A senkik filozófiája avagy nincs új a Nap alatt

Szépirodalom / Élet-halál (307 katt) kovacsgabor
  2022.06.20.

„Senkik vagyunk, de akarunk valakik lenni”
– Brian Warner: A senkiházik (The nobodies)

1.
Értekezés az élet értelméről


„Nem mindig tudjuk, mi az az ok, mégis folytatnunk kell az életünket tovább.”
– Clive Barker - Abarat: Abszolút éjfél

Nos, az élet értelme? A kérdés, amit mindenki, vagy legalábbis a többség, már legalább egyszer életében feltett önmagának. Komplex kérdés és nem is biztos, hogy van rá konkrét válasz, vagy szó, mely kifejezné, csak elméletek, teóriák, nézőpontok végeláthatatlan sokasága. Magam sem tudom a választ, csak megpróbálom megérteni a megérthetetlent.

Az élet értelme éppúgy lehet maga az ember, a személyisége, individualitása, szabadsága, törekvései, szellemisége, munkája, tevékenysége, családja, szerelme, hite, mint a fajfenntartás, a környezetével való szimbiotikus együttélés, a túlélés, vagy a dominancia mindezek felett.

Szerény személyem nézete szerint, az ember nem pusztán egy lény, hús-vér testtel és elmével, melyben gondolatok születnek, az ember nem önmagáért él, hanem egy bonyolult és összetett rendszer, az élet rendszerének része.

Az emberi lét lényegét, szubsztanciáját, nem kizárólag a biológiai szükségletek (nemi vágy, evés, alvás) táplálása teszi ki. Az agynak is szükséges a táplálása, karbantartása.

Elménk létezésének princípiuma: az akarat. Szükségünk van egy önmagunkon belüli világra, melyben mi magunk vagyunk az értelem, és egyaránt szükségünk van egy önmagunkon kívüli világra is, melyet vizsgálgatunk, tanulmányozunk és próbáljuk értelmezni és élni azt. Éppúgy szükségünk van a valóságra, mint a képzeletünkre, az álmainkra, a primitív ösztöneinken túli érzelmeink kielégítésére. Egyesek ezt nevezik léleknek, én emberi elmének, mely álmokat és vágyakat hordoz magában, míg az agy a testtel szimbiózisban létezve, a primitív ösztönök és ingerek otthonának központja.

„Határozott célok nélküli nép vagyunk. Sohasem tanultuk meg, mi az a szeretet. Nincsenek vezetőink és épkézláb programok. Nincs szellemi központunk. magányosan sodródunk a kozmoszban, frusztrációnkban és fájdalmunkban szörnyű erőszakot téve egymáson.”
– Woody Allen: Néhány keresetlen szó a végzősökhöz

Az élet, állandó küzdelem, önvívódás. Mindenen elmélkedünk, mindent próbálunk értelmezni, de csak azt lehetséges, amit érzékelünk (nem pusztán fizikális valójában). Vannak dolgozó erők, ellenerők, anyagok, ellenanyagok, részecskék, atomok, melyek ezt az egész rend-szert, minket és minden mást, amiben élünk, ami körülöttünk van, alkotják. Azaz a valóság, mely ugyanúgy lehet ésszel felfogható, vagy kézzel megfogható, mint fel nem fogható, akár a végtelen szó definíciója.

De mi van az elmével, a gondolatokkal? Nem csak az létezik, amit érzékelünk, vagy fel tudunk fogni, de kétség kívül, a világ számunkra csak annyi lehet, amennyit megismerünk és megértünk belőle.

Míg az ember fejében lappang egy gondolat, addig nem létezik, aztán kimondja, leírja vagy lefesti azt, mint elméjének, lényének, érzelmeinek tükörképét és valósággá válik.

