Géza bácsi találkozása Rambóval
Géza bácsi ma is korán kelt, ahogyan minden reggel. Első útja a mellékhelyiségbe vezetett, mint minden reggel. Hiába, Géza bácsi már nem mai gyerek, az inkontinencia pedig nem gyerekjáték, főleg, ha prosztataproblémákkal jár együtt. No és persze a vacsorától is meg kellett szabadulni, amely eddigre már általában salakanyaggá emésztődött Géza bácsi szervezetében. Ezen procedúrákon átesve Géza bácsi kimosta szeméből a csipát, természetesen jó hideg vízzel, ahogyan minden reggel, hogy fel is ébredjen. Ezután felöltözött majd szállodai szobáját elhagyva leliftezett az étterembe, hogy megreggelizzen. Ugyan eleddig nemigen szerette idegen népek gasztronómiáját, meg őszintén szólva nem is volt egy nagy utazó, és teljesen jól elvolt a hagyományos, magyaros ételekkel, de mióta MacLeod kiképezte, melynek része volt az is, hogy ellátogattak több szélsőséges helyre – a meleg éghajlattól a hidegig, az óceán mélyétől a felhőkön túlmagasodó hegyekig –, valahogy megkedvelte a változatosságot az étkezésekben, és egyre gyakoribb utazásai során törekedett is rá, hogy megkóstolja a helyi specialitásokat.
Most épp a Távol-Kelet országait járta be egy körutazással. Vietnam, Kambodzsa, Thaiföld és Laosz már mögötte volt, így Mianmar, Banglades, Bhután végül Nepál következett. Azt tervezte, hogy a bérelt terepjárójával Laoszból Thaiföld határa mentén, a hegyeken keresztül megy át Mianmarba. Szerencsére már évtizedek óta béke honol ezeken a vidékeken, hacsak nem vesszük a különböző bűnbandák kisebb-nagyobb villongásait, meg a demokratikusnak elnevezett, de annak épp nem mondható kormányok ilyen-olyan akcióit. No és persze az orosz, a kínai, a koreai, meg az államokbeli különleges alakulatok „kiképzéseit”. Géza bácsi azért reménykedett benne, hogy nem fut bele ilyesmikbe.
A bőséges reggeli után összecsomagolt, és kijelentkezett a szállodából, majd útnak indult. Eddigre már nem zavarta, ha a vadonban érte az éjszaka. A terepjárója tetején volt egy szétnyitható sátor, így viszonylagos kényelemben tudta álomra hajtani a fejét bárhol. Persze a kényelem mellett a biztonság is fontos volt; nem szerette volna, ha rovarcsípéstől, kígyómarástól, nagyobb állatok zargatásától kell tartania. Bár már egyik sem lehetett számára halálos, a tünetek mégis igen kellemetlenek lehetnének. A terepjáróval sem haladt túl gyorsan, hiszen sokszor épp csak ki tudta venni az utat maga előtt, de nem is akart átszáguldani az országon. Épp az volt a lényeg, hogy megismerje, így maga is elég gyakran megállt és elkóborolt pár száz méterre a gépjárműtől.
