Székelyek
Eredetük
A székelyek a magyarság egy néprajzi csoportját alkotják. Eredetük régóta foglalkoztatja a tudományt.
A XII. század első felében bukkantak fel először az írott forrásokban, ahol a besenyőkkel együtt szerepelnek, mint a királyi had elővédje. Ebből arra lehet következtetni, hogy a két nép nagyjából azonos időben és feltételekkel csatlakozott a magyarokhoz.
Ugyanakkor nyelvében, tárgyi kultúrájában nem tér el a magyarságtól. Jelenleg három elmélet látszik megalapozottnak a székelyek eredetét tekintve: a volgai bolgár-törökök eszkil törzse a kazárok elleni lázadás után csatlakozott a magyarsághoz, majd a honfoglalás után Bihar megyében telepítették le őket.
Más kutatók úgy tartják, hogy a székelyek eredetileg is magyarok voltak, és határőri szolgálatuk, és egy tömbben történt letelepítésük keltette utólag azt a képzetet, hogy valaha külön etnikumot képeztek.
A harmadik teória szerint Árpád magyarjai a Kárpát-medencében már jelentős magyar nyelvű népességet találtak, ugyanis főleg régészeti bizonyítékokra alapozva 670 körül új etnikum jelent meg itt. Ezek a korai magyarok voltak a székelyek ősei.
Annyit viszont bizonyosan állíthatunk, hogy a székelyek legkésőbb a honfoglalás előtt már együtt éltek a magyarokkal, és mai lakóhelyükre csak az Árpád-kor második felében telepítették őket. Erre utal, hogy a nyugati határszéltől Baranya és Szabolcs megyén át Biharig sok helynév utal a jelenlétükre. A Nagy-Küküllő és az Olt közötti területre 1224-ben II. András telepítette le őket határőrizeti feladatokkal, elsősorban a besenyők és a kunok ellen. Ez a terület kapta később a Székelyföld elnevezést.
Közigazgatás, társadalom, kiváltságok
A székelyek külön ispánságba szervezetten éltek, amelyre nem terjedt ki az erdélyi vajda hatásköre. A székelyispán tisztségét először egy 1235. évi oklevél említi meg. Hatásköre katonai, igazgatási, bíráskodási területre terjedt ki.
Székelyföldet a XIV. századtól hét közigazgatási egységre, ún. székekre osztották. A székek vezetői a hadnagy és a székbíró. Megválasztásuk a székely nemzetségi rend szerint történt így a székelyispán abba nem szólhatott bele.
Ez a nemzetségi szervezet a föld öröklésében is szerepet játszott. A családok földjét a lány is örökölhette, de a család kihalása estén sem a királyra, hanem a nemzetségre szállt a vagyon. A földet nemek és ágak szerint osztották fel, és mindenki részesedett belőle. Az egyháznak a tizedet állatokban fizették, és az uralkodónak a koronázás, illetve a trónörökös születése esetén ököradóval tartoztak.
A kiváltságoknak és e sajátos önkormányzatnak köszönhetően, bár a vagyoni differenciálódás megindul a székelyek között, de jogilag nincs különbség az előkelők és a közrendűek között.
A határmenti közösségek sajátos helyzetét mutatja, hogy itt kettős közigazgatás alakult ki, a széki vezetés mellett működött a határőr-katonai parancsnokság is, ez a falusi önkormányzat fölé két urat állított. Ez nemcsak a két közigazgatási egység, hanem a katonai parancsnokok önkényeskedése miatt a falu és a katonai hatóság közötti kapcsolatot is feszültté tette.
Erkölcsök, szokások, törvények, vallás
A székelyek életmódja az állattenyésztéshez, a földműveléshez és a katonáskodáshoz kötődik. Szokásaik is ezt tükrözik. A földeket tavasz kezdetén bejárták, az üresen hagyott földeket pünkösd után harmadnap, sorshúzással újra osztották.
Szántáskor mélyebb barázdákat húztak a föld körül, hogy elkerüljék a rontást. A telet jelképező szalmabábút elásták.
A katonák és a parasztok öltözködése eltért egymástól. A katonák ruházatát nagyobb díszesség jellemezte. A parasztság elítélte a luxust. A polgárságra jellemző öltözködés és a bútordarabok is inkább a katonarendre voltak jellemzők.
A parasztok étkezése rendkívül szűkös: árpa és fekete borsó őrleményét keverték össze és az ebből készült fekete kenyeret ették, a búzát ugyanis mindet eladták. Az étkezés ünnepélyes formái a házi mulatságok is inkább a katonarendet jellemezték annak ellenére, hogy falusi jogszokások sok helyen tiltották, vagy korlátozták a dorbézolást. Egy 1759 ítélet egy forint bírságot rótt ki a településen hangoskodó, verekedő emberekre.
