Társas kapcsolatok
Társas kapcsolatok – barátság, nemiség, szerelem – házasság
A barátság
Ahhoz, hogy meghatározzuk a barátság fogalmát, a társadalmi szerepeket kell először értelmeznünk. Az ember a tárgyakkal én-az, más lényekkel én-ő, baráttal, közelebbi hozzátartozóval én-te viszonyban van, amely egymásra vonatkoztatott kölcsönös kapcsolat.
Egyúttal az egyén társadalmi közegbe ágyazottan szerepmintákat követ, szerepelvárások fogalmazódnak meg vele szemben, és szereptudásra, vagyis az értékek ismeretére van szüksége a barátság és más kapcsolatok kialakításához. Egy személynek egyszerre több társadalmi szerepe van (valakinek gyermeke, foglalkozása van, maga is szülő, feleség/férj, testvér, és valakiknek a barátja/barátnője) amelyeknek nehéz megfelelni, és ez állandó döntéskényszert, kisebb, nagyobb kollíziót okoz. Mivel az értékpreferenciák kultúránként, történetileg változnak, a barátság értelmezése is koronként, népenként eltérő lehet. A szláv nyelvekben közelséget, bajtársiasságot, rokont, a latinban szerelmet, a germánban ugyancsak szerelmet, vérrokonságot, óvást, gondoskodást, az óindben pedig sajátot jelent.
A történelem folyamán az egyes népeknél a társadalmi érintkezésben a gyakorlati segítségnyújtási, és az érzelmi funkciók (együttérzés, kölcsönös megértés, a másik kisajátítása) összefonódtak. A szofisták a barátság gyakorlati hasznát, az érdekek közösségét hangsúlyozták. Ilyen értelemben, az üzleti kapcsolat is barátságnak számított. Arisztotelész szerint a barát a második énem (alter ego). Ilyenkor a felek egyenrangúak, és kölcsönösen a legjobbat kívánják egymásnak. A barátság tehát ebben az értelemben már több, mint a bajtársiasság, nemcsak az érdekek közösségét, a közös tevékenységet követeli meg, hanem szimpátiát, érzelmi kötődést is jelent. Ilyen értelemben a barátság páros kapcsolat, a barátok akár féltékenyek is lehetnek egymásra. A barátság, mint miden kapcsolat, véget érhet, mert a közös sorsok, életutak szétválhatnak, vagy jelentőssé válik a fizikai távolság, vagy a felek mindegyike házasságot köt. De ismerünk egy életen át tartó barátságokat: Shaw és a nagy angol tragika, Ellen Terry évtizedeken át tartó kapcsolatát a házasságiak sem rendítették meg, vagy ugyanilyen legendás, bár a költőtárs korai halála miatt rövidebb életű Petőfi és Arany barátsága. Az intellektuális barátságokat a közös érdeklődési kör, a lelki érzékenység kötőelemei is erősítik.
A görögök kultiválták a szerelembe hajló férfibarátságokat, különösen az idősebb férfi fiatalabb fiú kapcsolatát idealizálták. Persze, a férfiaknak kötelező volt családot alapítani, a férfiak együttélését tiltották. Spártában külön próbatétel volt, hogy a fiatal férfinak egy ideig együtt kellett élnie egy idősebb katonatársával, az így kialakult személyes kapcsolat vagy a barátságon innen vagy azon túl erősítette a hadsereget. De ha mindkettő családot alapított, büntetést kapott, ha továbbra is kapcsolatban maradt.
Nemiség, szerelem, házasság
A nemiség (szexualitás) az ember elsődleges hajtóereje (drive) az állatvilágtól eltérően nem ciklikus, nemcsak a párzási időszakra terjed ki. Ugyanakkor szinte minden népnél ehhez kötődik a legtöbb erkölcsi norma, tabu. Az egyik legősibb tabu a vérrokonok közötti nemi kapcsolat (incesztus) vagy házasság tiltása. Ez a Bibliában Ámnon történetében jelenik meg, aki saját testvérével létesített nemi kapcsolatot, ezért féltestvére, Absolom egy másik tabut megsértve, megölte őt. Egyiptomban viszont az uralkodó családjában engedélyezték az édestestvérek házasságát is, hogy Ré vére ne szennyeződjön. Egyes európai uralkodócsaládokban, például a Habsburgoknál ez még a XIX. században is előfordult: Erzsébet császárné és Ferenc József elsőfokú unokatestvérek voltak.
A legtöbb közösség az exogámiát preferálja, vagyis a csoporton kívüli házassági kapcsolatokat. Ez egyúttal katonai, gazdasági szövetséget jelentett és tiltotta a szabályozatlan nemi kapcsolatokat (promiszkuitás), sőt sok estben a kölcsönös szerelmi kapcsolatot is kizárta. Az etruszkok és a latinok lassú összeolvadása is exogám kapcsolatra utal. Az indiai kasztok, az iráni párszik, vagy a bevándorló ortodox zsidók viszont endogámok, vagyis csoporton belül kötnek házasságot, hogy vallásukat, szokásaikat, etnikai egységüket megőrizzék. A zsidóságnál külön szakma lett a házasságközvetítés. Annyi viszont megengedett volt később, hogy a lány választhasson: Magyarországon az egymásnak szánt fiatalokat beterelték egy szobába, és ha a lány odanyújtotta a kezét a fiúnak, akkor beleegyezett a kapcsolatba.
Egyes ünnepeken, vallási szertartások során engedélyezték a szexuális promiszkuitást, még a középkorban is, a katolikus egyház ilyenkor imádkozott hívei lelki üdvéért.
