Züllött kóborlásaim évtizedei XXIX.

Szépirodalom / Versek (247 katt) Harriet Seth F.
  2022.05.16.

(posztumusz vers)

Nem akarok dús, smaragdzöld pázsiton
Lágy, lengedező fűszál lenni,
Műanyag, puha szívószálban édes -
Keserű, gyermeknek való kakaó lenni,
Nem akarok a mai nap reggelén
Tiszta, márkás Nike cipőt felhúzni,
Álarcos, színpadra szánt mosolyt
A való világnak színlelni, tettetni,
Nem akarok bájosan és szépen szólni,
Retorikázni, értelmesen ékesszólni
Ma az igazi obszcén vulgaritás helyett,
Nem akarok én ma kóborolni,
Mint a disszociatív fúgás emberek,
Nem akarok én sem köszönni,
Sem fejet biccenteni a lenézés helyett,
Nyitott szemekkel, fülekkel figyelni
A hallgatás csöndjének értelme helyett,
Nem akarok ma hátat félig
Sem fordítván olyannak lenni,
Mint ti énutánam lennétek, ti sunyik,
Szimplán, egyszerűen, szemtől szembe
Mindenkit lenézek és lenézek ma, egy igazit
Sóhajtok és „cipő”-nek hazudom a pillantásom.
Továbbmegyek szó nélkül, szívem nem sántít,
Mint egy soha-sem-sánta, ki felemeli a tolószékét…
Olyan igaz ember leszek és hős, a mindenit!
Mint az is, aki rendőrt látván „Tolvaj-t” ordít.
Nem akarok vadul díszesen fénylő csillag lenni
A tejútrendszer miriádnyi csillaga között,
Nem akarok gyönyörű napsugár lenni
A nap mindent átható, kozmikus fényében,
Nem akarok méregdrága aranytömb lenni
Alaszkában bányászott aranyhalmazok között,
Egészségesnek és frissnek hazudott és leírt
Nem látható légbuborék lenni a kén – és
Nitrogén-dioxid valóságában és magam szívni.
Nem akarok híres-neves lenni szmogban
A nevesek füstjei között és tüdőrákot kapni,
Nem akarok futkározó dúsgazdag lenni
És elit kocsmák között halálig dorbézolni.
Én teljesen egyedül és önmagamban akarok
Csillag lenni és örökké csak ragyogni,
Egyetlen művészszobámban
A világ felé s a végtelenségig fényleni.
Nem akarok most embert sem látni,
De várjatok csak, várjatok, ti félkegyelmű
Emberek, nem tart soká ez az elvetemült
Igazságom, maholnap visszajövök és édi
Kakaó leszek a puha szívószálban,
Márkás cipő a holnapi sárban, s üvölteni
Fogom a verseimet e szmogos utcákon,
Mert csillag vagyok a csillagok között és ülni
Már alig tudok, maholnap vén leszek majd,
De ne akkor tűrjetek a puszta koporsóig,
Mert hosszú az igazi szeretet és mindent eltűr,
Nem haragszik meg félre írt szavak kidobni
Való áradatán, nem nézi azt le, aki
Már születéstől fogva súlyosan lenézi,
Nem lesz isten az istenek között és
A templomokban, szent helyeken fog imádkozni,
Nem pedig énértem, énhozzám, elbújva,
Mert Isten még sosem voltam, de hittétek ti
Bizony, félig vak emberek.

2022.05.06.

Előző oldal Harriet Seth F.
Vélemények a műről (eddig 1 db)