Már három nap is eltelt, hogy elindult a legutóbbi szállodából, mire a mianmari határ közelébe ért. Nem akart sietni, így megállt a hegy lábánál, tábort vert és vacsorát készítve várta be az estét. Egy darabig nézte az éjszakai égboltot, a ragyogó teliholdat, amely nemrég kelt fel, majd úgy döntött, ideje lefeküdni. Mindent a helyére pakolt, hogy reggel már ne kelljen ezzel bajlódnia, bezárta a terepjárót, és épphogy elhelyezkedett amikor gépfegyverropogás zajára lett figyelmes. Felült és fülelni kezdett, hogy távolodik-e a hang, vagy netalán közeledik. Sajnálatos módon ez utóbbi igazolódott be, így lemászott a tetősátorból, és a hangokkal ellentétes irányban elhelyezkedett a motor mögött. Úgy gondolta, itt van legjobban védve a kósza lövedékektől. Néhány robbanás hangja szakította meg a géppuskasorozatokat. Bár katonaviselt ember volt, nem tudta beazonosítani, miféle robbanások voltak. Valamiféle gránátnak gondolta, de nem lehettek túl nagyok. A fegyverek hangján végre átszűrődött az emberi hang is. Határozott, pergő, parancsoknak tűnő szófoszlányok hallatszottak, majd az aljnövényzet zaja, a lehullott ágak reccsenése, ahogyan a fegyveresek egyre közelednek. Aztán egészen közelről ugatott fel egy Kalasnyikov. Géza bácsi ebben egészen biztos volt, hisz maga is számos alkalommal használt ilyen fegyvert. Összerezzent, de a lövedékek nem az ő irányába száguldottak. Most már tudta, hogy valószínűleg katonák üldöznek valakit. Ez a valaki pedig gyorsan meg is érkezett.
A motorháztetőn tigrisugrással átvetődve egy fekete izompólót és zöld katonai nadrágot viselő ember termett előtte, aki a talajt érés után szinte egy szempillantás alatt fordult meg, és eresztett egy újabb sorozatot az erdőbe. A torkolattűz fényénél európai arcvonásokra ismert, így megpróbálkozott egy angol nyelvű kérdéssel.
– Helló! Máj ném iz Géza. Ken áj help jú szamting? („Szervusz! Géza vagyok. Segíthetek valamiben?”) – majd elmosolyodott.
Az idegen, miközben tárat cserélt a fegyverében, Géza bácsira pillantott.
– John Rambo – mondta. – Have you ever used that? („John Rambo vagyok. Használtál már ilyet?”) – kérdezte, majd Géza bácsi felé nyújtotta a láthatóan egyedi módosításokkal jól megspékelt Kalasnyikovot.
– Jesz, Áj vaz éj szoldzser („Igen, voltam katona.”) – jelentette ki határozottan Géza bácsi, majd elvette a felé nyújtott fegyvert, és a motorháztető fölött leadott pár rövid sorozatot a hangok irányába, melyeket több fájdalmas üvöltés követett, majd visszabújt a fedezékébe.
– Wow, you are good at it! („Wáo! Jó vagy ebben!”) – mondta a magát Rambónak nevező férfi, miközben egy csigás íjat vett elő a hátáról, és a terepjáró motorháza felett ellőtt pár fura kinézetű nyílvesszőt, majd az autó nyújtotta fedezékbe bújt. Több kisebb robbanás hallatszott, miután hirtelen csend állt be.
„Szóval ezt hallottam az előbb!” – gondolta Géza bácsi – „Robbanófejes nyílvesszők.”
Rambo kézjelekkel adta tudtára, hogy egyelőre maradjanak ebben a pozícióban de figyeljenek minden irányba. Géza bácsi jelzett, hogy megértette, majd mutatóujját felemelve a fél hármas irányba mutatott, célra tartotta a gépfegyvert és lőtt. Egy élettelen test tompa puffanása volt a válasz. Szerencsétlennek még kiabálni sem maradt ideje.
– How can you do that? („Ezt hogy csináltad?”) – kérdezte értetlenkedve Rambo.
– It vaz dzsaszt éj hancs – mondta Géza bácsi. – Vaccs áut! („Csak egy megérzés volt. Vigyázz”) – lökte az autónak Rambót és újabb sorozatot adott le tíz óra irányába.
– Fuck you, you bastard! – hallatszott a sűrűből. – Oh, shit! It's really bad... („Baszd meg, te szemét! Basszus! Ez kurvára fáj...”)
– Háu meni szoldzser csézing jú? („Hány katona üldöz téged?”) – kérdezte Géza bácsi.
– A platoon, twelve soldier – jött a válasz. – But, they are just three or four now. If I'm counting correctly. („Egy szakasznyi, tizenkettő. De már csak hárman, vagy négyen vannak. Ha jól számoltam.”)
