Tűnj el!

Horror / Novellák (101 katt) D. Szűcs Csaba
  2022.09.02.

Patrik és édesanyja lefekvéshez készülődött. Mindketten túl voltak már a fürdésen, az első osztályos diák éppen tejfogacskáit mosta. Ahogy előre-hátra, fel-le mozgatta a kefét, szája pillanatok alatt megtelt kedvenc, eperízű fogkrémjének sűrű habjával. Még ki is buggyant vékony ajkai közül, úgyhogy gyorsan kiköpte a mosdókagylóba. Krisztina mögötte állt, és gépies mozdulatokkal hosszú, barna haját fésülte. A nem is oly rég még vidám, élettel teli fiatal nőre most egy megtört, sápadt asszony nézett vissza a tükörből.

Nyolc hete élt kettesben a gyermekével tágas társasházi lakásukban. Akkor emelt rá utoljára kezet a férje. Örökre beleégett emlékezetébe az a borzalmas este: két hatalmas pofon után a padlóra zuhant, próbált felállni, de Nándor úgy hasba rúgta, hogy magatehetetlenül, nyöszörögve nyúlt el. Patrik a segítségére sietett, mire a fiút az apja olyan erővel taszította a szoba sarkába, hogy a feje nagyot koppant a falon. A szomszéd, az átszűrődő gyanús hangok miatt, kihívta a rendőrséget. Mivel hiába csengettek és dörömböltek, az egyenruhások berúgták az ajtót. A tényállás egyértelmű volt, Nándort bilincsben vezették el.

Az egykor szerető férj és példás édesapa személyisége öt hónappal a rendőri intézkedés előtt változott meg, amikor váratlanul elbocsátották jól fizető állásából. Teljesen maga alá került, nem érdekelte senki és semmi. Krisztina mondta neki, hogy nem dőlt össze a világ, keressen új munkahelyet, meglátja, ott is megtalálja majd a számításait. Nándor mintha meg sem hallotta volna a szavait. Eleinte otthon terpeszkedett a kanapén, reggeltől estig váltogatva a tévécsatornákat. Később bárokban kezdte múlatni az időt. Hajnalban járt haza, részegen. Emiatt mindennaposakká váltak a veszekedések a neje és őközte, aminek rendszeresen tanúja volt a gyermekük. Egy ilyen vita hevében ütötte meg először Krisztinát. Kijózanodva persze fogadkozott, hogy többé nem bántja, s nem néz a pohár fenekére, de ezek csak üres ígéretek maradtak. A terrorban tartott nő válni akart, mire a férfi életveszélyesen megfenyegette, ezért segítséget sem mert kérni. Néhány nappal férje őrizetbe vétele után beadta a keresetet a bíróságnak. Patriknak és neki szakember segít feldolgozni az elszenvedett traumákat.

Nándorral azóta nem találkoztak, hogy a rend őrei elvitték. Egyszer telefonált, hogy a bocsánatukért esedezzen, de Krisztina szó nélkül kinyomta a mobilt.

– Készen vagyok, anya! – csilingelte Patrik, miután alaposan kiöblítette a száját.
– Feküdj le! Mindjárt megyek jóéjtpuszit adni.

Krisztina letette a fésűt, s miután ő is fogat mosott, a gyerekszobába sietett. A mesefigurás éjjeli lámpa fénye sejtelmes félhomályba burkolta a különféle játékokkal teli helyiséget. Az édesanya sehol nem látta a kisfiát. Jobban körülnézve észrevett egy dudort a paplan alatt.

– Hová tűnhetett ez a Patrik? – kérdezte játékos hangon.

Az ágyhoz osont.

– Megvagy! – kiáltotta, miközben benyúlva a takaró alá megfogta gyermeke lábát. Érezte, hogy a fiú egész testében reszket. Felhajtotta a paplant. Patrik arca krétafehér volt. – Mi a baj, kicsim? Rosszul érzed magad?
– Valami van a szekrényben – suttogta.

Krisztina tekintete az ággyal szemközt levő nagy ruhásszekrényre vándorolt.

– Miből gondolod?
– Hallottam a mocorgást – válaszolta a gyermek még mindig suttogva. – Félek. Nem alhatnék veled?
– Tudod, mit?! – állt fel Krisztina. – Megnézem, ki bújt el a szekrényedben. Szerintem valamelyik plüssbarátod akar megtréfálni.
– Ne! – kapta el anyja kezét Patrik, amit nem is akart elengedni. – Lehet, hogy apa az.
– Ő nem jöhet be hozzánk. Lecseréltettük a bejárati ajtót, amihez neki nincs kulcsa – próbálta megnyugtatni a kisfiút.
– Gondolod, hogy Brumi az?
– Eressz el, és kiderül!

