Holdfogyatkozás – Újév
A tízezer lovag borotvaként hasított át a több százezer élőholton, amik egyként védték a fekete hegyet. Ennek mélyén aludt a mérgező sárkány, a titán, amit mind rettegtek, mert immár egy esztendeje pusztította a világot, és áldozatait húsbábokként táncoltatta.
Az odúja mélyén, milliónyi megolvadt kincse tetején feküdt a zöld sárkány. A teremtmény békésen pihent, nem hitte volna, hogy lenne ember, aki bejutna hozzá.
Csak akkor ébredt fel, amikor a nő rávetette magát és a napkard mélyen a bőrébe hasított. A sárkány felüvöltött kínjában, és lerázta magáról a támadóját.
– Ez az emberiség bosszúja ellened! – kiáltotta a nő.
– Hisz ti teremtettetek engem – felelte büszkén a szörny. – Sok-sok éve egy királynő tökéletes lányt akart magának, ezért megkért egy boszorkányt, hogy űzzön ki minden rosszat és sötétséget a hercegnőből. Én vagyok az a sötétség.
A sárkány ekkor egy alattomos csapással a falnak taszította a nőt. A torkából forró ólmot lehelt rá, amit a kardforgató éppen hogy el tudott kerülni.
– A hercegnő kiszabadított a börtönömből – folytatta a sárkány, lesve, mikor hibázik újra a nő –, cserébe én egy várba vittem őt, ahol senki sem bánthatta. Ám ti katonákat küldtetek ellenünk. Lovag jött lovag után, akiket mind megöltem. De a hercegnő egy idő után nem bírta tovább a magányt és leugrott a vártoronyból.
A nő nekirontott, de a vágásai nem találták el. A sárkány játszott vele, ide-oda pofozgatta, összetörve a csontjait és közben csak kuncogott.
– Ti alkottattok! Minden, mi történik, a ti hibátok!
A sárkány a nő fölé tornyosult és izzó fémes leheletével lassan leperzselte róla a bőrt. De amaz mégis megragadta a kardot és a szörnyeteg mellkasába mártotta. De a sárkány csak kacagott:
– Még mindig nem érted? Nekem nincs szívem.
A nő remegve felállt, a kard égető izzása a teste mélyén lüktetett, akár egy vulkánban, ahogy a nap fénye próbált kitörni belőle.
– Nem ölhetlek meg, mert az én részem vagy – mondta fájdalmasan. – Vissza kell, hogy vegyelek.
A sárkány meglepődve ismerte fel az őt ölelő nőt, aki szorosan átkarolta a szörnyet, ahogy az egyre kisebbé vált és végül eltűnt.
A hercegnő véresen, sántítva távozott a barlangból, és odakint eldobta a napkardot, majd összeomlott megannyi sebétől. A lovagok már győzedelmeskedtek, a napot pedig lecserélte a hold. A fekete kör peremén már nem arany, hanem ezüst fény izzott. A csillagok az égbolton új formát öltöttek. A fények egy pillanatra összeértek, és egy büszke lovag alakját formázták. A nő és a sárkány egy hangon szólaltak meg:
– Kezdődjék a Lovag Éve!
Eredetileg publikálva: 2023. 04. 05.