– Áj szíí! („Értem!”) – bólogatott Géza bácsi.
– I run out of explosion arrows. But i have some normal, and this – mutatott egy hatalmas tőrre a combján – and two more mags for the gun. („Kifogytam a robbanófejes nyilakból. De van pár hagyományos vesszőm, és ez, meg még két tár a gépfegyverbe.”)
– Déj ár nat súting enimór – jelezte Géza bácsi. – Méjbi déj ár ran áut of emmó? („Abbahagyták a tüzelést. Lehet, hogy kifogytak a lőszerből?”)
– I hope so. („Remélem!”)
Géza bácsi a terepjáró hátuljához lopakodott, majd óvatosan kinyitotta, és kivette a csomagtartóból huszárszablyáját. Rambo felé mutatta.
– Áj hev disz, end áj nó, háu tu júz it („Van egy ilyenem, és tudom, hogy kell használni.”) – mondta.
– Great! – mondta Rambo szélesen elvigyorodva. – I'm lucky to find you. („Király! Szerencse, hogy rád találtam!”)
– Véjt! Szamtingz rong! Áj hev a bed fíling öbát disz („Várj! Valami nem stimmel. Rossz előérzetem van.”) – mondta Géza bácsi, miközben a terepjáró hátulja felé fordult. Rambo is megérezhetett valamit, mert ő a kocsi eleje felé irányította fegyverét.
A sűrűből két alak támadt Géza bácsira, kezükben pisztolyt fogtak, és folyamatosan tüzeltek. Több lövedék is eltalálta, de mintha meg sem érezte volna. Egy-egy rövid sorozattal terítette le támadóit. Eközben Rambo is hasonló támadást védett ki, de őt szerencsére egy lövedék sem találta el. Elesett ellenfelének fejéből egy nyílvessző meredt az égbolt felé. Már épp kezdtek volna örülni, amikor az eredeti támadással ellenkező irányból egy tagbaszakadt alak rontott Géza bácsira, kezében egy akkora bozótvágóval, amely beillett volna egykezes kardnak is. Géza bácsi ösztönösen felé irányította a fegyvert, de egy újabb rövid sorozat után az már csak üresen kattogott. Ráadásul nem is találta el a gyorsan közeledő támadót. Rambónak sem volt ideje íjat feszíteni, a támadó máris Géza bácsin volt. Szerencsére a MacLeodtól tanultak alapján Géza bácsi rögtön eldobta a fegyvert és kivonta szablyáját, így, ha az utolsó pillanatban is, de sikerült kivédenie a heves támadást.
Egy lélegzetvételnyi idővel később a pengék újra összecsaptak, és villogó táncba kezdtek az ezüst fényű éjszakában.
– There can be only one! („Csak egy maradhat!”) – kiabálta a tagba szakadt, cserzett bőrű támadó. Géza bácsi ekkor már biztos volt benne, hogy egy halhatatlanba botlott, és itt most már valóban az élete a tét. Nem tudta, milyen idős lehet ellenfele, mekkora tapasztalattal rendelkezik, de mégis úgy érezte, a jelentősen hosszabb pengéje miatt ő van előnyösebb helyzetben. Néhány pengeváltás után ez bebizonyosodni is látszott, hisz úgy tűnt a macsétát forgató is hosszabb fegyverhez van szokva. Géza bácsinak annyit kellett tennie, hogy nem engedi közel magához és meg kellett találnia a rést, a kínálkozó lehetőséget, hogy legalább megsebezze ellenfelét. Ez több alkalommal is sikerült.
– Don't just play, fight! („Ne csak játssz! Harcolj!”) – rontott rá a tagbaszakadt, épp, amikor Géza bácsi ritmust váltott a támadásában. Ez ellenfele számára igen rosszul jött ki, mert beleszaladt a hosszú, huszárszablyába, amely keresztülszúrta a mellkasát. Kiejtette kezéből a bozótvágót, és némileg értetlen tekintettel nézett Géza bácsira.
