Horror Hava: Hain Ház: Samina Meséje

Horror / Novellák (201 katt) Zspider
  2020.11.08.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2020/11 számában.

Horror Hava: Hain Ház: Samina Meséje

Samina közel hajolt hozzád felfedve telt dekoltázsát, vöröslő ajkai így szóltak:

- A horror a vágyban rejlik. Legyen az elnyomott, nem kívánt, vagy túlzottan kifejezett. Ennek a történetnek az a címe, hogy Soror Sanguine.


A szürke zápor sűrűjében, a vaksötét estében egy pár nehézkesen próbált haladni a nedves kövek és saras föld zavaros útján. A férfi a zakóját emelte a párja feje fölé, persze mindhiába, amikor a szél minden irányból fújta az esőt. A barna hajú nő próbálta összehúzni magát és elrejtőzni a fagyos víz elől.

A sárban csúszva próbáltak talpon maradni, mikor az egyikük fakó fényt pillantott meg a távolban. A sziklák között volt egy, ami a többinél szabályosabbnak tűnt. A nő valamit érzékelt abból az irányból, és átkarolva a férjét megindult a hegyek felé.

Felfelé az út még nehezebbé vált, szabálytalanul elhelyezkedő, sikamlós kőlapokon haladtak, melyek, mint egy rejtett út, vezettek felfelé. A nő hunyorogva figyelte az esőfüggöny mögött haloványan derengő sárgás fénypontot.

Közeledve a földből felemelkedő szürke sziklák között felismert egyet, ami szabályosabbnak tűnt, ember alkotta formáknak. Egy régi épület, talán kastély, vagy katedrális. Öreg, büszke épület, amit elnyelt az est sötétje. Lépésről lépésre vette észre a férj azt, amit a felesége. A sötétben egyre több ablakból kiszűrődő fényre lettek figyelmesek. Úgy meneteltek a vad viharban a fény felé, akár a molyok a láng felé.

Hiába közeledtek, nem bírták jobban felmérni a több száz éves épületet. Az ajtajánál már kis védelmet nyújtott a kapualj az esőtől, így a lehető legközelebb húzódtak hozzá. Dideregve nézték egymást, majd kerestek bármit, ami elmondja, hogy hol lehetnek.

A megművelt kőfal és a régi hatalmas fa kapu, amiben állt egy kisebb ajtó is, nem segített nekik. Tudták, hogy az épület akár középkori is lehet, de ennél többre nem jöttek rá. A lehetőségeikből kifogyva és az esőtől átfagyva kopogni kezdtek. Az öreg, vaskos kapu meg se rezzent, így egyre erősebben dörömböltek, előbb feldúltan, majd pánikszerűen. Még az ökölcsapásaiktól sem moccant meg a bejárat, azonban végre meghallották kétségbeesett kopogásukat.

Bentről fémek csörömpöltek, megannyi zárat mozgattak innen oda és vissza. Az ajtó kitárult a két fagyosan didergő előtt. A szépen díszített folyosó falán fakón világítottak az olajlámpások. Egy meglepődött, vörös egyenruhás apáca fogadta őket.

- A nevére, mit keresnek kint ilyen szörnyű időben? Jöjjenek be gyorsan!

Lágy, édes hangjával behívta őket, és a pár azonnal berohant a száraz épületbe. Itt is fagyos hidegben voltak, de legalább nem áztak tovább. A vörös ruhás nővér a társaihoz fordult, akik porszürke színeket viseltek, elrohantak a sötét folyosón valamiért.

- Kö-köszönjük – dadogta a férj küszködve. – Eltévedtünk az esőben, nem tudjuk, hol is vagyunk pontosan.
- Te jól vagy, kedvesem? - kérdezte az apáca a nőtől, megfogva a kezeit. A vörös ruhás nővér vonásai lágyak és kedvesek voltak. Pár sötétbarna, ha nem fekete tincs kandikált ki a fityulája alól. Szemei természetes fényben zöldek lehettek, de az olajlámpásoktól szinte aranysárgának tűntek.

