Mozgolódás
A tél feszíti még a fátyolát
a dermedő, fagyott világra,
a szürkeség szorít, nem enged át
Napot mosolygni csak sokára,
mikor pedig netán utat talál
a fény a jég itatta földre,
a fellegén legott fölébe száll,
akárha volna annak őre.
Maroknyi búsuló madár kereng
a fák között tavaszra várva,
csupán kevés magot keresne lenn,
de még a fagy rögökbe zárja,
a néma táj fölött a szél az úr,
ölelkezése sajgva fájó,
ha úgy akarja, hát süvöltve fúj,
remeg belé a barna szántó.
Viszont alatta bújva víg magok
mocorganak buján, serényen,
kikelni kész haduk varázslatot
akarna felmutatni régen,
de lám, a bölcs idő azonnal int;
„Maradjatok kicsit magok még,
amint a március reánk tekint,
kizöldülőn fakadjatok szét!”
