42

Szépirodalom / Novellák (134 katt) n13
  2021.07.04.

Gézának reggel óta tompán lüktetett a feje, mégis megpróbált a munkájára koncentrálni. Épp a frissen befejezett programját futtatta, amin már hónapok óta dolgozott. Ezzel feküdt, ezzel kelt. Nagy volt a nyomás. Egyszer még elölről is kellett kezdenie, mert új szempontok merültek fel az ügyfél részéről. Totálisan át kellett írni az egészet, több hetes munkáját. Majdnem beleőrült, de végre ma reggelre készen lett. Először random adatokkal kezdte a tesztelést. Az eredmény megdöbbentette. Kiguvadt a szeme, meg kellett kapaszkodnia a forgószék karfájában. Megpróbálta más adatokkal is: egyszer, tízszer, sokszor, de az eredmény mindig ugyanaz lett.

Először az ugrott be neki, hogy ez valami vicc... Valami gonosz vicc, a többiek szórakoznak vele megint. De ahogy telt az idő és senki sem vágta röhögve hátba, és újra átnézve sem talált semmi hibát a programkódban, akkor kezdte kiverni a hideg veríték… Átizzadt az inge, nehezen vette a levegőt. Gyöngyöző homlokát egy gyűrött papírzsebkendővel kezdte törölgetni.

Lopva körbesandított. A többiek faarccal végezték szokásos napi rutinjukat. Programoztak, mint a hét minden napján. Jól van! Szorgos kis kockák vagytok – gondolta Géza. Felnézett a falra, ahol a cég logója büszkén hirdette: Namra-Tech. Költséghatékony informatikai megoldások. A teremben csak a gépek halk zümmögését lehetett hallani. Minden olyan volt, mint máskor, mint egy átlagos munkanap.

Géza ezt a viszonylagos csendet aznap szörnyen viszolyogtatónak érezte. A kollégák ujjainak finom motozása a billentyűzeten az idegeire ment. Mintha apró, fehér, kísérleti egerek kaparásznának a ketrecükben – gondolta.

Nem bírta tovább. Felugrott és kisietett az apró konyhába. Töltött magának egy nagy adag kávét, és egy szuszra lehúzta csak úgy, hidegen, tej és cukor nélkül – pedig tudta, hogy nem tesz jót a gyomorfekélyének. Egy darabig még görnyedten állt, megvárta, míg megszűnik a görcs, aztán gondolataiba mélyedve visszasétált a helyére. Leült és újra az eredményt kezdte megbűvölten bámulni.

– 42... 42… – suttogta halkan. – Az a csirkefogó már akkor tudta, és mindenki azt hitte, hogy ez vicc, hogy ez egy nagy kövér vicc. Baszki…

Hirtelen nem is tudta, mit kezdjen az új felfedezéssel. Tudta, hogy igaz, és innentől minden, amit csak tudott, illetve gondolt a valóságról, a darabjaira hullott. Douglas Adams, te csirkefogó, te mindvégig tudtad…

Még mindig alig akarta elhinni, hogy kiszámolta és megértette AZ UNIVERZUM LÉNYEGÉT! Hiszen mindenre ez a válasz! 42! Csak ez a szám világított hatalmas zöld számjegyekkel a fejében.

Gézát mámoros boldogsághullám árasztotta el. Úgy érezte, emellett a felfedezés mellett eltörpül a világ minden gondja, mintha mindent egy kolosszális fekete lyuk szippantott volna magába. Az anyja tragikus halála. A válás, hogy Anna elhagyta és elvitte mindenét: a gyerekeket, a lakást, az autót... A munkahelyén az apró szívatásokat, hogy szerencsétlen baleknak nézik...

42! Boldogan, felszabadultan felnevetett. Páran kíváncsian odafordultak, de nem érdekelte.

Hát megvan! Megtalálta a végső választ mindenre, és csak ez számított!

Felállt, arcára felsőbbrendű mosoly költözött, és a Marseillaise-t dúdolva kimasírozott az irodából. Siettében még a forgószékét is feldöntötte.

– Ezzel meg mi történt? Hova rohant? – kérdezte megdöbbenve Tamás, az egyik backendes.
– Ki tudja – válaszolt Tibi, az SQL guru, miközben megvakarta kopasz fejét. – Elég furcsa volt mostanában. Ti nem vettétek észre?

A többiek kérdőn néztek rájuk, aztán egyikőjük viccesen a halántékához érintette a mutató ujját, és finoman megkopogtatta.

Ezen mindannyian jót derültek, aztán fejüket csóválva visszatértek a munkájukhoz.

Előző oldal n13
Vélemények a műről (eddig 7 db)