Az ókori görögöknél a nőket léleknélkülinek tartották, és férjük házát sem volt szabad elhagyniuk. Egyedül a művelt hetérákat tűrték meg a férfiak társaságában. A feleséggel folytatott kapcsolat csak az utódnemzést szolgálta. Magasabb rendű, érzelmekre épülő viszony csak a férfiak között alakulhatott ki. Már a sztoikusok, aztán a korai keresztények (Szent Ágoston) szükséges rossznak tekintették a nemi kapcsolatot, még a házasságon belül is csak gyermeknemzés céljából tartották elfogathatónak. (Szent Tamás) Innen ered az a jelentős bűntudat és mély hallgatás, amely ehhez a problémához társult. Ugyanakkor a nő szerepe felértékelődik, a monogám házasságot megszenteli az egyház. A Madonna kultuszban, a lovagi eszményben, megjelenik az erósz (a szépség és a jóság iránti hódolat) mellett a filia (a mással fel nem cserélhető, hűséggel tartozó) és az agapé (feltétel nélküli, önfeláldozó) szeretet. Vagyis az égi-földi szerelem a maga teljességében, ahol egyelőre az égi válik hangsúlyosabbá. Szent Ferenc és Szent Klára plátói, örök vágyakozása a legszebb példája ennek a szinte éteri szeretetnek.
A nyugati világban a patriarchális (apajogú), monogám, szerelemre épülő házasság vált egyeduralkodóvá, ahol a reformáció először a házasság szentségét szüntette meg, majd a polgári államok engedélyezték a polgári házasságot és a válást is. Az ötvenes, hatvanas évek szexuális forradalma, a fogamzásgátlás megjelenése, részben a harmadik világ túlnépesedésére válaszul, a szexualitás örömszerző jellegére és az érzelmi felszabadulásra helyezte a hangsúlyt, utat nyitva a sokféle szexuális viselkedési formának, de az ezzel sok esetben együtt járó hedonizmus válságba juttatta a polgári házasság intézményét.
Ugyanakkor a házasság intézményének és az azzal kapcsolatos szokásoknak több változata is megmaradt szétszórtan a világban. Találunk példát a csoportházasságra, ahol a férfiak és a nők egy házban alusznak, és válogatás nélkül teremtenek kapcsolatot Nincsenek monogám családok, a gyerekeket a közösség neveli fel. (Ceylon) Léteznek Afrikában is matriarchális közösségek, főleg a földművelő-állattenyésztő népeknél, ahol mind az öröklést, mind a törzs vezetését az asszonyok tanácsa szabja meg. Ennek a rendszernek egy másik változata a többférjűség (poliandria) ahol az asszonyok férjhez mennek házastársuk testvéreihez is. A közösséget itt is a nők irányítják, és a tulajdon is a nő jogán öröklődik. (Dél-Kína) Ausztráliában, de az eszkimóknál is szokás, hogy mind a bárátoknak, mind az ellenségnek felajánlják feleségeiket, egyik esetben a barátság erősítésére, a másik estben a béke biztosítására.
Sajátos változata a házasságnak a levirátus (sógorházasság) amely patriarchális forma, ahol a nagycsalád legidősebb férfitagja köteles elvenni bátyja özvegyét. Így biztosítja, hogy családja vagyona ne jusson idegen kézre, ugyanakkor garantálja unokaöccsei jogait, köteles unokahúgait kiházasítani (pl. a magyarság ősi szokása). Ma is létezik – főleg az arab világban – a poligínia, a többnejűség, amely több-kevesebb jogot a nőnek is biztosít (pl. válás), de Szaúd-Arábia vahabita államvezetése csak napjainkban vezetett be néhány reformot (pl. egyetemi végzettség, jogosítvány engedélyezése a nők számára).
A szerelem és házasság a nyugati világban sokféle módon értelmezhető. A szerelem elvontság és egyediség is egyben. Viszont a naturális testiség nehezen egyeztethető össze az éteri érzelmekkel. A szerelem a szabadság megélése is, hiszen kilépünk, meghaladhatjuk rajta keresztül önmagunk korlátait. Szerelem fájdalom is, mert az egyesülés után visszatérhet ismét a magány. Folytonos változás, mert alkalmazkodnunk kell a másikhoz, nem maradhatunk korábbi önmagunk. Társadalmi szerep, ha házassággal végződik, újabb követelmények társulnak hozzá: az apa, anya, szerető, családfenntartó, sajnos néha a betegápoló szerepe.
A polgári házasság állítólagos csődje több átmeneti párkapcsolati formát létrehozott, ami a bizalmat, intenzitást, izgalmat visz a házasságba. Ilyen a nyitott házasság, vagy a párcsere. Van akiknél ez beválik, de a párkapcsolaton belüli intimitás, a másikra való odafigyelés nehezen egyeztethető össze idegenek bevonásával a kapcsolatba. Vagyis a jó öreg polgári házasságot – minden korlátja ellenére – még semmilyen más formával nem sikerült helyettesíteni.
Felhasznált irodalom:
1. Kamarás István: Íme, az ember – Edukáció Könyvkiadó, Bp. 1990
2. Etikai Kislexikon – Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1984
3. Pais István: Az antik filozófia története – Tankönyvkiadó, Bp.1989
4. Endogámia – Wikipédia – https://hu.wikipedia.org/wiki/Endogámia
5. Szilágyi Vilmos: Szexuálpszichológia – https://mek.oszk.hu/03600/03600/
