Kuss II.

Szépirodalom / Novellák (773 katt) Erdős Sándor
  2022.07.08.

Második fejezet – Csimbók

Nyüzsgött a tömeg a halpiacon, mint minden nap ezen a korai órán. Halárusok ajánlgatták kiabálva a portékájukat, halászok vitatkoztak zsákmányuk áráról hangosan.

Csimbók egy volt a piac masszává olvadt tömegében, de egy valamiben mégis más volt. Egojánál csak a teste mérete volt nagyobb, és ez a látvány kiemelte őt a hullámzó testek forgatagából.

– Emeld fel a segged, te félkegyelmű! – ripakodott rá az egyik rakodóra, aki a halakkal csordultig telt ládát cipelte.
– Igenis uram! – válaszolt a toprongyos kinézetű szerencsétlen, aki szinte összeroskadt a láda súlya alatt.
– Kussolj, és dolgozz! – kiáltott rá Csimbók, és egy halfejet vágott a nyomorulthoz.

Szerencsétlen összeszorított fogakkal végezte tovább a munkát, pedig a lába remegett, szédült az éhségtől és a szörnyű szagoktól, amik a piacot körbe lengték.

Csimbók a bárdot felemelve ismét lecsapta egy hal fejét a tönkön. Szerette, amit csinált. Egyrészről jól keresett vele, átverve az árversenyben kiszolgáltatott halászokat, másrészről élvezte a hatalmat, amit a sors a kezébe adott a szerencsétlenek felett, akik neki dolgoztak. Szadista hajlamait maradéktalanul ki tudta itt élni, mert büntetlenül kínozhatta, mind lelkileg, mind fizikailag a neki dolgozó nincstelen csavargókat.

* *

Régen egy bárkán dolgozott, segédkezve a halászoknak, de kiszolgáltatottnak érezve magát hamar más pénzszerzési módot keresett magának. Rájött, hogy másoktól elvenni azt, ami neki kell, sokkal könnyebb, és neki még élvezetes is, mint megdolgozni érte. Számára senki és semmi nem volt fontosabb önnönmagánál, ezért bárkin gátlástalanul áttaposott minden eszközzel, minden lelkiismeret-furdalás nélkül.

Mint egy modern vámpír, úgy élte életét, mások véréből táplálkozva. Jóérzésű emberek szóba sem álltak vele, és nem csak jellemtelensége, valamint a belőle sugárzó ősi gonoszság miatt, hanem mert testét víz csak akkor érte, ha véletlenül beleesett, vagy ha esett az eső. Még büszke is volt arra, hogy sohasem fürdik. A haja csimbókokban lógott zsíros arcára és dögszag lengte körül. Önmagán és a pénzen kívül csak egy valamit szeretett, a rumot. Szervezete már úgy hozzászokott, hogy fel sem vette, ha megivott egy literrel. Élete eddig eltelt ötven évéből is csak az utolsó kettőre emlékszik világosan, az előtte eltelt évek történései csak derengenek számára.

Vesztét is az emlékek hiánya okozta. Veszte Füstös képében közeledett felé. Egy rég elfelejtett tartozás kiegyenlítése volt a célja, amivel Csimbók évek óta tartozott.

– Üdv Csimbók! – köszönt rá a kétes alak, aki a furcsa Füstös nevet viselte.
– Takarodj innen, amíg tudsz! – förmedt rá Csimbók.

Füstös nem rettent meg ettől a durva elutasítástól. Nem abból a fából faragták őt.

– Fizesd ki, amivel tartozol Grófnak – mondta –, különben…
– Különben? – röffent rá Csimbók. – Húzz el innen gyorsan. Tőlem egy centet sem kapsz! – mondta, és bárdját felemelve rátámadt az idegenre.

* * *

Nem volt jó ötlet. Füstös a zsebébe nyúlt, egy revolvert rántott elő, és közvetlen közelről arcon lőtte Csimbókot. Az arc azonnal vörös pacává vált, és az áldozat holtan zuhant a halkupac tetejére. Egy pillanatra néma csend lett a piacon, de a lárma nemsokára folytatódott, mintha mi sem történt volna. Senkit sem hatott meg a halárus dicstelen vége és egyébként sem az ő dolguk az ügy.

Füstös a fegyvert a zsebébe süllyesztve lassan elsétált. Nem volt, aki meg akarta volna állítani. Ekkor viszont mozgolódás indult meg a tett helyszínétől nem messze.

– Tolvaj! Tolvaj! – üvöltözték mindenfelől, mikor az egyik ágról szakadt rakodómunkás jobb időket is látott inge alá dugva egy halat futásnak eredt a sikátor felé. Ez bizony szörnyű bűntény! Egy csavargó lopott!

Szakadt bakancs cuppogása hallatszott a nedves kövezeten, ahogy rohant a szerencsétlen. Annyit még lehetett hallani a hangzavarban, hogy azt dünnyögi halkan:

– Ami jár, az jár…

Előző oldal Erdős Sándor