Krisztina a szekrényhez ment, megmarkolta a két fogantyút, majd szélesre tárta az ajtószárnyakat. Közelebb lépett. Félrehúzta a vállfákon lógó ruhákat. Hirtelen hátrahőkölt. Legnagyobb megdöbbenésére ugyanis Patrik kuporgott a bútorban.

– A macim az? – szólalt meg mögüle a fia hangja.

A nő biztosra vette, hogy meggyötört idegei űznek vele kegyetlen játékot. Megdörzsölte a szemét, de a káprázatnak vélt Patrik nem tűnt el.

– Ki az a fiú az ágyamban, anyu? – kérdezte remegő hangon. – Pont olyan, mint én. Amikor bejöttem, már a helyemen feküdt. Hirtelen nem tudtam, mit tegyek, elrejtőztem hát ide. Nagyon félek tőle, tüntesd el!
– Maradj itt – csukta be a szekrényajtókat Krisztina.

A nő úgy érezte, egy horrorfilmbe csöppent. Valami természetfeletti lény költözött be az otthonukba, gondolta, ami felvette a fia külsejét. Biztosan egy démon, amely bántalmazott édesanyák és gyermekeik lelkére vadászik. Józan esze azt diktálta, hogy ez teljes képtelenség. Más magyarázatot azonban nem talált arra, ami velük történik.

– Kire bukkantál?

Krisztina az ágyban fekvő felé fordult.

– Senkire – felelte zavartan.
– Pedig lennie kell ott valaminek, hallottam – erősködött a kisfiú.
– Csak képzelődtél – nevetett fel erőltetetten a nő.
– Olyan furcsa vagy, anya.
– Fárasztó napom volt az irodában, ennyi az egész... Egy perc, és jövök!

Kihátrált a szobából, és meg sem állt a nappaliig.

„El kell kergetnem” – mondta magában. Halálosan rettegett. – „De hogyan? Hívjak papot? Órákba telhet, mire ideér, ha egyáltalán hisz nekem.”

Ahogy töprengve fel-alá járkált, a szeme egyszer csak megakadt a tenyérnyi fakereszten, amit még Nándor és ő kapott a templomi esküvőjükön Csókási atyától, és ott függött a szoba falán.

– Ez majd elűzi! – akasztotta le.

A feszületet tartó kezét a háta mögé dugva tért vissza a Patrik bőrébe bújt démonhoz. A gyomra összeszorult, a szíve a torkában dobogott. Tudta, minden bátorságára szüksége lesz a következő percekben.

– Hol voltál, anyu?

Krisztina nagyot nyelt.

– Te nem vagy a fiam! – ordította, a keresztet a fiú elé tartva. – Hagyj minket békén! Tűnj el!

A gyermek holtra sápadt, szembogara kitágult a rémülettől.

– Valami rosszat csináltam? – fakadt sírva. – Kérlek, bocsáss meg. Szeretlek, anya!
– Ne szólíts így, te pokolfajzat!

Krisztina hirtelen más fogást keresett a feszületen, magasan a feje fölé lendítette, majd a fiú mellkasába döfte. Aztán még egyszer, s még egyszer, végül negyedszer is lesújtott. A gyermek – hasában a kereszttel – nem mozdult, úgy tűnt, meghalt. A szurkáláskor felfröccsenő vére vörösre festette a nő arcát, kezét és hálóruháját.

– Gyere elő, Patrik! – hívta kisfiát. – Akitől féltél, már nem árthat neked.

Az egyik szekrényajtó lassan kinyílt, Patrik mezítelen talpacskái helyett azonban egy patás láb süppedt a szőnyegbe.

Krisztina sikoltani akart, de hiába erőlködött, egyetlen hangot sem tudott kipréselni a torkán. Halott kisfiára tekintett, miközben kövér könnycseppek gördültek le az arcán, majd az őt megtévesztő, kacagó démonra pillantott, aki immár ott állt előtte a maga teljes, szörnyűséges valójában. El akarta pusztítani az ördögi teremtményt, hogy mást ne tehessen saját gyermeke gyilkosává. A feszületért nyúlt volna, de a karja nem engedelmeskedett.

Amit életében utoljára látott, az a démon sárga kígyószeme volt. Amit pedig érzett, az a nyaka köré fonódó karmos ujjak szorítása.

Előző oldal D. Szűcs Csaba
Vélemények a műről (eddig 3 db)