Linktár

Varrt Ember

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2022/12 számában.

A két lány rettegve rohant végig a kihalt utcán, a villódzó lámpák alatt. Esetlenül, egymásba kapaszkodva húzták egymást a metrólejáró felé. Félve pillantottak újra és újra a hátuk mögé. A sötétkékbe borult égbolt halovány fényében éppen hogy ki tudták venni a robosztus alakot, aki a messzeségből közeledett.

Esve-kelve botladoztak le a lépcsőn, a félelem tehetetlen görcsökbe szorította a végtagjaikat. Heves lihegéssel pillantottak egy vidám, jelmezekbe öltözött társaságra, akik egymást kergették, nagy pezsgősüvegeket adtak körbe és hangosan nevettek.

A lámpák kialudtak pár pillanatra, mire a társaság megdermedt, aztán elégedetlenül ciccegtek és a város hanyag fenntartását emlegették. A többség észre sem vette a közeledő lányokat, kivéve a csendes, orvosjelmezes, vékony férfit, aki óvatosan kihajolt a barátai közül, hogy megfigyelje az érkezőket. Ilyen félrészeg állapotában nem tudta volna biztosra mondani, hogy a két lány tényleg valamitől fél, vagy csak fáradtan leültek egy padra.

– Na, mi van, Bagi, te Rómeó? – borzolta össze a haját az egyik barátja.

Az orvosjelmezes csak elhessegette barátja kezét és tovább figyelte a kötésekbe bújt lányokat. A fura múmiajelmezek nem rémisztették el, sőt, mire meghallotta a metró fémes rikoltását az alagútból, már feléjük indult, remélve, hogy egy kocsiba kerülhet velük.

A megálló szemetét felkavarta a hurrikánszerűen süvítő levegő, a lámpák egyre gyakrabban kapcsoltak ki. A társaság többi tagja egymást fogta a szélben és a szinte rémisztő sötétségben. Egyikük sem látta a lépcsőn érkező óriást.

A megálló ismét feketeségbe borult, csak az érkező, üres metró belső lámpái világították be. A fiatalok kapkodva szálltak fel, otthagyva üres üvegeiket. Az orvosjelmezes követte a lányokat és akkor figyelt fel a monstrumra, amikor azok rémülten ránéztek.

– Utolért minket! Menj! – sikoltotta az egyik múmia a másiknak.

Bagi félve nézett vissza az ablakokon a barátai után. Még éppen látta, hogy az ajtó bezárult és a robosztus alak belépett velük a kocsiba. A lámpák mindkét vagonban villództak, de Bagi nagy levegőt vett, összeszedte minden merszét és bizonytalanul a lányokhoz sétált.

– Jól vagytok? – kérdezte.

Egyikük sem válaszolt, csak félszegen biccentettek.

– Ne hagyd, hogy megint elkapjon minket!– nyögte ki végül az egyikük gyámoltalanul.
– Ki ez a pasi? – a kérdésre azonban halálsikoly érkezett válaszként, amit azonnal el is nyomott a metró érces nyikorgása. A férfi aggódva visszapillantott és látta pár ismerősét a köztes kocsiba rohanni. Jelmezüket vér borította és az arcukon őszinte félelemet látott. Bagi azonnal megpróbálta kinyitni a kocsik közötti ajtót, de a kilincs beragadt.

Ekkor az egyik barátja repült a menekülő ismerősei közé. A torkát kiszaggatták, a vérébe fulladva csapkodott segítségért. A robosztus alak belépett a másik kocsiba. A haldokló mellett térdelő, hercegnőjelmezes lánynál megállt és megragadta a hajánál, így vonszolta az utolsó menekülő felé, aki a beragadt ajtóval küszködött a kocsi innenső végében.

– Hívok segítséget! – kiabálta Bagi. Maga is próbálkozott, de nem volt térerő idelent. A metró vadul rángatózott ide-oda, miközben a fények kialudtak a másik kocsiban. Szinte diavetítésként látta a fel-felvillanó fényekben, ahogy a barátját megragadja ez az óriás és a testével töri át az ajtót. Hallotta az acélt és a csontokat reccsenni, egy embert gyermekként sikoltani, és érezte a vér fémes, szúrós szagát, mint még soha azelőtt. Mikor az ajtó kellően elhajolt már, a félig arcát vesztett test zuhant rajta át. Az orvosjelmezes rémületében a padlóra esett és rákjárásban próbált hátrálni.

A hatalmas férfi rátaposott a haldokló ember testére és addig nyomta a vaskos csizmájával, míg az ki nem szakította az ajtót. A lámpák még jobban megvadultak ebben a kocsiban is. Bagi végre jól látta a férfit, aki régi, szakadt ruhában tornyosult fölé. Tovább nyomult, rálépett Bagi barátjára, akit talán halottnak hitt, látva a brutális sebeit. De a fiú még mindig hörgött, ameddig az monstrum rá nem helyzete a súlyát és a csontjai hangosan roppantak. Még remegett párat, aztán nem mozdult többé.

A kocsiba hirtelen fény áradt be: megérkeztek a következő megállóba. A lányok azonnal kirohantak és az orvosjelmezes négykézláb követte őket, mindannyian hevesen kapkodtak levegőért. A záródó ajtók majdnem becsípték Bagit.

– Ki volt ez? – kérdezte a férfi.
– A Varrt Ember – felelte az egyik lány, de mielőtt folytathatta volna, a zárt ajtó üvegén áttört egy markos kéz. Megragadta az ajtó fém részét és szétfeszítette. A lámpák megvillantak a megállóban.

Bagi visszanézett a lányokra, majd a gyilkosra, aki jött utánuk. Ő maga se tudta, hogy honnan szerzett merszet, de odarohant és felkapta az egyik fém kukát egy oszlop mellől. Minden erejével a robosztus alak fejére sújtott vele, ám az meg se rezdült. A fények még párszor visszatértek és az orvosjelmezes meglátta, hogy a vele szemben álló férfit ezer ember bőréből varrhatták össze. Két különböző színű szeme érdektelenséggel mérte fel őt. Az egyik kezében még mindig vonszolta a hercegnőjelmezes lányt, akit most a díszes padlókövekre ejtett. Megragadta Bagit a nyakánál fogva és a magasba emelte, akár egy gyermeket, majd a falhoz vágta.

Az orvosjelmezes durván bevágta a fejét, duplán látott mindent és nem bírta megmozdítani a végtagjait. Tehetetlenül figyelte, ahogy a szörnyeteg utoléri a két lányt.

– Elég volt ebből! – parancsolta mély, reszelős hangon, rideg nyugalommal. – Hazamegyünk. Szereztem nektek friss bőrt – emelte meg újra a hercegnőt.

A két lány lehajtott fejjel megadta magát.

– Igenis, apa – szipogták halkan.

A Varrt Ember elindult, az egyik lánya utána, a másik viszont lehajolt Bagihoz. A férfi tehetetlenül remegett, mikor meglátta a lány igazi arcát a kötések alatt. Megannyi nő bőre volt rávarrva egy finom csontú arcra, tisztán látható öltésnyomokkal, az ajka megannyi színben csillogott a villogó lámpafények alatt.

– Apa – szólt a Varrt Ember után. – Hazavihetjük őt?

Publikált: 2022. 10. 15.