Tóparti retorzió

Szépirodalom / Novellák (86 katt) SzaGe
  2021.04.14.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/5 számában.

A cseresznyefa virágzása csodaszép látvány. Ahogyan a rózsaszín pompában habzó virágszirmok ellepik az ágakat, átszínezve ezzel az egész lombkoronát. Kétségtelenül a tavasz egyik legszebb látványossága. Lacika is szerette nézegetni a tóparti háza verandájáról, mert négy cseresznyefa állt az udvaron, közvetlen a parton. Néha azon elmélkedett, hogy nem is négy, hanem nyolc fa van a látó-mezőjében, hiszen a kristálytiszta víz tükrében jól lehetett látni a maradék négy fát. Igaz, csak fejjel lefelé, de Lacikát ez nem zavarta. Úgy gondolta, ha arról is lehetne cseresznyét szedni, akkor ő biztosan leszüretelné. Mit számítana, hogy bolondnak néznék az emberek, midőn kijön a vízből egy kosár megfordított vízi cseresznyével. És ha még segítséget is kapna, mondjuk, egy tavi sellő kíséretében, hát az lenne csak az igazi beteljesedés.

Ám a sellők elkerülték Lacikát a való életben. Egy zátonyra futott házasság volt a háta mögött, ami nem tartott sokáig. Felszarvazták. Exfeleségének, Evelinnek nagyobb volt az étvágya, mintsem elsőre gondolta volna. Három mézes-mázos hónap után egy másik férfival bukott le a csalfa nő. Volt ajtócsapkodás, anyázás, sőt, még az étkezőasztal is felborult Lacika dühkitörésétől. A szerető eközben az ablakon keresztül távozott. Mindezt erekcióval az alsógatyájában, de legalább az okostelefonját megragadta az éjjeliszekrényről. Többre nem is lett volna ideje. Míg átugrott a kerítésen, hallotta, amint Lacika különböző trágár kifejezésekkel illette Evelint. Aztán végleg kereket oldott az alkalmi szexpartner.

Lacika teletöltötte decis poharát vilmoskörtés párlattal, és egy szuszra lecsavarta a torkán. Közben lazán feltette a lábát a mellette lévő székre, ahogyan az iskolai szünetben unatkozó diákok csinálják a félhomályos tanteremben.

– Így jobb lesz! Sokkal jobb! Hallod? Boszorkány! – ekkor rácsapott tenyerével a veranda asztalán heverő fekete hullazsákra. – Nemsokára a végső nyughelyedre teszlek, de előtte beszélgessünk kicsit!

Még egy deci párlat az arcba.

– Szóval akarod kezdeni a gyónást? Nem? Hát, akkor majd én beszélek helyetted is! De nyugodtan szakíts félbe, ha valamit rosszul mondok! Nem haragszom meg érte. Egy férj ne haragudjon a feleségére, ugye? – Lacika ismét egy pacsit nyomott az asztalon heverő zsákra, közben érezte, amint kezdetét vette az alkohol bódítása. Ritkán ivott, akkor is inkább csak sörözött. De most illőnek ítélte az alkalmat, hogy erősebb lőszert – ahogyan megboldogult apja hívta a felest – nyomjon a szájába.

– Kezdjük ott, hogy mi a jó francért kávéztál velem azon az esős délutánon? Nem is szeretted a kávét, erre már a legelején rájöttem. Jó partinak tűntem? Ennyire helyes volt az ábrázatom? Vagy a tárcám vastagsága borított rózsaszín ködbe? Örököltem a pénzemet! Na és? Más is kapott már így pénzt, amiért nemigazán dolgozott meg. Jó-jó, beismerem, képtelen voltam öt percnél tovább tartani magamat az ágyban… Na de bombázó voltál, kedvesem! Igazi álomnő, a férfiak vágyának netovábbja! Biztosan megtanultam volna az időhúzó technikát, de erre nem sok lehetőséget adtál! Inkább összeszűrted a testnedvedet egy másik férfival. Most komolyan: ezt érdemeltem? – ekkor Lacika felállt, lerántotta a zsákot az asztalról maga mellé. – Na tessék! Most aztán leterítettelek! Ideje véget vetni ennek a színjátéknak!

Lacika lecibálta a zsákot a tópartra, ahol már előzőleg leásott a földbe egy vastag, három méter hosszú gerendát. Régebben olvasott a boszorkányok képekkel illusztrált máglyahaláláról, és úgy gondolta, hogy efféle büntetés lenne illendő az őt ért sérelmekért. Odakötötte a zsákot a gerendához egy vastag kötéllel, miközben eszébe jutott, hogy az akasztás is jó móka lett volna, de a cseresznyefák ágai nem voltak eléggé erősek a feladathoz. A tűzifával se fukarkodott, gondosan megpakolta a gerenda tövét, és lelocsolta benzinnel, amit a tóparti házához vezető úton vásárolt. Végül megállt a máglya előtt, és büszkén nézett a vesztőhelyre.

– Elérkeztünk a fináléhoz, kedvesem! Pedig nagy jövő állt előttünk. Mi lehettünk volna a modern világ Ádám és Évája, akik felhőtlenül szeretik egymást a paradicsomban. De te engedtél a csábításnak, csak mert a füledbe suttogott a kígyó! A Gyehenna ideális hely lesz számodra, én csak a kezdő lökést adom meg, feleségem! – Lacika meggyújtotta a farakást.

Egy perc után már javában lángolt a máglya. Pontosan úgy, ahogyan Lacika a boszorkányos könyvben látta. Megelégedetten hátra lépett, mert a forróság már sütötte az arcát. Érezte, hogy megkönnyebbül, amint az éhes lángnyelvek felemésztik a fekete hullazsákot.

– Én nem akartam ezt, feleségem! Mindig is hamvasztást szerettél volna, amikor a halálról beszélgetünk. Ezért a döntésedet tiszteletben tartom!
– Igen? – szólalt meg egy ismerős hang Lacika háta mögött. – Akkor írd alá a válási papírokat, a tüzet meg oltsd el, mert tűzgyújtási tilalom van ezen a részen, te szerencsétlen!

Lacika ledöbbenve állt Evelin előtt.

– Mit keresel itt? – vonta kérdőre a nőt.
– Szerinted? Válunk! Sejtettem, hogy itt talállak. Na, írd alá, és soha többet nem találkozunk! – Evelin odanyújtotta a válási papírokat. – Mégis mi a fenét tüzelsz éppen?
– Semmi közöd hozzá! – morogta Lacika, miközben aláírta a papírokat. – De ha éppen tudni akarod, ez egy tóparti retorzió!

Előző oldal SzaGe
Vélemények a műről (eddig 4 db)