1. Horror Hava - Bárd: Halálfesztivál
Már megtanulhattam volna, hogy nincsen kis gond. Mindig naggyá válnak. Mindig. Besétálni egy faluba, ami az éves nyárbúcsúztatóját tartja. Nem gond. A jelmezek kicsit félelmetesekké válnak. Picit baljós. A nagyszínpadra rángatva viszik a sikoltozó embereket. Kis gond. A mágikus csatabárdodat beledobod a hóhérjukba, aki éppen lefejezné a szűz lánykákat, akiknek véréből amúgy bort csinálnak a napisteneknek, hogy azok hamarabb visszatérjenek. Mondjuk... közepes gond. Egy teljes, állatcsontokból készült fegyverekkel felszerelkezett község üldöz. Nagy gond. A város főterén állok. Húsz férfi élettelen testét számolom a lábamnál. A hold fakó fénye világítja meg a véres pódiumot, három rettegő gyereklány térdel mögöttem. Alig kapok levegőt. Teljesen kifulladtam. A falusiak megtalálták a fáklyákat és vasvillákat. Éljen! Előre lép az ezerévesnek tűnő, szürke bőrű papjuk. A fogait kicserélgette ragadozók szemfogaira és a bőre mindenhol át van döfködve csontokkal. Csak remélni tudom, hogy az a feketeség a combján egy szőrmenadrág… de nem. Ez szőr… uh… nyami. Ezt se akartam ma látni.
– Ki vagy te, kívülálló? – kérdi recsegő hangon.
– A nevem Bárd – felelem hanyagul.
– Hogy merészeled felhergelni az isteneket?
– Ez afféle szakterületem.
Jaj, ne! Varázsol. Hé! Nincsenek szemei. Nem is vettem észre. A természetesen kinőtt bundabugyi jobban kiakasztott, mint gondoltam. Kezei körül fekete formák jelenek meg. Én a szeretett jelképeként leugrok a lépcsőn és levágom a nyakáról a fejét. Persze, hogy még röhög, miközben a porba hullik. Recsegés támad mögöttem. Megpörgetem a Bárdot a kezemben, hogy a sámán zöldes vérét lerázzam róla. Lássuk, mi jön most. A kivégzett falusiak feltámadtak.
– Menj a picsába! – üvöltöm el magamat és felkapom a vajákos testét, majd a hullákhoz vágom. A földről hallok egy kiáltást:
– Ne!
A zombik azonnal szétcincálják az eléjük kerülő dolgot, ami a nudista halálimádó balszerencséjére a saját teste. A pap még anyázik, de a kegyelem kedvéért rátaposok a fejére. Dinnyeként robbant szét a talpam alatt. Végre elkussol, és a hullái visszaesnek a földre, ezúttal végleg holtan. A tömeg bénultan, rettegve néz engem.
– Még valaki? – kérdem fáradtan.
– Most... – próbálja szavait nyögni egy parasztember. – Most mihez kezdjünk?
– Keressetek egy új vallást!
Eredetileg publikálva: 2013. X. 24.