Bianka, a feleség, még sosem találkozott apácával személyesen. Akaratlanul is megfeledkezett magáról. Bámulta a nővért, aki a tippje szerint nem lehetett sokkal fiatalabb, mint ő. Talán huszonöt éves. Mégis a hangjából kedves, szinte anyai szeretet áradt. Fejében az egyházhoz csak a nehéz életű, nem kimondottan szép lányok csatlakoztak, de ez a nővér egy olyan édes, szinte ártatlan szépséggel rendelkezett, amit véleménye szerint senki sem tudott volna figyelmen kívül hagyni.

- Öh… - habogta remegve Bianka. – Jól vagyok, köszönöm.

A szürke ruhás nővérek megérkeztek, és gyorsan átadtak pár törölközőt. A házaspár azonnal szárítgatni kezdte magát. Bianka hamar megértette a rend hierarchiáját abból, ahogy öltözködtek és viselkedtek. A szürke ruhás nővérek lehajtották a fejüket és elkerülték mindenki tekintetét, a piros ruhás büszkén, kedvesen szólt, egyértelműen a legmagasabb rangúnak számított.

- Maradjatok, ameddig az eső eláll és száradjatok meg nyugodtan! Biztosítunk nektek szállást.
- Köszönjük szépen, nővér – köszönte meg a férj, és a feleségével kézen fogva megindult az apácák után. A vörös ruhás megállt.
- Bocsássatok meg, de az Ő házában nő és férfi nem lehet egy szobában. A férjedet a vendégszobába vezetik a nővérek, te pedig velem jössz a szállásokra.
- De… - dadogta a nő, de a férje rászólt:
- Semmi baj, drágám, ez a legkevesebb, amit megtehetünk.
- A szárítkozás után találkozhattok újra az Ő oltáránál, ne aggódj, kedves! - nyugtatta meg a nővér Biankát, majd finoman átkarolta és elvezette a folyosók útvesztőjében. Bianka kellően zavarban érezte magát a víztől elázva és végig csak arra gondolt, szabad-e egy apácát átkarolni? Illik-e így megjeleni előttük?
- Hol vagyunk? – kérdezte Bianka.
- Soror Sanguine kolostorában – felelte a nő.
- Sosem hallottam még ezt a nevet.
- Kevesen követik ezt a nézetet még. Ez a kolostor is régen egy ortodox egyházi épületnek számított, majd a vallásunk szerint egynap eljött Ő! – Az aranyló szemek szinte csillogtak, mikor ezt kimondta. – Az apácák, akik ekkor itt éltek, segítettek és ápolták ezt a szentet, aki cserébe tanította őket. Idővel az egyházunk elvált az ortodox nézetektől. Még mindig hívők voltunk, de egy új szent tanításait követtük.
- Miféle szentét?
- Szent Carmille tanításait követjük.

Bianka nem mert többet kérdezni, mert szégyellte felfedni a tudatlanságát a vallásról. Még mindig érezte a csontjáig hatoló hideget, ez nem lepte meg, járt már kastélyban és templomban, tudta, hogy ezek a régi, nagy kőépületek fagyosak. Ami meglepte, az az érzés volt, hogy a nővér jelenléte mennyire melengette őt. Szinte érezte, hogy a karján keresztül melegséget nyer a teste.

- Mi a neved, kedves?
- Bianka. Mi az ön neve?
- Khalida nővér vagyok, kedvesem. Örülök az ismeretségnek.

Felérve a lépcsőn Bianka hátra hőkölt. A terem, amibe érkeztek, ágyak sorával rendelkezett. Mindegyik mellett egy apró szekrény, egy olajlámpás és felakasztva egy egyenruha. A nővérek itt meztelenül vonultak fel. Bianka pironkodva fordult el. Illik rápillantani egy női szerzetesre? A kezét finoman megragadta Khalida és visszahúzta.

- Carmille tanításai szerint a nő tökéletes, elrejteni magunk elől ezt a bűn. Nem kell félned, gyere, vedd le a nedves ruhát!

