Nevem: Imp - vélemények

n13: Egyetértek, bár nem tudom ez mennyi munkával jár.

Xenoteph: Ne haragudj, elsiklottam a kommented mellett... Nem tervezem a folytatást, de ezt nálam sosem lehet tudni.
A démonok ebben a "világban" elpusztíthatatlanok (hacsak meg nem változtatom a dolgot), a fizikai testük viszont sebezhető. Ha a test elpusztul, akkor irány a Purgatórium hét évig és hét napig, ahol nem kis kínokat kell kiállniuk a kudarc miatt. Szóval nem szeretne oda jutni egyik sem Most mondhatnánk, hogy halhatatlan lényeknek mi az a hét év, de szerintem senki sem szeret szenvedni egyetlen percig sem.

Kedves Ida!
Az a formázási eszköztár jó lenne a beküldő ablak alatt is

Köszönöm, Ida! Teljesen vak vagyok már Legközelebb használni is fogom

Amikor hozzászólást írsz, a mosolygó arcocskák alatt láthatók különböző feliratok:

Félkövér

Dőlt

Aláhúzott.

Ha megnyomod a "feliratot", megjelenik egy karakterkombináció: [] és [/], valami ilyesmi.

Ha a kettő közé írod a szöveget, akkor lehet dőlt, félkövér... stb. szöveget írni.

Ezek a kombinációk a beküldött művek megjelenésekor is működnek.

Ha lesz egy kis időm, dőlt betűre változtatom Kisördög szövegét...

Nagy csendben és tisztelettel megkérdezem... Észrevettétek már, hogy egy jó írás mindig megosztó? Hogy reagálnak rá az emberek? )))))

Márk

simán lehet, hogy nem értettelek. Elég sok mindent nem értek. Bizonyos tekintetben Imp és én rokonlelkek vagyunk. Hogy a végén menő leszek-e, az más kérdés...

A lényeg az, hogy ha mélyértelmű gondolataim árja felbuzog, és valamilyen oknál fogva képtelen vagyok gátat szabni neki, akkor bizony pont abba a helyzetbe kerülök, mint te, hogy valaki biztosan reagál rá, és véletlenül se úgy, hogy abból jól lehetne kijönni. Én utána csak fogom a fejemet, hogy de basszer, nem így értettem, hát mit nem lehet ezen érteni? Részemről mindig ugyanabba a hibába esek, hogy magamból indulok ki, és azt gondolom, hogy hasonló érdeklődésű emberek hasonlóan gondolkoznak adott témáról.

Többet kellene beszélgetnem emberekkel.

De még egyszer:
- Marhára nem provokálni akartalak, nem tanítalak, nem osztom az eszemet, ahogy azt már valahol leírtam egyszer. Ez a szekció pont ezért van, hogy véleményt mondjunk.


Carun

lesz folytatás? Valahogy kíváncsi lettem, hogy alakul az ígéretes kezdet után Imp karrierje. Elvégre üresedés van, több tízezer éves démonokat lövöldöztek át kősóval a... izé másvilágra?... Mindegy, szóval valami legyen már, mert tudatlanul halok meg!

Üdv!

Köszönöm a hozzászólásokat. Megjegyzem, hogy eredetiben a szöveg nem így néz ki. Kisördög mondandója dőlt betűvel van szedve, amit itt fogalmam sincs, hogy tudok beállítani, ezért idézőjeleket használtam. Végül ezek át lettek javítva gondolatjelekké, amitől kissé kásásnak tűnik a dolog, de remélem mindenki értette, hogy mikor ki szólal meg a történetben

Szeretném megjegyezni azt is, hogy a mű írása alatt nem gondolkodtam a gonosz/rossz és jó fogalmáról, ahogy más erkölcsi, etikai, stb. téma sem járt a fejemben. Célom pusztán a szórakoztatás, de érdekes látni, hogy ki hogyan éli meg az írásaimat. Azért ne gondoljunk mögéjül túl sokat, én sem tettem – vagy ahogy a legenda szerint Arany János mondotta volt: Gondolta a fene!

Még egyszer köszönöm mindenkinek!

