Disznótor Szabóéknál
Este kilenc óra volt, amikor azon a bizonyos novemberi estén, ott Monor külterületén, a nagy családi ház előtt megállt a hosszú, ezüst mercédesz. A házban Szabó Károly lakott a feleségével, Szabóné Tóth Margittal. A fiuk már évek óta Németországban dolgozott hegesztőként, csak ritkán jött haza. Olyankor persze mindig előre jelezte jöttét, hogy a szülőket ne érje váratlanul. Nem úgy, mint ezen az estén. Szabó úr már ágyban volt, a felesége pedig még a konyhában pakolászott, amikor is látták kint a fényeket, és hallották a murvás úton a kavics csikorgását, ahogy az autó megállt. Mindenre számítottak, csak Karcsikára nem. Pedig ő érkezett. A kapuban hosszan keresgélte a kulcsait, majd, miután meglelte, be is jutott az udvarra. A kapu még ugyanúgy nyikorgott, mint 7 hónapja, amikor utoljára járt itthon. Ritkán jutott haza. Nővére, Jutka már sűrűbb vendég volt a családi házban, ő Pesten dolgozott, miután az egyetemet elvégezte, ott kapott munkát egy bankban, és oda is ment férjhez.
Szóval Karcsika bement a házba a szülők őszinte meglepetésére. Szabó úr kicsit megdorgálta, mert röstellte, hogy nincs megborotválkozva a fia érkezésére, mondta is neki, hogy legközelebb szóljon, ha jön. Szabó néni inkább csak azért volt mérges, mert sem a szobáját nem készítette elő, és étellel sem készült. Karcsika leült a konyhában, a kotyogósból gyorsan lefőzött kávét kavargatta és mesélt.
Elmesélte, hogy új munkahely van és új kapcsolata, és a szülők nemsokára találkozhatnak is a barátnőjével. Másnapra pedig hurka és kolbásztöltést tervezett. Ezen a szülei igen meglepődtek.
- Ahhoz malac is kéne, fiam - jegyezte meg Szabó bácsi.
- Minden el van intézve, apu - nevetett Karcsika. - Ti csak nyugodjatok meg, kézben tartom a dolgokat. A szülők, bár nem értettek egyet ezzel a gyors, rohanós dologgal, de megértették, hogy Karcsikának mennie kell visszafelé, és vinne egy kis hazait. Még beszélgettek egy darabig, megkóstolták a whiskyt, amit a gyerek hozott haza Németországból, majd nyugovóra tértek.
Másnap égett Karcsika keze alatt a munka. Nyiszatolta, darabolta és darálta a húst. Fűszerezett, belet kapart, tudta, sietni kell. Annyi ideje azért volt, hogy a nővérének jelezzen, itthon van, jöjjenek le a családdal egy kóstolóra. Jutka jelezte, estére odaérnek. A nagy családi ház megtelt élettel, egész délután dolgozott a sütő, és mellette megtelt a kis fagyasztó is. Szabó bácsiék is serényen munkálkodtak.
Este beestek Jutkáék az egész családdal. Jött vele Lali, a férj és a kis Norbika is. Akkorra már a szülők is készen álltak, kiszépítkeztek, nagy volt a jókedv. Miután mindenki jóllakott, kérdezték, hogy a húst honnan is sikerült ilyen gyorsan intéznie, hiszen csak éjszaka ért haza. Karcsika elmesélte, hogy Németországból hozta, 9 kurvát vadászott le az utóbbi bő félévben. Az ő húsuk lett betöltve és megfűszerezve. A család először nevetett, aztán nem, amikor Karcsika szárított emberi füleket pakolt elő a táskájából, és egy nagy zacskó fanszőrt, illetve levágott mellbimbókat. Elsőre mindenki lefagyott, majd hányni kezdett, Lali jelezte, hívja a rendőröket. Így ő halt meg először. Egy lövés a fejbe. A feje tűzijátékként robbant szét. Aztán, ahogy a család elkezdett sikítva, pánikolva menekülni a lakásban, velük is végzett Karcsika. Norbikával kezdte, ne kelljen mindezt végignéznie.
Ismét hatalmas munka vette kezdetét. Egész éjjel nyúzott, darabolt, darált és fűszerezett. A szüleit a saját belükbe töltötte vissza. Sült a hagymás vér is. Másnap körbejárt, vitte a kóstolót a szomszédoknak, akik aztán be is vásároltak. Hellyel kínálták a nagy utazót és házipálinkával. Vígan sütötték és ették Szabóékat a jó utcalakók. A család hiánya pár napig nem is tűnt fel senkinek.
Végül a szomszédok szóltak a rendőröknek, akik betörtek a házba, és iszonyatos mészárszéket találtak. Karcsika pedig ott lógott középen egy gerendán talányos félmosollyal, mintegy megkoronázva művét, melyre magyarázatot azóta sem talált senki.