Bianka zavarodottan vonult be elkerülve mindenkit. Próbálta nem bámulni a nővéreket, de így sem bírta megállni, hogy ne pillantson fel párszor. Modelleket látott olyan tökéletes és vonzó alakokkal az újságokban, mint ebben a zárdában most. Valahol örült, hogy a férje a vendégszobában maradt.
Még mindig bizonytalanul keresett egy üres ágyat, ami mellett levegőzhet, mikor a nővérek segíteni kezdtek. A finom érintések között kedves semmiségeket suttogva vették le róla a ruháját. Nem emlékezett rá, mikor érintette őt más ember a férjén kívül, most tucatjával érezte a puha kezeket, ahogy olyan bensőséges természetességgel érintették, ahogy talán ő maga sem szokta magát. A kezek még az alsóneműk alá is benyúltak finoman lehúzva azokat. Ekkor a libabőrös Bianka pánikolva csapkodta el a kezeiket.

Bianka értetlenül eltakarta magát és a falnak feszült. A főnővér csettintett és a többiek nyugton hagyták őt.

- Bocsáss meg nekik, ez természetes számunkra, sokszor a fiatal nővérek megfeledkeznek magukról.

Szúrósan kipillantott rájuk, mire azok szégyenkezve elvonultak. A vörös ruhás apáca óvatosan megérintette Bianka hátát és megmutatta a zuhanyzót. Még mindig forrongott Biankában az előző élmény, és úgy érezte, a teste mindjárt kigyullad. Lépésről lépésre nyugodott meg, már nem fázott, sőt forróságot érzett magában. A lépteivel hagyta hátra a félelmét és egyre bátrabban engedte le kezeit teste elől a fedetlen rend sorai között. A nővérek kedves mosolyai és biztató pillantásai olyan önbizalmat adtak neki, amivel sosem rendelkezett azelőtt.

A zuhanyban lemosta magáról a fagyos vizet, és lehunyva a szemeit, csak a nővér szavai járták a fejében. Olyan érzések ragadták el, amik még soha azelőtt. Egy hívás, egy hang, amit mintha mindig is hallott volna. A szavak csalogatták, vágyat és szabadságot kínáltak pusztán szolgálatért. Amit itt átélt az előbb, nagyobb élmény volt, mint a tíz év házassága, vagy az előtte leélt élete összesen.

Hallotta az apácákat a zuhanyok alatt kuncogni, nyögni és sikoltani. Az alsó ajkába harapott, ahogy a hangok felkeltették benne is a vágyakat. Félte és gyűlölte saját gondolatait. Próbálta elmosni a őket a vízzel, de a hang visszaszökött a fejébe. Hívta, csábította, miközben odakint a vágyak tengere morajlott. Koncentrált az életére, mindenre, ami boldogságot okozott neki, de lassan minden elsüllyedt a hangokban, és már az ő tudata is csak nyögött és vonaglott a vágytól. Elzárta a vizet és megindult kifelé.

Kilépve nővérek tucatjai fogadták mezítelenül, négykézláb vonultak felé, félbeszakítva azokat a dolgokat, amiket Bianka még álmodni sem mert. Friss húsként állt a körülötte kört járó ragadozók között és imádta minden pillanatát. Ámulva, csodálva nézték őt, nyalogatták az ajkaikat, dicsérték. Ilyen hatás egy embernél is nehezen ért el, nemhogy ennyi gyönyörű asszonynál egyszerre. Kezeikkel simították végig a lábait és haladtak feljebb. Bianka behunyta a szemeit és csak hagyta, hogy az élvezet elrabolja őt. Ajkakat és nyelveket érzett a teste minden porcikáján végig járni. Hiába tárta ki a száját levegőért, azonnal csókkal fogadták. Ismeretlenekkel váltott csókokat, miközben seregnyien kényeztették olyan erogén zónáján is, melyek létezéséről sem tudott korábban. Oly természetesnek tűnt mindez. A hév, ahogy érintette őket, és azok szolgálták őt. Nem tudta, melyik sajátjához préselődő testrészt simogassa, vagy markolja meg. Az őrült vágy örvénye a csúcspontja előtt megállt. A nővérek szétváltak, és a fakó fényben Bianka térdre hullva látta meg Khalida nővért.

