Hónapnincsbót

Szépirodalom / Novellák (125 katt) Jávorszki András
  2023.03.14.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2023/3 számában.

Váraljai Edömér gondterhelt arccal ült a konyhaasztalnál. A fejében egymást kergették a gondolatok. Garázsszomszéd Bélára gondolt, akit már kilenc éve ismert, de a vezetéknevét azóta sem tudta, hát egyszerűen csak Garázsszomszéd Bélaként hivatkozott rá minden alkalommal, amikor szóba került valahol. Valószínűleg Béla is hasonló néven ismerte őt.

Ezzel a Garázsszomszéd Bélával összefutott ma reggel, mit ad Isten, éppen a garázssoron. Béla előbb arról érdeklődött Edömértől, megjavíttatta-e már a recsegő sebességváltót, de még meg sem várta a választ, már közölte is, hogy siet bevásárolni. Aztán gyorsan hozzátette a lelki földrengést okozó, misztikus mondatot, miszerint „hónapnincsbót.”

Váraljai Edömérnek szúró fájdalmat okozott a foghegyről odavetett mondat. Ez a Béla azért közölhette volna kíméletesebben is a nagy hírt. Hazafelé aztán végig azon töprengett, neki hogyan mehetett ki a fejéből egy ilyen fontos információ? Persze, ha hosszú hétvége közeledne, azt biztosan nem felejtené el, na de ki a fene tartja észben, ha éppen szerdára esik egy munkaszüneti nap? És hát akkor nem lesz bolt.

Garázsszomszéd Béla azt is mondta, hogy teletankolta a kocsiját. Előrelátó ember. Igaz, nem megy holnap sehová, és hát a benzinkút, na, a benzinkút az mindig nyitva van, de Béla okos ember, nem veszi félvállról a rettegést, amit a hónapnincsbót nap ébreszt az emberben, ráfeszül rendesen.

Hónapnincsbót, hónapnincsbót, üvöltötte Edömér fejében egy figyelmeztető hang egyre hangosabban. Hát ebbe bele kell őrülni. Lakatlan szigetre vetődött hajótöröttek élhetnek át ilyet, akik élelem nélkül maradtak; elvesztett hegymászók, akik a hóviharban keresik a kiutat, szigorúan kiporciózott ételadagokat őrizgetve a hátizsákjukban.

Végül nem bírta tovább. Felpattant az asztaltól és kiéhezett farkasként robbant be a nagyszobába.

– Hónapnincsbót! – nyögte kiszáradt szájjal.

Váraljai Edömérné, született Kincső Etelka az orra hegyére csúszott szemüvegén keresztül nézett vissza rá. Keresztrejtvényt fejtett a babzsákfotelben ülve, éppen azon töprengett, mi lehet az: éles hangon szól. Hat betű. Kiabál? Talán.

– Micsoda? – kérdezte.
– Hónapnincsbót – ismételte Edömér. – Be kell vásárolni.
– Mit akarsz vásárolni? Van itthon minden.
– Aha. Tej? Kenyér? Felvágott?
– Tej van, két egész, meg egy fél. Kenyeret tegnap vettél, az még ki sincs bontva. Felvágott is van – sorolta Etelka türelmesen. – Legalább háromféle.
– Margarin? Az biztosan nincs.
– Nincs hát te hülye, azt nem is ehetsz a koleszterined miatt, én meg nem szeretem.
– De mit fogsz főzni?
– Ne idegesíts már! Egy órája lett kész a káposzta, most ettél belőle – Etelka kezdte elveszíteni a türelmét. Lehet, hogy nem a „kiabál” a jó megfejtés, de hogy ő hamarosan fog, az fix. – Csináltam bőven, marad belőle holnapra is. Sőt, holnap a Jutka barátosnémnél ebédelek, úgyhogy még csütörtökön is vihetsz belőle.
– Aha, aha – bólogatott Edömér leforrázva. Hát akkor nincs semmi, amiért a boltba mehetne? Kiment a szobából, de az ajtóból azért még visszafordult. – Laposelem? – kérdezte, bár fogalma sem volt, honnan jutott ez az eszébe, mert már évek óta nem vásárolt egy darabot sem. Nem volt mihez.
– Na látod, az pont nincs – sóhajtotta Etelka, de a figyelmét közben már újra a keresztrejtvénynek szentelte. A haragja úgy párolgott el, ahogy jött, villámgyorsan. – Meg, ha már itt tartunk, a papucsom orrán sincs pamutbojt.

Edömér erre már oda sem figyelt. Visszament a konyhába és lerogyott a székre. Ez van, szűrte a fogai között. Hónapnincsbót, ő meg itthon ül ahelyett, hogy a boltban tülekedne, és a hatodik kiló kenyérre vadászna. Bezzeg a Garázsszomszéd Béla, ő biztosan vett bőven kenyeret, megfejelve jó néhány darab zsemlével. Az a biztos, még akkor is, ha a végén rászárad a maradék. Inkább több legyen. Egy ilyen szerdára tolódott munkaszüneti napnál sosem lehet tudni, mi lesz utána? Forradalom, szabadságharc, szeretetünnep, gusztushúsz, olyan mindegy; készülni kell mindenre.

A tekintete az újságtartóba gyűrt szórólapra siklott. Reggel vette el a lépcsőházban a radiátor tetejéről, a szórólapos mindig oda teszi. Belelapozott. Egy percbe sem telt, és máris boldogan ragyogott fel az arca.

– A teszkóba’ akciós a nagy kiszerelésű mustár! – üvöltötte vissza már a bejárati ajtóból, majd választ sem várva becsapta azt maga mögött, és hagyta, hogy a huzat rásegítsen kissé a mozdulatra. Még csak az kellene, hogy a neje ellenkezzen.

Letrappolt a lépcsőn és kiviharzott a lépcsőházból. Majdnem fellökte a ház mindent tudó Jani bácsiját, de észre sem vette. Már azt is csak félúton jutott eszébe ellenőrizni, van-e nála százas? Egy mustár miatt ugyan felesleges bevásárlókocsit vinnie magával, de sosem lehet tudni, mi lát még, amire szüksége lehet? Jobb, ha felkészül mindenre.

Előző oldal Jávorszki András
Vélemények a műről (eddig 3 db)