Kobold fogadóbizottság

Fantasy / Novellák (119 katt) blackbeard
  2021.06.16.

A "Neclord" folytatása

A tavasz utolsó napján perzselő meleg kísérte a Syrasil szeme alatt lovagló expedíciós sereget. Amióta elindult a menet Egelloból, minden éjszakát hideg és eső, minden nappalt hőség sújtott. Ez elcsigázta a katonákat és Lem szerint valami mással is gond lehetett, amin a külön vonuló hármas vitatkozott éppen.

Edward jobbján, Iwette Eleanor Libbe – az ellátmányos asszony – kísérte s egyszerű bájával vonzotta magára Lem tekintetét. A Marsall balján Syrasil harcos papjainak kapitánya - a Kardinal Primus –, az aternoi Otto Christeur Ansfroi magyarázott távolról is látható hevességgel. A téma már órák óta lefoglalta a három legfontosabb embert a seregben, és az, hogy nem tudta, miről van szó, nagyon fúrta Lem oldalát. Pisszegéssel és nyelvének csettintésével próbálta magára vonni a mellette lovagló fegyverhordozó figyelmét.

– Hé, kölyök! – szólt oda végül.

Briq oldalvást rápillantott, de azonnal vissza is fordította tekintetét, mintha észre sem akarná venni Lemet.

– Briq! – mondta Lem, amint eszébe jutott a fiú neve, aki ránézett. – Na, végre! Oldalazz oda Edwardhoz valami ürüggyel, és közben hallgasd ki, miről megy a diskurzus.

Briq előrehajolt lován, hogy elnézve Lem mellett szemügyre vegye Edwardot.

– Biztosan valami fontos, amit nem véletlenül nem kötnek az orrunkra – válaszolta Briq. – Én ugyan nem viszem vásárra a bőröm a te kíváncsiságod miatt… uram.

Briq az utolsó szót, mintha köpte volna. A Lemre jellemző hirtelen harag ismét elöntötte a hatalmas harcost, és feje most nem az elfogyasztott sörtől vált vörössé.

– Na, idefigyelj, te kis szarházi! – mordult rá a fegyverhordozóra. – Nem tűröm többé a pofátlanságodat és ugyan lovag nem vagyok, így jogom sincs rá, de találok alkalmat, hogy párbajra hívjalak, és ott eltángálom a segged, akár egy taknyos kölyöknek és…

A menettel szemben egy könnyűlovas vágtatott egyenesen Edward felé és röviden odaszólt, majd azonnal vissza is indult arra, ahonnan érkezett. Edward egy mondattal lezárta a látszólag javában zajló vitát, majd Lem felé nézett.

– Hozd a zászlót! – kiáltott oda neki.

Nagy port kavarva, sebesen vágtattak végig a menetoszlop mellett, és hamarosan egy domb mögött eléjük tárult a Határ erdő, Egello és Celebria határa, előtte pedig ezüstösen csillogó zászlók alatt egy kobold csapat, a fogadóbizottság állt sorfalat. Ahogy közeledtek, egyre több részletet figyelhettek meg a nagyobbrészt fegyveresekből álló koboldokról. Hasonló volt a magasságuk az embernek nyakig érő erimekéhez, talán állig is felértek. Szintén erimhez hasonló nagy fülük volt, ám nem kerek és tömör, hanem vékony, hogy még a nap is átsütött rajta, tetején hátra görbülve, hegyesen végződött. Szemük és hajuk élénk színekben fürdött az égszínkéktől a napsütötte mohazöldig.

Sárgásbarna zászlójukon ezüstösen csillogó szarvas ágaskodott, sárga-szürke tabardjuk, melyet a mellvértre húztak, koszos volt a hosszú erdei menettől. A fegyveresek vezetőjét könnyű volt felismerni a feje mögött összeérő agancsos díszről. Idegen hátason ült a katonák sora előtt egy fekete köpenyes, hosszú, ősszakállú és egy egérarcú kobold társaságában.

Edward és a zászlót tartó Lem lelassította lovát, így Lanclet is beérte őket, miközben a három elöl álló kobold is közelebb léptetett hátasain. A szarvassal díszített páncélban lévő egy ismeretlen állatot lovagolt meg. Bagolyéra emlékeztető fejét és szárnyait beborító hófehér tollak közé néhány barnás is került. Macskaszerű testét pihés szőrzet borította és majdnem akkorára nőtt, mint Báró.

– Üdvözlöm Edward Marsall! – fordította a díszpáncélos szavait az egérarcú kobold. – Ő Kruleald Gloisz kapitány. Ő felel a kíséretükért a Határ erdőn keresztül, míg el nem érik az Ezüstszarvas erődöt, ahol császárunk, Evrik Radord már várja önt és seregét.
– Örvendek Kruleald kapitány – mondta Edward, majd bemutatta Lemet és Lancletet.

Az ősz, feketeköpenyes kobold kissé meghajolt.