- Készen állsz. Gyere velem!

Bianka követte a nőt, az ajkai még mindig izzottak, remegve nézett hátra a többi nővérre, akik követték őket lehajtott fejjel. Lassan vonultak egy csigalépcsőn, elől Khalida vöröslő alakja az egyetlen lámpással, és utána a szépséges meztelen menet sora. Mégis mit tett? Megcsalta a férjét? Mi történik vele? Ez a hely, ez az érzés… még az illatok is tökéletesek. Maró feromon, hűvös szellők, halovány fények… mint egy édes álom. De álmodott ő ilyenről? Akarta ezt valaha? Akart bármi mást ezelőtt?

A lépcső alján egy oltárt látott, térdelő helyeket imádsághoz sorokban, és az oltár tetején egy ősi kőből faragott koporsót felállítva. A kőre démonarcú nőt véstek és olyan rúnákat, amiket még sosem látott. A festett rózsaablakokon meztelen asszonyokat ünnepeltek tömegek.

Az oltár lábánál szürke ruhás nők fogták le Bianka férjét. A szakadt zakó alapján a férfi küzdött velük, de vékonyka apácák olyan könnyen szorította le és kényszerítette térdre, mintha csak egy gyenge gyermek lett volna. Dühösen, vadállatként morgott és rángatózott. Akkor hagyta abba, mikor a sötét terembe lépett Bianka és a fedetlen nővérek sora. A férfi értetlenül nézte a feleségét. Bianka zavarba jött. „Mit csinálok? Mi történik itt?” - kérdezte kétségbeesve magától a nő és ismét elfedte magát a kezeivel.

A koporsó kitárult. Morzsolódó hangok közepette a fekete kő elfordult az oltáron. A kilépő fehér hajú nő ámulatba ejtette mindazt, aki rápillantott. Erős alkata, hatalmas, izmos formája könnyedén mindenki fölé magasodott. Még ebben az óriási alakjában is áradt belőle a nőiesség. Telt alkat, széles csípő, tekintélyes keblek. Lelépve a szikla oltárról egy istennőre emlékeztette Biankát.
Mikor a göndör, fehér hajú istennő rápillantott Biankára, nem szólalt meg, de az édes hangja ezer szót súgott a fülébe. „Még egy nővér. Új tagja a zárdámnak. Te jó leszel. Hoztál nekünk áldozatot is. Szeretni fogod itt. Itt akarsz maradni. Erős akarsz lenni. Velünk akarsz lenni. Velem akarsz maradni. Örökké.”

Bianka fel se fogta, mikor már a nő elé lépett. Carmille mosolyogva pillantott rá, vörös szemei csillogtak. Hatalmas karjai között elveszett Bianka, ahogy a fehér haj fátyolként rejtette el, a csókból harapás lett. Az eddigi élete semmivé foszlott és az örökléte megkezdődött.

A férfi üvöltve parancsolta Carmille-nek, hogy engedje el a feleségét. Minden szitkot felsorolt. Mikor az istennő kiengedte a karjaiból a nőt, annak a nyakából vér csordogált le a meztelen mellkasára. A férje rettegett, de mégis, ahogy látta közeledni a hegyes fogakkal rendelkező feleségét.

- Drágám! – szólította meg. – Ébredj fel! Én vagyok az! Drágám! Segíts! Kérlek! Könyörgöm!



Az ősi kapun újra kopogtak. Három turista lányt engedett belépni Khalida nővér.

- Bocsánat hölgyem, de eltévedtünk a turistacsoportunktól. Tudnának segíteni?
Khalida édes hangon válaszolt:
- Hát persze, kedveseim! Majd Bianka nővér körbe vezet titeket.

Előző oldal Zspider