ki kell festenünk a garázst, amiben a szolgálati autók állnak. Látszik is rajta. Amit Németh leművel falfestés címén, azért egy kicsit is militárisabb berendezkedésű ország hadseregében simán letöltendőt adnak.

Az első eltávozásán elintézi a sorsát. Hazamegy, bulizni szeretne, de apu valamiért most nem ad pénzt. Erre csór az örege megtakarításából, jól berúg a haverokkal, még valami csajra, meg fűre is futja. Apu berág, kiadja az útját, ha leszereltél, édes fiam, majd eltartod magad. Németh lógó orral jön vissza közénk, majd pár napnyi hallgatás után finoman tapogatózni kezd, munkalehetőségek után érdeklődik. Ha majd leszereltünk, mondhatnál valamit. Pakoljak ládákat? Ne már! Pisti, baszod, nyolc osztállyal mit akarsz, repülőt vezetni? Rágódik magában, végül rábólint. Újabb lélek, akit felfalt a mocskos rendszer.

6.

Az alakulótér mögött áll a csamó (csapatművelődési otthon) öreg nyírfák alatt. Kétemeletes téglaépület, a földszint egyik felét kis moziterem foglalja el, százötven ülőhely, tízszer tizenöt szék katonás sorrendben, mert hogy máshogy?

A másik fele a porszagú könyvtár. Kevesen olvasnak, sokszor én vagyok az egyetlen látogató. Fehér köpenyes könyvtáros hölgy, vastag keretes, John Lennon stílusú szemüvegben. Hetente háromszor jár ki délutánonként a városból. Tanár a helyi gimnáziumban, ez csak mellékállás.

Műelemzünk. Kant, Arany, Walt Whitman és Csokonai. Aztán megfilmesített regények, balladák, kortárs irodalom, de főleg szépelgő romantika. Meseszerűen szőtt, nyálas-cukros történetek, ő mégis szereti. Én alig húsz, ő tizenkettővel több, így sokszor olyasféle hangon értekezik velem, mint valószínűleg a diákjaival is szokott. Szép mosolya van, az egyik metszőfoga picit csorba.

A leghátsó sorban, ahol a verseskötetek porosodnak, kellemes félhomály van még napközben is. A könyvhalmok miatt akkor sem látni ide, ha valaki belép a nyikorgó ajtón. Néha itt bújunk el, néha pedig az egyik üres oktatóteremben, fenn az emeleten.

A hajamat simogatja. Combjai közt a mennyország sós görögdinnye ízű szeletkéje. Óvva int attól, hogy szerelmes legyek, hiába. Talán a műelemzések miatt, de szinonimák végeláthatatlan sora önti el az agyamat. Lerendez, kefél, megcsinál, reszel. Az egyik alkalommal, mikor a polcnak döntöm, a legfelső sorból aláhull egy vaskos Petőfi-kötet. A feje tetején csattan. Munkahelyi baleset, nevet rám. Még akkor is kuncog, amikor lihegve-makogva elélvez. Beleharap fülcimpámba, szinte fáj, én pedig elképzelem, ahogy a fogainak nyoma ott piroslik a bőrömön. Könyvtárba járni jó dolog. Még úgy is, hogy pár hónappal később már egy másik újoncot próbál magára. Sportot űz ebből. A csalódás az élet velejárója.

7.

Rohanás a mély avarban, zörgő ágak között. Fázol, mégis izzadsz. Biztosítsd ki a fegyvert, különben meghalsz! A távolban a tüzérség lövegei dörögnek. Húsz méterre is alig látni a sűrű ködben, csúszik az erdőtalaj, a nyirkos, hideg levegő égeti az ember torkát. Keleti front, negyvenkettő tele. Valahol messze előttünk Sztálingrád. Ami vár, az az éhezés és a hősi fagyhalál. Most ezt kell szeretni. Hadgyakorlat. A Bakony ilyenkor is gyönyörű, de a sár és a végtagokat csonttá dermesztő éjszakai sátrazás már nem annyira. Viszont ez is a puhítás része.

Másnap reggel havazásra ébredünk. Az alakulatunkat vezető tisztet ez érhetetlen módon igencsak meglepi. Minket nem annyira, mert hiszen január van, de ő ezek szerint a világ egy másik szegletében élt eddig. Vagy az is lehet, hogy civilben valamelyik közlekedési vállalatnál dolgozott, ezért nem érti, hogy télen havazhat.

Nagyot káromkodik a hó miatt, aztán éhgyomorra issza a pálinkát. Töprengek; ennyire fázik, vagy ennyire alkoholista? Végig kellene csinálni az előírt terepgyakorlatot, de mire eljön a dél, elege lesz belőle. Táborozást javasol, és bográcsban főtt ebédet a páncélos hús (konzerv-fejadag) helyett. Szó se róla, bírom a fickót. Most, amikor a hadgyakorlati napló tervezete szerint a komplett orosz hadsereg legyalulta a fél Dunántúlt, Budapest lángokban áll, a Balaton tükrét pedig valószínűleg már a Miklós cárról elkeresztelt repülőgép-anyahajó szeli, neki fontosabb egy jó kis bográcsgulyás. Mégis meg tudom érteni. Jobb érzés fűbe harapni egy finom gulyástól eltelve, mint a zsírjába dermedt, szarízű löncshúskonzervtől.

