A nyugdíjas kiborg II. rész

Horror / Novellák (86 katt) Claudius Oltarimanus
  2022.07.07.

Kisvártatva hazaért Tibor is a zsibiről. Elég volt egy pillantást vetni rá, hogy lássuk, nem aratott túl nagy sikert a poloskáival. Jobb szeme alatt monokli éktelenkedett, vérzett az orra, és a bal arca egészen fel volt dagadva. Testét tetőtől talpig köpetek borították, egy szépreményű Grétsy tanítvány pedig ezüst színű festékszóróval ráírta a bőrkabátjára, hogy: ˝ROHATT SPPION!˝

– Hány darabot adtál el a poloskákból? – kérdezte részvéttel Jenőke.
– Hármat – felelte Tibor, majd előhúzta a pár ezer forintos bevételt. – Pár napig elég lesz talán. Még szerencse, hogy holnap jön a papa nyugdíja. Tényleg, ő hol van?
– Még alszik. Így kénytelen voltam én megfőzni a paprikás krumplit.
– Még hogy te? Egy szöget nem tudsz beverni a falba, most meg egyedül főzöl?
– Azért nem teljesen egyedül – vallotta be Jenőke. – Itt volt egy kedves úr, aki segített nekem az étel elkészítésében.
– Miféle úr?
– Nem tudom, nem mutatkozott be. Valószínűleg a papa engedhette be, mert ott találkoztam vele a szobájában.
– Basszus! – szólt Tibi. – Csak pár percre teszem ki a lábam otthonról, az a vén hülye meg mindenféle jöttment alakot beenged a házba! Na, de majd beszélek én a fejével!

Azzal bement az öreg szobájába.

– Ébresztő, papa! – rázta meg a vállát. – Kész a paprikás krumpli!

Inotai Kázmér holtteste már a hullamerevség állapotába került, ezért az egész teste együtt mozgott a vállrázogatás ritmusára.

– Ejnye már, papa! – méltatlankodott Tibi. – Ezerszer megmondtam már magának, hogy meglesz a böjtje annak, ha hanyagolja az orvos által előírt gyógytornát! Most nézze meg, hogy lemerevedtek az ízületei! De maga sose hallgat az okosra, csökönyös szamár!

Tibor csak most vette észre, hogy az öreg izmai elvesztették a tónusukat, és hogy a teste a nehézségi erő hatására furcsán belapult:

– Jenőke! Gyere gyorsan! – kiáltotta.
Jenőke bejött a szobába, mire Tibor megmutatta neki a holttestet.
– Te is arra gondolsz, amire én?
– Igen – válaszolt Jenőke, miután hasztalan kutattak életjel után.
– És éppen most! – háborgott Tibor. – Mikor holnap hozza a postás a nyugdíját! Egy napot még nem tudtál volna várni a halállal, te vén marha? – zokogott.

Mikor kicsit lecsillapodott, így szólt Jenőkéhez:

– Most megyek, és lefürdöm. Azután ebédelhetünk.

Ebéd után Tibor és Jenőke nekiültek megtárgyalni, hogy mitévők legyenek.

– Öröm az ürömbe, hogy három helyett most elég két részre osztani a paprikás krumplit. Így több marad nekünk – okoskodott Jenőke.
– Ez igaz, de nem sokra jutunk vele, ha elvesztjük a fő bevételi forrásunkat, a papa nyugdíját.
– Mi hát a teendő?
– Sok mindent nem tudunk tenni, mert szorít az idő! Először is: írunk gyorsan egy meghatalmazást a postásnak a nyugdíj átvételéről. Mondd, Jenőke, tudod még hamisítani a papa aláírását!
– Persze! – felelte Jenőke. – Középiskolás koromban eleget gyakoroltam, mikor karót kaptam matekból.
– Nagyszerű! Akkor mindjárt meg is írom!

MEGHATALMAZÁS

˝Én, Inotai Kázmér (szül.: 1932. augusztus 11.) egészségi állapotomra való tekintettel meghatalmazom Inotai Tibor (szül.: 1966. január 17.), valamint Inotai Jenő (szül.: 1973. november 6.) fiaimat, hogy a postás által a részemre kikézbesített nyugdíjamat átvegyék.

Meghatalmazó: Inotai Kázmér

Meghatalmazottak: Inotai Tibor
Inotai Jenő

Kelt: Debrecen, 1999. március 23.