– Ark Pol vagyok, Marsall – mondta. – Loshiik tartomány kormányzójának tanácsosa. Az én dolgom előzetesen tájékoztatni és elvezetni önt és seregét Loshiik városáig.
– Maguk ketten milyen szépen ejtik a nyelvünket – dicsérte meg Edward Arkot.
– Bippir írnokunk tanított az ide úton – mondta Ark és a fordítóra mutatott. – Volt rá elég időnk.
– Így nem lesznek nyelvi gondjaink, amíg velünk vannak. Ám sajnálatos módon rögtön egy sürgető gond megoldásával kell kezdenünk közös utunkat.

Ark szemöldökét ráncolva nézett Edwardra, amíg Bippir fordított Krulealdnak.

– Holnap Phusantos havának és a nyár első napján a Leghosszabb Tűz Napjának ünnepét tartjuk – mondta Edward. – Ilyenkor reggeltől másnap hajnalig virrasztunk, s éjjelre máglyát rakunk. Ezen az ünnepen gyümölcsöt eszünk, a hús, tej és tojás tilos, ami a sereg fő élelmét jelenti.
– Tetszetősen hangzik – mosolyodott el Bippir, de látva Edward komorságát, hamar le is hervadt arcáról.
– A gyümölcs, amit erre a napra tartogattunk, mindenféle tartósítás dacára megrohadt – mondta Edward.
– Pótoljuk kenyérrel, vagy talán el is halaszthatnánk az eseményt, amíg… – kezdte Ark, de Edward belevágott.
– Elnézést, tanácsos uram, de a sereg nagy része mélyen hívő és egy igen magasrangú hitharcosunk is jelen van. Csak gyümölcsöt esznek és a legjobb esetben is maximum a sereg felének elegendő, ami megmaradt.

Egy perc csend következett, mindenki mélyen elmerült a gondolataiban. Lem végre megtudta a nagy titkot, de mégsem könnyebbült meg. Szerencsére gyümölcslével el volt látva, több liter bor volt elkülönítve neki és Edwardnak erre az eseményre, de az nem csillapíthatja éhüket egy egész napra.

– Marsall, van egy ötletem, de az nem veszélytelen – szólalt meg végül Ark.
– Az ünnep szent. Ennek alá kell rendelnem mindent – mondta Edward. – Egész vállalkozásunk veszélyes, ezen hát ne múljon a megoldás. Hallgatlak.
– A Határ erdő legbiztonságosabb része az Ösvény, amelyet az erdei tündérek védelmeznek, de még így is nagy veszélyben van, aki azon jár – mondta Ark. – Viszont találni odabent ehető gyümölcsfélét, ha az ünnep nem tiltja az idegen helyről származókat.
– Erről egyeztetnem kell a Kardinal Primusszal, de úgy gondolom, hogy ez nem lesz probléma – mondta Edward. – Milyen veszélyekkel járhat a gyümölcsszedés?
– Ezt előre megmondani igen nehéz, Marsall – mondta Ark. – Az állatok nagyobb része éjszakai, és az erdő szélén vagyunk, ami szintén előnyünkre van. Viszont lehetnek előre nem látható dolgok, mint egy kentaur rajtaütés, vagy zöldskorpió marás, amire itt helyben nincs is ellenanyagunk.
– Mégis hogyan indultatok neki egy halálos erdőnek? Dorong nélkül baszni menni – morogta az orra alatt Lem, de a rá szegeződő tekintetekből rájött, hogy túl hangosan.
– Megbeszélem az ellátmányos asszonnyal, hogy mennyi konyhást tud nélkülözni, mi pedig adjuk az őrséget – mondta Edward. – Csupán útbaigazítást kérünk.

Kruleald megszólalt az emberi füllel pattogósan hangzó kobold nyelven.

– A kapitány ragaszkodik hozzá, hogy az ő csapata őrizze a gyömölcsszedőket, hiszen az ő felelőssége a maguk biztonsága – fordította Bippir.
– Rendben – bólintott Edward. – Az őrség felét ők adhatják. Egy órán belül visszatérek és indulhatunk!

Mindenki elfordította hátasát, csak Lem maradt a helyén.

– Még egy kérdést, kapitány – szólt Kruleald után.
Mindkét oldal visszafordult.
– Az meg miféle jószág? – mutatott Lem a bagoly-macskaszerű állatra.
– Hogyan is fordítsam… gólemróka – gondolkodott el Ark. – Celebria déli részein igen elterjedt, bár mivel nem tenyészthetik, csak az ülheti meg, aki befog és megszelídít egyet.
– Gyönyörű állat – mondta Edward.
– És harcra kiváló – mondta Ark. – Repülni ugyan nem képes, de hatalmasat ugrik, ami a csatatéren taktikai előnyhöz juttatja a használóját. Az Ezüstszarvas seregben egy speciális egység van felállítva belőlük.
– Megnézném harc közben – mondta Lem.
– Bizonyára lesz rá lehetősége – bólintott Ark.

Elszéledtek, ki-ki saját táborába, csak Edward és Lem állt még egy percig és nézte az állatot, ami megbabonázta őket.

Előző oldal blackbeard
Vélemények a műről (eddig 2 db)