Az élet sötét oldala

Szépirodalom / Novellák (456 katt) Tad Rayder
  2021.03.14.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/3 számában.

Egy újabb mámoros éjszaka után, amikor otthon felébredt az ágyában, azt vette észre, hogy mindene ragad, és a körülötte lévő ágynemű húzat tiszta vörös. Először azt hitte, hogy a mintákat látja a takarón és a párnahuzaton bíborvörös foltokkal és csíkokkal tarkítva, de mind ez csak a szemének még mámorban úszó homályos képzelete volt. Az, amit látott, nem volt más, mint a saját vére, és ezután kezdett neki csak derengeni, hogy az éjszaka balhézott az egyik kocsmában. Ahogy kikászálódott az ágyból, kiment a fürdőszobába, és meglátta önmaga elázott, másnapos arcát, az orrán furcsa sebet vett észre, amit alvadt vér vett körül.

Valami derengett neki az éjszaka emlékeiből, hogy a sokadik kör fogyasztása után ismét a pult felé vette az irányt, és olyat csinált, amit soha nem szokott, belekötött egy vele egykorú emberbe, és az lefejelte. Mint utóbb kiderült, hogy az illető miért folyamodott ehhez amellett, hogy ő is ittas volt, az ok, és elég nyomos ok volt, azt hiszem, az az volt, hogy a szájára vette a másik tag édesanyját.

A tükörben nézve a sebet úgy érezte, hogy szétszakad a feje, de nem tudta eldönteni, melyik fáj jobban, a seb vagy a feje a másnaposságtól. Fejének zúgása, úgy érezte, mint ha azt is elhomályosította volna, ami eszébe jutott a tegnap éjszakából, de a valóságot nem tudta sem letagadni, sem becsapni, aminek a foltjai ott éktelenkedtek arcán ezer színben pompázó neonfényként.

Jobban szeretett volna még pihenni és aludni, de miután rendbe szedte magát, jelenése volt egy irodalmi kurzuson, amit online is el tudott volna végezni, de mivel nem igazán szerette az online világot, így inkább bejárt az órákra, mert nem szeretett volna mindjárt az első óráról lecsúszni csak is azért, mert szörnyen érezte magát. A kurzus neve szövegboncoló volt, de ő inkább most azt érezte, hogy nem az előtte papíron szereplő, szöveget kell értelmezni és boncolnia, hanem mintha az ő agyát szedték volna szét apró molekulákra, ami egy egyetemi tanszék kísérleti órájának szerves részét képezi a diákok számára. Nagy nehezen kidolgozta az előtte elterülő szöveget, ami hogy ha online csinálná, lenne rá egy hete, hogy megcsinálja, de ő úgy gondolta, hogy így észszerűbb.

A sok alapozó megtette a hatását, mert a kurzuson jelenlévő emberek közül senki nem kérdezte, meg, hogy mi történt vele, de persze azt ő is tudta, hogy ez még nem azt jelenti, hogy nem vették észre az arcán elterülő foltokat. Attól, hogy még nem kérdeznek, az embertől beszélhetnek róla a háta mögött. A magára kent sok alapozó igaz, hogy megvédte a kérdésektől, de attól még az sem tudta, hogy hogyan is jutott ebbe a helyzetbe, hogy ő állandóan az alkoholban keresi a vigaszt és a megnyugvást. Ez az élet, amit élt, neki teljesen megfelelt, mert úgy gondolta, hogy nem tartozik senkinek elszámolással, magában meg valahogy csak elrendezi, de annyi azért volt benne, hogy amit igazán szeretett volna elérni, azért mindig tett, még ha csak apró kis lépéseket is, de tett érte.

Szeretett volna író lenni, és azért döntött úgy, hogy elvégzi ezt a szövegboncoló kurzust, mert mindennek ez az alapja. Ha ez megvan, akkor tud továbblépni és fejlődni ahhoz, hogy egy magasabb szintre léphessen a jó íróvá váláshoz. De mindezek árnyékéban ott volt a vágy, a szomjúság az alkohol iránt, ami szüntelen gyötörte, és nagyon kevés volt az az alkalom, amikor nemet tudott neki mondani.

Amikor hazaért a kurzusról, vágyát csillapítva oltotta el szomját egy doboz sörrel, ami felüdülést hozott neki a másnaposságra. Minél többet ivott, annál jobban elmerült az emlékeiben, amit persze józanul is megtett, amik bizonyosságot szolgáltattak neki egykori boldog mivoltjához. De sajnos rá kellett jönnie, hogy ez ő neki csak egy tündérmese volt, ami az akkori időben megteremtődött benne a boldogság fogalma, és vissza kellett térnie ahhoz, amit már annyira jól ismert, a szomorúság és a magány börtönéhez. A jót, amit kapott, elraktározta magában, de minden jó valóságérzetét felfalta körülötte az élet.

A sör örömittas mámorban úszó, kesernyés íze úgy csúszott le gyorsan a torkán és járta át utána kellemesen a testét, mintha ezt az ízt soha többé nem érezhette volna. Ahogy megitta az elsőt, következett a második, és amire észbe kapott, a tegnapi nap ittas állapotába került elterülve az ágyon, mint a levelibéka.

Egy-két óra alvás után, amikor felébredt, kiment a konyhába, hogy igyon egy pohár vizet, és amikor megitta, hűsítő érzés fogta el a gyomrát. Az agyának meg kimondottan felüdülést jelentett a sok alkohol után, mert végre megfelelő mennyiségű oxigént kapott a józanodás útjára lépve. Arra gondolt, hogy ha megcsinálja ezt a kurzust, akkor olyan íróvá válhat, amilyet szeretne. Olvasottá. Persze tisztában volt vele, ahhoz, hogy ezt elérje, rendbe kell szedni az életét, és tiszta fejjel kell gondolkodnia a jövőjével kapcsolatban. A nyolc hetes kurzusnak mire vége lett, annyi alkoholt döntött magába, hogy képtelen volt elhinni, hogy mindezek ellenére is sikerült neki a tanfolyam. A napok egybefolytak, a nappalok eggyé váltak az éjszakával, és az a szűnni nem akaró zakatolás is folytonossá vált a másnaposság jeleként. Ilyenkor utálta a fényt, és inkább olyannak szerette volna ezeket a pillanatokat, mint maga az élethez való hozzáállása ebben az állapotban. Sötétnek és valószerűtlennek. Pedig önmagában egy víg kedélyű, hétköznapi srác volt egy álommal, de az élet olyan dolgokat ismertetett meg vele, amit ő soha nem akart. Ilyen volt az alkohol is, de nagyobb volt a csodálat iránta, mint a lemondani akarás vágya. Tisztában volt vele, hogy ha az ember nem vigyáz, akkor az élet sötét oldala lesz a társa a mindennapokban. S az is lett.


Sümeg, 2021.03.04-06.

Előző oldal Tad Rayder