A szobrásznak a kőben van a lelke
A szobrásznak a kőben van a lelke,
a kalapács, a véső a szerelme.
És köríves, vagy egyenes a véset,
te sziklát látsz, ő meglát benne téged.
A kövekben a meseszép remények,
a tenyerén a bőrkeményedések.
És nem mehet az életünk veszőbe,
ő ezer formát ró a kemény kőbe.
Az emlékek sok koron átívelnek,
az évezredek hiába is telnek.
Mert megtelnek a kiállító termek,
az alkotásra máig ráismernek.
Lefarag, hogy a lelkedre hasson,
elvesz ő, hogy annál többet adjon.
Kőben él a remény és a végzet,
az alkotásban ezer évig élhet.
Benne él egy kultúra, s egy ország,
a szobrokban a csodálatos formák.
Az embereknek ráakad a szeme,
s az alkotónak fennmarad a neve.
Vége