Az ösztönök és az érzelmek feljebb valók az értelemnél. Az értelem nem kiváltság, hanem büntetés. Az ember nem létezhet önmagában, ugyanúgy, ahogy a tudat sem létezhet az egyén nélkül. Mert a lényeg, nem az, hogy értsd mi az, hogy szeretni, hanem érezni, hogy szeretsz, és viszont szeretnek. Az életet az ember ruházta fel értelemmel. Az élet valódi értelme, önmagában rejlik, azaz élni kell azt. A világ, az univerzum, az anyag egy színfoltja az ember, az élet biológiai, fizikai, metafizikai megnyilvánulása az élet rendszerében, melynek lényege az állandó működés, létezés. Az élet nem más, mint eme folyamat. Az ember nem egy különálló életforma, mely nélkül nem létezhet élet, hanem az élet rendszerének egy materializációja, egy kicsiny töredéke. Az élet értelme nem önmagunk létezésében, hitvány vágyaink, vagy céljaink kielégítésében van, hanem működni a rendszerben és minél tovább a részének maradni.

A kihívások adnak értelmet az életnek, mert nélkülük beleunnánk, belefásulnánk a létezésbe.

2.
A nő és férfi egymáshoz való viszonya


„Mindannyian azt a nőképet hordozzuk magunkban, amelyet anyánktól kaptunk: ez határozza meg, hogy tiszteljük-e a nőket, hogy nem tartjuk sokra őket, vagy általában közömbösek vagyunk velük szemben.”
– Friedrich Nietzsche: A nőkről

A nő a monotonitás tűrőképességéből adódóan a biztonságot, az egzisztenciát az egyszerű megoldásokat keresi, míg a nyughatatlan szemléletű férfi, inkább a kihívásokat és a kalandokat kutatja. A nő megalkuszik, míg a férfi küzd. Ebből adódóan, férfi és nő érdeke ellentétes.

Minden szerelem elhalványul, s szeretetté avanzsálódik. Az ember természetéből adódóan nem monogám, mivel személyiségünk folyamatosan fejlődik, így az emberi kapcsolatok terén is változásokat igényel. A monogámia erőltetése a személyiség súlyos megcsonkítása és rabságba taszítása. Természetesen akad olyan nő is, aki személyiségünkhöz idomul.

3.
A XXI. Századi erkölcs kritikája


„Új ruha? Minek az? Talán más ember leszek benne? Rossz dolog, ha a zsák többet ér a húsnál, ami benne van.”
– Baruch Spinoza

Az új évezredben sokan hiszik, hogy a morál határvonalai elmosódtak. Az internet, akár az ipari forradalom, egy teljesen más gondolkodásmódot eredményezett. Felgyorsult a világ, a fogyasztás, pedig nagyobb mértékű, minek súlyát a természet már nem elégíthet ki. Nem pusztán fogyasztói társadalomról beszélünk, hanem egy túltermelő, túlnépesedett, pazarló társadalomról, amit a nagytőkések gátlástalan profitorientált szemlélettel manipulálnak.

Ezen fajta kapitalizmust nem az átlagembereknek találták ki. A legéletellenesebb dolog, ami a történelem folyamán előfordult. Feléli mindazt, ami működteti. Szociális kényszerekbe taszít, mely bizonyos idő után felőrli a lelket, melynek végeredménye: színtiszta közöny mindennel szemben.

Ez a közömbösség olyan fajta nihilizmust eredményez, mely úgy formálja az erkölcsöt, ahogyan azt az életkörülmények megkövetelik.

Az énközpontúság új értelmet nyer, mely a személyiség totális pusztulását eredményezheti, ahol az egyéniség fogalma kimerül abban, hogy a fogyasztói szükséglet és az alapvető létfontosságú igények kielégítésre kerüljenek („Élni és élni hagyni.”) Minden egyéb másodlagossá redukálódik.