Később rádión hívnak minket, hol vagyunk? Már régen az X ponton kellene lennünk. Az idilli ebédnek lőttek. A tiszt mérgében felrúgja a bográcsot, a hóba zúdítva az étel maradékát. Legyűri az utolsó falatokat, és sürgős indulást vezényel.

8.

Bodolai Rudi utálja, ha Rudinak szólítják, hát persze, hogy mindenki így hívja. Én Rudolf vagyok, bazdmeg, mint a rénszarvas, morogja ilyenkor, mert Rudi kifogyhatatlan a béna, szakállas viccekből. Imádja őket, mi nem annyira. Miért van a mókusnak hátul a farka, miért jó a kígyónak, hogyan kell belerakni egy elefántot a Wartburg csomagtartójába? Rudi, az anyád picsáját, hagyd már abba, kérjük sokszor, feleslegesen. Született komikusnak képzeli magát, aki fejben százszor is meghajol egy poén után a fejében tomboló közönség előtt.

Egy szombat éjszaka együtt vagyunk őrségben. Berúgunk. Ilyenkor csak egy szabály van: amit ma megihatsz, ne halaszd holnapra. Ellenőrzéstől nem kell tartani, mert hétvége lévén az erre kirendelt tisztek vagy engedély nélküli kimenőn vannak a városban, vagy részegen hortyognak a körletben. A piát a város egyik éjjel-nappali boltjából lehet beszerezni, oda-vissza alig tizenkét kilométer a táv. Összeírod a listát, beszeded a pénzt, beígéred a kapuban szolgálatot teljesítő ügyeletesnek az ajándék kétdekást, aztán futólépés. Magadnak diktálod a tempót. Odafelé az üres hátizsákkal még könnyű, visszafelé megpakolva már szuszogósabb.

Rudolf, a rénszarvas a saját viccén kuncogva alszik be. Én egyedül pislogok tovább az éjszakában. Később a sötétség hajnalra vált, száraz márciusi szél támad keletről, én pedig a részegségtől és a kialvatlanságtól vörös szemekkel bámulom a napkeltét. Didergek a torony tövében, a vidék párafoltjai közt, amiket az emelkedő napkorong melege és a szél lassan szétkerget. Úgy érzem, soha ilyen közel nem voltam ehhez a fényhez. Mintha átjárná a csontjaim, én pedig beleolvadok.

Sajnos az univerzum nem veszi mindig magától értetődően a vele történő eggyé válás óhaját. Így aztán, miközben a magas fűben lépkedek álmatagon, óvatlanul belegázolók egy gödörbe. Térdig eltűnök benne fél lábbal. Csont reccsen, lábszár törik. Nem akarom elhinni, hogy ez velem történik, ahogy azt sem, hogy ilyen választékosan tudok káromkodni. A kiérkező katonaorvos érzi rajtam a piaszagot, de nem szól. Nem hülye, és nem ma kezdte. Különben is, a szemén látom, hogy ő sem ásványvízzel öblögetett az éjszaki ügyeletben. Iszik mindenki idebent, aki italhoz jut.

Én viszont egy idő után kezdek felhagyni vele. Nem igazán a lábtörés miatt, inkább azért, mert rájövök, hogy a kóválygós másnapokon még távolabbinak tűnik a katonalét utolsó napja, mint józanon.

9.

A csőre rántás kicsit kockázatosabb játék, mint mondjuk egy pókerparti. Ha véletlenül a fegyverszoba mennyezetébe durrantasz, az legkevesebb egy hónap fogda. Titokban csinálják, ha tiszt nincs a közelben. A dolog lényege: fel tudod-e húzni úgy a géppisztolyt a závárzat érintése nélkül, hogy a lőszer egyetlen rántással a csőbe kerüljön? T. ügyes gyerek, többször is sikerül neki, csakhogy a fegyver egyszer tényleg elsül. De a fogdát megússza, mert pont olyan szögben tartja a géppityut a tüzelés tizedmásodpercében, hogy a golyó az arcába csapódik. Agyvelő fröccsen, lőpor csípős szaga keveredik össze a kiömlő vérrel. Szerencsére épp máshol vagyok, csak hallomásból értesülök a dologról, nem kellett végignéznem.

A csőre rántás kockázatos játék. Bele is halhatsz.

10.

Amikor besoroznak, tüskére vágják a hajam. Ezt rendszeresen meg kell ismételni, de a leszerelés előtt két héttel már kihagyom a birkanyírást, hiába veszekednek velem.

Az utolsó este mindenki megint berúg, én nem. Korán lefekszem. Másnap a hajnali sötétségben ébredünk, sorakozunk a villanyfényekkel megvilágított alakulótéren. Rövid beszéd. Fázok, álmos vagyok, mégis oldott. Most búcsúzunk és elmegyünk, jár a fejemben a régi ballagási dal. Először nem akartam idejönni. Most nem akarok elmenni. Egészen megszoktam itt. Az alapos nyereg alatt puhítás megtette a hatását.

Egy öreg IFA ponyvája alá bújunk a szemerkélő eső elől, bezötykölődünk a városba. Körülöttem ismerős, fáradt, felszabadult arcok. Túl vagyunk rajta, üzenik a tekintetek. Nem viszünk hírül az otthoniaknak semmit, de azért megtettük, amit megkövetelt a haza.

Előző oldal Jávorszki András
Vélemények a műről (eddig 2 db)