Egy 1771-es székely rendtartás a nyolc óra utáni rendbontókra 24 vagy súlyosabb esetekben 42 dénár büntetést rótt ki.
A táncmulatságokat, a guzsalyosba járást, vagy a kaláka végén szerveződő mulatozást a falu lakossága elfogadja, de a katonai és széki hatóságok megpróbálják szabályozni. A gyergyói falvakban a táncmulatságot be kell jelenteni a falusi bírónak, aki azt jelenti az ezred parancsnokának. Ilyenkor a szomszéd épületben három ember felügyeli a mulatságot és kihágás esetén beavatkozik. A vigalmat a legénytársaságok is rendezhetik, ilyenkor ők biztosítják a rendet. A verekedések, vérontások elkerülése érdekében több helyen megtiltják a gyilkolásra alkalmas eszközök kézben hordását. Négy harangkondulásra a falu egész népének össze kell gyűlnie és megakadályozni az erőszakos cselekményeket és a tolvajlást. A falubeli „tolvaj” kiáltására is mindenkinek üldöznie kell a gonosztevőt.
A falusi bírók feladata a település éjszakai védelmének a megszervezése. A tizenkét bakter folyamatosan járőrözik, ellenőrzi az úti okmányokat. A szabad mozgás ugyanis korlátozva van, még a szomszédos székekből sem jöhet senki okmányok nélkül a településre. Ott tartózkodásáról értesíteni kell a helyi bírót és saját elöljáróit.
A határ őrzése nemcsak a katonák, hanem a lakosság egészének feladata. Kaszával, kapával kell a felvigyázók segítségére sietni és rajtaütni a gyanús házakon, út menti búvóhelyeken, csavargókon.
A falvakban külön szabályok vonatkoztak a tűzgyújtásra is. A tűzvészek elkerülése érdekében a hatóságok folyamatosan ellenőrzik a kemencék, kémények állapotát és a hanyag tulajdonosokat pénzbírsággal sújtják.
A sátoros cigányokat a tűzvészre hivatkozva tiltják ki a falvakból. A határban is csak három napig táborozhatnak.
A tűzoltásnál minden házból egy ember köteles megjelenni. A II. Székely Gyalogezred tűz esetén külön katonai egységeket helyezett készenlétbe, akik mozgósítanak és a főtiszteknek is jelentik az esetet. A tűzkárt szenvedett emberek számára még a szomszéd faluban is gyűjtést kezdenek: faanyaggal, pénzzel, takarmánnyal segítik a károsultakat.
A pipázás szokása török hatásra alakult ki Erdélyben. Száz évvel később már országgyűlési határozat tiltotta a dohányzást, eredménytelenül. Székelyföldön csak a „veszedelmet hozókat” büntetik, azokat, akik vigyázatlanul pajtában ólban, vagy éppen az utcán hódoltak szenvedélyüknek. Ha katona volt a szabálysértő pénzbüntetést, ha földműves, huszonöt pálcát kapott.
Az egyház központi szerepet játszott a székelyek életében, a faluközösségek gondoskodtak az egyház ellátásáról.
A templomépítés költségeit, annak javítását a falu vállalta magára. Szántóföldet, erdőrészt, legelőt kellett biztosítani a lelkész és a tanító számára. Rendbe kellett tenni a plébános kertjét, lakását és emellett kepét (papbért) is kötelesek voltak fizetni. Aki erre nem hajlandó, 12 forintos bírságot fizetett vagy a misét kézi kalodában kellett végighallgatnia.
Néhány közösségben a tanítót külön is díjazták az iskolába járó gyerekek száma szerint. A reformáció terjedése mit sem változtatott a terheken, de se a katolikus egyház, se a reformált egyházak nem váltak nagybirtokossá Székelyföldön. Azt azonban feljegyezték, hogy több család éppen a jelentős költségek miatt tért át a görögkeleti hitre. Persze ez a jelenség nem volt tömeges méretű, mert a közvélemény megvetéssel, kiközösítéssel válaszolt ezekre a lépésekre és nehézzé vált az adott család élete.
Annál is inkább, mert az ünnepnapok rendjét is az egyház határozta meg. Még a határőrvidékek parancsnokai is az egyházhoz igazodtak ezen a téren: húsvéttól Szent Mihály napig fél kilenckor kezdődött a reggeli imádság, kilenckor a prédikáció, tízkor a mise, ezután ismertették a közérdekű tudnivalókat, rendelkezéseket.
