Az ócskás – 17. rész – Esther
Még ma is, ha ránéz a lányra, fájdalmas emlékek törnek elő belőle. Mintha tegnap lett volna mikor elveszítették a gyermeküket. Csak két napot élt, mielőtt eltávozott, ám a fájdalom és űr, amit maga után hagyott, tíz év távolságában is kísértette Margót. Lánya korai halála után férjével örökbe fogadtak egy kislányt, akinek a jelenléte részben feledtette velük a borzalmas tragédiát. A családi tragédiák sora ezután is folytatódott, egy baleset során férjét Pault, és a szüleit is elveszítette, ezért Margó búskomorságba esett, és súlyos depresszió gyötörte. Egyetlen vigasza Eva volt, akinek a jelenléte segített neki átvészelni a borzalmas lelki terhet. Azt nem tudhatta, hogy miképp nézett volna ki édes lányuk ennyi idős korában, ám a most tíz éves Eva minden mozdulata és megnyilvánulása az elveszített lánya emlékét hordozta magában.
Eva vidáman futkározott a városi park gondosan nyírt gyepén, és mosolyogva integetett Margónak, miközben a nem régen ajándékba kapott varázspálcájával integetett. A varázspálca egy igen gondosan megmunkált, rézből készült játékszer volt, amit Margó testvére adott nem régen a kislánynak. Azóta Eva kezéből szinte ki sem lehetett venni, annyira megszerette. Egy vándor ócskástól vette Margó testvére azzal az útravalóval egyetemben, hogy ez egy igazi varázspálca ám egy kicsit cseles. Ezen jót nevettek, mikor elmesélte neki Paul a kis családi összejövetelen, amit Eva tizedik születésnapján tartottak a kis gardróbszobában, amit otthonuknak tudhattak. A nap lassan lebukott a horizont mögé, ezért lassan szedelődzködtek, hogy még sötétedést előtt hazaérjenek.
Lázas fénnyel pislákolt az egyetlen csupasz villanykörte, ami bevilágította a kis gardróbszobát, amit Margó bérelt kettejük számára. Csekély jövedelméből, amit a kocsma takarításával keresett, nem futotta másra, csak erre a közös konyha, fürdős kis szobára. Eva a heverőn játszott a varázspálcájával és közben anyját nézte összehúzott szemöldökkel.
– Baj van anyu? – kérdezte meg Margót.
– Ugyan, dehogy semmi baj nincs – hazudta a lánynak, miközben azon törte a fejét, vajon miből fizeti ki a lakbért. Megint jóba kell lennie a háziúrral egy menet erejéig, más lehetőség nincs.
– Kívánj valamit! – Nyújtotta felé a pálcát Eva.
– Persze, kívánok édes, hogy egyem meg a kis szívedet! – válaszolt mosolyogva Margó és szégyen vagy nem, de a halott kislányára gondolt arra, hogy újra láthassa.
A pálca halvány zöld fényt bocsátott ki magából, és a kanapé mellett egy félig mumifikálódott csecsemő teste jelent meg, amiből férgek másztak ki nagy csomókban, és szemgolyó nélküli tekintetét Margóra vetve hörögve felsírt. Eva és anyja sikolyai egybeolvadtak, miután ez a borzalom megjelent, az őrület tompa fényét varázsolva Margó szemeibe. Evához lépett, és egyetlen mozdulattal feltépte a mellkasát, majd a vértől csöpögő szívet kezdte majszolni.
Így talált rájuk a házmester, aki hányingerével küzdve értesítette a rendőrséget. Két nyugtatóinjekció kellett ahhoz, hogy Margó kezéből a félig megrágott szívet kicsavarják, miközben azt kiabálta:
– Persze kívánok édes, hogy egyem meg a kis szívedet!