A XXI. századi globalizáció csupán egy propaganda fogalom, ahol az olyan problémák, mint a környezetvédelem és környezetszennyezés, a klímaváltozás, a népvándorlás, a természeti erőforrások kimerítése, a digitalizáció, az elidegenedés, vagy a rasszizmus, csak marketingszlogenek az egyén számára, mivel közvetlen hatása nehezen érzékelhető. A megfelelő kommunikációval pedig közvetett hatásuk tökéletesen manipulálható.

A propaganda állításai és a valóság nem találkoznak, nincsen közös metszéspont. Olyan mértékű a félelem faktor, hogy nem vagyunk hajlandók szembenézni a realitással.

Az erkölcsi viszonyulásunk ezen problémákhoz természetesen intelligenciánk és tapasztalataink függvényében szignifikánsan változtatható, persze ha van kellő hajlandóság, vagy lelkiismeret.

4.
Gondolatok röviden, tömören


„Ott kezdődik minden baj, hogy vannak ilyen egészen abnormális emberek, akik azt mondják, hogy azt kell hinni mindenkinek, amit ők gondolnak.”
– Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét

Az emberi létről röviden: Örökös várakozás
Az összes probléma, amire nincs megoldás, emberi találmány.
A senkik filozófiájának legfőbb alaptétele: senkinek sincs igaza.

5.
A XXI. századi modern feudalizmusról


„Adva van egy korosztálynyi életerős férfi és nő, akik egy értelmes célt szeretnének szolgálni. A reklámok hatására évek óta felesleges ruhákat és kocsikat hajszolnak. Egész nemzedékük gyűlölt rutinmunkákat végez, csupán azért, hogy megvehessék maguknak ezeket a szükségtelen holmikat.”
– Chuck Palahniuk: Harcosok klubja

Képtelenek vagyunk túllépni a múlton. Félünk a változástól. Ezért a jól megszokott alá-, fölérendeltségi formulát követjük. A társadalom hierarchiájában kialakult státusz szabja meg értékünket (annyit érsz, amennyi pénzt keresel).

Visszatértünk és továbbfejlesztettük a feudális függőségi viszonyokat. Az ember nem csupán a munkaadója felé van, olyasfajta kötelezettséggel mely szinte kimeríti a robot, vagy bizonyos esetekben a rabszolgamunka fogalmát, de komplett nemzetek státuszát határozza meg egymáshoz viszonyítva. A Nyugati társadalmak függővé tették önmagukat és egyben a kizsákmányolt kelet-európai, ázsiai és afrikai országokat egyaránt.

A XXI. századi ember legfőbb jellemzője egyetlen szó: mértéktelenség. A hiúság és a mértéktelenség korát éljük, amit egy különös rendszer manipulált társadalma táplál. A kisember tragédiája, hogy elhitetik vele azt, hogy elég fontos ahhoz, hogy döntéseket hozzon és képes az események befolyásolására. De egy rendszer objektív információk nélkül képtelen működni, csupán egy illúziót képes láttatni, amely a tények folytonos manipulálását követeli.

A politika csupán egy eszköz a nagytőke birtoklására, valamint „annak a művészete, hogyan vegyük rá az embereket, akár erőszakkal is, hogy azt csinálják, amit akarunk.”*
– Philip K. Dick: Az utolsó szimulákrum

A XXI. századi kapitalizmus feudális rendszerében, a kizsákmányoló ország kiszervezi a munkát, melynek gyártási költsége filléres nagyságrendű, aztán az elkészült produktumot (sokszor a minőségi mutatóit tekintve indokolatlanul) többszörös áron, különböző marketingstratégiákkal rátukmálják a fogyasztóra. Olcsó gyártás, tervezett avulás, fogyasztói függőség kialakítása. Ismerjük a mondást: „Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!” Nos ennek az állításnak a gyárak marketingesei és a pénzügyi szektor vezetői a politikai erőkkel karöltve a totális eltorzításán és manipulálásán dolgoznak. Ezért úszik a világ nagy része adósságban. Ezért alakult ki ez torz függőségi rendszer, ahol a mértéktelen fogyasztás, függővé, kiszolgáltatottá, rabszolgává degradálja az egyént. Elnyeli és átformálja az individuumot és egy olyan skatulyába kényszeríti, melyből nagyon nehezen van csak kiút.