Délután háromkor kezdődött a kötelező vallásoktatás a fiataloknak.
Amelyik fiatal nem vett részt a délutáni foglalkozáson, megvesszőzték. A templomkerülőket kalodával büntették később szokás lett a pénzbüntetés, illetve az egyházi szolgáltatások megvonása.
Vasárnap tilos volt dolgozni, akik ezt megszegték három forint büntetést fizettek. A méltatlan ünneplést szintén retorzióval sújtották: a pünkösdi királyné választást, mint pogány szokást tiltották, de a pap engedélyével lehetett táncolni, de nem a vecsernye idején. (Négykor ugyanis a templomban litániát tartottak). A mulatságnak nem volt szabad két óra hosszánál tovább tartania.
A prédikáció alatt nem lehetett alkohollal kereskedni, húst is csak az éneklés alatt vagy azután lehetett csak eladni.
A verekedés, szitkozódás mind a templomban, mind a templom előtt tilos. Aki ezt megszegi 12 forintos bírsággal sújtják, vagy egy nap kalodára ítélik. A vasárnapi vásárokat vagy hétfőre, vagy más helyeken, péntekre helyezték át a megnövekedett rendbontás miatt.
A káromkodás nemcsak a templomban, de azon kívül sem számít bocsánatos bűnnek. Egy nemes urat megköveztek e vétke miatt. Máshol az elkövetőnek nyelvéből vágtak ki egy darabot. Később a szigor enyhül és főleg a katonatisztek jártak elől negatív példával.
A paráznaság a legsúlyosabb vétkek közé tartozott. A puritanizmus igen szigorúan ítélte meg ezt a bűnt. A nős parázna személyeket halállal büntették, a nőtleneket vagy a lányokat megvesszőzték és az Eklézsia megkövetése mellett Áristomba zárták, de előfordult, hogy a megesett lányokat későbbi jó viselkedésük ellenére is megkorbácsolták. Az Eklézsia megkövetése azt jelentette, hogy az ítéletet elszenvedőnek gyakran két hétig is a templom előtt kellett állnia a reggeli és esti prédikáció alkalmával, majd vasárnap nyilvánosan bocsánatot kellett kérni a gyülekezettől. A megesett lányoknak gyakran, arcukat eltakaró fekete kendőben kellett megjelenniük a nyilvánosság előtt.
Érdekes ellentmondás viszont, hogy a határőr szülőknek megtiltják, hogy megbüntessék megesett lányukat (valószínű, hogy azért, hogy a gyermekből is határőr legyen). Ugyanakkor vesszőfutásra ítélik az egyik férfit, mert elvette az egyik lány becsületét.
A vesszőfutás a katonaságnál később is alkalmazott büntetési mód: a két sorban felállított katonák között kell a bűnösnek elfutnia akik botokkal vagy vesszőkkel ütlegelik. Ez akár halálos is lehet.
Másként ítéli meg a bíróság annak a házasságtörő asszonynak az esetét is, aki lebénult férjét megcsalta és gyakran előfordul, hogy a férfiak paráznasága semmilyen büntetéssel nem jár.
Az egyház felé tanúsított hűség mellett a szokások és a törvények megkövetelik a szülők tiszteletét is.
Három fivért 24 óra elzárással büntették, mert bántalmazták a szüleiket, és ezen kívül eltartási szerződést kellett velük kötni, amelyben megfogadták, hogy gondoskodnak róluk.
A leglényegesebb büntető fórum a Széki és külön a Határőr Törvénykező Testület volt. Előfordult, hogy a két szerv között súrlódások alakultak ki. A faluközösség bírói hatásköre csak bonyolultabbá tette az ítélkezést. Ezért alakult ki az ún. cirkálás rendszere. A törvényhatóság képviselői vegyes bizottságot hoztak létre és bejárták a szék, a vármegye minden települését és megkérdezték a lakosságot a gonosztevők, törvényszegők felől.
A büntetéseket helyben kirótták, ha a vádak igaznak bizonyultak. Például a paráznaság vétkében bűnösnek talált lakosokat átadták az egyházi bíróságnak, de döntésüket ellenőrizték.
A néha bonyolultan működő bírósági rendszer, és az ezt megalapozó székely törvények és erkölcsiség csak a háborúkkal, üldöztetésekkel, járványokkal tarkított történelemmel együtt értelmezhető.
Európa korabeli viszonyai nem sokban különböztek az itteni helyzettől, legfeljebb polgáriasultabb formában termelték újra az erkölcsi ellentmondásokat.
