Mumbai a csodás - Az érkezés
Bécsből szállt fel a B777-es, és közel 6 órát repültünk Dubai-ig teljes nyugalomban. Ez alól kivételt képez a Román légtér, ahol nagy elánnal rázkódott a gép 10.000 méteres magasságban. Úgy tűnik, hogy ott a légi utak állapota tükrözi a földiekét. Dubai-ban három óránk volt a csatlakozó gépig, ami Mumbai-ba, India egyik legnépesebb városába visz minket tovább.
Becsekkolunk… Végre… A kapuhoz beáll egy busz, amivel közel fél órát utazunk a gépig. Ülőhely persze nincs. Hatalmas ez a repülőtér, mint a hőség.
A gépre való feljutás sem oly egyszerű ám! Három busz szállítja az utasokat a gépig, és húszas csoportokban engednek fel minket a gépre. Majd’ csak sorra jutok. Türelmes ember vagyok, csak a sivatag felől fújó forró szélben nem igazán fázom. Na, végre feljutok. Pozitív! Csinosak a légiutas-kísérők!
Három és fél óra eseménytelen repülés után ereszkedik a gép. Feltűnnek India partjai. Mivel Mumbai az Arab tenger partján fekszik, így nem sokára meglátom a kelet e metropoliszának épületeit. Huszonegy-milliós város! Na, mondjuk meg őszintén, nem úgy néz ki innen a gépről.
A panelszerű épületek közé ékelt nyomornegyedek a levegőből nézve egy hatalmas, színes sátortábornak látszanak. Leszállás. Nem sikerült túl lágyra az igaz, de földet érünk. Csodálatos látványt nyújt a repülőtér kerítéseként funkcionáló szeméttelep látványa! Fegyveres emberkék mindenfelé. Persze a karhatalom emberei. Fordul a gép, s a világ. A repülőtér épülete modern, és gyönyörű. Kiszállás után jön a meglepi.
Útlevél ellenőrzés. Ez még O.K. A kapukon áthaladva irányítanak a Migrációs hivatal emberei felé.
Mi a tosz? Kérdések írásban és szóban. „Honnan jöttél?” Persze azt sem tudják Magyarország melyik földrészen van. „Ki hívott meg?” Átadom a meghívólevelet. „Hol fogsz lakni? Mennyi pénzed van?”
Ezek után személyi motozás és csomagellenőrzés. Ajánlanám figyelmébe néhány „fejlett” demokráciának az eljárást! Átengednek, beléphetünk a kontinens méretű országba. Mint mondtam volt, a reptér gyönyörű. Pálmák mindenfelé. Na meg rohadt meleg.
Nagyon kedves barátaink várnak ránk. Most kéretik nem nevetni! Manus és Ganés. Kedves fiúk. Mindig mosolyognak.
Manus és Ganés kíséretében elindulunk a szálloda felé egy kisbusszal. Az idilli környezetű reptér után jött egy kisebb kultúrsokk. Az utazástól megviselve a hatalmas páratartalommal dús forróságban az itt érezhető furcsa bűz árad mindenhol. Amit a város látványa nyújt, hát az sem visel meg kevésbé.
Az út egyik oldalán lévő villaszerű épületek a jólétről árulkodnak. Magasra nőtt kerítések mögött egzotikus növényekkel zsúfolt, gondozott kertek. A másik oldalon a mélynyomor jelei. Szemétből tákolt viskók között „Lacikonyha”, szabadtéri fodrászműhely, valamint virág és gyümölcsárusok festői egyvelege látszik. A földön nyugodtan szundikáló családok, rengeteg gyerekkel.
Láttam azért a középosztály egy képviselőjét is. Egy fickó az oldalára fektetett ütött-kopott kétajtós szekrényben aludta az igazak álmát. Gondolom ez az életforma költözésnél előnyt jelent.
Meg kell említenem a közlekedést is. Olyant, mint szabály, nem fedeztem fel. Mindenki megy minden irányba, teljes nyugalommal. Tuk-tuk egymás hegyén-hátán, motorosok minden irányból… Egy nénike, fején egy köbméter motyóval, vidáman totyog át a zsúfolt úttesten. Szóval káosz a köbön. A dudát mindenki nyomja ész nélkül. Majd megsüketülsz a kakofón áradatban.
Viszont meg kell említenem, ennek ellenére kisebb koccanásoktól eltekintve komolyabb balesetet nem láttam. A magyar szokásoktól eltérően nem üvöltöznek, és nem emlegetik egymás felmenőit, hanem mosolyogva tülekednek. Csak a nyolcsávos úttest közepén szambázó közeg üvöltözik, és próbálja meg a lehetetlent. Irányítani a forgalmat.
Látom, amint egy taxit balra irányít, de az valami égi sugallatra jobbra indul. A rend őre üvöltve próbálja meg jobb belátásra bírni. Hasztalan. Ekkor a nála lévő méteres bottal kezdi ütlegelni a taxi tetejét, de a sofőrt nem tudja szándékától eltéríteni. Mosolyogva tojja le a rendőr irányítási próbálkozásait, és halad tovább.
Távolságban nem, de időben hosszú út után érünk oda A Grant Hotel monumentális tömbjéhez, mely egy hétig a második otthonom lesz. Ez lesz a főhadiszállásom, innen fogom bejárni a várost, és innen indulok el India kapujáig, ahonnan hajóval fogok eljutni az Elefánt szigetre is.
A szálloda gyönyörű és impozáns. Megérkezésemkor egy biztonsági őr végzett motozást, illetve a csomagokat is átvizsgálták. Sűrű bocsánatkérések közepette. Indoklásképp a terrorveszélyt emlegették. Egy rituális szentelés „füstölővel lengettek körbe, és festettek a homlokomra csíkot” után szerettem volna végre a szobámban pihenni egy kicsit, ezért s bőröndömért nyúltam… volna, de közölték velem, hogy ez nem az én dolgom.
Hálásan hagytam, hogy a szálloda egy alkalmazottja vigye a bőröndömet a szobámba. Bár ne hagytam volna. Ugyanis a bejelentkezésem után közel két órát vártam, amíg a kis emberke felhozta a bőröndömet a szobámba. Ez roppant érzékenyen érintett, ugyanis a törvény engedte egy liter jó fajta házi pálinka abban lapult. Reményeim szerint épségben. Persze tettem is azért, hogy így legyen. Bepelenkáztam rendesen. Nem csak törés, hanem akár atombiztosnak mondható módon.
Csodálatos volt a szállás. Igaz nem az én pénztárcámhoz mért, de nem én fizettem. Mivel a vendéglátóm állta a cehhet. Lakosztályom falát hatalmas TV díszítette, igaz sok haszna nem volt, mert csak Indiai csatornák műsorai idegesítettek.
Az erkélyen kisebbfajta dzsungel fogadott dohányzónak kijelölve. Innen ráláttam a parknak is beillő kertre, minek a közepén hatalmas medence terpeszkedett. Ittlétem alatt sokszor vettem igénybe a szolgáltatásait.
Egy zuhany után elindultam az étterembe, magamhoz venni az indiai konyha érdekes ízeivel és csodálatos gyümölcsök garmadájával felsorakoztatott vacsorámat.
Szóval… megérkeztem a távol-keletre, és felfedezhetem a volt Bombay csodálatos világát.
Viszont ez már egy következő történet előszobája.