Xeno, szerintem elbeszélsz mellettem. (De lehet, h nem, csak én hiszem ezt.) Én arról beszéltem, hogy az üresség nem egyenlő a rossz akarásával. Hogy igenis létezik rossz akarása, magyarul gonoszság. És persze, hogy semmi sem fekete fehér! Ha ezt olvastad ki, akkor vagy én nem tudtam átadni a gondolatom, vagy te nem értetted.

A cinizmust értem. Erről beszélek: a gonoszság nem halt meg. És továbbra is úgy gondolom, jól elhatárolható körvonala van a gonosznak: akarsz-e ártani másnak, vagy nem. Ez a pont itt lehet egzakt. Persze MINDENKI gonosz néha, és az alapvetően gonosz ember sem mindig gonosz. Asszem.

Vagy rosszul gondolom? Azért jó tudni, hogy picikét keverem a fogalmakat. Vagy nem. (?) Én nem tudom, lehet. Maradjunk tehát ennyiben: - és ez talán megint egzakt: a te fogalomkészleted nem mindenben fedi az enyémet és fordítva. Egyszerűen másként gondolkodunk.

Na De! Az arról való gondolkodás, hogy a másként gondolkodás baj-e, vagy csak MÁS, itt ennél a pontnál ismét szétválaszt minket a lelkünk, mert én megengedem, szabadságot engedek neked, hogy úgy gondold, ahogy akarod, de az én máshogy gondolásod szerinted összekeverés, stb…

Valamiért úgy gondoltad, hogy számon kérem a szórakozatáson a tudományt, hogy miért áll meg a fény a kard végén, stb.... Nem tudom, megint az van, hogy vagy én nem tudtam átadni, hogy pont az ellenkezőjéről beszélek, hogy szerintem a szórakoztatásban szinte minden megengedett, vagy te érted félre. Nem tudom, melyik az igaz. A kollegák majd elmondják, hogy szerintük nem adtam át jól, vagy nem mondják…
Lehet, hogy nem tudom jól kifejezni magam, ami valljuk be, egy hobbi-írónál azért elég nagy handyicap. Még jó, hogy a polgári foglalkozásom "kocka" mérnök. Ott egy szám az annyi amennyi, nem kisebb egyel, nem nagyobb egyel.

…

Erről hadd beszéljek egy picit:
„No és az örök klasszikus: ki dönti el, mi a jó, és mi a rossz? Egy ember, aki egyenruhában a hazája védelmében egy háború során megöl 27 embert, az hős, de minimum kiváló katona. Parancsra cselekedett, és egyáltalán nem élvezte. No de ugyanez az ember nem háborús helyzetben sorozatgyilkos, netán nemi erőszaktevő.”

Szerintem el tudod dönteni, mi a jó: jó az, ami nem okoz másnak semminemű rosszat és élvezed.

Az eldöntése pont az a tudás, amiért a keresztények szerint itt rohadunk. Ez volt a tudás fáján. De ettől elvonatkoztatva is azt hiszem el tudod dönteni, és az a dolog, amiért te képes vagy erre: az a bizonyos Istenszilánk benned. Mármint ha ez így van és nem mese minden, amit ide írok.)

Ezzel el fogom vágni magam: szerintem megölni bárkit bármilyen parancsra, bármennyi pénzért, bármilyen ideológiáért, bármilyen vallásért, bármilyen nemzetért: (!) hatalmas bűn. Aki megöl 27 embert nem hős. Aki megment 27 embert és közben meghal: hős.
Kézenfekvő a sokat emlegetett kérdés a lerágott csont dilemma: ha pisztolyt fognak egy szerettemre és megölik, ha én nem ölöm meg a másikat, bűn-e? Szerintem akkor is bűn ölni. Hozzáteszem: ebben az esetben én 100%, hogy bűnbe esnék. Tuti! De tudom, hogy bűn!

Gondoldd el! Ha valaki ilyenkor úgy gondolkodik, hogy NEM bűn, akkor az hős? Lófszt! Hiszen nem gondolja, hogy utána büntetést kap! Azt gondolja: Istennél megússza. Ez hőstett?
Hőstett, ha annak ellenére bevállalja, hogy a pokolban végzi. Hőstett annak ellenére tartani magad az erkölcsi iránytűdhöz, ha tudod, hogy azzal a pokolra kerülsz adott esetben. Ha a klasszikus, dogmatikus, kegyetlen és bűntető Istennel véleményeltérésed van, és ezt felvállalod, az valamilyen értelemben truvájság.
Truvájság azt mondani: ha ilyen, amikor egy Isten szereti a teremtményeit, akkor inkább ne szeressen.

