A Mesélő - Kezdődjön a mese...
– Tamás! – szólította meg a férfit egy kellemes, mégis nyugtalanító hang. – Itt az idő az ébredésre!
A férfi kinyitotta a szemeit majd azonnal vissza is csukta őket.
– Mi a franc? – kiáltott fel haragosan. – Miért kell kivilágítani a szemem?
– Nyugodjon meg! – válaszolt a hang. – A napba nézni sosem kellemes.
– Persze, a nap – morgolódott Tamás, majd felült. – Hol vagyok pontosan?
– A mesében amit választott – válaszolt a hang.
– Á, értem! És maga hol van? – nézett kérdően körbe.
– Én, kedves Tamás, mindenhol – mondta a hang. – Ott vagyok a fűszálakban és a napsugárban. Ott vagyok a szellőben és a virágporban. Egyszóval, mindenhol.
– Akkor most ön egy fűszál? – kérdezte kuncogva Tamás.
– Kérem, ne humorizálja el a dolgot! – válaszolta mogorván a hang. – Azért vagyok itt, hogy a mese a megfelelő mederben folyjon, és hogy vigyázzak magára.
– És most? – kérdezte a férfi. – Nem egy szemétkupacon kellene kapirgálnom mint kakas?
– Mint említettem az elején, egy pár dolgot megváltoztattam – válaszolta a hang. – Talpra, és induljon!
– De mégis merre? – kérdezte indulatosan Tamás. – Nincs itt semmi, egy rohadt réten ülök és...
Tamás tekintete megakadt egy a távolban meredező templomtornyon, és az azt körbeölelő házakon. Felkelt a földről, leporolta magát és realizálta, hogy tényleg nem változott kakassá, majd elindult a település felé.
Maga sem tudja miért, lehet, hogy az unalom vagy a csalódottsága okán, elkezdett rugdosni egy kavicsot a poros úton amin haladt. Az egyik rúgásba akkora erőt vitt, hogy a kis kavics nekicsapódott az út mellett álló egyik fa törzsének, amiről lepattanva a túloldalon csordogáló patakba csobbant.
– Remek, ennyit az izgalomról – motyogott unalommal teli hangon. – Teljesen megérte befizetni erre a nagy rakás sza...
Valami a patakban pont úgy törte meg a fényt, hogy az bántsa a férfi szemeit. Tamás hunyorogva nézelődött a kavics becsapódásának a helyére. Odasétált a patak partjára és leguggolt.
– Ez az amire gondolok? – kérdezte meglepetten. – Ez egy gyémánt. A kibaszott életbe, gazdag vagyok!
Örömujjongás közepette benyúlt a patak hűs vizébe, megmarkolta a drágakövet, és felkiáltott.
– Gazdag vagyok! – ordította. – Kibaszott gazdag!
– Tamás, kérem figyeljen! – szólalt meg a Mesélő. – Ez csak a mesében van.
A férfi mintha meg se hallotta volna. Örömében táncra perdült és kiáltozott.
– Maga is látja? – tette fel a kérdést hatalmas mosollyal az arcán. – Akkora mint egy pingpong labda.
– Persze hogy látom, én teremtettem – válaszolt a hang. – De mint mondtam, ez csak me...
Tamás nem várta meg a választ és ismét örömtáncba kezdett. Újdonsült szerzeménye annyira megrészegítette, hogy nem vette észre a közeledő lovasokat az úton. A lovasok lelassítottak, majd megáltak a táncoló férfi mellett.
– Szép napot kedves uram! – szólította meg az egyik. – Oszt mér táncikál itten?
Tamást kizökkentette a mély hang ami megütötte a fülét. Hirtelen félelem futott végig a testén.
– Ez nem a Mesélő hangja – gondolta magában.
Lassan a hang irányába fordult, és a kezeit a háta mögé dugta. Három, lovon ülő nagydarab férfit pillantott meg. Közülük is a középső volt a legnagyobb.
– É-én? – kérdezte remegő hangon. – Cs-csak táncolok.
– Aztat látom – válaszolt a középső férfi. – De mér? Mitűl ennyire bódog?
– Csak jó kedvem van – válaszolta Tamás.
– Hogy híjják az urat? – kérdezte a férfi.
– T-tamás – nyögte ki remegő hangon.
– Tomás – motyogta mély hangon. – Engemet úgy hívnak, hogy a Török.
– Nem Tomás, hanem Tamás – szólt vissza.
– Pofon kell fiúcska? – kérdezte a Török. – Ne feleseljen nekem!
Tamás nyelt egy nagyot, majd tett egy lépést hátra.
– Oszt mesélje mán el nekem, hogy mit dugdos a háta megett? – szegezte neki a kérdést a nagydarab férfi.
– Nem dugdosok semmit – válaszolt Tamás majd tett még egy lépést hátra.
– Ejnye, há nem tanították meg, hogy nem szép dolog hazudni? – kérdezte mosolyra húzódó szájjal a Török. – Komáim, kapjátok el!
Tamás átugrotta a patakot és futásnak eredt a pusztába. A két lovas hahotázva a vágtatott utána. Teljes erejéből futott a markában a gyémánttal, de a lovasokkal szemben semmi esélye nem volt. Hirtelen egy ütést érzett a fején, elvesztette az egyensúlyát és a földre került. A két lovas megállt mellette és a földön tartották.
Nagy dobbanással talajt ért a Török lába a feje előtt.
– No, kedves uram, mutassa csak a kezeit! – mondta nyájasan a nagydarab férfi.
Leguggolt Tamás kezéhez, majd játszi könnyedséggel szétfeszítette az ujjait. Arcára mosoly húzódott és elvette a drágakövet.
– Ez nálunk jobb helyen lesz! – mondta nevetve. – Magának már úgy sincs rá szüksége.
– De az az enyém... – nyögdécselt Tamás. – Én találta...
Mielőtt befejezhette volna, ütések záporoztak a teste minden részére. Utolsó emléke a férfiak nevetése és a vére fröccsenése...
* * *
– Tamás! – szólította meg a férfit egy ismerős hang. – Itt az idő!
Tamás zihálva ült fel a réten. Végigtapogatta testét, különösképpen a fejét.
– Élek – motyogta magában. – Vagy nem?
– Életben van, bár meghalt – válaszolta a Mesélő. – Én figyelmeztettem, hogy a fájdalom valós lesz.
– Akkor most meghaltam? – kérdezte Tamás. – Vagy mi történt?
– Valóban meghalt, hiszen agyonverték – kezdett bele a Mesélő. – Ami a mesében történik, az ott is marad.
Tamás magába roskadva ült a réten, és hallgatta a Mesélőt. Fejében pörgette az eseményeket, a férfiak nevetését, a fröccsenő vérét és a gyémántot.
– A gyémánt! – kiáltott fel Tamás. – Hol a gyémántom?
– Azt elvették – válaszolt a Mesélő. – Erről szól a mese.
– A mese – ismételte a férfi majd feltápászkodott a földről, leporolta a ruháját és elindult.
– Hová megy Tamás? – kérdezte a Mesélő.
– Hogy hová? – nevetett a férfi. – Bosszút állni.