Ugyan szükség van vezetőkre, de nincs szükség önkényuralkodókra. A világ jelenleg, a nagytőkések kezében van, de a gazdaság csak a proletárok miatt létezhet és működhet.

Konklúzióként a rendszer által kreált ökonómiai körforgás az alábbi módon írható le:
Gazdasági fellendülés, gazdasági válság, háború, gazdasági fellendülés, gazdasági válság...

A modern feudalizmus definíciója: a kizsákmányolás minden értelemben és mennyiségben; közgazdász megfogalmazásban: túltermelés a legmagasabb profit reményében, amely profit a nagytőkés elit kezeibe folyik és összpontosul. Így uralkodva a világ erőforrásai és népessége felett, kontroll alatt tartva a teljes piacot és politikai színteret.

6.
Korkép, avagy kórkép a XXI. századi társadalomról


„Mindig hittem abban, hogy egy ember okos, sok ember viszont már hülye. Ezt a legjobban a háborúk, a szervezett vallások, a bürokrácia és a középiskolák igazolják, ahol a többség könyörtelen uralma érvényesül.”
– Brian Warner: Út a pokolból

A társadalom nem más, mint privilégiumokkal rendelkező személyek állatkertje. Míg mindenki mást akar, nem létezhet demokrácia, csupán egy jól propagált érdekrendszer, mely egy választási rendszerbe oltott diktatúra. Mindnyájan egyenlők vagyunk abban, hogy különbözünk egymástól; a hatalomnak nem célja az igazság vagy az egyenlőség.

A kondicionálás korában élünk. A tudatlanságra és a gyűlöletre kondicionálják a XXI. század emberét, mely egy virtuális valóságban keresi a realitást.

Részben ennek eredménye, hogy a mai kor, egy komplexusokkal, frusztrációkkal, pszichózisokkal átitatott kor. Az ember tehetetlen és ez a tehetetlenség felőrli mentálisan. Keresünk, kutatunk, mert bizonytalanok vagyunk. Keressük istent, hogy válaszokat kapjunk, keressük a társunk, aki megért minket, keressük a magyarázatot a megmagyarázhatatlanra. Minden a végletekig felfokozott, hisz fogyasztói társadalomban élünk, nincs idő semmire sem, s eme társadalom túlzott elvárásainak súlya alatt összerogyunk.

Félünk a magánytól, félünk a válaszoktól, félünk a kudarctól. Tartozni akarunk valahová, a részévé válni, szabadok akarunk lenni… de kérem, a természet részei vagyunk, csak annyi a dolgunk, hogy létezzünk.

De túlságosan konformisták vagyunk ahhoz, hogy kockáztassunk, hogy radikális változtatásokkal éljünk. A megszokások, a napi rutin rabjai vagyunk. Megfosztva a valóságtól, a beletörődés és az apátia totális közönyével éljük a mindennapjainkat. Miközben állandó háborút vívunk önmagunkkal, az idővel és a vélt, vagy kreált problémákkal.

A társadalmi kényszer a megfelelésre, az élet monotonitása; önmarcangoló, komplexusokkal gyötrődő rabszolgákat eredményezett.

A család és a szociális intézmények elvesztették nevelő, jellem-formáló szerepüket. Helyüket a tömegkommunikáció és a szociális média vette át, egy manipulatív reklámok irányította digitális térben, ahol mindenki egy kreált profil mögé bújik. Ez a virtuális világ elidegeníti az embert az embertől, az embert a természettől, az embert a valóságtól. Ez a társadalmi struktúra meghamisítja az identitást.

