A művész úr
Bronzovits művész úr megigazította magán kabátját, ami lágyékban kissé bevágott, ezért roppant kényelmetlenül érezte magát. Joggal kérdezi a nyájas olvasó, hogy ugyan milyen úton-módon tud egy kabát lágyéktájon bevágni. A válasz egyszerű, bár a végkifejletig tartó út már nem is annyira. Tulajdonképpen a művész úr a kabátot éppen nadrág gyanánt használta, ugyanis nem is olyan régen kártyázott a Kék bagolyhoz címzett vendéglátó helyiségben.
Ám, hogy miképpen függ össze az ördög bibliájának művészete a nadrágként viselt kabáttal azt azonnal elmesélem. Előbb azonban ismerkedjünk meg Bronzovits Ottokár művész úrral. A belvárosi csehókban csak Otti-nak szólított egyed egy rejtett tehetség, egy igazi művész volt. Percek alatt le tudott a torkán gurítani pálinka formájában bármilyen nagy összeget. Erre még itt, a szakmányban űzött alkoholizmus őshazájában sem sokan voltak képesek. Ennyi talán elég is Ottokár úr bemutatására, hiszen ennél többet ő sem tudott volna magáról mesélni. A múltja sötét, az alkohol ködébe burkolódzott számára. A külcsínről csak annyit, hogy azzal nem büszkélkedhetett hősünk. Torzonborz haja, gondozatlan szakálla egyenruhába öltöztette a belvárosi kocsmák társasága között. Illata oly erős volt, hogy egyszer az állatkertben egy bűzös borz szerelmet vallott neki, amikor Bronzovits úr illuminált állapotban bolyongott eltévedten a város közepi vadonban.
No, de térjünk is rá a történetre, ami a furcsa öltözködési szokáshoz vezetett. Történt egy nap, hogy a művész úr akkut pénzhiánya erős garati kiszáradást okozott számára, ezért megfelelő összegek felkutatásához kezdett. A közeli bevásárlóközpont parkolójában üres üvegek gyűjtögetésével töltötte a napot, bízva benne, hogy összegyűjt annyit amennyinek az ellenértékéből le tud ittasodni. Csalódása határtalan volt mikor a nehéz munka után még egy üveg borra való sem jött össze. Kevés csörgő aprójával a zsebében búsan ballagott a közeli csatorna felé, amit otthonának tarthatott. Gazsi, a környék rókája, aki szívesebben turkált mások zsebében mint a magáéban, valószínűleg meghallhatta a csörgést, mert megszólítva a művész urat azt ajánlotta neki, hogy megtöbbszörözheti kevés vagyonkáját a közeli Kék bagolyhoz címzett műintézményben kártyajáték jóvoltjából. Bronzovits úr sohasem kártyázott, de csábította a lehetőség és így elfogadta az ajánlatot.
A belvárosban csak Kászinónak hívott intézmény egy valaha jobb időket látott fogadó pincéjében működött a törvény őrzőinek szeme elől rejtve. Nagy összegek itt sohasem fordultak meg az asztalok és zsebek között, ám az itteni igényeket, valamint hamiskártyásokat ez maximálisan kielégítette. Miután Ottokár úr a ruhatárban – ami a pincelejárat melletti fásládában merült ki – leadta a kabátját, belépett a ködös Albiont idéző műintézménybe. A hasonlat nem a szépségnek, hanem a füstnek szól, ami olyan tömény volt, mint az ital, amire a művész úr olyannyira vágyott. A folytatást már nem nehéz kitalálnia az olvasónak. Hősünk még a gatyáját is elveszítette a játék folyamán és így fordulhatott elő, hogy a szerencsésen ruhatárban hagyott kabátját használta nadrág gyanánt.
Ugyanis a megjelenésre azért adni kell!