Valahol az agyam hátuljából most emlékszem valami talán J.A. versre, amikor arról ír, hogy ha ő lenne az isten, nem fáznának az emberek… Nem tudom. Valami ilyesmi.

Még jó, hogy fent taglalt erkölcsi dilemma viszonylag kevésszer fordul elő az életben.

Jogos a kérdés: kritikával illethetjük-e a teremtésünk és „tartásunk” mikéntjét, vagy vakon el kell fogadnunk a gazda utasításait és szépen kell ülnünk a ketrecben. Ez jó kérdés, erről lehetne beszélgetni.


De nem most és nem itt, mert érzem, itt nem vevő senki erre.
...


Túl sokat írok megint és megint csak feleslegesen. Megint, 825-szörre ugyanez a lemez: nem kell másnak megírni, mit gondolok én. Bár… talán ez az oldal erre is jó lenne…

A lélekvizsgálatomról gyorsan: nem fog a maximalizmusom boldogtalanná tenni, ellenkezőleg, tetszik a „hiba” (ez nagyon idézőjeles) az életben, szerintem pont ezért szép, és pont ezért szeretem az életet.
Ez a „hiba” nem egyenlő a gonoszsággal, tehát nem lehet azt mondani, hogy szép a gonoszság, mint hiba az életben. Ilyen értelemben lehet maximalistának lenni: végletesen elutasítani minden gonoszt az életben, nulla toleranciát hirdetni, és az mondani, a cél nem szentesíti azt eszközt. (Amit egyébként én vallok is. Mármint nem, a cél NEM szentesíti az eszközt. Gondoldd el: a célok változnak!
Pár éve cél volt megtisztítani a világot a boszorkányoktól. Ma már tudjuk, hogy meglehetősen erkölcstelen volt tudósokat és másképp gondolkodókat elevenen elégetni. (Ugye?)

Felkiáltó jel: aki nem akarja majd a véleményem, ne olvassa! Adminok meg szóljanak, ha ne írjak ide többet és már léptem is! Sziasztok!

Üdv!

Márk

picikét kevered a fogalmakat. Tök csípem, hogy határozott véleményed van mindenről egy-egy adott mű kapcsán, még ha néha kicsit túlmagyarázásnak is érzem. Ahogy te is fogalmazol mindig, az meg az én bajom.

A pszichopata nem feltétlenül sorozatgyilkos, ahogy fordítva sem. Hogy valami nem stimmel a padláson, az tény, de hogy mekkora a rumli?... ezt még képzett, pszichológiával foglalkozó emberek is nehezen állapítják meg. Van egy tünet együttes, és ha 10-ből 7 egyezik, akkor nagy valószínűséggel az illető:
...
és ide jöhet a frappáns elnevezés. Az igazság meg az, hogy ez nem kéztörés, amit kimutat a röntgen, hanem ködszúrkálás. Nagy halmazok vannak, amik itt-ott összeérnek, egymásba folynak, és nem is mindig állandó egy állapot. Néha fejlődik, néha rosszabbodik, valamire létezik gyógyszeres, vagy egyéb kezelés, másra meg csak keresztet lehet vetni. Nem beszélve azokról, amikor az egyik előtünete a másiknak. A nagy, általános meghatározás az "elmebeteg" de ezt szakemberek nem szeretik, ők tudományosabb elnevezésekkel illetik. Tök mindegy, a statisztikák szerint eddigi életed során már találkoztál gyilkossal, és természetesen rengeteg olyan emberrel is, akiket be lehet sorolni ide-oda.

A gonoszságról alkotott véleményeddel nagyrészt egyetértek ettől függetlenül, bár annak is csak egy elmélet az alapja. Azért lássuk be, téged se harapott még meg vámpír, ellenben vágott már pofán pár megismert tény, miszerint az emberek olyan rohadt mocskos módon bántak egymással a történelem során (vasszűz, nyúzás, kerékbetörés, lovakkal széttépetés, rohasztás, kövezés, ide-oda ez-az felakasztása, kinyújtása, levágása, megégetése) És mindezt szórakozásból! Oké, volt egy-két csirketolvaj, akinek levágták a kezét, no mondjuk, hogy jogos. De oroszlánok meg rabszolgák? Meg a többi fos? Nem volt ott semmi érdektelenség, vagy gonoszság. Más volt a felfogás kicsit. Ostobaság volt bőven, kész mázli, hogy eljött a felvilágosult modern kor, és manapság semmi ilyesmit nem csinálnak egymással az emberek. (Khm, cinizmus...)