A társadalom, különböző egyénekből áll, de a cél mégis ugyanaz: élni és élni akarni. Erre mondhatjuk, hogy talán szabad akarat nem is létezik, de az élni akaró erő, ami mindent átjár, nem is igényli azt.

Nem lehet önkényesen létezni, mindnyájan a rendszer részei vagyunk, mind ökológiai, mind ökonómiai, és mind kulturális értelemben véve egyaránt; és ha ez a rendszer nem működik megfelelően, lásd jelenkor, úgy az embernek nem lesz létjogosultsága ebben a rendszerben.

El kell fogadnunk, hogy a globalizáció teret enged, a népek, nemzetek különbözőségeinek összefonódására, de a globális gondolkodás mellett ápolnunk kell, a nemzeti öntudat, a kulturális és filológiai szokások hagyományait is.

Társadalmi felelősséggel tartoznak azok az egyének, szervezetek, vagy országok, kik szellemi, erőbéli, vagy anyagi fölényekkel rendelkeznek. Kötelességük megosztani, támogatni, avagy segíteni azt, vagy azokat, akik rászorulnak.

7.
Az őrület dogmatikái


„Ha nem jutok el a mélypontig, nem is üdvözülhetek; a feltámadás elmarad.”
– Chuck Palahniuk: Harcosok klubja

Az ember szadomazochista jellem. Nézzük meg milyen rendszer szerint él? Mit dolgozik? Mit eszik? Az unalom az agyára megy és nem képes elviselni önmagát ezért önpusztításba kezd.

Ez egy periodikusan változó életet eredményez, aminek szerves részét a gerjesztett felszültség képzi. Ez a frusztráltság, az erőszak különböző fajtáinak enged teret.

A keresztény erkölcs nem más, mint az ostobák dogmatikája. Mi lenne, ha a világon egyetlen vallás, egyetlen ország lenne, vagy szimplán nem létezne pénz, olaj, gazdaság, vagy hatalom (avagy a hatalom akarása)? Akkor milyen indokkal lehetne háborúzni? Akkor szimplán unalomból ölnénk egymást.

Egy hülyével még boldogul az ember, de amikor több a hülye, mint az épelméjű, olyankor nincs mit tenni, tettessük a hülyét, vagy legyünk az őrült, aki kilóg a sorból.

8.
Katalizátor, avagy az inverz fejlődés


„És ne feledd soha, hogy a világ fia is voltál. Rokona a négereknek és a csillagoknak, a hüllőknek és Leonardo da Vincinek, a Golf-áramnak és a maláj nőknek, a földrengésnek és Lao-cénak. Mindehhez közöd volt, egy anyagból vagytok,…”
– Márai Sándor: Füves könyv

A jelenkor technikai fejlettsége, messzemenően túlhaladta a múlt évezredét, de a hétköznapi élethez való viszonyunk, semmiben sem lett fejlettebb, mint elődeinké, sőt ellenkezőleg; modern eszközök nélkül életképtelenek lennénk, elvesznénk a sötétben, megfagynánk a hidegben, elpusztulnánk a puszta fizikai nehézségektől.

A legfőbb probléma a globalizáció, mely kihat fiziológiai és pszichológiai jellemzőinkre. Ez a fejlettség mentesít minket rengeteg fizikai, szellemi, sőt szociális tevékenységtől, melyek az élet természetes velejárói voltak őseink számára; ezáltal saját magunkat csonkítjuk komfortistává, és/vagy szociopatává.

Lényeg a lényeg, ha mindenki annyit akarna, amennyire szüksége volna, ha mindenki figyelne önmagára (mind fiziológiai, mind szellemi értelemben véve) és környezetére, nem kéne antidepresszánsokra költenünk. Azonban ez a túlzott technokratizmus és információáradat, a feladatok és a munkák mennyisége, valamint komplexitása annyi energiát vesz igénybe és oly mértékű időt, hogy az élet csupán egy programmá redukálódik.