– Who are you? („Ki a fasz vagy te?”) – tette fel a kérdést, miközben vért öklendezett fel.
– Ájm nyú et disz – mondta Géza bácsi. – Máj ném iz Kiskónyai Tarisznyás Géza, from Hungari. („Még új vagyok ebben. A nevem Kiskónyai Tarisznyás Géza, és Magyarországról jöttem.”)
– Who? You are a Hun? („Kicsoda? Te hun vagy?”)
– Jesz. Máj ankesztorz ár hunz. („Igen, az őseim hunok voltak.”)
– I see... Let's finish this then. I was Batar. There can be only one! („Értem. Akkor fejezzük ezt be. Batar voltam. Csak egy maradhat!”)
Géza bácsi bólintott, majd kihúzta a kardot ellenfele mellkasából, és egyetlen mozdulattal levágta a fejét. Rambo csak elhűlten nézett, ilyet még ő sem látott. Nemhogy olyat, ami ezután következett. A levágott testből elektromos szikrák pattogtak szét, majd villámszerűen beterítették az egész testet, végül Géza bácsira tekeredtek, és közben mintha szellemekké váltak volna. A derült éjszakai égből hirtelen villámok cikáztak elő, majd Géza bácsi köré csapódtak, miközben valami láthatatlan erő a magasba emelte. A szellemek és villámok körbeölelték a levegőben lebegő Géza bácsit, aki Rambo számára ismeretlen nyelven kiabált. Az esemény bő egy percig tartott, majd, mintha mi sem történt volna, abbamaradt, Géza bácsi pedig a talajra huppant.
– Are you okay man? What happened? („Jól vagy ember? Mi a franc történt?”)
– Jesz, ájm oké. Evriting iz fájn. It vaz éj kvikening. Disz men, Batar, vaz éj hájlender, en immortál man. Áj em éj hájlender tú. Áj em immortál. („Igen, jól vagyok. Minden rendben. Ez a gyorsulás volt. Ez az ember, Batar egy hegylakó volt, egy halhatatlan. Én is hegylakó vagyok. Halhatatlan.”)
– What? („Mi a szart hadoválsz itt össze-vissza ember?”) – kérdezte Rambo.
– Never májnd! Lecc gó áut of hír. Kam! („Ne is törődj vele! Menjünk innen, gyere!”)
Géza bácsi visszaadta Rambónak a Kalasnyikovot, megtisztította és visszatette a csomagtartóba szablyáját, majd összehajtogatta a tetősátrat.
– Kam, szit hír – invitálta Rambót az anyósulésre. – Áll ték jú, ver jú gó. („Gyere, ülj ide! Elviszlek.”)
– No, thank you. Í'm cleanig up this mess. By the way nice to meet you! („Kösz, nem kell. Eltakarítom innen ezt a mocskot. Egyébként örülök, hogy megismertelek!”) – mondta Rambo, miközben jobbját Géza bácsi felé nyújtotta.
– Ól rájt! Nájsz tu mít jú tú! Gudbáj! („Rendben, ahogy gondolod! Én is örülök, hogy megismertelek! Még látjuk egymást!”) – viszonozta Géza bácsi a kézfogást.
– Good by, soldier! („Viszlát, katona!”) – tisztelgett Rambo.
Géza bácsi illendően fogadta a tisztelgést, beindította a motort, majd lassan elhagyta a mészárlás helyszínét. Valahogy tudta, Rambo sohasem fogja elmondani a titkát. Talán el sem hiszi, amit látott. Néhány kilométerrel arrébb leparkolt, majd a hátsó ülésen elhelyezkedve békésen aludt reggelig. Pár órával később már Mianmar útjait rótta.
„Ez nem is volt olyan rossz.” – gondolta az olvasó. – „Végre akció, meg vér, meg hősiesség, meg boldog befejezés!”
„Persze, meg Géza bácsi egy szuperhős mi?” – legyintett az író. – „Ezek sose fogják megérteni a lényeget...”
