Evolúció
Az emberi evolúció és társadalomfejlődés véleményem szerinti egyik legnagyobb vívmánya a társas kapcsolatok konszolidációja. Mai napig emlékszem gyermekkorom egy olvasmányában szereplő illusztrációjára, melyen egy ősember hím a hajánál fogva vonszol egy nőstényt a barlangja szája felé, hogy tulajdonaként használja a szerencsétlent. Ha netán az udvarlás ezen módjának ellenszegült volna, akkor nemes egyszerűséggel kupán csapta volna a bunkójával így gyakorolva a meggyőzés eszközét irányába.
Valamelyest az idők során átalakult a kapcsolatrendszer a két nem között és kifejlődött néhány helyen az úgy nevezett matriarchátus. Ez tulajdonképpen egy anyajogú társadalom volt anno, bár a vallás területén még őrzik a matriarchátust, mert a gyermek az édesanya vallásán nevelkedik, ha a házas felek vallása nem egyforma. Az őserdei bennszülöttek manapság is sok helyen matriarchátusban élnek. Ezt a berendezkedést már régen felváltotta a férfiak vezető társadalmi szerepe. Kis mértékben a mai cívis társadalmunkban is előfordul ilyen, ahol a hímet nemes egyszerűséggel papucsnak becézik.
Elérkeztem gondolatban a sötétség korához, ahol a nők szerepe egyszerűen kimerült abban, hogy tárgyak voltak. Oktatást nem kaptak és uruk parancsolójuk azt tett velük, amit csak akart. Elképzeltem magamban, mennyire magányos élet lehetett ez számukra. Vágyakkal teli, ám remény nélküli. Egyes társadalmakban ezt még napjainkban is megtapasztalhatjuk. Eljött hát a romantika ideje, ahol az eszmék és eszményképek árnyékában bimbódzni kezdett a női lét önállósága majd több hullámban évszázadokon keresztülívelve a feminista eszmék kora. El is értem a csodás jelenhez, ahol minden a helyén van.
Cigarettámat elszívva a csikket lepöcköltem az erkélyről, ahol ezek a magvas gondolatok végigfutottak rajtam és unottan néztem, ahogy egy züllött és zaklatott úriember a hajánál fogva húz egy összetákolt viskó felé egy vergődő nőt, miközben azt üvöltözte:
– Azt mondtam, hogy gyüssz te haza…
