Hatred II., avagy a cirkusz folytatódik

Fantasy / Könyvajánló (437 katt) Jimmy Cartwright
  2022.05.20.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2022/4 számában.

Tavaly szeptemberben számoltunk be arról, hogy megjelent a Bacsa Zsófia – Baráth Zoltán írópáros Hatred c. kötete. Azért is voltunk rá kíváncsiak, és örültünk a ténynek, mert mindketten a lidércfényes alkotók közé tartoznak. Már csak ezért is igyekeztünk őket támogatni a lehetőségeinkhez képest, akárcsak most. Nemrégiben megjelent ugyanis a regény folytatása, mely nemes egyszerűséggel a Hatred II. címet kapta.

A történet ebben a második kötetben pontosan ott folytatódik, ahol az elsőben abbamarad. Blake Harlekin öngyilkossága jelentősen felkavarja a cirkuszi klánok már egyébként is zűrös mindennapjait. A regény első felében a közvetlen és közvetett következményeket ismerhetjük meg, nem túl sokat előremenve az időben. A második felére azonban ugrunk tizenkét évet, de több visszaemlékezés formájában is értesülhetünk róla, mi történt ez idő alatt.

A történet fő vonalában Raven, a vámpírnő, és a hozzá köthető személyek állnak. Legalábbis szerintem ők azok, akik meghatározzák a cselekményt, időnként szürke eminenciásként a háttérből irányítva az események menetét. Lehull a lepel a Zsákosról is, aki bizony jelentős bonyodalmakat okoz.

Jól érzékelhetően megváltoznak az erőviszonyok a klánok között. Az első kötetben megjelenő fontos szereplők ugyan itt is felbukkannak, de jól érezhetően már nem olyan lényegesek. Ez nyilván nem azért van, mert az írók rájuk felejtettek, sőt! A fókusz a bekövetkező események miatt nem esik már rájuk. Ulther, Sissy, Monro, Lucky, Spencer, Elia és egy új szereplő, Haylie válnak leginkább a történet elszenvedőivé.

Az első részhez képest ez a kötet jelentősen lassabb, és talán nem is történik benne annyi esemény. Tulajdonképp két fő szál van, amire a cselekmények rácsatlakoznak. Ebből kifolyólag jobban érthető, észben tartható, kivel mi történik éppen. Jobban megismerjük a szereplőket, a hátterüket, a motivációikat, miáltal közelebb kerülhetünk hozzájuk, vagy épp távolabb kerülhetünk tőlük. Hisz itt is előfordulnak olyan cselekedetek, amelyek bizony visszatetszést, vagy akár viszolygást is kiválthatnak az olvasóból. Ám ez a második rész sem mentes a meglepő fordulatoktól. Nem csak a ki kicsoda valójában kérdésre kapunk választ, de bizony váratlan dolgok is történnek.

Már az első kötet elolvasása után is volt egy halvány érzésem, de ez csak most kristályosodott ki, a második elolvasása közben. Ha metaszinten szemléljük a könyveket (régebbi kifejezéssel élve olvasunk a sorok között), akkor talán azt vehetjük észre, hogy Lucky karakterével az írók egy fontos dologra mutatnak rá: a világban mindenki csak sodródik, nincs hatásunk arra, mi történik velünk; ha tudunk, alkalmazkodunk, ha nem, kívülállókká válunk. Persze lehet, hogy ez csak egy általam gyártott elmélet.

Annak ellenére, hogy a történet lassabb, és a kötet is vaskosabb, mint az első rész, mégsem vesztett a lendületéből. Az események szorosan követik egymást, időnként párhuzamosan futnak, és összeérnek egy adott pillanatban. A tervek, ellentervek, kémek, lebukott kémek, a jól adagolt információk, be-beszúrt akciójelenetek izgalmassá, érdekessé teszik. Időnként bizony az érzelmi hullámvasútra is felülünk: hol felháborodunk azon, hogy lehet ilyet csinálni, hol elmosolyodunk egy-egy szereplő naivitásán, hol pedig azon izgulunk, ne történjék baj, vagy akár még nagyobb baj.

A nyelvezete, a fogalmazás természetesen hasonló az első kötethez, hiszen ugyanazok írták, ám valahogy mégis finomodott, mondhatni talán kicsit irodalmiasodott a szöveg. Kevesebb lett benne az a fajta tartalom, ami visszatetszést kelthet az olvasóban. Ugyan én magam fedeztem fel benne fura mondatokat, no de hát a való életben is hallunk, olvasunk igen sok furcsaságot; ez az élő nyelv varázsa, meg az, hogy az emberek különbözőek, másképp fogalmazzák meg a mondanivalójukat.

Összességében ez a kötet is érdekes, fordulatos, és akiknek tetszett az első rész, azoknak ez a második kötelező darab. Számos titokra derül ugyanis fény, amelyek az első részben homályban maradtak. És bár más a világ, amiben a történet játszódik, mint a miénk, de mégis fedezhetünk fel benne párhuzamokat, mélyebb értelmet, magvasabb gondolatokat. Továbbra is furcsa ez a regénybeli világ? Igen, az. Továbbra is különös lények népesítik be, akik szokatlan dolgokat csinálnak? Igen. De éppen ezért jó. Ez a regény kiszakíthat bennünket a szürke valóságunkból, annak ellenére, hogy ez nem egy vidám, „hepiendes” történet. Komor, sötét események szemtanúi lehetünk, ám valamennyire helyrekerülnek a dolgok a történet végére. Ha teljes megnyugvást nem is hoz, de szép, ideiglenes lezárást kapunk. Kíváncsian várom a harmadik, elvileg befejező részt.

Előző oldal Jimmy Cartwright