A zegyetem - misztikus bölcsészhorror II/III.

Horror / Novellák (109 katt) Robo-san
  2020.11.25.

A telefoncsörgés ritmikusan és élesen hasított bele a hajnali csendbe. „Úristen, mi ez, már megint miket ittam össze tegnap este?” Hirtelen nem rémlett semmi. Felöltözve kászálódtam ki az ágyból, a másnaposság érzésével nyúltam a telefon után. Hirtelen rájöttem, hogy este már nem ittam semmit, hanem egész éjszaka tanultam, és a beadandómat írtam. Mikor készen lettem vele, hajnalban ruhástól aludtam el.

- Hol vagy már, ne szórakozz, idő van, indulni kell.
- Egy perc és ott vagyok – nyögtem a telefonba. – Rólad álmodtam.

Először nem hallatszott semmi, ez betudtam a döbbent csendnek, majd halk kuncogás.

- Ne álmodozz, hanem gyere! Tíz percet várok.

Öt perc múlva már élénken magyaráztam az álmomat.

- Mindig ilyeneket álmodom. Negatív utópiákat. Nem tudom, mi váltja ki ezeket. Talán a kor, amiben élünk. Kurvára filmszerű az egész. Mintha álmomban valami rendező volnék, vagy mi. Ez azért érdekes, mert filmeket sem nézek. Egyáltalán nem, soha. Azt sem tudom, hogy mentem át filmelemzésből anélkül, hogy egyet is láttam volna azok küzül a filmek közül, amikről szó volt.