Asszem rosszabb vagy mint én, aki meglehetősen fekete-fehérben gondolkozok. Noha fenntartod a tévedés jogát, azért elég határozottan közlöd, hogy mi miért hülyeség. (A "hülyeség" szót én használtam, nem te, most nem vagyok szofisztikált hangulatomban.) Ezt az egészet egy műre értelmezni, amely egy fiktív cselekménysorozatot mutat be fiktív szereplőkkel érdekes, de fölösleges kiakadni rajta, vagy ennyire kritikusan hozzá állni. Ilyen alapon mindenen kiborulhatnánk, mert mi az már, hogy Elrond nem rugdosta le a sziklaplatóról a Végzet Hegyének tüzébe Isildurt a rohadt gyűrűjével együtt?!

Ja, hogy akkor 3.000 évvel később nem lett volna konfliktus.

Elrond ezek szerint gonosz volt? Vagy ostoba? Nem látta előre, hogy ez mekkora ciki lesz a történelem folyamán? Aztán meg Gandalfnak panaszkodik, hogy ő ott volt 3.000 éve... Ott banyek, és mit csináltál? Vajon érdektelenségből tette? Nyilván nem. Nem azért küzdötték át magukat egész Morodoron, miközben társaik sorba haltak hősies, meg értelmetlen halálokat, hogy a végén azt mondja:

- Isildur, barom vagy, és rohadtul megszívjuk miattad, de ez a privát véleményem. Csinálj, amit akarsz.

Mi marad hát?...
A szórakoztató irodalom legfőbb erénye számomra, hogy szórakoztat. Mocskosul betoszná az ajtót, ha minden áron realisztikussá tenné minden író a műveit, megmagyarázná a varázslatok mibenlétét, meg úgy általában mindent, hogy mi miért van. Ha ő megfőzi, megrágja, és le is nyeli, én mivel lakok jól? Akkor minek az olvasó fantáziája?
Lásd például Csillagok Háborúja - Az Erő eredete a Midikloriánok által, Qui Gonn Jin előadásában. Na, az minek kellett? Kész mázli, hogy Yoda nem kezdte elmagyarázni a nyavalyás fényszablyák működési elvét, hogy milyen kristályt hova kell dugni bele, és mégis mekkora kapacitású energiacella kell a markolatba, hogy az egész basz működjön. Apropó, mi az anyjáért áll meg a fény egy méter hossznál?... Most már csak kíváncsi vagyok.

Ne vedd magadra, a cinizmus nem ellened szól, (és más se) pláne ne gondold, hogy nem tisztelem a véleményedet, csak mert nem mindenben értünk egyet. Sokadszor látom, hogy csalódásodat fejezed ki valamelyik írással kapcsolatban, mert nem ezt vártad. Szerintem a maximalizmusod boldogtalanná fog tenni, már ha magamból indulok ki. A magas elvárások csapdájában vergődök én is, főleg, mert magam sem tudom elérni azokat a szinteket. Arra figyelek nagyon, hogy mástól ne várjam el, amire én se vagyok képes. Ez utóbbi sem célzás, csak egy gondolat.

No és az örök klasszikus: ki dönti el, mi a jó, és mi a rossz? Egy ember, aki egyenruhában a hazája védelmében egy háború során megöl 27 embert, az hős, de minimum kiváló katona. Parancsra cselekedett, és egyáltalán nem élvezte. No de ugyanez az ember nem háborús helyzetben sorozatgyilkos, netán nemi erőszaktevő.

Carun írása tetszett, bár eltomult agyammal azt hiszem, nem értettem a csattanót, a stílussal nincs gond.

Isildur akkor is egy barom!