– Így ni! – mondta Tibor. – Meg is van! Másodszor: el kell hitetni a kiérkező postással, hogy a papa rosszul van, és ezért nem tudja átvenni a nyugdíját!
– És azt hogy csináljuk? – kérdezte Jenőke.
– Nyugi! Már kitaláltam! Ezt az öreg ruhásszekrényt idehúzzuk az ablak elé, majd a papa holttestét álló helyzetben a pizsamájánál fogva odaszögezzük a szekrényhez. A jobb csuklójára pedig madzagot kötünk.
– Azt minek?
– Mindjárt elmondom! Amikor a postás megjön, én kimegyek hozzá, és átadom neki a meghatalmazást. Ha megkérdezné, hogy miért nem a papa veszi át a nyugdíját, én elmagyarázom neki, hogy milyen beteg, és felmutatok az ablakra. Mikor látod ezt a mozdulatot, akkor kezedben a madzaggal felmászol a szekrény tetejére, és elkezded a madzagot fel-le rángatni, ily módon imitálva a papa integetését, hogy a postás ne fogjon gyanút! Világos, Jenőke?
– Mint néger fenekén a májfolt!
– Nagyszerű! Ráérünk holnap elrendezni a terepet, mert őkelme úgysem jön 11 óra előtt. Remélem, addig a papa hullamerevsége is oldódni fog, és könnyebb lesz mozgatni.

Tibor számítása bevált, Inotai Kázmér hullamerevedési ciklusa másnapra befejeződött, és a teste ismét hajlékonnyá vált. Így problémamentesen tudtak megcsinálni mindent, a TB átejtéséhez. Morvai Ágoston, postai kézbesítő fél 12-kor érkezett. Jenőke – kezében a madzaggal – gyorsan felmászott a szekrény tetejére, Tibor pedig lesietett a postáshoz a meghatalmazással.

– Jó napot kívánok!
– Jó napot kívánok! Kázmér bácsi itthon van? Meghoztam a nyugdíját.
– Itthon van, de nagyon beteg. Leterítette az influenza, és az ő korában ez már komoly problémákat okozhat. Írt egy meghatalmazást, miszerint a betegsége ideje alatt én és az öcsém vagyunk jogosultak a nyugdíj átvételére – mondta Tibor, majd átnyújtotta a meghatalmazást a postásnak.

Morvai Ágoston figyelmesen tanulmányozta a papirost, majd így szólt:

– Igen, ez valóban a Kázmér bácsi írása. Viszont ez a papír nem ér semmit, úgyhogy a legközelebbi alkalomra hozok egy hivatalos papírt a postahivataltól, amelyet ki kellene töltenie Kázmér bácsinak, a meghatalmazással kapcsolatban.
– Ne tegye ezt az apámmal! Látja? – mutatott Tibor az ablak felé. – Ott áll és nézi, hogy mikor kaphatja meg a nyugdíját.

Ebben a pillanatban Inotai Kázmér holtteste elkezdett integetni Jenőke hathatós támogatásával.

– Látja, hogy integet magának?
– Na, jó! – felelte Morvai Ágoston. – Most az egyszer még odaadom! De a jövő hónapban már hozom a papírt. Azt mondja, hogy 79.248 Ft. Tessék!
– Köszönöm! Az aprót tartsa meg!

Időközben Inotai Kázmér pizsamája a vad integetés hatására kiszabadult a százas szögek szorításából, aminek következtében a test előrebukott, és lefejelte az ablaküveget, mely objektum torzszülött zombivá változtatta az öregember arcát. Morvai Ágoston postai kézbesítő annyira beparázott a látványtól, hogy sietve kereket oldott, Tibor meg dühödten visszarohant a házba.

– Te hülye marha! Mit csináltál? – förmedt rá Jenőkére.
– Ééééén csak azt tettem, amit mondtál! – felelte megszeppenve Jenőke.
– De ne ilyen nagy amplitúdóval integettesd a papát! Kintről teljesen úgy nézett ki, mintha epilepsziás rohamot kapott volna! Most majdnem lebuktattál minket!
– Bocsika!
– Na, mindegy, fektessük vissza a papát az ágyába!
– És akkor ezt a hacacárét minden hónapban el fogjuk játszani? Mert szerintem egy hónap múlva a papa már igencsak illatozni fog!
– Persze, ezért valahogy tartósítanunk kell. Jenőke! Érvényes még a jegyed az egyetemi könyvtárba?
– Igen, de miért?
– Kikölcsönözhetnél valami könyvet az egyiptomi múmiakészítésről! A papát mumifikáljuk, és készítünk belőle egy olyan kiborgot, amely képes felvenni a nyugdíját. Előbb-utóbb a postás biztos gyanút fog, ha nem találkozik a papával.
– Igen, tudom – felelte Jenőke. – A papa szeretett beszélgetni a postással.

Előző oldal Claudius Oltarimanus
Vélemények a műről (eddig 2 db)