Kuss VII

Szépirodalom / Novellák (784 katt) Erdős Sándor
  2022.07.23.

Hetedik fejezet – Kuss

Lehajtott fejjel ült az autóban, és a lábát nézte. Nem mintha túl épületes látvány lett volna elnyűtt, szakadt bakancsa, de nem merte felemelni a fejét és a rendőrre nézni. Igaz, első látásra szimpatikus volt neki ez az ember, de mégis csak a törvényt szolgálta, ő pedig megsértette azt. Lopott.

– Dobja azt a nyomorult halat a hátsó ülésre, ne dédelgesse – mondta a fickó.

Kuss felemelte a fejét, és a hátsó ülésre csúsztatta a halat. Látta, hogy a zsaru mosolyog.

– Szóval Kuss a neve? – kérdezte.
– Igen, uram.
– Más neve nincs?
– Már szinte nem is emlékszem rá, nekem ez maradt – mondta szomorú arccal Kuss.
– Akkor törje a fejét, mégsem mondhatom, hogy beszéljen, Kuss – nevetett.
– Régen Men-nek hívtak, de ma már senki sem szólít így.
– Rendben Men, ez így mindjárt másképp hangzik. Az én nevem John. Mondja, mi történt a halpiacon?
– Tudja, ott szoktam dolgozni a napi betevőért cserébe. Ládákat cipelek, vagy bármit elvégzek, amit mondanak. Ma nem fizettek ki, ezért elvettem egy halat. Ez járt nekem.
– Nem fizették ki? Miért?
– Mert lelőtték azt a fránya hal árust, Csimbókot.
– Úgy, szóval ez volt az az eset, amiről a rádióban a diszpécser beszélt. Tudja, Men, segíthetnénk egymásnak. Maga mesél nekem erről az ügyről, én pedig elfelejtem azt a halas ügyet.
– Rendben – mondta Kuss, és nagy kő esett le a szívéről, hogy a mai napot nem a fogdában fejezi be. Rendes embernek látszik ez a zsaru – gondolta – nem igen találkoztam ilyennel ebben az elátkozott országban.
– Elviszem hozzám – mondta John. – Ott kicsit rendbe szedheti magát, a feleségem pedig minden bizonnyal teletömi magát mindenféle süteménnyel – kacagott fel.

Kuss gyomra görcsbe rándult – Ez nem lehet igaz! Ilyen is megtörténhet? Ez az ember tényleg az otthonába viszi őt?

– Na fel a fejjel M! – szólt J. – Minden rendben lesz.

Az autó a kertváros felé robogott egy mosolygó, és egy végletekig megrendült emberrel, aki a könnyeit törölgette.

Előző oldal Erdős Sándor