Szia Carun,

sajnos én „komolyan” kezdtem olvasni és ez az elejét tönkretette az élményemben. De hát ez az én gondom. Amikor már rájöttem, hogy ez egy geg, egy helyzetkomikum, akkor már túlvoltam olyan gondolatokon, amit akkor érez az ember (illetve én igen) , ha egy feketével kifestett szemű, tüskés-nyakörves emos fiatalt lát, aki mondjuk tök nyíltan beszél a „sötét dolgok” nagyszerűségéről; nos az ember ekkor magában megjegyzi – legalább is én – hogy ha ez a fiatalember egyetlenegyszer is megtapasztalta volna az igazi gonoszságot, azt a kérlelhetetlen, nagyon fájó és kínzó valamit, aminek a nemlétező szaga a csontodig hatol, pl. amikor látsz igazán szenvedni valaki, vagy éppen te vagy az alany, na akkor az ilyen „divatrossz” figura futva menekülne vissza az anyukája szoknyája mögé. Vagy az a katona aki büszkén masírozik a vasalt egyenruhában rendíthetetlen arccal, hisz így látta a filmekben, és egyszer mondjuk meglátja a társát, akinek a karját vállból egy repesz szakította le, és a sokktól a kezében a másik karjával rohangál ide-oda a harcmezőn… na ott van vége a harc és a „sötétség” romantikájának. A gonoszság nem romantikus. A gonoszság megtapasztalása a létezésben valódi, igazi téboly. Nem feketével kifestett szem és nem műanyag vámpírfog. Játszadozunk ezekkel a dolgokkal. S ha egyszer is megtapasztaljuk, bárgyú picsogókká válunk. Ezért nem kell vágyni megtapasztalni. Szerintem ilyenekkel játszadozni nem szabad. „Megidézni Lucifert” Jól hangzik, jó kis buli a nagymama padlásán. Aztán ha tényleg megjelenik, pisis lesz a nadrágszárunk és futunk a meleg jóba, sűrűn kereszteket vetve és imádkozva, hogy „csak ezt éljem túl”.
Nem azt mondom, hogy nem kell a „játék”, meg hogy mekkora idióta pl. Alice Cooper, ellenkezőleg, imádom a fószert, csak azt mondom, hogy helyén kell kezelni: egy geg az összes dolga és ezt valószínű ő is tudja.
Ezt a „sötét” geget összekeverni az igazival, na az a ciki szerintem.

Még jó, hogy ez az írás nem „komoly” ilyen értelemben. Itt, egy gegnél megengedhető, hogy a gonosz ne legyen gonosz, hanem az egy feketeruhás jóság legyen. Mint amikor a „gonosz” mondja, hogy a másik gonoszról az írásodban: „Az a perverz állat mások kínzásában lelte örömét.„ > Ha nem vígjátékot néznénk, ez elképzelhetetlen mondat lenne. A gonosz az mások kínzásában/fájdalmában leli örömét. (Pont.)
Valaki a totális közönyt is gonoszságnak titulálja. Én nem. A közöny az a jóság – és ezzel együtt – a gonoszság hiánya. Az igazi gonosz ember másnak AKAR rosszat. A közönyöst nem érdekli, mi van vele. (Ez nem jelenti azt, hogy a közönyből ne fakadhasson igazi (!) fájdalom adott esetben. V.ö.: pszichopátia. Azaz a „pszichopata” a szó klasszikus értelmében szerintem nem gonosz, csak az empátia totális hiánya van benne meg. Ilyen értelemben szerintem a „pszichopata sorozatgyilkos” fogalom is mintha téves lenne, hisz a sorozatgyilkos szándékozik (!) az áldozatának ártani, teper ezért. Ez nem érzelem-mentesség, hanem igen, itt van az igazi, valódi és létező Gonosz, a sorozatgyilkosban.)

Szórakozásnak kiváló írás és tök jó, hogy a felétől már tudtam élvezni is. De – mivel minden műnél: kettőn áll a vásár – az első fele is csak és kizárólag saját magam miatt volt kicsit rosszabb.
(Bocsánat, hogy megint elragadtattam magam leütésszámban. Aki akarja nem olvassa.)

Jó írás volt Carun, üdv!

Még mindig zseniális, hangulatos, izgalmas! Olvasás közben nekem volt egy halovány Odaát feelingem, de ez egyáltalán nem probléma. Én bírtam a sorozatot. Szóval csak így tovább! Nagyon tetszett!

Nagyon agyament - imádtam!

Izgalmas, egyéni hangvételű, stb. Jó volt na... ))))