- De legalább kiválóan tudod elemezni őket. Neked is ötös lett, ha jól emlékszem.
- Hát, persze.
- Pont most késtél te is. Tudod, hogy mindig ott akarok lenni időben az évnyitón. Tudod, hogy ez milyen fontos nekem. Fontosak az egyetemi hagyományok. Nem akarok vért… izzadni, Rob... Micsinálsz, buzikám, nem látsz a szemedtől? Megint kifogtunk egy tetűt, most már mi is végig csak gyökkettővel tudunk menni ezen a szakaszon. Erről beszéltem, Rob, erről beszéltem… sosem lehet kiszámítani a forgalmat… De szarul nézel ki, mi az, visszaszoktál a piára?
- Á, nem, dehogy, csak hajnalig tanultam… - persze, igazság szerint a délutánokat már megint aggasztóan sokszor töltöm a Csillagban, a Dózisban vagy a Randevúban, erről persze nem kell tudnia senkinek, akire nem tartozik. Vajon sejt valamit? Biztos, a női megérzés ilyenekben nem szokott hazudni, bár nem hiszem, hogy túlzottan érdekli. Ha józan vagyok reggel, nincs is semmi baj azzal, hogy mit csináltam délután… vagy este… vagy éjszaka… huh, ez tényleg gáz…
- Hány sör volt?
- Csak két pohár…
- ?
- Korsó…
- ?
- Liter… na, jó, meg egy pár feles. De csak délután. Éjfélre már ki is ment az egész. Aztán eskü, csak tanulás volt hajnalig. Tudod, van az az új szeminárium, amit felvettem. Heti nyolc óra mentorálás az általános iskolába, havi harmic rugóért. Még csak most végeztem a szemináriumi dolgozattal. Nem volt rá sok időm. Meg kétszer is beteg voltam a vizsgaidőszakban. Pont a legjobbkor jött. Meg amúgy is, nekem valahogy mindig összecsúsznak a félévek. Volt, hogy vizsgáról kijöttem, és úgy, ahogy voltam, öltönyben, nyakkendőben már ültem is be órára...
- Én is fel szerettem volna venni, de nyolc órás meló mellett, meg egyetem mellett már egy kicsit sok lett volna. Szerencséd, hogy te csak négyben vagy. Irigylésre méltó az a sok szabadidő...
- Néha én is úgy gondolom. Csak, tudod, az idegeimre mennek. Állandóan marják egymást, megy a fúrás-faragás, beköpik egymást az irodában… Azt mondják, a rehabilitációs munkahely azért van, hogy lemodellezzük a nyílt munkaerőpiacot. Tudod, a rossz dolgokat már sikerült. Úgy alád vágnak, mintha a versenyszférában dolgoznál. Havi rongyos ötven ropiért egymás agyára mennek… kikészítik egymást… és engem is…
- Nyugi, mindenütt ez van. Ezt nem lehet elkerülni. Emberek vagyunk. Akarsz még tanulni? Vedd elő nyugodtan a jegyzeted! Hangosan is mondhatod, nem zavar. Én is meghallgatnám. Ha megtetszik, talán jövőre felveszem én is.
- Tényleg?
- Nem.
- Kösz, inkább nem veszem már elő, úgyis mindent tudok.
- Tényleg?
- Nem.
- Jajj, ez az időjárás. Sehol egy hókotró… És a köd is kezd lassan leszállni…
- Mondjak valamit?
- Igen?
- Nem tudom, észrevetted-e, hogy már csak egyedül vagyunk az autópályán?
- Nem, de mi ez? Darabos a benzin? Olyan fura a motorhang, nem hallod?
- Nem tudom, nem értek hozzá…
- Le fogunk állni, kurvára le fogunk állni. Ez a szar leáll alattunk…
- Húzódj félre…
- Minek, úgyse jön senki ebben a fos időben…
- Szerinted nem furcsa?
- Nem. De. Miért?
- Egyszer több száz kilométeren keresztül nem jött senki az autópályán, és a rádióban is olyan fura, ismeretlen számok mennek, mintha direkt nekem állították volna össze… Az autók le voltak állítva a pihenőkben, és minket figyeltek a sofőrök. Lehet, hogy most is ez van…
- Tudom, hogy paranoid vagy, de… mit akarsz ezzel mondani? Mi történt akkor?
- Nem emlékszem… Aztán az egész kiesett… Emlékszem, hogy egy Volkswagenben ültünk végig, és valahogy mégis egy Škodából szálltunk ki… Azt hiszem, valakik elvihettek… valahova…
- Ha megcsinálod, hogy egy Merciből szálljunk ki ehelyett a tragacs helyett, te vagy az isten…
- Azt nem mondtam.
- Itt egybenzinkút. Hátha csak tankolni kell. De ha leállok, félek, hogy nem indul újra. És akkor lőttek az évnyitónak! Micsoda egy szerencsétlen, szar nap! Oké, mindegy, leállunk. Már nem vagyunk messze. Amúgy is leállt volna hamarosan. Így legalább van esélyünk arra, hogy ne a semmi közepén robbanjunk le. Vagyis… sehol senki… Mióta elhagytuk a megyehatárt, sehol egy teremtett lélek… Nyitva: 0-24. Most mégis zárva. Mi ez? Nem értem. Te érted?
- Kapcsold be a rádiót!
- Mi?
- Semmi, csak csináld!
- Ó! És melyik adót óhajtod? A Retro rádió megfelel?
- Mindegy.
- De ez csak zene!
- Mindegy, hallgasd!
- De mit hallgassak, ez Bob Marley, egy füves raszta, reggae-hülye, utálom.
- Értesz angolul?
- Kicsit.
- Próbálj ráhangolódni a szövegre, és a rád vonatkozó információkat kiszedegetni.
- De miért? Ez őrültség!
- Az Univerzum üzen nekünk.
- De most? Miért pont most? Baszd meg, a telefon is süket… Miért nem jön erre senki?
- Most valahogy mindenkinek más dolga akadt, másfelé. Ez kormányszintű összeesküvés, tömeghipnózis…
- Te megőrültél!
- Igen, akkor hol vannak az autók? Hol vannak az emberek? Láttál már te ilyet?
- Nem.
- Na, látod. Én láttam. Ha nem akarod, hogy elvigyenek, figyeld a rádiót!
- Elvigyenek… kik? Kik vigyenek el?
- Tudod te azt… Ezúttal nem értem jönnek, hanem érted… Kit érdekel egy vasárnapi piás, leszázalékolt bolond? Te viszont tudsz valamit, amit ők is szeretnének tudni…
- Nem tudok semmit!
- A választásokról sem?
- Elcsalták a választást!
- Nem erre kíváncsiak. Nem a politikai nézeteidre vagy a véleményedre. Kis pont vagy a gépezetben, de sajnos rossz helyen. A választás sorsa rajtad áll. Túl sok embert értél el, túl sok embert mozgósítottál, teszem hozzá: véletlenül.
- Ki csinálja ezt? A kormány? Vagy te?
- Inkább hallgasd a rádiót!
- Ezt a számot nem ismerem!
- Annál jobb!
- De még sose hallottam! Még csak most írták!
- Nem. Most írják. Ebben a pillanatban. Improvizáció.
- De Bob Marley meghalt!
- Sokan nem így gondolják.
- Azt mondja… énekli… „We want to help you to reach the goal”… Csak azt akarják, hogy időben odaérjünk…
- Én is hallom. De nincs az, hogy „időben”…
- Különben… „Otherwise an accident by car will happen...” ...halálos baleset…
- Csak „baleset”. Látják a jövőt. A lehetséges kimenetelt. A jövő képlékeny… Kulcsszerepet fogsz betölteni a jövőben… Emlékszel, hogy mi akartál lenni? Az a szociálpolitikai izé…
- Hogyne emlékeznék! De mondd, miért segítesz nekem? Te a kormánypárti médiának dolgozol!
- Elfelejted, hogy itt ülök veled az autóban… És különben is, én már nem avatkozom az Univerzum dolgába… egyszer már megtettem… megtettük… és most, úgy látom, rajtad a sor… Nem hiszem el, hogy ez velem még egyszer megtörténik. Illetve nem is velem… hanem veled… bocsánat… Amúgy meg miért ne segítenék? Te bajban vagy és segítségre szorulsz, de legalábbis tanácstalan vagy, én pedig jóindulatú ember vagyok, de legalábbis nem vagyok szemét… ok nélkül… Hidd el, én sem élvezem ezt az egészet. Legalábbis nem annyira, amennyire gondolod. Nem hiszem, hogy az Univerzum, vagy akármi, amit én annak hívok, a pártállásuk szerint ítélné meg az embereket...
- Oké, ennek a kocsinak annyi… hívok egy taxit…
- Nem fog jönni… Különben sem hiszem, hogy van térerő… gyalog kell mennünk…
- Gyalog? Mindegy, basszus, már csak pár kilométer. Én lekésem az ünnepséget… de neked valószínűleg ugrott az ösztöndíjad…
- De legalább életben vagyunk…
- Ott egy kamion! Menjünk!
- Igen, a kamionok jönnek először! De nem fog felvenni. Sem megállni. Sem segíteni. Sokáig még reflexből vezetnek. De délutánra majd helyreáll minden. Addig valahogy eltussolják az esetet.
- A kormánysajtó!
- Meg az ellenzéki is. Ne félj, ebben az egyben egyetértenek!

Előző oldal Robo-san