Linktár

Újnap Hava: Beltane

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2020/5 számában.

A legenda úgy szól, hogy októberben eljő a Horror Hava. Minél közelebb kerülünk Halloweenhez, avagy az ősi kelta évfordulóhoz, a Samhain napjához, annál jobban kitárul a túlvilág kapuja és visszatérnek az elveszett lelkek a Földre. Magukkal hozzák gyászukat és kínjaikat. Ez a sötétség egészen a napfordulóig a kelták által Beltane-nek nevezett napig tart, mára úgy hívjuk, Majális. Áprilisban veszi kezdetét és május elsejével éri el a végkifejletét az Újnap Hava.

Ezen a napon a Zöld Istennők megtermékenyítik a földeket és felébresztik a növényeket, a Szarvas istenek megküzdenek a szerelmeikért és a Halandók égig érő lángokat gyújtottak szent tűzből, amikből az újnap felébredhet.

Most is így lett. Április utolsó napján egy jáde színű asszony táncolta végig a rengetegeket, felébresztve az ott szunnyadó természetet. A nagyváros terén egy hosszú bőrkabátos férfi lángoló végű botokat forgatott a közönség nagy örömére. Ifjak és öregek figyelték a setét este fénypontját. Az ében hajú férfi gondosan copfba kötötte göndör tincseit, de a látványos mozdulatok során egy-egy még így is elszabadult. A bárokból inkább kiültek az emberek, hogy láthassák az ifjú mutatványait. A megannyi bár, kávézó és étterem vendége ámulva figyelte a tűz misztikus táncát.

A zöld asszony félve pillantott maga mögé, ahogy az est sötétsége kacagva tartott felé. A gyönyörű, kortalan szépség fáról-fára és virágról-virágra szállt, akár egy méh. Az asszony megtört szomorúsággal látta meg, hogy a sötétség mérge elrohasztotta a növényeket, miket ébreszteni próbált. A rémült szépség a város felé vette az irányt. A lassan ritkuló zöldtől az asszony színe is megfakult. Kiszáradva és megtörve érkezett meg a térre. A fával együtt korhadt el.

A sötétség felemésztette és torz tükörképeként lépett ki a lángokkal játszó férfi elé. A tél hidege, a halál hangja, a gyász üressége büszke mosollyal hordta más bőrét. A tömeg, mintha nem is látta volna meg, miféle szörnyeteg jár köztük, csak a fagy marta meg a testüket és a lelküket. Samhain átkos napján szabadult sötétség büszkén sétált az Agancsokat növesztő férfihoz, szerelmétől lopott testében.

- Ezzel vége van – súgta ezer kínzó hangján. – Beltane nincs többé, a Zöld Királynő elesett. Az újnap sose jön már el. Hiába futott hozzád a kedvesed, Szarvas Király.

A Szarvas Király nagyot mosolygott az ostoba sötétségen. Újra feldobta lángoló botját, majd elkapva megforgatta.

- Nézz körbe, te ostoba! Tán már nem raknak máglyán tüzet, hogy előhívják az újnapot, de nézd, mekkora ragyogásba borították helyette a világot!

A sötétség félve látta meg a szórakozó helyek és az utcalámpák fényeit. Hiába pillantott körbe, mindenhol az új tűz ragyogása fogadta.

- Tán elfeledték az ősi rítusokat? Nem festik magukra a hold és nap jelét? Az enyémet? Tán nem járják Beltane táncát? Hát már vak és süket is volnál?

A sötétség meglátta a ruhákon a nap, a hold és a szarvas képét, az ifjakon még tetoválásokként is szerepeltek. A bárokból tavasz és szerelem köszöntő dalok szóltak, amiket többen énekeltek és táncoltak rá. Az elveszett düh rettegve hátrált neki támaszkodva a fának, miből kilépett az előbb.

- Ám a legnagyobb hibád nem is ez volt. A legnagyobb hibád, hogy alábecsülted a természetet – a sötétség rettegve látta meg a megannyi virágot az asztalokon és ablakokban. – Alábecsülted mindnek az anyját, a Zöld Királynőt. Nem tudod, milyen veszélyes az ő haragja.

A sötétség a fának támasztott tenyeréről söpörte le a „piszkot” pánikolva, mikor az utolsó mondatra felpillantott a büszkén mosolygó Szarvas Királyra. A tenyér, amiről a fát akarta letörölni a sötétség, zöldesen fénylett a kidörzsölt foltokban. Az elveszett fájdalom csak ekkor értette meg, hogy nem üldözte a Zöld Királynőt, hanem a csapdájába rohant. Már későn jött erre rá. Csak egy lassan elhaló sikolyt tudott kinyögni, mielőtt a sötétség lárva bőrként lepergett a szépséges zöld bőrről. A jáde szépség és a lángokat forgató férfi csókban ünnepelték meg az Újnap első napját, miközben az őket ünneplők tapsa betöltötte a teret. Az új nap lassan kiemelkedett a város fényeiből véget vetve a sötétségnek.

Vége