A környezetünkhöz való hozzáállásunk is drasztikus és talán irreverzibilis problémákat eredményezett a világban. A természetet nem tudjuk értelmezni, mert túlságosan analóg a digitális világunkhoz viszonyítva, amit a számítógép előtt élünk nap, mint nap. Ezzel a komfort orientált életmóddal, amit a légkondiciónálóval ellátott és művirágokkal kidíszített négy fal közt élünk, a digitális valóságban kalandozva, miközben műanyagba csomagolt, vegyszerektől hemzsegő ételt majszolunk a folytonos önbecsapás és tagadás kíséretében, csak pusztítjuk az élővilágot, mely maga az öngyilkosság, mind morális, mind fizikai értelemben.

9.
A művészetről


„A művészek soha nem olyannak látják a dolgokat, amilyenek, hanem teljesebbnek, egyszerűbbnek vagy erősebbnek; mindezekért osztályrészük az életben egyfajta örök ifjúság és tavasz, egyfajta állandó mámor.”
– Friedrich Nietzsche: Az értékek átértékelése

Miért alkot mégis az ember? A művészet a tökéletesség soha véget nem érő hajszolása. Egy olyan kreatív tevékenység, ami az akarat megnyilvánulására törekszik.

A művészet célja az önmegvalósítás, ebből adódóan nem ismer megalkuvást és maximálisan öncélú. Amint korlátok közé szorítják az egyént, megölik a művészetet, így azzal együtt a képzelet, és az egyén szabadságát is, így a műalkotás termékké degradálódik.

Mi lehet művészet? Bármi, ami a kreatív elme őszinte, intuitív leképződése, persze gondosan kidolgozva. A kész mű, egy fénykép, avagy lenyomat az ember lelkéről, környezetéről.

Az értelem a tudomány lényege, a művészet az érzelem megnyilvánulása és egyben dokumentálása.

10.
Az én filozófiám


„Ha többen volnánk, akik aranykincsnél jobban becsülik az ételt, a vidámságot és a dalt, vígabb hely lenne a világ.”
– J.R.R. Tolkien: A hobbit

Az élet átmeneti dolog. A természetet kell éltetni és a részeként létezni. A természet erői felsőbb hatalmak, melyek az örök körforgást alkotják. Az élet a legértékesebb dolog, de az egész ökorendszerhez képest, az emberélet teljesen értéktelen, egy alárendelt státusz, mely semmiféle más életnél, organizmusnál, vagy természeti erőnél nem felsőbbrendű, mert csak egy állapot, mely a halál után teljesedik ki. Törekedni kell a természettel való tökéletes szimbiózisra. El kell vetni az egyházi istenhitet, a komfortizmust, a felesleges anyagi javakat és az élet esszenciájára kell koncentrálni.

A halál természetes és szükséges folyamat, akár a tengerbe ömlő folyóvíz áramlása. Mert ugyan, hogyan sarjadna új élet, ha nincsen elmúlás? Fájdalmas dolog ez, de a körforgás része, mely mozgás nélkül nem működhet. Az individuum, mely csak a halálban tud kiteljesedni, az életben teljesen alárendelt.

Mi a fontosabb? Hinni egy eszmében, filozófiában, istenben, vagy szimbiózisban létezni a természettel, hogy élhessünk, hogy egyáltalán gondolkodhassunk. Ennek az individuumnak a lényege, az összhang saját magával és a természettel. Ebből következik, hogy a vallás, az emberi természet, valamint az anyatermészet ellen való. Nincs szükség istenre, hogy az élet és a természet erői működhessenek. Az élet maga a tiszta energia. A hit, viszont az egyén szabad joga.

A nevetés az életenergia kiteljesedése. A nevetség tárgya pedig az ember. Én azért létezem, hogy legyen kin nevetni, és hogy legyen kit bírálnia a tisztelt olvasóknak. Az én ostobaságom által lehettek naggyá! Ez az én katarzisom.

Előző oldal kovacsgabor